Könyvek

Ebben a kötetben is, mint az előző, igen sikeres első részben, Nánó Csaba csupán kérdez. Halkan, emberséggel, értőn. S nekünk olvasóknak nincs más dolgunk, mint kitépni magunknak néhány csendes órát a hullámzó időből, hogy ráébredjünk, kell még a remény.

Ki vagy? A nagy kérdés. Az örök. S talán az egyetlen, ami még megmaradt. Aminek értelme van. Van rá válasz? Egyáltalán, lehetséges-e erre válaszolni? Vagy talán a szavak mögül az egyén néhány lehetősége villan fel csupán? És a teljesség? És az igazság? Túl sok a kérdés. Lényegében csak az van.

Tizenegy interjú. Tizenegy portré. Színművészekkel, opera-énekesekkel és a színházhoz ezer szállal kapcsolódó alkotó, cselekvő emberekkel, akik megkerülhetetlen alakjai voltak az 1792-ben alapított Kolozsvári Állami Magyar Színház aranykorszakának, a ’70-es, ’80-as éveknek. Jelentőségük túlmutat a talmi népszerűség és a kincses város határain. Életük több puszta színháztörténeti adaléknál, még azok számára is, akik soha nem láthatták őket színpadon. Nánó Csaba óvatosan, lágyan áramló tapintattal, halk alázattal, s végtelen szeretettel, úgy, mint ki egy tűnő világot búcsúztat, vezeti az olvasót e művészek legbelsőbb szobájába. Ahol kétség már alig, s fény helyett inkább már árnyék szitál.

Elérkezett a nyári vakáció! Miként is lehetne jobban eltölteni a soksok szabadidőt, mint elmenni nagyapóhoz falura?! Belecsöppenünk ebbe a percig sem unalmas világba és őszig a mesék csak úgy magukat írják. 

Bihari Csaba bebizonyítja, hogy a mesék világának még koránt sincs vége, mindig is születnek újabb és újabb történetek, melyeket esténként olvashatunk gyermekeinknek. Rácz Anikó gyönyörű rajzai pedig beleringatnak ebbe a kedves világba.

Hogyan választották meg a gyümölcsök királyát? Mit mond a mese a napraforgóról, kukoricáról és búzáról? Mi is történt a legerősebb diófával?

Oláh József költészete meglepően finom és erőteljes költői képekből építkezik. Morfémák, szavak, képek sodrásában alakuló gondolatsorok precíz játéka bomlik ki e kötet lapjain. 

A Sodrásban a kapcsolatok és az odafigyelés művészetében kiteljesedő lírahangulat magával sodró olvasói élményt nyújt. Nagyon friss, legapróbb részeletiben is nagszerű könyv.

Jakobovits Miklós művészetében új korszak kezdődik a nyolcvanas években. Az ide vezető úton művészete találkozik a kor minimalista tendenciáival, a monokróm festészettel, de az új képek egyik legfontosabb vonása a reliefszerű kialakítás lesz, a vakolt felületek előtérbe kerülése, a festészet határait már-már átlépő, erősen plasztikus megjelenítés. Képzeletét éppúgy megragadják a művészettörténeti múlt nagy építészeti motívumai, az antik vagy a perzsa emlékek, mint a porladó vakolatú falak vagy a hétköznapi tárgyak. Ez utóbbiak közül emelkedik ki és válik kedvelt motívumává a bádogvödör, illetve a bádogból készült különböző tárgyak. A kézi formálással, hajlítással, domborítással kialakított, szegecseléssel összeillesztett bádogtárgyakat kiszorították a tömegtermelés műanyag termékei, s ez a bádogmesterség hanyatlásához vezetett. A művész „aranycsináló” tevékenysége révén megmenti őket a pusztulástól, új életet lehel a rozsdásodó, elenyésző vékony fémlapokba. Jakobovits érzékenyen közelíti meg a más számára csupán hulladékot jelentő tárgyakat, és mindig úgy alakítja át, úgy építi be őket képeibe, hogy a művészi metamorfózis során ne veszítsék el teljesen eredeti mivoltukat, őrizzenek meg valamit eredeti formájukból.

Ez kétnyelvű kötet egy szigorú és tartalmas válogatást, 75 verset tartalmaz a költőnő műveiből. Ezek közül mindegyik egy kis külön univerzumot al­kot, melyeknek relatív autonómiájuk van az egészen belül. Egy antológia megjelentetése művészi érettséget jelent, olyan értékes mű létezését feltételezve, ami méltó egy újabb kiadásra. Költői „üzenettel” kezdődik az olvasó számára, mely jelképesen bemutatja a szerző látásmódját, ami a Verset illeti: „Próbáld meg félretenni a nap gondjait, hogy beléphessünk együtt annak az Álomnak a valóságába, amit Versnek neveznek, kinyitva szíved kapuját ezek előtt az írások előtt, melyeket számodra írtam. Ők akkor születtek meg az én szívemben, mikor épp leváltak a formák és gondolatok világáról és beléptek a formák és szavak világába, hogy sorsukat beteljesítve, megjelenhessenek azon a ce­remónián, melyen veled találkozhat, olvasó.”

További adatok, tények, részletek az egyházközösségek történeteihez

Az erkölcsök végső összeomlásáról szól ez a regény. A közösségek felbomlásáról, és arról, hogy az egyénekre töredezett társadalmak végül felemésztik önmagukat. Az egyénből előtörnek a legnyersebb ösztönök, s ettől a pillanattól kezdve a saját magunk által tökéletesnek hitt világuk már semmitől sem védi meg őket. A regény egy árvaházban játszódik. Nem véletlenül. A biztosnak hitt, zárt környezetben félelmetes ösztönök készülnek kitörni. A Szent Szív katolikus árvaházban szinte luxus körülmények között élnek a különböző korú árvák. Fiúk és lányok. Pár apáca ügyel rájuk, a főnővér és egy idős pap. Úgy tűnik, az ideális környezet megteremti annak a lehetőségét, hogy a fiatalok a társadalomba viszonylag könnyen be tudnak majd illeszkedni. Ám a megszokott napi rítusok leple alatt, éjszakánként, egy szörnyű valóság még szörnyebb képei bontakoznak ki. Csak az öreg, önmagával és istenével kétségbeesetten perelő pap látja meg a felsejlő tragédiát. De senki nem hisz neki. Mert ez a világ tökéletesen megvéd mindenkit.

A Nagy Háborúban elesett katonák emlékére, kitörésének 100. évfordulójára

A kötet 22 verset tartalmaz.

Pleidell János 1915. október 11-én született a felvidéki Hontfüzesgyarmaton. 1935-ben a prágai Károly Egyetem építészeti tanszékének rajz fakultásán tanult, mestere O. Blažiček, majd 1938-ban a párizsi Julian Akadémia ösztöndíjasa lett. 1938-1940 között a Magyar Képzőművészeti Főiskola hallgatója volt, Aba Novák Vilmos növendékekét, az akadémia kitüntető érmével végzett és szerzett rajztanári oklevelet. Művészetéről így írt Kratochwill Mimi művészettörténész a mester 90. születésnapja alkalmából: "A teremtő művésznek a nagy egésszel, a természeten túli egyetemessel létrejött harmónia jellemzi. Képein csend van, megállt az idő. Tájképein vallásos és bibliai jeleneteket jelenít meg. Emberábrázolásában a klasszicitás hűvösségét követi, karakterábrázolása a groteszk felé hajlik. (…) A belső tájat festi, a látvány igézetét: a páradús levegőt, a ragyogó, szétáradó napfényt, a fényében fürdő tárgyakat, a lebegő vízi tündérek táncát, a pasztellszínek finom árnyalataival."

Murádin László élete és szakmai pályája talán leginkább abban kivételes, hogy a 20. század történelmi terelőfalai és akadályai ellenére szívósan haladt és megmaradt, megmaradhatott a maga által választott úton.

A kereken száz oldalas könyv Murádin László szakmai életútjának és írásainak bibliográfiáját (1955-től 2015-ig) foglalja magába.