Könyvek

Jelen kötetben szereplő énekek egy részét évente komponálta és bővítette a szerző vele a csomaközi Szent István-kórus repertoárját is, hogy legyenek új énekek is az ünnepi misén: új szöveg, új dallam, egy másik, egy még nem hallott kifejezés-módja az augusztus 20-ai ünnepnek. A 8 István király ének és a Szent István király-mise is a bartók-kodályi hagyományokat követve íródott. Az énekek szövegeit régi írásokból (kéziratos Magyar Cantionale, Érdy-kódex, krónikás énekszöveg) kölcsönözte, valamint Faludi Ferenc, Fehér Imola, Juhászné Bérces Anikó, Sík Sándor verseit zenésítette meg. A dallamok "magyarosak", a zenén keresztül is kifejezik a szöveg hangulatát és mondanivalóját, de ugyanakkor könnyen elsajátíthatóak, és a nép számára is jól énekelhetők. Minden éneknek egyedi világa van, fellelhető bennük a magyar nyelv sajátossága: az éles ritmusok használata, a parlando-beszédszerű előadásmód, de találhatunk példát a Szent vagy, Uram!- énektárban megszokott népénekre is. Az énekek előadását sok esetben az előénekes és kórus/nép váltakozó válasza színesíti. A Szent István király-mise előadása az ambitusa, tempóváltásai, s a szokatlanabb harmóniák miatt inkább templomi kórus segítségével ajánlott. Szövege változtatás nélkül követi a liturgia ordinárium szövegét.

Interjúkötet a következő művészekkel: Airizer Csaba, Elek Károly, Csíky Ibolya, Földes „Hobo” László, Kubik Anna, Jankovics Marcell, Kürthy András, Novák Péter, Selmeczi, György, Törőcsik Mari, Demjén Ferenc, Mucsi Zoltán, Szörényi Levente, Bodrogi Gyula, Koltai Róbert, Botár Endre, Mohai Gábor, Révész Sándor, Szilágyi Enikő.

Egyedi módon tükrözi a fenn említett művészek életét és munkásságát, valamint erdélyi szereplésüket. Az erdélyi és magyarországi olvasók.

B. Sárközy Gergely a Bihar vármegyei Árpád községből 1915. február 15-én vonult be a nagyváradi 4. honvéd gyalogezredbe. A 32 éves gazdálkodó háborús visszaemlékezésének első részében a besorozásától az orosz, majd az olasz fronton viselt szolgálatán keresztül az első hazatéréséig követhetjük nyomon katonai élményeit. A Katona életemből, élményeim, küzdelmeim és szenvedéseim a világháború-ban címmel a frontnaplók és levelek alapján 1922-ben eredetileg a családja számára írt visszaemlékezést teljes egészében, a szerző által kialakított fejezetek szerint készült el. 

A számítógépek korában az anekdota idejét-múlt ócskaságnak tűnik. Rózsaszín csecsebecsének a dizájnos szekrényben. Csakhogy azok, akikről ezek a történetek szólnak, előttünk koptatták a Bémer tér aszfaltját, mulattak a Holnaposok társaságában, szavaltak a Szigligeti színház színpadán, vagy taposták Nagyszalonta, Bihar, a vidék porát. A kötet „hősei” tehát mindazok, akik Bihar, a Partium világában éltek, vagy innen rajzottak szanaszét a nagyvilágba: Budapesttől Hollywoodig.

Valójában nincs is más célja a gyűjteménynek, mint a kis történetekkel bebizonyítani, hogy eleink ugyanolyanok voltak, mint mi, legfeljebb több humoruk volt a történelem packázásinak elviseléséhez.

Komoróczy György nyelvművelő írásai az erdélyi, székelyföldi magyar nyevhasználat három, általa súlyosnak tartott bajának orvoslásával foglalkozik: a román nyelvi hatásokkal, a Budapestről érkező túlzott angol nyelvi hatásokkal és az egyre szélesebb körben eluralkozó szlenggel. A szép beszéd, veretes írás iránti igényt pedig belülről jövő igényként határozza meg. Tudományos rigurozitásuk, közérthető nyelvezetük mellett ez a belső igény adja meg írásainak sajátos hangulatát.

Sarány István

amely az elmúlt fél évszázad már-már feledésbe merülő, még a belső körökből tovább élők emlékezetéből is itt-ott lassan kikopó tagadhatatlan tényeit és személyes emberi vonatkozásait tárja elénk olyankor, amikor a közösségi érzés meglehetős elhalványulása szürkíti életünk többnyire taposómalomban őrlődő napjait. 

A kolozsvári Stúdió Színpad emlékét idézi ez a könyv, mint az a címből is egyértelműen kiderül. Az ilyen műfaj óhatatlanul együtt jár egyrészt száraz statisztikai adatok sorjáztatásával: évszámok, darabcímek, előadások, kritikai visszhangok megidézésével, melyek azonban csak az első ránézésre tűnhetnek egyhangúnak, de amint a hozzájuk fűződő vallomásokból, visszaemlékezésekből is kiderül: megannyi személyes sors, álom, élmény, hűséges kitartás és kitartó hűség, elhivatottság és – természetesen önként vállalt – ügybuzgalommal végzett munka, nem ritkán mostoha körülményekkel vívott küzdelem van a száraz adatok mögött. Ráadásul olyan munkáról szól ez a könyv, melyért nem járt anyagi jutalmazás, pedig nagyon sok embertől igényelt a napi kenyérkereset gondjain vagy a tanulás nehéz óráin túli fáradtsággal való birkózást, személyes, emberpróbáló küzdelmet, nem egyszer lemondást, vagy éppen szembeszállást az értetlenkedéssel.

 Körösfő pünkösdvasárnapi szépsége van benne ebben az albumban. Ugyanaz a szépség és nyugalom, mint amelynek percét Ady kapta költői lencsevégre az I. világháború kitörése előtt másfél hónappal Kalotaszentkirályon: „Csönd, junius van a szivemben, / Általvonult templomi népség / Belémköltözött áhitata / S e percben a Kalota partján / Biztosság , nyár, szépség és nyugalom.” (A Kalota partján). A Péntek Tímea könyvében Körösfő állandósult szépségében gyönyörködhet az olvasó, abban a szépségben, gyönyörködhet az olvasó, abban a szépségben, amelyet én is, aki ott születtem, csak kivételesen érezhettem, életem ritka pillanataiban. Legutóbb az elmúlt év pünkösdvasárnapján, júniusban, amikor lányomékkal és unokáimmal együtt nézhettük a csöndes és színpompás vonulást a templomból, és a vonulók közt ennek az albumnak a szerzőjét.

Péntek János

A havasok alján, Vármezőnél eredő Nyárád – mely Orbán Balázs szerint a legszékelyebb folyó, hiszen eredetétől a Marosba ömléséig a Székelyföldön marad – szépséges, szelíd és változatos tájon, falvak sűrű láncolatán és gondosan megművelt földeken halad keresztül.
Ezt a vidéket nem annyira néprajzi jellegzetességei, mint inkább karaktere, többé-kevésbbé egységesnek mondható etnikai képe teszi egységgé. Történetileg vármegyei és székely széki területek kerültek a kiegyezés utáni megyei közigazgatás alá, s mára már az együvé tartozást megerősíti a völgy (s mellékvölgyei) viszonylagos zártsága, a noha alacsony, de mégis érezhető dombvonulatok, melyek a Székelyföld határos területeitől, s főképpen a Maros völgyének heves lüktetésétől elzárják. 

Járjuk tehát végig a Nyárád mente falvait és tájait Orbán Balázs nyomában a Marostól a forrásvidékig a történelmi, az irodalmi és a tárgyi – elsősorban az épített – örökség számbavételével!

Az eszponkáról ő is leírja, hogy a gyermekek (és a helyiek) nyelvében a biztosítótű neve. A helyi román nyelvjárásból való a szó, tesszük hozzá mi, a románban sponcă, és általánosabban ’kapocs’ a jelentése. A románok az oroszból vették át, mint sok más szlavizmust is ebben a nyelvi térségben. Frumósza jelentős települése a moldvai magyaroknak, az itteni katolikusok ősei a madéfalvi veszedelem székely menekültjei voltak. A nevét magyarították ugyan Szépfalura, mégis a Frumósza maradt meg általános használatban. A román (hivatalos) név, a Frumoasa, három más településnek is neve Romániában, jelentése a főnevesített ’szép’ nőnemű alakban.

Máthé Kriszta belső látásának és empátiájának lényege a megértés: az emberek, a közösség, a hagyomány és a mostani helyzet megértése és elfogadása. A bánaté, a szomorúságé és a tragédiáké is. Szövegeiben nincs harc és küzdelem, a munka és az élet van. Ritka kivétel, hogy az ő megértő jósága nem gyengeséggel társul, hanem erővel és akarattal. Olyan erővel és akarattal, amely az élethez, különösen az itteni élethez kell. Az embert és az emberek mindennapi lelki életét látja, nem az egyházakat és egyháziakat, még kevésbé az acsarkodó politikusokat, és képes megszelídíteni, maga mellé állítani az oktatás hivatalos vezetőit is. Úgy aggódik a gyermekekért, ahogy mindnyájan aggódunk gyermekeink jövőjéért. De teszi is értük, amit megtehet.

Van varázsa a moldvai magyar világnak és vannak csodák. Ezek jelennek meg az eszponkákban.

Péntek János és Tóth Attila   (részlet az előszóból)

„De hát ki más lenne igazi Kőrös-parti sztár, ha nem Nagy Endre, aki innen, a Nagyváradi Naplótól indult Budapest meghódítására?… És persze váradinak számít Lőrincz Miklós is, aki itt született, no meg Halász Rudolf, a regényíró-újságíró Halász Péter fivére, de igazi népszerűséget csak később a fővárosban szereztek. Zilahy Lajos viszont Nagyszalontáról indult el, de ez azért nincs messze Váradtól, ugye?… Stella Adorján itt járt iskolába nálunk, és ugyanitt koptatta évekig a padot Békeffi István is… Nos, vegyük úgy, hogy tiszteletbeli váradiak valamennyien, akik a Körös-part mellől származtak el, és évek vagy évtizedek után lettek a szórakoztató irodalom és a szórakoztató színház művelői. Régi kabarék, orfeumok, kafé santántok, varieték, zenés kávéházak, zengerájok, mulatók foszladozó fényeit próbáljuk több mint száz év távlatából, most első alkalommal, jelenetek, versek segítségével a következő lapokra visszacsempészni. (Csöppet sem tudományos céllal.) Hátha még egy időre sikerül bebalzsamoznunk valamennyit!”

Nagy költőnk, József Attila, a hagyatékában fennmaradt egyik töredékében írja: „A magyar szóból finom műszer lett, zajtalan sebességű gép, mellyel a mérnöki elme könnyedén alakíthatja fogalmait. De a lélek homályos vidékeit is lágyan kiemeli mélyeiből költőink ihlete. Nyelvünkkel megmintázhatjuk a kővágó motorok pergő zaját, az udvar sarkában gubbasztó, maroknyi szalmaszemét alig-alig zizzenő rebbenését. Egyszóval nyelvünk ősi és modern, erdei, mezei és városi, ázsiai és európai.”Nincs költőnk, ki ne vallaná: nyelvünk a legcsodálatosabb hangszer, mely képes kifejezni mindannyiunk gondolatait, érzéseit, örömét, bánatát, töprengését éppúgy, mint a legelvontabb filozófiai következtetéseket vagy a természettudós szigorú egyértelműséget követelő, bonyolult felfedezéseit. A kifejezés lehetősége sokszínű, mert a nyelv lényegében ugyanazt a cselekvést, tulajdonságot, dolgot többféle, árnyalatokban eltérő szavakkal, kifejezésekkel képes megnevezni. A nyelv gazdagsága és sokszínűsége vitathatatlan. A kérdés csak az, hogy ki-ki birtokában van-e a nyelvi és nyelvtani változatoknak, ismeri-e a stilisztikai lehetőségeket, a fogalmazás és szerkesztés szabályait? Az igenlő válaszért mindent meg kell és kellene tennie a családnak, az iskolának, a közösségnek, mindannyiunknak.

2015. szeptember 10-11-én zajlott le Nagyváradon, a Partiumi Keresztény Egyetem Magyar Nyelv- és Irodalomtudományi tanszékének szervezésében az az interdiszciplináris konferencia, melynek válogatott, szerkesztett anyagát tartja kezében az olvasó. A két évvel korábban útjára indított tudományos konferenciasorozat - amely reményeink szerint 2017-ben folytatódik ismét - hézagpótló szerepet kíván betölteni hazai irodalomtörténeti és kultúratudományi vizsgálódások keretein belül az értelmiség-kutatás mindezidáig feltáratlan, ámde nagyon is összetett, történeti, elméleti és szociológiai kereteket egyaránt igénylő folyamataiban. A kötet - a konferenciákhoz igazodva, s az első, hasonló című kötet visszhangján, sikerén felbuzdulva -, közel 25 előadó tanulmányát nyújtja e témában, a "második felvonás" legjavának eredményeit tehát, eltérő korszakokra, egyénekre és csoportosulásokra, valamint kapcsolati hálókra összpontosító kutatások mentén.