Könyvek

Demeter András magyar színész húsz éve még csak 24 éves volt, amikor – Romániában pályázat útján először – a Temesvári Csiky Gergely Színház igazgatója lett. A mindenkori egyetemes színháztörténet legfiatalabb állami színdirektorának és a nemzetközi hírűvé vált Csepűrágó Fesztivál megalapítójának temesvári pályafutását ezen kívül is számos érdekesség jellemzi. Például három nyelven játszott Shakespeare-főszerepeket. Többek között, 10 évvel ezelőtt Claudiust a mára legendássá vált Hamlet előadásban.

Életes fénykép, művészi fotográfia idézi meg a múlt század elejéről Udvardy Ignác alakját. Képzeletünk el is röpíti mindjárt a meditatív alkatú festőt esti kikapcsolódása helyére, a váradi EMKE kávéházba. Oda, arra a kultúrtörténeti forrásvidékre, ahol a huszadik századi modern magyar irodalom szárba szökkenő hajtása eredt. A Holnap-antológiát tervezgették itt, és az EMKE törzsasztalánál esténként ott lehetett látni Juhász Gyulát, Emőd Tamást, Dutka Ákost, Balázs Bélát, publicisták, festők társaságában. Merész elképzeléseikhez csatlakozott rövidesen a Párizsból hazafelé, Mindszentre tartó Ady Endre, megszakítva útját pályakezdése feledhetetlen városában, Váradon. Udvardy Ignác kevés szavú, hallgatag tanúja volt a társaság vitáinak. Dutka Ákos, a holnaposok későbbi krónika írója állt közel hozzá és Juhász Gyula – tanártársa a premontreiek gimnáziumában –, akivel gyakran együtt indulhattak ezekre az esti irodalmi szeánszokra. Föltünt itt velük a költőnek induló, majd a fényképészetet választó Miklós Jutka is. Dutka Ákos egyik versét ajánlotta Udvardynak, Magyar diák vasárnapja címmel, melynek kéziratát váradi ereklyéi között őrizte mindvégig a festő.

Az beszéli  helyesen anyanyelvét, aki ismeri és használja környéke, a vidék, a táj, a tágabb értelemben földrajzi egység településeinek nevét, e nevek anyanyelvi formáit, azokat a közelebbi és távolabbi helységneveket, ahol ősei megtelepedtek, élték mindennapi küzdelmüket fennmaradásukért.

A helységnevek anyanyelvi ismerete nem is vet fel semmilyen problémát az államiság keretein belül, de egészen más a helyzet a kisebbségi, esetünkben az erdélyi magyar kisebbségi sorsban. Az idegen, a többségi nyelvi hatás legkorábban a kisebbségi helységnevek ismeretét és használtát bontja meg, szorítja vissza. Persze mondhatjuk, hogy az idegen nyelvi hatás lehet természetes folyamat is. De ennek a folyamatnak siettetésére éppen a kisebbségi helynevek kiszorításában volt és van a hatalomnak több, hatékony módszere. Érdemes említenünk őket.

A nyelvművelés célja  az, hogy a nyelvi közösség tagjait ennek az egységes, nyelvi eszményként számon tartott nyelvváltozatnak, az irodalmi nyelv szabályainak elsajátítására, helyes használatára buzdítsa. A nyelvművelés tehát nemcsak nyelvvédelem, elsősorban nem a nyelvi hibák, vétségek kimutatása, tiltó szabályok felállítása, hanem az anyanyelvi műveltség emelése, az anyanyelvi öntudat ébrentartása. A hangsúly az anyanyelv szellemének az elsajátításán van. A nyelvileg művelt ember nem csupán így vagy úgy, jól‑rosszul megérteti magát, hanem a nyelvet, gondolatokat, érzéseket, hangulatokat híven tolmácsoló hangszernek tekinti. Nemcsak a nyelvtudomány gondja ez, hanem az irodalomé is. Ez a gond irodalmi programokban többször is megfogalmazódott: a nyelv – kivált az irodalmi nyelv – nem pusztán hírközlő eszköz, hanem valamely történetileg kialakult etnikai közösség sajátos szellemiségének kifejlődése, lelki alkatának örök tükre; ezért a nemzeti nyelv fejlesztése, féltő ápolása és szenvedélyes pallérozása a legszebb írói feladat.

Egy-egy szó kapcsán vi­lá­gosság derül a nyelv és a valóság, a nyelv és a gondol­ko­dás kapcsolataira. Hogyan alakítjuk nyelvünket  a társadalmi va­ló­ság szükségleteihez. Miként bokrosodik egy szó népes családdá, hogyan növekedhet kifejező értéke újabb és újabb jelentésárnyalatokkal bővülve. Betekinthet az olvasó a szófej­tés, a szótörténet világába: nyomon kísérheti bizonyos szavak jelentésbeli és alaki változásait.

De mi is a nyelvföldrajz? Sajátos módszer, melynek segítségével a kutató a népi kultúra szókincséből összeállított kérdő-füzet segítségével a kérdésekre adott feleletek hangtani és alaki sajátosságainak figyelembe vételével állapítja meg a vizsgált terület nyelvjárását, és azt térképlapokon feltünteti. A térképlapokból összeállított nyelvatlasz pedig rendszerbe foglalja a különböző nyelvjáráscsoportokat, megteremti a nyelvjárástípusok összehasonlításának, valamint az adott nyelvjárás és az irodalmi nyelv viszonya tanulmányozásának lehetőségét.

,,...A legrégebbi emlékeim, amelyekre vissza tudok emlékezni, szorosan kapcslódnak az énekléshez. Ez volt a játékom! Ahogy visszaemlékszem, mindig énekeltem, ahogy Édesanyám mondja, még a bölcsőben is énekeltem."

Tusrajzok sorozata a kalotaszegi dombok lejtőiről mutatja be a települések fekvését és kalotaszegi falvak utcáin vezet végig, sikátorok házait fogja be, melyek közül majd mindegyik képen kirajzolódik a kalotaszegi templomok égbe szökkenő csúcsa, fiatornyaikkal és a négy égtáj felé mutató kilátóikkal.

„Wagner Pétert az a hátizsákos hullám hozta Erdélybe az 1960-70-es években, amely nagyon sok fiatalt vonzott erre Magyarországról. Csakhogy míg sokan nem is jöttek többé errefelé, Wagner Péter tarisznyájában ennél sokkal több volt: ő ugyanis tanulni jött ide, és úgy láttatja velünk szülőföldünket, ahogyan sokszor a rohanó autóból mi sem látjuk. Wagner Péter ugyanis faluról falura, városról városra járva felmegy egy-egy dombtetőre, ahonnan úgy szemléli a tájat, hogy tudja: szépet talál.” (H. Szabó Gyula)

Ez a könyv nem más, mint a hetvenes évek első harmadában rögzített látlelet, dokumentumsorozat egy falu építészeti arculatáról, eltűnőben lévő építészeti kutúrájáról, amely falu a külvilág számára elsősorban nem erről volt ismert, nem emiatt volt jelentős. A kötetben huszonhárom épület felmérési rajzai találhatók, a hozzájuk tartozó fényképanyaggal együtt, mely az épületek megismeréséhez, állapotuk, karakterük rögzítéséhez, a rajzok értelmezéséhez feltétlenül szükséges.