Murádin László

 

UTAK ÉS NEVEK

 

(Településnevek erdélyi és partiumi utakon)

 

 

 

Megjelent a Nemzeti Kulturális Alap támogatásával

 

 

ISBN 978-606-8581-02-6

 

 

 

Europrint

Nagyvárad, 2013


 

 

 

 

Tartalom

 

Bevezető

Településnevek erdélyi utakon

Kolozsvártól Tordáig

Kolozsvártól Bánffyhunyadig

Kolozsvártól Zilahig

Kolozsvártól Désig

Déstől Besztercéig

Kolozsvártól Szászrégenig

Tordától Marosvásárhelyig

Marosvásárhelytől Dédáig

Régentől Szeretfalváig

Nyárádtőtől Szovátáig

Tordától Gyulafehérvárig

Tövistől Balázsfalváig

Balázsfalvától Parajdig

Balázsfalvától Székelyudvarhelyig

Héjjafalvától Brassóig

Gyulafehérvártól Nagyszebenig

Nagyszebentől Brassóig

Dédától Marosfőig

Marosfőtől Tusnádfürdőig

Tusnádfürdőtől Brassóig

Sepsiszentgyörgytől Bereckig

Parajdtól Székelyudvarhelyig

Marosvásárhelytől Segesvárig

Radnóttól Medgyesig

Kiskapustól Nagyszebenig

Sajómagyaróstól Marosludasig

Településnevek partiumi utakon

Nagyváradtól Székelyhídig

Székelyhídtól Érmihályfalváig

Érmihályfalvától Nagykárolyig

Nagykárolytól Szatmárnémetiig

Szatmárnémetitől Nagybányáig

Szatmárnémetitől Máramarosszigetig

Máramarosszigettől Nagybányáig

Nagybányától Magyarláposig

Nagybányától Zsibón át Zilahig

Szatmárnémetitől Zilahig

Nagykárolytól Szilágysomlyón át Zilahig

Székelyhídtól Margittán át Szilágysomlyóig

Tasnádtól Margittáig

Margittától Élesdig

Margittától Mezőtelegdig

Nagyváradtól Bánffyhunyadig

Bánffyhunyadtól Zilahig

Almásszentmihálytól Zsibóig

Zilahtól Felsőszéken át Szilágynagyfaluig

Zilahtól Szilágycsehig

Nagyváradtól Belényesig

Nagyváradtól Nagyszalontáig

Nagyszalontától Belényesen át Vaskohig

Nagyszalontától Kisjenőig

Kisjenőtől Borosjenőig

Tenkétől Borosjenőig

Román névmutató

A B C D E F G H I J L M N O P R S Ș T Ț U V Z

Magyar névmutató

A B C D E F G H I J K L M N Ny O P R S Sz T U Ü V Z

Felhasznált fontosabb irodalom


Bevezető

 

     Gyalogolni jó – írta Móricz Zsigmond, s a mondás ma is érvényes ugyan, de a mai rohanó világ szellemében át is fogalmazhatjuk: utazni jó! Jó utazni vonaton, gépkocsival, megismerni szülőföldünk, szűkebb pátriánk vidékeit, településeit, falvak, városok lakosait, mindazt, amit a táj, a vidék látványosságban, népismeretben kínál. Az erdélyi tájak szerelmese vagyok. Nekem többet mond az erdélyi hegyek, a folyóvölgyek, a folyóvölgyekben sorakozó falvak látványa, mint sok más, európai hírnévre szert tett, divatos, pompás turisztikai célpont. Mikor egyik-másik ismerősöm boldogan újságolja, hogy a nyáron tíz napot Rómában tölthetett, rákérdezek: Szép, de Vacsárcsiban voltál? A megdöbbent, kérdő tekintetére elmagyarázom, Vacsárcsi a csíki falvak egyike, ha leszállsz a vonatról Csíkrákoson, a Rákosi-patak mentén fölfelé haladva Göröcsfalva után rögvest ott találod a néhányszáz lelkes kis falut, ahol ottjártamkor olyan egyköves, még működő vízimalmot láttam, amelynek Svájcban is csodájára járhatnának. Ne értsen félre azonban senki, nem vagyok annyira lokálpatrióta, hogy ne ismerném el a távoli világ csodáit, ám vessük előbb szemünket szűkebb környezetünkre. Járjuk a vidéket, utazzunk “otthon” is.

     Már nyelvjáráskutatói tevékenységemnél fogva is összejártam Erdélyt. Szomorúan kellett tapasztalnom, hogy az erdélyi – és nem erdélyi – magyarság milyen fogyatékosan ismeri azoknak a településeknek magyar nevét, amelyeken utaztában autója, vonata áthalad. Magyar helységnév-ismeret hiányában az utazó kénytelen csakis románul feltüntetett vasúti megállók feliratait, a települések határán többynire csak román nyelvű helységnévtáblákat leolvasni és esetleg megjegyezni. Feledve, hogy az erdélyi településeknek van ősi, magyar nevük is. Pedig a helységnév-ismeret a nyelvismeret tartozéka. Az beszéli ugyanis helyesen anyanyelvét, aki ismeri és használja környéke, a vidék, a táj, a tágabb értelemben földrajzi egység településeinek nevét, e nevek anyanyelvi formáit, azokat a közelebbi és távolabbi helységneveket, ahol ősei megtelepedtek, élték mindennapi küzdelmüket fennmaradásukért.

     A helységnevek anyanyelvi ismerete nem is vet fel semmilyen problémát az államiság keretein belül, de egészen más a helyzet a kisebbségi, esetünkben az erdélyi magyar kisebbségi sorsban. Az idegen, a többségi nyelvi hatás legkorábban a kisebbségi helységnevek ismeretét és használtát bontja meg, szorítja vissza. Persze mondhatjuk, hogy az idegen nyelvi hatás lehet természetes folyamat is. De ennek a folyamatnak siettetésére éppen a kisebbségi helynevek kiszorításában volt és van a hatalomnak több, hatékony módszere. Érdemes említenünk őket.

     Az erdélyi magyar településnevek “elfeledtetésének” egyik módja a településnév-változtatás. Ismeretes, hogy a románságnak a főhatalomváltozás előtt is megvolt Erdélyben a sajátos román anyanyelvű településnév-anyaga, megvoltak a településnevek román népi változatai. E neveket szerkesztette szótárrá a XX. század elején két román helységnévkutató (Moldovan Silvestru şi Togan Nicolae: Dicţionarul numirilor de localităţi cu poporaţiune din Ungaria. Sibiu, 1909). Minthogy az erdélyi román helységnevek tetemes része magyar eredetű volt, a magyar és román névváltozatok többé-kevésbé egyezést mutattak, a különbség a román hangrendszerhez való igazodásban mutatkozott, pl. Harasztos – Hărastăş, VárfalvaVarfalău, Vajdaszeg – Vaidasig, Torockó – Trascău stb. E nevekben mutatkozó párhuzamok elősegíthették a magyar név felismerésének könnyebb rögzítését, még akkor is, ha a faliratokon csak a román név volt olvasható. A nagyszámú helységnév-változtatással ez a párhuzamosság, az egyezés megszűnt: Hărastăş-ból Călăraşi, a Varfalău névből Moldoveneşti, Vaidasig meg Trascău helyett Gura Arieşului és Rimetea jelöli hivatalosan a példaként említett településeket.

     A magyar településnevek feledtetésének egy másik, erőszakosabb módja volt a magyar helységnevek használatának betiltása a cenzúra révén minden magyar nyelvű kiadványban, legyen az időszaki sajtótermék (napilap, folyóirat), tudományos vagy szépirodalmi munka. Az 1918-as főhatalomváltozás után két esetben került erre sor, először 1935 és 1939 között, másodszor az 1988–89-es években.

     Az erdélyi magyarság településnév-ismeretét, ahelyett, hogy elősegítette volna az iskola, inkább akadályozta az a tanügyi kívánalom, törvény, amely a romániai magyar oktatás keretein belül is Románia földrajzát román nyelven oktatta és oktatja. A tananyagban a helységneveket, de a hegy- és vízrajzi terminológiát is a magyar diákság nem anyanyelvén, hanem románul sajátíthatja el.

     A fentiekből következik, hogy a román tömegtájékoztatásban, társadalmi életben, illetve közigazgatásban politikai és oktatásideológiai meggondolásból adminisztratív eszközökkel visszaszorították, időszakonként nem engedélyezték a magyarok is lakta települések magyar névváltozatának használatát. Ez együtt járt az erdélyi magyarság nyelvi és a nevekből eredő népiségtörténeti tudatának fokozatos gyengülésével.

     Kérdés, hogy vajon a jogegyenlőségért folytatott politikai küzdelmeken túl, mit tehet a névtudomány a kisebbségi helységnév-ismeret erősítése, javítása érdekében? Úgy vélem, hogy olyan népszerű formában megírt névtudományi kiadványok, kézikönyvek, helységnév-azonosító szótárak, két nyelvű térképek sorával, amelyek elősegítik a helységnevek azonosítását, kielégítik a helységnevek magyarázata, értelmezése iránt a nem szakember érdeklődését is, mindenki által érthető módon népszerűsítik a névtudomány eredményeit. Talán nincs is olyan nyelvi kérdés, amely annyira érdekelné a nagyközönséget, mint a helységnevek magyarázata, a román és a magyar helységnevek egymáshoz való viszonya. Leginkább az olyan írások keltik fel a közember figyelmét, amelyek megvilágítják egy-egy településnév keletkezését, első írásos említésének idejét, a név eredetét, köznévi jelentését, amelyek feltárják a helységnév történeti változásait, esetlegesen hivatali úton történő helyettesítését, bizonyítva, hogy azt a helységet, ahol az illető él, kik, milyen ajkú emberek alapították, nevezték meg és lakták hosszú évszázadokon át.

     Több mint egy fél évszázada nem jelent meg e témában jól hasznosítható helységnév-azonosító szótár, nem forgott közkézen olyan kiadvány, amely megkönnyítette volna a román–magyar helységnév-azonosítást. E témában ma már sokkal jobban állunk, bár feltételezett használóinak tömegét tekintve a kínálat ma sem kielégítő. Ilyen munkák között elsőként kell említenünk egy 1990-ben napvilágot látottt kiadványt, címe: Sebők László: Magyar neve. Határokon túli helységnévszótár, melyet a szerző később javított kiadásban is megjelentetett (Határokon túli helységnévszótár. Bp., 1997). A kérdés fontosságát nálunk is felismerte a Kriterion Könyvkiadó, és pótolta a hiányt Szabó M. Attila, Szabó M. Erzsébet: Erdélyi helységnévszótár című, sajnos hibáktól nem mentes munkájával. Ugyanebben az évben látott napvilágot Lelkes György kitűnő Magyar helységnév-azonosító szótár-a (Bp., 1998), amelynek második, javított kiadása is megjelent ugyanezen a címen (Maja, 1998). E kiadványok sorában kell említenünk a STUDAI HUNGARICA sorozatban megjelent munkát: Dénes Wildner, A történelmi Magyarország egykori területeinek helynévtára I. kötet: A vármegyék névanyaga a 20. században; II. kötet: Névmutató (München, 1998). A magyar államalapítás milleniumának évében jelent meg Hajdú-Mahoros József új szempontok alapján rendszerezett és felépített, tudományos szempontoknak is eleget tevő hatalmas munkája, a Magyar Településtár (Bp., 2000). Bár a szerző a munkáját fiatalnak és öregnek, szakembernek és laikusonak, magyarnak és nem magyarnak egyaránt ajánlja, elsősorban tudományos kézikönyv, mintsem útikönyv, már terjedelménél fogva sem lehet útitársa azoknak – miként a szerző írja – “akik hátizsákkal járják be hazájukat és a környező országokat”. A fenti kézikönyveknek, szótáraknak a könyvkiadók, lapszerkesztők asztalán a helyük. Sajnálattal kell ugyanakkor megállapítanunk, hogy az itt idézett kiadványok ma már – áruknál fogva is – nehezen hozzáférhetők, pedig a szűkebb célszerűség megkívánná, hogy egy-egy ilyen, anyagában leegyszerűsített, területileg is szűkített szótár valamely változata, állandó jelleggel kapható legyen. Turista szempontból leginkább hasznosíthatók – ha valaki Erdélyben egyáltalán hozzájuk jut – a településeket román, magyar és német nyelven feltüntető térképek, az 1: 500 000-es léptékű Erdély és az 1: 250 000-es léptékű Székelyföld. A román–magyar helységnév-azonosítást nagyban elősegítette a kolozsvári Igazság című közéleti napilap is azzal, hogy a kilencvenes évek elején megyék szerint sorozatban közzétette az erdélyi román helységnevek magyar megfelelőit. Példáját követhetnék az országos magyar napilapok is.

     De nézzük, mi a helyzet a helységnevek eredete, a névmagyarázatok vonatkozásában.

     Ha nem valamely tudományág művelőinek érdeklődését vesszük tekintetbe – akik többnyire ismerik azokat a szakkönyveket, amelyekből felmerülő kérdéseikre megkaphatják a választ –, hanem az utazó közemberét, az egyszerű halandóét, akkor még lehangolóbb a kép. Az utazó – mert róla van szó – Dés felé utaztában, ha tudja is, hogy a románban Livada nevű helység magyar neve Dengeleg, Fundătura nevű településé pedig Szamosjenő, elmerenghet azon, miképpen alakulhatott ki a két, teljesen eltérő névváltozat, mi lehet a két névnek egymáshoz való viszonya. Létezik-e közöttük valamilyen összefüggés? Ha nem fordul valakihez, aki névtani kérdésekben tájékozott – s aligha fordul –, töprengésével marad. Ugyanis csak nagy-nagy jóakarattal tételezhetjük fel, hogy netalántán házi könyvtárában teljesen véletlenül fellelhető a több kiadást megért “Sikerkönyv”, Kálmán Bélának a magyar névrendszer kialakulására, a nevek típusaira vonatkozó könyve, A nevek világa, de benne az érdeklődő, a könyv jellegénél, céljánál fogva, éppen a konkrét esetre nem kap, nem kaphat választ.

     Létezik természetesen két olyan, a helységnevek eredetét, kialakulásuk módját taglaló, összefoglaló jellegű kiváló szakmunkánk is, amely a tudomány szintjén minden ilyen igényt kielégíthet. Az egyik Kniezsa István tanulmánya, amely Keletmagyarország helynevei címen a Deér József és Gáldi László szerkesztette, 1943-ban Budapesten megjelent tanulmánykötetben, a Magyarok és románok-ban látott napvilágot. (111–313. lap) Az újabb, Kiss Lajos gondozásában önálló kötetként megjelentetett kiadása (Bp., 2001) Erdélyben szinte észrevétlen maradt. A másik, az újabb eredményeket is számba véve, Kiss Lajosnak a több kiadást is megért nagy jelentőségű munkája, a Földrajzi nevek etimológiai szótára I–II. kötet (a negyedik javított és bővített kiadás: Bp., 1988). mind az előbbi, a Kniezsa-tanulmány is, mind az utóbbi, a Kiss Lajos szótára Erdélyben ritka jószág, olyan tudományos mű, amely ugyan nélkülözhetetlen forrása minden ismeretterjesztésnek és pedagógiai továbbképzésnek, de amelynek hatalmas adatrengetege, egy tudományos munkában elengedhetetlen szakirodalmi hivatkozásai, a tudományág műveléséhez illő szaknyelv használata, rövidítései, kevéssé teszik alkalmassá, már terjedelménél fogva is, hogy akár “tankönyvként”, akár tudománynépszerűsítő “útikönyvként” forgathassuk. A Földrajzi nevek etimológiai szótára forrásként a legkiválóbb alapmunka. Mint ilyenre gondol Szende Aladár is, amikor elérkezettnek látja az időt, hogy belőle egy, leegyszerűsített és terjedelemben is lecsökkentett, pedagógiai célokat szolgáló kézikönyv készüljön. Erre gondoltam magam is, amikor Kiss Lajos szótárának valamely részletéből, adatainak felhasználásával, kisebbségi viszonyaink között szívszorongatóan kívánatos névtudományi ismeretterjesztő erdélyi “útikönyvet” próbáltam összeállítani. Azoknak a települések nevének eredetét világítottam meg, amelyekkel az utazó a történeti Erdély fő út- és vasútvonalain szembesül. Az útvonalakat természetesen, egy-egy tájegységre korlátozottan, szaporítani is lehet.

 

***

 

     A könyv szövegéhez fűződő magyarázatként, szükségesnek vélem, hogy itt, a Bevezetőben vázlatosan felvázoljam a magyar településnév-rendszer kialakulását, a helységnevek típusait, Erdély víz- és településneveinek rétegződését, megvilágítsam a szövegben előforduló terminológiai fogalmakat.

     A IX. század végén a Kárpát-medencében foglalt magának új hazát a magyarság. Itt a honfoglalók gyér szláv lakosságot találtak. A hódítók, az új telepesek rendszerint átveszik a táj régi lakosaitól használt helyneveket, elsősorban a vízneveket. Erdély vízneveinek nem túlságosan nagy, de annál jelentősebb csoportját az ókorból adatolható ősi indoeurópai víznevek alkotják. Ezeket a magyarság azoknak a szláv népcsoportoknak a közvetítésével vette át, amelyek a VII–VIII. században már itt voltak. Ilyen indoeurópai víznév a Körös, a Maros, Szamos, Olt, Ompoly stb. Számos folyónak még a honfoglalás előtt a szlávok adtak nevet, a nevek a szlávból kerültek a magyarba, ilyen víznév a Beszterce, Kalota, Kovászna, Lekence, Ilosva, Lóna, Torockó stb. Néhány folyónév feltehetőleg török (avar, bolgár-török) eredetű. Ide sorolható talán a Küküllő, a Tatrang, Krassó s valószínűleg a Brassó is. A honfoglalással, az átvétel mellett, megindult a vízrendszer tagjainak sajátosan magyar megnevezése is. Jellegzetesen magyar víznév az Aranyos, Almás, Árpás, Berettyó, Bodrog, Egregy, Fehér-Nyikó, Fekete-ügy, Füzes, Homoród, Kóród, Nádas, Nyárád, Sebes, Székás, Szilágy stb. Az erdélyi szászok sem maradtak ki a víznévadásból. Az Oltba ömlő Porumbák és a Vidombák szász eredetű. A nagyobb víznevek között – talán az egyetlen Zsil kivételével – egyetlen egy sincs, amelyet a magyarság a románból, román közvetítéssel vett volna át. “Ennek a ténynek az ad rendkívüli településtörténeti fontosságot – írja Kiss Lajos –, hogy vegyes nemzetiségű lakosság esetében azt a népet számíthatjuk korábbi települőnek, amelynek nyelvéből az illető terület víznevei megfejthetők.”

     Ha az ősi indogermán folyónevek átvészelték a népvándorlás viharát, s e nevek folyamatosan fennmaradtak, nem mondhatjuk el ugyanezt a településnevekről. Ezeknek a római korból származó helyneveknek a kontinuitása a népvándorlással megszűnt. Miután a III. században a rómaiak kiürítették Dáciát, értékes arany- és sóbányászattal rendelkező településeikre, provinciáikra rázúdult a népvándorlás vihara, városaik elpusztultak, s nevük is feledésbe merült. A római kori városok helyén új város épült új névvel: Napoca helyén Kolozsvár, Apulum helyén Gyulafehérvár, Potaissa helyén Torda stb.

     A honfoglaló magyarság nyomán megjelentek a magyar településnevek, amelyek valósággal behálózták a Kárpát-medence lakott területeit. Kérdéses, hogy a magyarság nem vett-e át az itt élő szlávoktól és más néptöredékektől olyan településneveket, amelyek régebbiek a magyar honfoglalásnál? Györffy György sarkított véleménye szerint “A Kárpát-medence IX. és XI–XIII. századi helységneveinek összehasonlító vizsgálata egyértelműen bizonyítja, hogy a 895–900 között beköltözött magyarság egy esetben sem vette át korábban itt létező falvak, várak és városok nevét, s a honfoglalás a helységneveket illetően »tabula rasa«-t teremtett. A régi lakhelye közelében maradt szláv lakosság és elszórt avar kori onogur-bolgár maradvány népesség csak vízneveket mentett át a IX. századból, amelyek másodlagosan falunévvé is válhattak azokon a helyeken, ahol a terület ura településhelyet jelölt ki a köznépnek.” Az idézetből nyilvánvalóan adódik, hogy a szláv eredetű helységnevek mindegyike a honfoglalás utáni névadásból származik. A korszak írásbeliségének hiánya miatt, aligha lehet azonban eldönteni, hogy vannak-e, s melyek azok a szláv településnevek, amelyek korábbiak a magyar honfoglalásnál. Biztosan korai magyar átvételek Erdély legközepén, a Maros–Aranyos–Küküllő találkozásvidékén fordulnak elő – a két Gerend, Dombó, Dombró –, ezekben a magyarok megőrizték a szlávból utóbb kiveszett orrhangú magánhangzót. A szlávból eredő magyar helységnevek száma, aránya egyébként sem nagy, az oklevelekből 1400-ig ismert 1119 erdélyi helységnévből csupán 104 szláv eredetű, a helységnevek kevesebb, mint 10 %-a.

     A magyarság letelepedésével tömegessé váltak a magyaroktól adott helységnevek. “A legősibb és legjellegzetesebb magyar helységnévtípus – írja Kiss Lajos – alakilag tökéletesen azonos valamely személynévvel, azaz egy-egy személynév anélkül válhatott magyar helységnévvé, hogy bármiféle toldalékelemmel (képzővel vagy összetételi utótaggal) egészült volna ki. Az előzményül szolgáló személynév viselője az illető terület egykori ura, birtokosa vagy valamilyen szempontból nevezetes lakója lehetett.” Egykoron ugyanis a magyarság még nomád életmódot folytatott, nem voltak még állandó települései, csak mozgó szálláshelyei. A mozgó szálláshelyet nem valamely földrajzi hely, hanem a csoport fejének neve után érdeklődve lehetett megtalálni. Az emberek nem valahová mentek, hanem valakihez. Mikor azután a X–XI. században fejedelmi és királyi parancsra az ideiglenes szálláshelyek, mozgó települések helyhez kötődtek, akkor egy jó ideig még ezt az állandó telepet is a nemzetség fejéről nevezték el. A személynévhez nem járult semmilyen toldalék vagy összetételi utótag, pl. Ajton, Bács, Dés, Koppánd, Torda stb. A névadás módjának ez a formája Közép-Kelet-Európában ismeretlen. A személynevekből alakult román helynevek például –eşti, -eni ritkábban –easa végződésűek: Bucur > Bucureşti, Pop > Popeşti; Dobre > Dobreni, Costea > Costeni; Vlad > Vlădeasa stb. A toldalék nélküli “puszta személynév”, helynévként csakis magyar névadás eredménye lehet. Ezért vissza-visszatérő Kiss Lajos említett szótárában ez a formula: “(A helynév) puszta személynévből keletkezett magyar névadással.” Másodlagos kérdés, hogy milyen eredetű a személynév. Egy-egy puszta személynévből alakult helynév eredetének megítélésekor ugyanis nem az előzményül szolgáló személynév eredetét, etimológiai hovátartozását kell döntőnek tartanunk – hiszen a személynevek között pogánykori magyar, illetőleg török eredetű személyneveken kívül lehetnek latin, szláv, német, francia és más eredetű személynevek is –, hanem azt a tényt, hogy a puszta személynév mint helynév csakis magyar névadáson alapulhat. A névadásnak ezt a módját sem a szlávoknál, sem a románoknál, németeknél kimutatni nem lehet. Névtípus szempontjából a puszta személynévből eredő helynevekhez tartoznak a törzsnevek is: (Szamos)jenő, (Mező)keszü.

     Keletkeztek helynevek puszta népnévből, népnév alapján keletkezett személynevekből (Cseh, Horváth, Tóth, Német, Olasz, de ezek többsége –i képzővel bővült: Olaszi, Tóti, Németi, azaz ’az Olaszé, a Tóté, a Németé’. Keletkeztek helynevek foglalkozásnévből (Szántó, Daróc ’nyúzó’, Kamarás). Számos régi helynevünk határvédő őrökre emlékeztet (Mezőőr, Mezőőrke). Gyakoriak a növénytakaróval kapcsolatos helységnevek (Almás, Szilvás, Tölgyes), de indítéka lehet a helynévadásnak sok állat is (Hódos, Ludas). A folyóvizek, patakok, kutak, források valósággal vonzották a letelepedőket, s számos település arról a vízről kapott nevet, amely mellé települt (Torockó, Köbölkút). A terület domborzati viszonyai, térszíni formái is nagyszámú helységnevet szolgáltattak (Egerbegy, Vágás). Nem ritkák a legkülönbbféle építmények, közlekedést szolgáló létesítmények szolgáltatta helységnevek (Földvár, Válaszút).

     Nagyszámú helységnév egyházi eredetű, ezek többsége a templom titulusából alakult, védőszentnév (Szentkirály, Szentgyörgy). Alakultak helységnevek a hetipiac napjának és helyének nevéből is (Szerdahely, Csíkszereda, Vásáhely).

     A XI–XIII. századtól a birtoklást kezdék toldalékkal vagy személyragos utótaggal kifejezni. Az –i képző mint az –é birtokjel változata gyakori a helynevekben (Apáti, Piski), majd tömegesen bukkannak fel a –falva (Désfalva), -telke (Zentelke), -háza (Andrásháza), -fája (Héderfája), -hida (Bonchida), -kuta (Gyulakuta) típusú helységnevek. Kisbirtokosok, kisnemesek, emlékét őrzik az efféle helységnevek, akik csupán egyetlen falut, házat, erdőt, telket, hidat, kutat birtokoltak. Szerepe van a helységnevek alakjában a valamivel való ellátottságot kifejező -d képzőnek és a képző -gy változatának (Nádasd, Egregy), s a valamiben  való bővelkedést kifejező -s képzőnek (Medgyes, Szederjes, Galambos, Madaras).

     Ejtsünk néhány szót a helységnevek változásáról, változtatásáról.

     A településnevek egy része az idők folyamán megőrizte eredeti alakját (pl. Angyalos, Árkos, Baca, Dipse, Hétúr, Koronka, Méra, Szederjes, Tövis) vagy csupán hangalaki változást szenvedett (pl. Ranolth > Radnolth > Radnót). A helységnevek igen jelentős részének eredeti alakja módosult. Közöttük példaként kell említenünk azokat az eseteket, amelyekben az eredeti többtagú névváltozat összetételi utótagja elmaradt (Nádastelke > Nádas, Szentmihálytelke > Szentmihály > Nádasszentmihály), és azokra az esetekre is adhatunk példát, amelyekben az egyelemű név utótaggal egészült ki (Gál > Gálfalva, Csobot > Csobotfalva, Szamos > Szamosfalva, Szancsal > Szancsalteleke).

     A településnevek kialakulásakor, a névadási mód természeténél fogva seregnyi azonos, alakilag egyező településnév keletkezett. Gondoljunk csak arra, hogy a magyar nyelvterületen több mint száz, Erdélyben is tizenhat Szentmárton nevű település található. Szükségszerűvé vált az egyező településneveket valamilyen formában elkülöníteni, valamilyen megkülönböztető szerepű jelzővel ellátni. Ha az azonos nevű helységek nem voltak túlságosan távol egymástól, a megkülönböztető szerepű előtag már a népi névhasználatban kialakulhatott (Kecsed > Mezőkecsed), ennek hiányában erről – miként alább látni fogjuk – a “hivatalos helységnévadás” gondoskodott (Vaja > Székelyvaja). Számbavéve a megkülönböztető szerepű előtagok fő típusait, közöttük gyakori a Kis- meg a Nagy- viszonyítóelem (Kiscég, Nagycég, Kistalmács, Nagytalmács). A két azonos nevű helység földrajzi fekvése alapján sűrűn fordul elő az Al- és Fel- meg az Alsó- és Felső- előtag (Alvinc, Felvinc, Alsóucsa, Felsőucsa). Az előtag utalhat a helység lakóinak nemzetiségére (Magyarzsombor, Szászzsombor, Székelykocsárd, Oláhkocsárd), utalhat arra a folyóra, amely mellékére a falu lakossága települt, így szerepel előtagként az Aranyos (Aranyosegerbegy, Aranyoslóna), a Homoród (Homoródbene, Homoródalmás), a Körös (Körösbánlaka, Körösfeketetó), a Küküllő (Küküllőalmás, Küküllősárd), a Maros (Marosbogát, Maroscsapó), a Nyárád (Nyárádremete, Nyárádszereda), az Olt (Olthévíz, Oltalsósebes), a Sajó (Sajószentandrás, Sajóudvarhely), a Szamos (Szamosjenő, Szamosszentmiklós) stb. Kifejezheti az előtag a valamely tájhoz, megyéhez, székely székhez való tartozást is, ilyen megkülönböztető szerepű előtag például a Csík- (Csíkmadaras, Csíkrákos), a Gyergyó- (Gyergyóditró, Gyergyószárhegy), a Kézdi- (Kézdialbis, Kézidalmás), a Sepsi- (Sepsibükkszád, Sepsiszentgyörgy), a Mezőségre utaló Mező- (Mezőkeszü, Mezőzáh), a megyére utaló Kolozs- (Kolozskorpád, Kolozsnagyida) stb. Előtagként szerepelhet a hajdani birtokos neve, ilyen például a Gyerő-, a Bethlen-, a Kemény-, a Bánffy- személynév (Gyerővásárhely, Bethlenszentmiklós, Keménynagyszőlős, Bánffyhunyad). Előtag lehet annak a szomszédos településnek a neve, amely közelében a szóban forgó település megtalálható (Kerelőszentpál, Kóródszentmárton), s még nem is említettünk több olyan előtagot, amely sok esetben csaknem egyedi (Búzásbocsárd, Boroskrakkó, Káposztásszentmiklós) stb.

     Előfordul, hogy a hatóság hivatali, adminisztrációs úton beleavatkozik a népi névváltozatok alakulásába, s módosításokat eszközöl. Ennek következtében megfigyelhető a névhasználatban bizonyos kettősség: a környező falvak lakossága által használt népi név és a hivatalos helységnév kettőssége.

     Magyar vonatkozásban “helységnév-rendezésre” a XX. század első évtizedében került sor. A módosításokat az 1898. évi IV. törvénycikk alapján a településnevek gondozására életre hívott Országos Községi Törzskönyvbizottság, ennek – történészekből, nyelvészekből, levéltárosokból, földrajztudósokból álló – tagjai végezték. A bizottság – egy-két megye kivételével – az akkori állapot alapján végezte munkáját. Céljuk volt egy olyan településnév-rendszer kialakítása, amelyben minden egyes település valamilyen módon kiegészítő nyelvi eszközökkel megkülönböztethető legyen (egy település = egy név). Voltak természetesen a községi elöljáróság, illetőleg valamely járási vagy megyei tisztviselő által kért gyökeres névváltoztatások is, amelyek a régi nevet teljesen újjal cserélték fel. Így változott a “felsőbb és különösen női közösség körében szemérmetes, tisztességtelennek tetsző, kétértelmű Peselnek neve … jó és tisztességes hangzású” Kézdikővár-rá. Az ilyen és ehhez hasonló esetektől eltekintve, a változás a népi név néha utótaggal (Mákó > Mákófalva), de többségében megkülönböztető szerepű előtaggal (Málom > Almásmálom, Papfalva > Nádaspapfalva) való kiegészítéséből, a szükségtelen, fölösleges előtag töröltetéséből (Csik-Göröcsfalva > Göröcsfalva), az előtag megváltoztatásából (Magyar-Bölkény > Alsóbölkény, Oláh-Gyéres > Mezőgyéres), olykor az egykori, történeti névváltozat (Szász-Máté > Szentmáté) visszaállításából állt. Az 1913-as helységnévtár már ezeket a hivatalos névváltozatokat közli. Minden név kötelezően egybeírandó, még akkor is, ha nem két-, hanem többtagú összetételről van is szó (pl. Szépkenyerűszentmárton).

     Az erdélyi román – nagy többségükben magyar eredetű – helynevek megváltoztatása, módosítása az 1918-as főhatalomváltozás után indult meg, s több–kevesebb intenzitással máig tart. Egy román kimutatás szerint az “idegen eredetű” román nevek közül több mint háromezer településnek cserélődött ki teljesen, vagy módosult részlegesen a neve. Ennek módjára, mikéntjére rávilágít a jeles román nyelvész, Sextil Puşcariu “Numele satelor noastre” című, 1934-ben írott cikke. Úgy véli, a románban az idegen eredetű nevek más népek dominanciájának, nyelvi hatásának a következményei, s felteszi a kérdést: vajon az új román államnak jogában áll-e eltörölni a múltnak e jeleit és visszaadni Románia nemzeti karakterét? Kétségtelen – írja –, hogy megvan ez a jogunk, s élnünk is kell vele. Minden románnak csúnya és ellenszenves egy ilyen magyar eredetű román név, mint Ghiurfalăul vagy Someşfalău, de az olyan neveket, mint pl. Avrigul, Sighişoara, Braşov, amelyek a román nyelvben természetesnek hatnak, szükségtelen megváltoztatni, függetlenül azok eredetétől. Egyvalamire azonban figyelmeztet: a névváltoztatásokat országosan egységes, jól átgondolt s megfontolt szempontok alapján kell végezni. Lehetetlen ugyanis – írja –, hogy egy állomásfőnök, egy község új jegyzője, bármilyen hazafias érzés vezesse is, szakismeret hiányában, saját elgondolása szerint változtasson meg régi településneveket. Elérkezettnek látja az időt, hogy a névváltoztatásban megszűnjenek azok a rögtönzések, amelyek olykor nevetségessé teszik a román hatóságokat. Azért vannak a tudományos intézmények, élükön a Román Akadémiával, hogy e feladatokat – állandó konzultatív bizottságot alakítva – hozzáértéssel ellássa.

     Sextil Puşcariu figyelmeztetése jámbor óhaj maradt. A román adminisztratív hatóságok előtt egy cél lebegett: eltüntetni az erdélyi településnevek magyar jellegét. A változtatás a magyarból átvett román helységneveket, sőt a nem magyar eredetű, de magyarok lakta falvak neveit sem hagyta érintetlenül, hanem hivatali úton megváltoztatta, formailag az új román nevet többé-kevésbé a román névrendszertípusokba illesztette, bár nem egy, magyar elnevezést tükröző román név ezt a változtatást máig átvészelte. A változtatás, a románosítás – mint láttuk – nem az egész, a tágabb értelemben vett Erdély területét átfogó, általánosan kialakított elvek alapján történt, hanem öltetszerűen egy-egy járás helységneveire (a járásbíró kezdeményezése alapján) vagy csupán egy-egy településre terjedt ki, valamely személy elgondolása szerint, legtöbbször minden névtudományi képzettség nélkül. A kezdeményezőnek nem volt rálátása az országos helynévanyag egészére, annak rendszerére, s az új névjavaslat nem volt tekintettel az elnevezések azonosságára, egymásközti viszonyára, következésképp tömegesen ismétlődő nevek bukkantak fel, olyanok, amelyek nevükben formailag sem különítették el az  egyes településeket. Néhány példával szemléltessük az elmondottakat.

     A névváltoztatásnak egyik gyakori módja volt, hogy a település a régi nevétől függetlenül teljesen új nevet kapott: Vajdaszeg – Gura Arieşului, Kercsed – Stejeriş, Aranyosgyéres – Câmpia Turzii, Székelyvaja – Vălenii, Besenyő – Viişoara, Aranyosegerbegy – Viişoara, Csatófalva – Viişoara (!), Székelykocsárd – Lunca Mureşului, Holtmaros – Lunca Mureşului (!), Torockó – Rimetea, Harasztos – Călăraşi, Felvinc – Unirea stb. A példákból is látszik, hogy csak egyetlen faluban, falunévben gondolkodó kezdeményezőnek nem terjedt ki a figyelme, hogy olyan név, amelyet javasol, már van a névrendszerben. Csak Viişoara is öt településnek a neve. Nem gondolt arra sem, hogy a nevek között bizonyos összefüggés van: Vinţul de Sus-ból Unirea lett, de a más megyébe eső Vinţul de Jos (Alvinc) viszont maradt. A névváltoztatásnak másik módja a magyar név értelmének, vagy téves értelmezésének, lefordítása: Sófalva – Sărata, HosszúaszóValea Lungă, Nyújtód – Lunga, Mezőharasztos – Frunzeni stb. Sok név abban szenvedett változtatást, hogy az eredeti nevet a szokásos –eni, -ani képzővel látták el, s ily módon illesztették a román névrendszerbe: (Torda)túr – Tureni, (Maros)kece – Cheţani stb. Számos – a fentiekhez hasonló – példával találkozhat a könyv törzsanyagában az olvasó. Én mindenképpen szükségesnek véltem a magyar név mellett a többnyire magyarból átvett román nevet is feltüntetni, s utalni a régi román név pálfordulására. A nemzeti önérzet erősítésére mindenképpen alkalmas.

 

Településnevek erdélyi utakon

 

Kolozsvártól Tordáig

 

     Induljunk Kolozsvártól. A kincses város nevének első írásos adata igen korán, már 1177 körül felbukkan, latin melléknévi alakban: Clusiensis. Az első főnévi forma, szintén latin szerkezetben, 1213-ból való: de castro Clus. Az ennek megfelelő magyar változat sem sokkal későbbi, már 1257-ben feltűnik: Kulusuar. Az összetétel utótagja, a -vár, nem szorul magyarázatra, annál inkább az előtag, a Kolos-, mely az eredetibb Clus alakból a szókezdő mássalhangzó-torlódás feloldásával és nyíltabbá válásával szabályszerűen fejlődött Kulus- >Kulos-> Kolozs- alakúvá.

     Nem szabad figyelmen kívül hagyni, hogy a Kolos (Kolozsvár) név nem egyedüli a magyarban, előfordul még a magyarországi Vas és Zala megyékben is. E helynevek mindegyike eredet szempontjából nyilván azonos tőre vezethető vissza.

     A név eredetével számosan és sokat foglalkoztak. Egyik régi, de még ma is fel-felbukkanó nézet szerint mind a magyar Kolozs, mind a román Cluj és a német Klause (Clausenburg) a latin clausa (clausura) szóból alakult. E szerint a Cluj, Kolozs tulajdonképpen ’dombokkal körülvett zárt terület’ lenne. Ám a latin szó sem a románban, sem a magyarban nem szolgáltathatta volna a hangtörvények szerinti mai formát, csupán a középkori németben válhatott volna clús alakúvá, s ebből a német szóból lenne magyarázható mind a román Cluj, mind a magyar Kolozs. Csakhogy a magyarázatnak, a történeti akadályokon túl, ellentmond az a tény, hogy a régi erdélyi latin szövegekben nem a clausa fordul elő, hanem a magyar gyepű és a román prisaca szónak megfelelő indagines. Egy másik vélemény szerint a város nevében a ’hegyszoros, sziklahasadék, hegyi patak vizét felduzzasztó zsilip, gát’ jelentésű keletfelnémet klus-ból magyarázható szláv kluz rejlik.

     Ezeken és még sok más, itt nem említett, kevésbé hihető magyarázatokon túl, ma már bizonyosra vehető, hogy a Cluj–Kolozs helynév személynévi eredetű, tulajdonképp a hajdani településsel valamiképpen kapcsolatba hozható személy neve, tulajdonnév. A magyar helységnevek tetemes része, a Kolozsvár környéki településnevek nagy része is, puszta személynév, a helységet birtokló birtokos neve: Dés, Torda, Pata, Rőd, Bács, Méra, Visa, Vista stb. Kolos személynevet is már évszázadokkal ezelőtt feljegyeztek, 1300-ban Kulus, 1324-ben Kolus alakban. Családnévként folytonossága töretlen: 1430: Johannem Kolos, 1507: Ladislaus Kolos, 1614: Kolos Peter, 1721: Josephus Kolos. Ennek alapján a Kolozsvár városnév előtagjának személynévi eredete ma már általánosan elfogadott nézet. Nézetkülönbségek csak abban vannak, hogy vajon milyen eredetű lehet a Clus–Kolozs mint személynév. A különféle magyarázatokban fellelhető a német, a szláv és a magyar értelmezés is. Az egyik felfogás szerint a német Nikolaus névnek Klaus becealakjából származik. Nicolae Drăganu viszont a szláv Miklus személynévből indul ki, szerinte ez adta a Klus becenevet, a román nyelv a maga szabályai szerint megőrizte a szlávnak megfelelő alakot (Cluj), a magyar viszont a saját hangtörvényei szerinti Kulus-sá, majd Kolozs-zsá alakította.

     A magyar értelmezésre hadd idézzem a Nyelv- és Irodalomtudományi Közlemények 1993-as évfolyamában megjelent Kelemen Lajos leveleiből az alábbi részletet: “A Klus nem egyéb, mint az Árpád-kori Miklus utolsó tagja. Olyan rövidítés, mint a Jakobus-ból a Kobus ~ Kabos, az Adamus-ból a Damus ~ Domos, a Tóbiás-ból a Biás stb. A magyar hangfejlődés folyamán aztán a Klusból Klos, ebből Kolos fejlődött. A Clusnak a románban semmi jelentése nincs. Egyszerűen átvétel a magyarból. A román nyelv itt éppen úgy az ősibb magyar alakot, illetve rövidítést őrizte meg. Kolumbus tojása ez is, s mennyi mesterkélt, erőszakos és sületlen vagy tudákos magyarázatot tesz feleslegessé! A név pedig minden valószínűséggel az itt várat építetett és monostort alapított első várispán és megyeispán nevét őrzi.” És hadd jegyezzük meg, bármilyen eredetű is legyen egy személynév, puszta, toldalék nélküli alakjában helynévvé csak magyar névadással válhat. A román például az -eşti toldalékot illeszti a személynévhez, ha helynévvé alakítja át (Nicoleşti, Bogdăneşti).

     Délkelet irányban, az országúton Kolozsvártól Torda felé haladva, egy sor településen haladunk át.

     Az első helység, amelyet érintünk, Erdőfelek, a köznapi, a népi szóhasználatban csupán Felek, a románban Feleacu. A hely 1336-ban Mons Felek Berch (= Felekbérc). A románok lakta helység nevének első írásos előfordulását 1377-ből idézhetjük: villa Olachorum Felek. A név eredete bizonytalan, bár magyarázatára többféle kísérlet is történt. Egyesek szerint számításba jöhet az ’egy darab föld’ jelentésű keletfelnémet vlëc, továbbá a ’folt’ jelentésű német Flech, mondván, hogy Kolozsvár felől nézve a Feleki-tetőn ma is foltokban olvad tavasszal a hó. Megint mások, nevét a magyar felleg közszóban keresik, arra hivatkozva, hogy esős időben alacsonyan szálló fellegek borítják az így hívott hegyet, helységet. De számításba jött a személynévből való származtatás lehetősége is, hiszen mind a németben, mind a lengyelben van Felk családnév. Ki tudja? Minthogy azonban Erdélyben több Felek nevű helységünk volt – ilyen a Székelyudvarhelytől délnyugatra eső Felek, a mai Magyarfelek, tovább a Szeben megyei Felek (románul Avrig) –, a Bükk-erdő melletti Felek a XX. század elején hatósági úton az Erdő- megkülönböztető előtagot kapta, s így lett hivatalosan a neve: Erdőfelek.

     Utunkba eső falut a továbbiakban újabb helységnévtábla jelzi: Vâlcele. A település magyar neve Bányabükk. Nevére már 1297-től folyamatosan van adatunk, de nem a mai formában, hanem birtokviszonyra utaló összetételben: Banabiky (azaz ’Bánabükke’). A mai név tehát csak látszólag a bánya és a bükk összetétele, s már csak azért sem származhat innen, mert itt a századok folyamán sohasem volt bánya. A történeti adatok azt bizonyítják, hogy az eredetében birtokos jelzős összetételű település – Bánabikke, Bánabükke – a helység birtoklás-történetében valamiképpen jelentős Bána nevű személyre utal. A Bána név a régiségben nagyon gyakori Bán szeménynév -a kicsinyítő képzős származéka. Amíg a Bána személynév a használatból ki nem veszett, a településnév megtartotta n-es alakját, de kihaltával megvolt a lehetősége annak, hogy népetimológiával – nyilván a bánya közszóra való tekintettel – ny-es alakká váljék, és a tulajdonviszonyokra utaló rag lekopjon. Így alakult ki a Bánabükke alakból a mai Bányabükk. A falu lakossága ma alighanem teljesen román, de néhány évtizede – tudtommal – élt még itt néhány magyar család is. Más volt a helyzet azonban évszázadokkal ezelőtt! A történeti adatok az elnevezésben nemzetiség szerint két részre tagolják a falut, 1416: Magiar Banabyke, Olah Banabyke; így van ez még a XVI. század első felében is, 1523: Magyarbanyabyky, Olahbanyabyky. A magyar népelem nyilvánvalóan a későbbi századokban csökkent, majd beolvadt a többségi románságba. A magyar eredetű helységnév azonban átvételként a románban továbbra is fennmaradt, népi neve még ma is Banabic, Baneabic. Ezt a falunevet változtatták meg a román hatóságok a hatalomváltozás után, s így lett a helységnév hivatalos román neve Vâlcele, melynek tulajdonképpeni értelme ’völgyecske, patakocska’. A névváltoztatás nem nagy fantáziára vall, csak Erdélyben még öt ilyen nevet számoltam össze.

     Folytatva utunkat, Bányabükköt elhagyva baloldalt érintjük Pusztaszentmártont, jobboldalt, a hegy alatt megpillantjuk Komjátszeget.

     Pusztaszentmárton, románul Mărtineşti, neve elsőként a pápai tizedjegyzékben bukkan fel, latinul: 1332: de Sancto Martino; első magyar nyelvű feljegyzése 1348-ból való: Scentmartun. Csak Szentmártonként emlegetett falu neve később kiegészül a Puszta- megkülönböztető előtaggal: 1760–62: Puszta Szentmárton, hiszen csak Erdélyben 17 Szentmártont kellett megkülönböztetni. Szentmárton egyházi eredetű településnév, Szent Márton, a tours-i püspök tiszteletére emelt templommal kapcsolatos. A későbbi Puszta- előtag a hajdani elnéptelenedésre utalt. A település román neve a magyarnak megfelelő Pusta-Sân-Martin volt, majd tükörfordítással Sânmartinul Deşert lett, a mai, a hatósági úton megállapított Mărtineşti név is magyar mintát tükröz.

     Komjátszeg, románul Comşeşti, neve elsőként az Anjou-kori Okmánytárban 1355-ben bukkan fel: Comiatzeg. A név összetett volta nyilvánvaló: Komját és szeg. A ’szöglet, sarok, zug, házcsoport’ jelentésű szeg utótag számos más helységnévben is fellelhető (pl. Csatószeg, Kalotaszeg, Vajdaszeg stb.). A Komját- előtag szláv eredetű. A szláv név alapszava a ’lakó- és hálóhely’ jelentésű komnata közszó. A helység román neve a magyarból átvett Comiţig volt, a hatalomváltozás után lett hivatalosan Comşeşti, amelynek tulajdonképpeni értelme ’Comşáék, Comşa emberei’.

     Továbbhaladva Torda felé megint két falut érintünk, balról Pusztacsánt, jobbról Tordatúrt.

     Pusztacsán, román nevén Ceanul Mic, a régebbi írásos dokumentumokban csak mint Csán fordul elő: 1366: Chan. E helységnév a magyar helynévadás legősibb módja szerint személynévi eredetű. Ilyen nevű személyeket a korai századokban is feljegyeztek (1237: Chon, 1355: Chan). Minthogy Tordától északkeletre volt még egy Csán nevű falu, a mai Mezőcsán, a kettőt névben is el kellett különíteni. Ehhez a falunévhez is – Pusztaszentmártonhoz hasonlóan – az elnéptelenedésre utaló Puszta megkülönböztető jelző járult: 1750: Puszta Csán. A magyar Csán helységnév átment a románba is, csak a két Csán nevű falut a román másképpen különíti el: Ceanul Mic (Pusztacsán) és Ceanul Mare (Mezőcsán).

     Tordatúr, románul Tureni, neve is századokon át megkülönböztető előtag nélküli: 1276: Thur, 1279: Tuur. A helység a bal felől az Aranyosba ömlő Túrpatak mellett fekszik, s mint oly sok más esetben, ez a falu is a patakról kaphatta nevét, a Túr nevet, azaz a patak neve vonódott át a mellette lévő település megjelölésére. Tehát nem a településnév, hanem a víznév eredetét kell vizsgálnunk. A szófejtő irodalom szerint ez a pataknév azonos a Tiszába ömlő mellékfolyó, a Petőfi-versből is jól ismert Túr folyó nevével. A Túr szláv eredetű név, egy ’őstulok’ jelentésű ősszláv szó rejlik benne: a Túr tulajodnképpen az őstulok (patakja), az őstuloké. (Eredetük szerint e nevek csoportjába tartozik a Turc helységnév és a Turóc folyónév is.) És hogy éppen a Túr folyónevet elkülönítsük a Túr helységnévtől, a XX. század elején a magyar hivatalos helynévadás a Túr településnévhez a Torda közelségére utaló Torda- előtagot illesztette, s hivatalos magyar nevét Tordatúr alakban rögzítette. A helység román neve a magyarnak megfelelő Tur, Turu volt, majd hatósági úton – a román névrendszerbe beillesztve – Tureni lett.

     Magunk mögött hagyva Pusztacsánt és Tordatúrt, a Dobogó nevű hegyháton leereszkedve az útjelző tábla jelzi, hogy újabb településhez érkeztünk: Copăceni. A ma románok lakta, de az elmúlt századokban várkastéllyal és protestáns magyar templommal rendelkező falu magyar neve: Koppánd. Nem téved, aki felismeri benne a régi magyar Koppány személynevet, hiszen a helység első írásos adataiban sincs meg a -d helynévképző: 1288: Coppan, 1394: Koppan, s csak 1733-ban tűnik fel a mai magyar névváltozat: Koppánd. A településnév puszta személynévből keletkezett magyar névadással. Ilyen nevű személyt már 1055-ben feljegyeztek: Cupan. Több  Koppány és Koppánd nevű falu van a magyar nyelvterületen, pl. ilyen a Nagyenyed melletti Maroskoppánd is. Magyaráznunk kell a településnév mai alakját. Ismeretes, hogy szóvégén az -n és -ny az irodalmi nyelv és a nyelvjárások viszonyában váltakozhat (díván ~ dívány, szappan ~ szappany). Minthogy a Koppán ~ Koppány helynévként kiegészült a földrajzi nevekben oly gyakori –d képzővel (pl. Borsod, Diód, Erdőd, Gáld, Hollód, Kányád), a -d képző már fonetikai okok miatt is a Koppán változathoz kapcsolódott, s így alakult ki a helységnév: Koppánd. A helység régi román neve a magyarból átvett Copand, Copandu volt, s csak a hatalomváltozás után lett hivatali úton Copăceni, s lettek lakói ‘fás helyen lakók’.

     Néhány kilométerre Koppánd után elérjük az első várost, Tordát, román neve Turda. A helységnév a legkorábbról adatolható magyar településneveink egyike: 1075: Turda. A Torda helységnév puszta személynévből magyar névadással keletkezett. Ki lehetett ez a személy? Feltehetőleg a népvándorlás korában elpusztult római Potaissa helyén épült Torda vára és az egykori Torda vármegye első ispánja. Ne tévesszen meg senkit, hogy ma “magyar Torda – román Turda” kettősséget találunk. A mai magyar o hangok az ómagyar korban egy fokkal zártabbak, vagyis u-k voltak (pl. a mai magyar mondá a Halotti Beszédben még munda). A helységnevet akkor vették át a románok, amikor az még a magyarban is mint Turda hangzott, de a magyar Turda > Torda hangváltozást a román már nem követte. Egyébként is a Torda személynévből több helységnév keletkezett, melyek megkülönböztetésül előtagot kaptak: Bihartorda, Torontáltorda.

     A város kialakulásában a várnak nagy szerepe volt, oltalma alá húzódtak azoknak a telepeknek, akkoriban 10–15 házból álló falvaknak lakói, amelyek határának völgyeiben keletkeztek. Nevüket (Egyházfalva, Szent-Miklós, Udvarnokteluk, Külked, Vezelmenteluk, Sajtér, Párdé, Kerekegyház, Igruchteluk, Atelteluk) csak a király adta kiváltságlevelek őrizték meg. Egy szomszédos falut a város a modern korban is elnyelt, a jeruzsálemi ispotályosokról elnevezett Keresztes-t (1322: villa cruciferorum de Torda), ma tömbházakból álló lakótelep, román nevén Oprişani.

     Fogyatkozó magyarságával a város ma is él, pedig négyszer, sőt ötször semmisült meg, a kunok, a tatárok, Básta, Mihály vajda, Akhmed Said és Ali pasa csaknem a földdel tették egyenlővé.

 

Kolozsvártól Bánffyhunyadig

 

     Kolozsvártól Bánffyhunyadig utazhatunk országúton és vasúton is. Minthogy azonban a két útvonal egymástól eléggé távol – a vasút a Nádas mentén, az országút a Kapus völgyében – húzódik, és nem ugyanazokat a településeket érinti, tegyük meg ezt az utat külön-külön, előbb a vasúton, majd az országúton.

     Ha a vasúton hagyjuk el Kolozsvárt, nyugat felé az első megálló Kisbács, román nevén Baciu. Állomásának a Baciu-Triaj felirata az itt levő kolozsvári rendező-pályaudvart jelöli. A település első írásos adatai: 1263: Baach, 1297: Bach, 1420–90: Baach. Minthogy a jugoszláviai Bácskában is volt és van egy ennél sokkal népesebb Bács nevű település, emiatt a Kolozsvár melletti Bács helységnevet a XX. század elején, a hivatalos helységnévrendezéskor a megkülönböztető szerepű Kis- előtaggal egészítették ki: 1913: Kisbács. Az elsődleges Bács helységnév egy ótörök eredetű Bács (Baach) személynévből keletkezett magyar névadással. A román Baciu a magyarból való.

     A következő vasúti megálló – az állomásépület román felirata szerint – Suceag, hivatalos neve szerint Suceagu, magyarul Szucság. A vasútállomástól délnyugatra fekvő falu neve a régi írásos adatokban, de a mai népnyelvben is Szucsák, szóvégi mássalhangzója nem -g, hanem -k: 1297: Zuchak, 1344: Zuchach, 1358: Scuchak. A g-s, a Szucság névváltozat csak a XVIII. század közepétől jelentkezik. A helységnév a magyarban szláv eredetű, a román Suceagu a magyarból való.

     A Nádas-patakhoz közeli Mérához tartozó tanyát jelöli a következő megálló: Rădaia. Ez a név a hajdan volt középkori település, a magyar Andrásháza mai román neve. Első írásos adatai: 1348: Andreashaza, 1360: Anduriashaza, 1398: Andrashaza, csupán egy 1464-ből származó adat jelöli a helységet így: Zenthandrashaza. Az előbbi és a további adatsor határozottan a helységnév személynévi eredetére utal, az András és a háza névszerkezet is ezt mutatja. A Szent- jelzővel való alkalmi kiegészülés, téves analógiás hatás következménye lehet. A mai, románok lakta tanyának a hivatalos román Rădaia neve mellett van népi névváltozata is, ez a magyarból átvett Andraşhaza.

     A Nádas-patak völgyét szegélyező északi dombvonulaton túl, a vasútállomásától nem távoli, magyarok lakta falu, Méra fekszik, románul Mera. Első írásos adata 1299-ből való: Mera. További adatai is ezt az alakot mutatják. A helységnév puszta személynévből keletkezett magyar névadással. Az alapjául szolgáló személynév szláv eredetű. A román népnyelvi M’ira, a hivatalos Mera a magyarból származik.

     Bár a következő vasúti állomástól közelebb esik Magyarvista, a vasúti megálló a távolabb fekvő román ajkú falu nevét viseli: Nădăşel, hivatalos román neve Nădăşelu, magyar nevén Magyarnádas. A korai írásos adatai előtag nélküliek: 1299: Nadasd, 1314: Nadas. A helységnek a századok folyamán voltak ilyen névváltozatai is: 1378: Felnadasd, 1425: Nadasthelke, majd feltűnik az elsődleges Nádas, Nádasd név szintén megkülönböztető szerepű Magyar- előtaggal is. 1485: Magyar Nadasd, 1517: Magyar-nádas. A falu a Kis-Szamosba ömlő Nádas-patak-ról kapta nevét, amely mellé települt. E helységnév olykor -d képzős (Nádasd), máskor – Oláhnádassal szemben – Felnádasd, illetőleg ma Magyarnádas. A régi román Nădăşelul Unguresc, illetőleg a mai Nădăşelu a magyar alakot tükrözi.

     A vasútnak a következő megállója a román nyelvű felirat szerint Gârbău, magyar nevén Magyargorbó. Első írásos adata előtag nélküli: 1373: Gorbo. 1676 körül e név előtaggal egészül ki: Magyar Gorbo. Az elsődleges Gorbó helységnév szláv eredetű. Összefügg a magyar görbe szó szláv előzményével.

     Bár van vasúti megállója, Mákófalvá-ra nemigen utaznak vonattal, hiszen állomásától a falu – a Kapus és a Nádas mente között – mintegy 5 km-re fekszik. Román neve Măcău. Történeti adatai: 1299/1300: Mako, 1427: Maako. A -falva utótaggal a helységnévrendezés során hivatali úton egészítették ki, alkalmasint azért, hogy ne legyen összetéveszthető a Makó városnévvel. Nevének népi alakváltozata ma is csupán Mákó. A helységnév egy szláv eredetű magyar személynévből származik. A román Măcău a magyarból való.

     A Mákófalva utáni vasúti megállót, az állomás felirata románul így jelzi: Dorolţu. A helységnév magyar neve Nádasdaróc. Első írásos adataiban még nincs előtag: 1424: Daroch, 1509: Darocz. Minthogy számos Daróc helységnevünk van (pl. Pusztadaróc, Királydaróc), egyetlen eset kivételével mindegyik megkülönböztető előtaggal egészült ki. A Nádas menti Daróc megkülönböztető előtagját hivatali úton a XX. század eleji helységnévrendezéskor kapta, így lett az 1913-as helységnévtárban Nádasdaróc. Minden Daróc helységnév a régi magyar daróc foglalkozásnévből keletkezett. Azokat a vadászokat hívták így, akiknek vadbőrnyúzás, szíjhasítás, szarvlevevés volt a feladatuk. A szláv eredetű daróc közszónak tulajdonképpeni értelme ‘nyúzó’. A román Dorolţu a magyarból származik.

Elhagyva Nádasdarócot vonatunk befut egy település melletti bányakitermelő hely vasútállomására, melynek román felirata ezt jelzi: Aghireş, noha a helység hivatalos névváltozata Aghireşul; magyar neve Egeres. Első írásos adatának kelte 1299/1300: Egeres. A helységnév a magyar éger, népnyelvi eger fanév -s képzős származéka. A falu égerfákkal benőtt helyen települt. A román Aghireşul a magyarból való.

Bár eléggé távol esik a vasúttól, megállója Tóthtelek-nek is van, a román felirat szerint: Gălăşeni. Az első írásos adata csak a XVI. században bukkan fel: 1523: Toth Theleke; alighanem a nevének téves írásbeli feljegyzése az 1733-ból meg az 1750-ből való Totelek, illetőleg Tótelek írásváltozat. A helységnév a Tót személynév és a birtoklásra utaló -telke utótag összetétele. Régi román neve Teoteleac volt, ezt a nevet váltotta fel a hivatali úton megállapított Gălăşeni, a mintát a bihari Gálosháza nevű falunak szintén román Gălăşeni neve szolgáltathatta.

A kolozsváriaknak kedvenc kiránduló helye Sztána, vasúti megállójának román írásváltozatában Stana. Első írásos adata korai: 1288: Zthana. A helységnév később feltűnik a szókezdő mássalhangzó-torlódást feloldó, ejtéskönnyítő változatban is: 1391: Eztana, 1699: Esztana. A helységnévben egy szláv eredetű (Stanislav>) Stana személynév rejlik. Minthogy a románban nem járult hozzá semilyen toldalék, román alakja nem közvetlenül a szlávból, hanem a magyarból való.

Bánffyhunyad előtt a vasútnak van még egy megállója, bár a falu – magyar nevén Zsobok, románul Jebuc – a vasúttól mintegy 4 km-re fekszik. Első írásos adatai: 1391: Sobok, 1399: Sabouk, 1446: Zobok. A helységnév talán puszta személynévből keletkezett magyar névadással. A régebbi román Şobocu, illetve a mai Jebuc névváltozat is a magyarból való.

Utunk végállomása, Kalotaszeg várossá fejlődött központja: Bánffyhunyad. Román neve Huedin. Első történeti névváltozatai előtag nélküliek: 1332–1337: Hunak, Hunad, 1377: Hunyad, 1391: Hwnyad. Minthogy az erdélyi települések között még volt egy Hunyad, a mai Vajdahunyad, a kalotaszegi Hunyad településnévhez – azon az alapon, hogy a helység a Bánfi (Bánffy) család birtokába került – a Bánffy- előtag tapadt: 1522: Banfy Hunyadya, 1600: Banffy-Huniad. A Hunyad utótag is személynév, fellelhető már a Váradi Regestrumban. A helységnévnek az utótagja, a magyar Hunyad került át a románba, s lett népi nevén Hog’inu, illetőleg hivatalosan Huedin.

 

***

 

Az országút Kolozsvártól Bánffyhunyad irányába – a vasútvonaltól eltérően – a Kapus mentén halad. Közvetlenül Kolozsvár után Szászfenes-t szeli át. A helység mai román neve Floreşti. A lakosság  nemzetiségére utaló Szász- előtag már a helységnév korai adataiban fellelhető: 1297: Zaazfenes, 1336: Zazfenes, 1342: Fenes Saxonica. A Fenes elsődlegesen annak a pataknak a neve, amely jobb felől a Kis-Szamosba ömlik. A pataknév a régi magyar ‘fenőkő, kaszakő’ jelentésű fen igenévszó -s képzős származéka. A helység arról a patakról kapta nevét, amely mellé települt. Régi román neve Feneş, Feneşul Săsesc volt, a hatósági úton megállapított újabb Floreşti helységnév a Florea személynév -eşti képzős származéka.

A továbbiakban az országútról letérve, tegyünk egy kis kitérőt, ott ahol az útjelző tábla a közeli helység román nevét így jelzi: Luna de Sus. Magyar neve: Magyarlóna. A település nevét kezdetben előtag nélkül jegyzik: 1298: Louna, 1332: Lona. Később – hiszen több Lóna nevű településünk is van, pl. Kendilóna, Aranyoslóna –, e helység neve kiegészül lakóinak nemzetiségére utaló Szász- előtaggal: 1652: Száz Lona, 1733: Szász-Lona. A szász telepesek beolvadásával a XX. század elején hivatali rendelettel a Magyarlóna elnevezést kapta. Az elsődleges Lóna településnév szláv eredetű, egy ‘halászat, vadászat’ jelentésű ősszláv szó családjába tartozik. Régi román neve Luna, Lona Săsească volt, később Kendilóna román Luna de Jos nevével szemben ez hivatalosan Luna de Sus lett.

Visszatérve az országútra, nyugati irányba haladva tovább, elérjük Gyalu-t, a helység román neve Gilău. Történeti adatai: 1246: Golou, 1282: Gylo, 1294: Galou, 1298: Gyolo, 1304: Gyolou. Sokat vitatott név, hiszen Anonymus Gestája éppen e helységnév alapján következtet ki egy történelmi vezért, “blak” vezért, akit állítólag itt öltek meg. Az Anonymustól mondottakat a román történelemtudomány valóságos (és nem költött) eseménynek fogja fel. A magyar névtudomány szerint a Gyalu helységnév alapja szintén személynév ugyan, de e nevet a honfoglaláskor itt megszállott első törzsfő viselhette, s a személynév ótörök eredetű, egy ‘feléget, megéget’ ótörök közszó származéka. Egyes román nyelvészek mind a magyar, mind a román helységnév-változatot egy ‘hegy’ jelentésű szláv delov szóból származtatják.

Szintén régről adatolható helység a Gyalut követő Magyarkapus, román nevén Căpuşul Mare. Nyilvánvaló, hogy ezt a helységnevet csak a szomszédos Magyarkiskapus helységnévvel való összefüggésben lehet vizsgálni. Magyarkapus korai adatai megkülönböztető előtag nélküliek: 1282: Kopus, 1332: Kapus. A helységnév már ebben a században megkülönböztető előtagot kap: 1391: Magiarkapus, de a XVI. századtól már a Nagykapus név különíti a szomszédos Kiskapus nevű helységtől. Ez utóbbi viszont ugyanebből az évből származó adat szerint Oláhkapus, de a XV. századtól kezdve már Kyskapus, illetőleg 1853-ban Magyar Kiskapus. Vele ellentétben a mai Magyarkapus neve 1501-ben Naghkapus, 1575-ben Nagi Kapus. A két falu nevét 1913-ban Magyarkapus, illetőleg Magyarkiskapus néven rögzítették. Mindkét helység Gyalunál a Kis-Szamosba ömlő Kapus nevű patak mellett települt, nevüket a patakról kapták. Az elsődleges Kapus víznév a kapu közszó -s képzős származéka. Itt lehetett az egykori gyepűrendszer egyik kapuja. A román Căpuşul Mare ‘Magyarkapus’, illetőleg a Căpuşul Mic ‘Magyarkiskapus’ első néveleme a magyarból való.

Az országút nem halad át rajta, de tőle jobbról feltűnik ez egyik legfestőibb erdélyi falu: Gyerővásárhely, románul Dumbrava. A helységet első írásos adatai megkülönböztető szerepű előtag nélkül jelzik: 1288: Vasarhel, 1299: Wasarhel. Nevéből eredően vásártartási joggal rendelkező település volt. A számos Vásárhely nevű település közül ez a falunév egykori birtokosáról (1467: Ladislaus Gyerewfy de Wasarhel), a Gyerő- előtaggal egészült ki: 1423: Gyerewvasarhel, 1437: Gerewasarhel. Volt a névnek ennél teljesebb alakja is: 1723: Magjar Gyerő Vásárhelj. A helységnek régi román neve a magyarból származó Oşorheiu, Ghero-Oşorheiu volt, hatósági rendelettel Dumbrava lett, annak ellenére, hogy csak Erdélyben 17 ilyen nevű falut számoltam össze.

Az országút erdős szoroson vezet át, az itt lévő román falu magyar népi neve a szlávból való Pányik, hivatalosan Gyerőfalva, román nevén Păniceni. Nevének régi adatai: 1219: Obonik, 1345: Banid, 1391: Panyk. A XX. század elején a hivatalos helységnévrendezéskor nevét Gyerőfalvá-ra változtatták. Minthogy azonban lakossága színromán ajkú, a hivatalos magyar név teljesen feledésbe ment, népi magyar neve ma is Pányik, román népi neve is Panic, de ezt a népi román nevet hatóságilag beillesztették a román névrendszerbe, s az -eni képző hozzáadásával így lett Păniceni.

Ezután a Sebes-Körös forrásvidékén fekvő Körösfő nevű faluba érkezünk. Román neve Izvorul Crişului. A falu nevét korán jegyzik: 1276: Crysfew, 1282: Keresfev, 1341: Keresfeu. A helységnév a Körös víznév és a ‘forrás, kezdet’ jelentésű főnévnek az összetétele. Az előtag – a Körös – honfoglalás előtti ősi folyónév, a magyarba feltehetőleg a szlávok közvetítették. A folyónév a XI–XIII. században még crys alakban élt. Ezt a formát őrzi a folyó román Criş(ul) neve. Nyelvünk a szókezdő kr mássalhangzó-kapcsolat közé ejtéskönnyítő hangot iktatott, alakja Kiris, Kërës, majd Körös lett. A magyar Körösfő helységnév a románban előbb Crişeu volt, majd tükörfordítás révén Izvorul Crişului lett.

Bánffyhunyadig még csak egyetlen helységen, Sárvásár nevű falun kell áthaladnunk. Román neve Şaula. Magyar nevével kapcsolatban sokan a sár közszóra gondolnak, de ennek az értelmezésnek ellentmondanak mind a történeti adatok, mind a falu román Şaula neve. Történeti adataiban ugyanis az előtag nem Sár-, hanem Sál- alakú: 1291: Saluasara, 1349: Salwasara, s csak 1666-tól Sárvasara, illetőleg 1715-ben Saár Vásár. Az elsődleges Sálvására névváltozat előtagja a régi magyar Sál személynév. (Ugyanúgy, ahogyan a Paul-ból Pál, a Saul-ból Sál lett.) A Sálvására tulajdonképpen ‘Saul vására’, azaz a helynév a Sál (< Saul) személynév és a birtokos személyraggal ellátott vásár (~ vására) összetétele. Minthogy azonban a Sál személynév volta elhomályosult, s idővel kikopott a nyelvhasználatból, helyét népetimológiás alapon átvette a helynevekben oly gyakori sár közszó, s ezzel együtt – értelemszerűen – a birtokosra utaló személyrag is lekopott.

Így érkezünk meg Bánffyhunyadra, ahova előbb vasúton is eljutottunk, nevét ott már értelmeztük.

 

Kolozsvártól Zilahig

 

     Minthogy Kolozsvártól Magyarnádasig az országút a vasúttal azonos vonalban halad, s a közbeeső települések nevét a Kolozsvártól Bánffyhunyadig tartó vasútvonal kapcsán már tárgyaltuk, itt csak a Magyarnádast követő településneveket kell megvizsgálnunk.

     Zilah felé tartva, Magyarnádas után az út baloldalán települt falu Magyarsárd, román nevén Şardu. Elsőként az itt folyó patak nevét jegyezték fel: 1341: riv. Saardpataka. A helység neve 1353-ban: Sard, 1428-ban: Saard. A településnév később kiegészül a lakosság nemzetiségére utaló előtaggal: 1715: Magjar Saárd, 1760–62: Magyar-Sárd. Az elsődleges Sárd helységnév a magyar sár közszó -d képzős származéka. A román Şardu a magyarból való, de nevezték régebben a magyar névnek megfelelően így is: Şardul Unguresc.

     Innen nincs messze, de már az út jobb oldalán találjuk Magyarszentpál-t. Román neve Sânpaul. Egyházi eredetű helységnév. Benne templomának védőszentje, Szent Pál apostolnak tisztelete rejlik. A település nevének első, latin nyelvű írásos adata már 1295-ben felbukkan: S. Paulo, nem sokkal későbbről olvasható a magyar neve is: 1341: Zenpal, 1358: Zenthpal. A településnév később kiegészül a lakosság nemzetiségére utaló Magyar- előtaggal: 1760–62: Magyar Sz(en)t Pál. A régebbi és mai román Sânpaul a magyarból való, de nevezték a magyar névnek megfelelően így is: Sânpaul Unguresc.

     Észak felé az országút egy olyan településen halad át, amelynek szintén egyházi eredetű neve van: Nádasszentmihály, román nevén Mihăieşti. Régi adataiban a Szent Mihály szentnév és a -telke kapcsolatát találjuk: 1283: Zentmihaltelke, 1341: Zenmihalteluke, sőt 1343-ban feltűnik a névnek Humrukzentmyhaltelke változata is. A továbbiakban a Szentmihálytelke név jelöli a települést, de a XX. század eleji településnév-rendezéskor hatósági úton a Nádasszentmihály nevet kapta, utalva ezzel a közeli Nádas patakra. A falu  román neve előbb a magyarból átvett Sân-Mihaitelic volt, ezt váltotta fel a hatósági úton megállapított Mihăieşti, mely a Mihai személynév -eşti képzős származéka.

     Innen északnyugatra eső falu magyar neve Pusztatopa, románul Topa Mică. Korai történeti adataiban nem találunk megkülönböztető jelzőt: 1324/1326: Tupa, 1408: Thopa. A pusztuló, elnéptelenedő helység neve kiegészült a Puszta- előtaggal: 1854: Puszta Topa. Az elsődleges Topa helységnév alapja személynév. A régi román Topa, Topa Deşartă, a mai hivatalos Topa Mică első néveleme a magyarból való.

Pusztatopával szomszédos helység Topaszentkirály, románul Sâncraiul Almaşului. Első írásos adata 1345-ből való: Senkyral. A Pusztatopával való szomszédsága révén neve korán kiegészült a megkülönböztető szerepű Topa- előtaggal: 1471: Thopazenthkyral. A település az elsődleges Szentkirály nevét az első magyar királynak, Szent Istvánnak a tiszteletére emelt templomáról kapta. A helység régi román neve a magyarból átvett Topa-Sâncraiu volt, de később hivatali úton Sâncraiu Almaşului lett, melynek a második, birtokos személyraggal ellátott – megkülönböztető – néveleme az Almás (román nevén Almaş) patakra utal.

Szintén az Almás-patak völgyében, Topaszentkirálytól mintegy 8 km-re fekszik Zutor, román nevén Şutoru. Első írásos adata 1334/1335-ből való: Zuthur. További korai adatai: 1452: Zwdor, 1461: Zwthwr. Puszta személynévből keletkezett magyar névadással. A Sutor ~ Zudor családnév több nyelvben is előfordul, ezek végső forrása a ‘varga’ jelentésű latin zudor közszó. A román Şutoru a magyarból származik.

Észak-északnyugat felé elérjük az útelágazást. Az egyik ága dél felé Bánffyhunyadra, a másik ága észak felé Zilahra visz. A Zilahra vezető út elején, az országút mentén egy hosszan elnyúló falut találunk: neve Magyarzsombor, románul Zimbor. A településnek első írásos adata 1320–1322–1343-ban Zumbur, írásváltozata 1437-ben Sombor, 1750-ben Zsombor. Minthogy több Zsombor nevű helységünk volt, az Almás menti Zsombor is – Székelyzsombor meg Szászzsomborhoz hasonlóan – megkülönböztető előtagot kapott: 1854: Magyar-Nagy-Zsombor, 1808: Magyar-Sombor. A helységnevet a XX. század elején Magyarzsombor alakban rögzítették. Az elsődleges Zsombor településnév személynévi eredetű, a Zsombor nemzetség névadó őséről kapta nevét. A román név alakja a magyarnak megfelelő Jimbor, Jimborul Mare volt, a mai hivatalos Zimbor alakja a ‘bölény’ jelentésó zimbru szóhoz való hozzáigazításával keletkezett.

Ma már különálló település, de régebb Magyarzsombor része volt Kendermál, román nevén Chendremal. A hajdani határnevet helységnévként csak 1839-től jegyzik. A helynév a kender és a ‘napos hegyoldal’ jelentésű mál közszó kapcsolata. A hegy melle, málja, ahol kendert termesztettek. A román Chendremal a magyarból való.

Szintén az Almás-patak völgyében fekszik az utunkban eső következő falu: Almásszentmihály, román nevén Sânmihaiul Almaşului. Egyházi eredetű településnév. A Szentmihály nevű települések névadója Mihály arkangyal, a sátán és a gőgös angyalsereg legyőzője, a tiszteletére emelt templomok védőszentje. A szóban forgó Szentmihály első, latin nyelvű írásos adata 1310-ből való: in villa B. Michaelis; neve a pápai tizedjegyzékben is olvasható: 1333: de villa Sancti Michaelis. Egy 1452-ből származó adat szerint Nagzenthmyhal, de 1461-ben ismét a puszta szentnév jelöli a helységet: Zentmyhal, így 1587-ben is: Zentt Mihally. 1750-ben a puszta szentnév kiegészül az elnéptelenedésre utaló Puszta- előtaggal: Puszta-Szent-Mihály. A XX. század elején az országos helységnévrendezés során hivatali úton az Almásszentmihály nevet kapta. A helység román névformái magyar mintákat tükröznek: Pusta-Sân-Mihaiu, Sânmihaiu Deşert, illetőleg a mai Sânmihaiul Almaşului.

Az országút, mely Vaskapu nevű falun vezet át, már a Szilágyság területére visz, erre utal a település román neve is: Poarta Sălajului. A helység magyar Vaskapu neve bizonyára az egykori gyepűvédelemnek lehet az emléke. Az átjárókat olykor valóban kapuval zárták el, és a későbbi vaskapu közszó ezt jelentette: ‘vízmosta mélyút, ennek horhos bejárata’. A település első írásos adata 1525-ből való: Waskapu, román neve 1854-ben a magyarból átvett Vaşcapu. A mai hivatalos Poarta Sălajului (tulajdonképpen a ‘Szilágyság kapuja’) is magyar mintát tükröz.

Egregy a Szamos baloldali mellékvize, a völgyében fekvő falu neve, amelyen az országút áthalad: Alsóegregy, románul Românaşi. A helységnév első írásos adataiban még nincs megkülönböztető szerepű előtag: 1310: Egreeg, 1440: Egregh, de neve 1460-ban már előtaggal egészül ki: 1460: Magyar Egreg, 1854-ben is Magyar Egregy. A helységnév a XX. század elején hivatali úton Alsóegregy-re módosul, összefüggésben a közeli Felsőegregy nevű faluval. A változtatás indoka ezen túlmenően az lehetett, hogy Baranya megyében volt már egy ilyen, azaz Magyaregregy nevű helység. Az Egregy elsődlegesen víznév, s mint ilyen a népi eger ‘égerfa’ szó -gy képzős származéka. A víz mellé települt falu, nevét a patakról kapta, a pataknév vonódott át a településre. A helység román neve előbb a Magyar (egregy) előtag alapján Unguraş, Unguraşu volt, de ezt a nevet a helység román lakóira utalva a hatóság felcseréltette, s így lett Românaşi.

 A Meszes-hegység előtt még egy helységet érint az országút, e település neve: Csömörlő, románul Ciumărna. Történeti adatai csak a XV–XVI. században bukkannak fel: 1473: Chemernye, 1558: Csemernye. A magyarban szláv eredetű helységnév később összekapcsolódott egy nyári legelő pásztorszállásaiból faluvá fejlődő Nyárló helynévvel, és alaki változást szenvedett: 1721: Csömörlő-Nyárló. A szlávból való helységnév magyar alakja 1854-ben már Csömörlő. A román Ciumărna a szlávból való.

Utunk végcélja a Szilágyság központja: Zilah, román nevén Zalău. Anonymus a helység nevét az 1150 körüli évekre teszi: Ziloch. További történeti adatok: 1224: Ziloch, 1282: Zylak, 1318: Zyloh, 1344: Zilach, 1601: Zila. Szalárdi János 1662-ből való Siralmas magyar króniká-ja ebben a nyelvtani formában említi: Zilajt. Az erdélyi köznyelv ma szóvégi h nélkül ejti (Zila), a szilágysági népnyelv ejtésében viszont Zilaj. Kiss Lajos úgy véli, hogy a Zilah településnév alapja személynév. Ilyen nevű személyt – Scilac – a váradi tűzesvaspróba-jegyzékben is feljegyeztek. E személynév közszói előzménye a magyar szilánk főnév nyelvjárási szilak lehetett. Számomra meggyőzőbb az a nézet, amely szerint a Zilah helységnév töve azonos a Szilágy víznév tövével (1246: aquam Scilag, 1231/1397: cum silua Zilag), s így a helységnév is a szil fanév származéka. A régebbi román Zălau, az újabb Zalău helységnév a magyarból való.

 

Kolozsvártól Désig

 

     Utunk a Kis-Szamos völgyében vezet, a vasútvonal és az országút párhuzamosan halad, mindkettő ugyanazokat a helységeket érinti.

     Ahogy északkelet felé elhagyjuk Kolozsvárt, az első – közigazgatásilag ma már Kolozsvárhoz tartozó – település Szamosfalva, román nevén Someşeni. A helységnévnek elsődlegesen nincs utótagja: 1332–35: Zomus, 1339: Zamus. A folyót esetenként a falutól Vízszamos néven különítették el, de a víznév és a helységnév gyakori egybeesése zavarólag hathatott, és a környékbeli Györgyfalva, Papfalva mintájára a szóban forgó helységet Szamosfalva néven kezdték emlegetni: 1345: Samusfalua, 1364: Zomusfolwa. A helységnév mai alakja a Szamos víznév és a -falva összetétele; természetszerűen az előtag és az utótag között nem valóságos, hanem álbirtokviszony áll fenn. A helység régi román neve Someşfalău volt, de az újabb, a hatósági úton megállapított -eni képzős Someşeni is magyar mintát tükröz. Miután a helységet Kolozsvárhoz csatolták, vasúti megállójának Someşeni nevét kicserélték, és Cluj-Napoca Est lett.

     A Szamos – a Bihar-hegységben eredő Kis-Szamos, a Radnai-havasokban eredő Nagy-Szamos – Désnél egyesülve a Felső-Tiszába ömlik. A víznév neve már az ókori görög és latin forrásokban előfordul. Nevének ókori előzménye az egy adattal igazolt Samum (tárgyeset) volt, s ennek alapján egy ősi indoeurópai víznév rekonstruálható. Ennek tövében egy kelta ’nyugalom’ jelentésű közszót keresnek. A folyóra eszerint a csendes, nyugott folyást tartották jellemzőnek. A Szamos neve szláv közvetítéssel kerülhetett a magyarba.

Szamosfalva után a vasút következő megállója – román neve szerint – Dezmir, magyar nevén Dezmér. A falu nem az állomás közelében, hanem az állomástól kissé távolabb, a Szamos mentét övező keleti dombvonal mögött fekszik. Első írásos adatát 1315-ből idézhetjük: Desmer. A ma színtiszta román lakosságú falu a XV. században két részre, Oláh- és Magyardezmér-re tagolódott: 1415: Olah Dezmer, illetőleg 1451: Magyardezmer, 1522: Maghyardezmer. A lakosság nemzetiségére utaló névvel való megkülönböztetés a helyi magyarság beolvadásával később megszűnt. A helységnév puszta személynévből keletkezett magyar névadással. Az alapjául szolgáló személy – miként a szerbhorvát Dezimir is mutatja – szláv eredetű. A román Dezmir a magyarból való.

A következő település, amelyen az országút áthalad, de amelynek nincs vasúti megállója Szamosszentmiklós, románul Sânnicoara. Latin megnevezése korai: 1280: S. Nicolaum. Magyar neve 1358-ban Zenthmiclos. A névhez később az elnéptelenedésre utaló Puszta- előtag járult: 1760–62: Puszta Sz(en)t Miklós. Ezt a nevet váltotta fel a XX. század elején a hatóságilag megállapított Szamosszentmiklós névváltozat. Az elsődleges Szentmiklós egyházi eredetű településnév. Templomának védőszentje, a helység névadója, Szent Miklós, a kisázsiai Myra püspöke, aki a középkori Magyarország egyik legnépszerűbb szentje volt. A helység román neve a magyarból átvett Sânmiclăuş, Pusta-Sânmiclăuş volt, a mai hivatalos Sânnicoară is magyar mintát tükröz.

 Román és magyar nevén is Apahida – vasúti csomópont. A név 1263-ban Apathida, 1290-ben és 1326-ban Apathyda, s még 1423-ban is Apathida alakú, de 1469-ben feltűnik már a mai, a tárgyrag nélküli névforma is: Apahyda. A helységnév a magyar apát főnévnek és a birtokos személyragos híd közszónak az összetétele; ma így neveznők: az apát hídja. A név azzal kapcsolatos, hogy a kolozsmonostori bencés apátság itteni birtokán híd vezett át a Kis-Szamoson. A román Apahida a magyarból származik. Az uralomváltozás után a nevet “lefordították”, a felkerült az állomásépület homlokára a Podul Tatălui névtábla (pod = híd, tată = apa: ’apának a hídja’). Később az Apahida nevet másképpen értelmezték, mondván, hogy ez a helységnév nem lehet más, mint a román apa hâdă szókapcsolat, ennek jelentése ’zavaros víz’, így a Podul Tatălui névből ismét Apahida lett. Ennek a magyarázatnak nemcsak a magyar történeti adatok mondanak ellent, hanem az 1280-ból való latin Pons Abatis név is.

Apahidától nem keletre, nem Kolozs felé folytatjuk utunkat, hanem északra, a Kis-Szamos völgyében haladunk Dés felé. Innen az első falu, amelyet érintünk Zsuk, románul Jucu. Nevére már a XIV. századból vannak adataink: 1312: Zuku, 1314: Suk. A község tulajdonképpen három helységből – Alsózsuk, Nemeszsuk, Felsőzsuk nevű, hajdan önálló falvakból – tevődik össze. Alsózsuk a XV. század második feléig csak Zsuk (1314: Suk, 1320–29: Suuk), később Magyarzsuk (1475: Magyarswk, 1503: Magyarzwk). A mai Alsózsuk, illetőleg Magyaralsózsuk (1515: Alsoswk, 1652: Magyar Also Suk) nevének Magyar- és Alsó- előtagja Oláhzsuk vagy Felsőzsuk nevével van összefüggésben (1467: Felseswk, Olahswk). Tudnunk kell azonban, hogy 1857-től csakis Felsőzsuk néven emlegetett falunak eredetileg más volt a neve: Abeltelke (1325: Abeltelky, 1326: Abelteleke, Abelteluke, 1370: Suk et Abyltelke). Alsó- és Felsőzsuk közötti – ma már szoszédaival összenőtt – település: Nemeszsuk. A köznemesek lakta település (1314: terra nobilim de Suuk) természetesen 1314-ben csak Suk, 1343-ban Swk, de 1733-ban felbukkan már az előtaggal kiegészült név is: Nemes Suk. A Zsuk helységnév alapja egy szláv eredetű személynév. A helységnév ebből a személynévből keletkezett magyar névadással. A román Jucul de Jos és a Jucul de Sus részfordítás a magyarból. Nemeszsuknak a románban Nemnişu, illetőleg Jucul Nobil volt a neve, de – Alsó- és Felsőzsuk között – Jucul de Mijloc ’Középzsuk’ lett. E nevek – magyar és román vonatkozásban is – csak a népi névhasználatban járatosak, ma az összeolvadt települések közös neve egységesen Zsuk, Jucu.

A Kolozsvártól Dés felé haladó országútról le lehet térni az innen nyugatra eső Borsa völgyébe. Az útelágazás körül települt falu neve Válaszút, románul Răscruci. Nevének közszói értelme van, válaszút: ’két- vagy többfelé ágazó út’ jelentésű. Első írásos adata 1325/1326-ból való: Valazut. Magyar neve az évszázadok folyamán se változik: 1405: Walezwt, 1587–89: Valaszwtt, 1733: Válaszut. Régi román neve a magyarból átvett Valasut, Valăsut volt, a mai Răscruci ’útkereszteződés’ is tükörfordítás a magyarból, hivatalos névadás alapján keletkezett.

Az országútról letérhetünk, s a jobboldali bekötőúton eljuthatunk a Kis-Szamos jobb partján fekvő Bonchidára, majd egy kissé északabbra, a baloldali bekötőúton Kendilónára. Vasúti megállója csak Bonchidának van.

Bonchida román neve Bonţida. Első írásos adata 1263-ból való: Bonchyda. A helységnév arra utal, hogy egy Bonc nevű személy birtokán híd vezetett át a Szamoson. Értelme tehát ez: ’Bonc hídja’. A román Bonţida a magyarból való.

Kendilóna, román nevén Luna de Jos, történeti adataiban 1315 és 1752 között nincs megkülönböztető szerepű jelző: Lona, Loona, Lonya. Hogy el lehessen különíteni a többi Lóna nevű falutól, ez a helység, mint Magyarlóna, Aranyoslóna is, az itt birtokos Kendi családról megkülönböztető előtagot kapott: 1733: Kendi-Lona. A Lóna elsődlegesen víznév, a Kis-Szamos baloldali mellékvizének volt a neve (1306: Louna), s valószínűleg a víznév vonódott át a mellette települt falura. Víznévként a Lóna szláv eredetű; a szláv szó egy ’halászat, vadászat’ jelentésű szócsaládba tartozik. A falu román Luna de Jos nevének első néveleme a magyarból való, eredetileg a falu román neve is csak Luna.

Visszatérve az északkeletre tartó országútra, a következő helység Szamosjenő, románul Fundătura. Korai írásos adataiban még nincs megkülönböztető jelző: 1269: terra Geneu (= Ieneu), 1298: Jenew, 1348: Ihenew. Neve később megkülönböztető jelzővel egészül ki: 1643: Kis-Jeneö alias Zamos-Jeneö. Az elsődleges Jenő helységnév a magyar Jenő törzsbeliek települését jelöli. A későbbi Kis- meg a Szamos- előtag a helység kicsiny voltára, illetőleg a Szamos mellékére utal. Régi román neve a magyarból átvett Ineu volt, az újabb Fundătura ’völgyfenék’ nevet hatósági úton kapta.

A vasútvonal következő megállója, miként az állomásépület román felirata jelzi: Iclod. Magyar neve Nagyiklód. Ez az állomás szolgálja ki a vele átelemben, a Kis-Szamos túlsó partján fekvő Kisiklódot is. Nagyiklód neve kezdetben csak Iklód: 1348: Iklod, 1350: Yklod, a kisebbik, de hasonnevű falu kialakulásával az a két falu Kis-, illetőleg Nagy- megkülönböztető jelzőt kap: 1667: Kis Iklód, 1678: Nagy Iklod. Az elsődleges Iklód településnévben személynév rejtőzik, a régi magyar Icol személynévnek -d képzős származéka. A személynév a ’hőköl’ jelentésű régi iklik, iklat ige családjába tartozhat. A két falunak a románban – részfordítás alapján – Iclodul Mare, illetőleg Iclodul Mic volt a neve, később alakították ki az Iclod ’Nagyiklód’ és Iclozel ’Kisiklód’ elkülönítő elnevezést.

Nagyiklód után egy “érdekes” nevű település következik: Dengeleg. Mai román neve – Livada – már kevésbé érdekes, hiszen csak Erdélyben több mint 20 ilyen, ’gyümölcsös’ értelmű Livada helységnév található. Az első rávonatkozó írásos adat a rajta átfolyó patakot nevezi meg: 1244: Denghelechvize, majd 1320: Dengeleg, 1391: Dengelegh. A helységnévben a ’kis domb, halom’ jelentésű nyelvjárási döngöleg közszót kell keresnünk, a településnév feltehetőleg ennek dengeleg változatából keletkezett. Régi román neve a magyarból átvett Dindeleag volt, hatósági úton keresztelték át a már említett Livada névre.

Így jutunk el a hajdan örmények építette városba, Szamosújvárra. Szamosújvár mai román neve Gherla. Határában hajdan római castrum állt, a castrum helyén a népvándorlást követő időszakban egy kis település létesült. Erre első írásos adatunk 1291-ből való: Gerlahida. E településnév összetett szó, a Gerla (<ném. Gerlach) személynév és birtokos személyragos híd főnévnek az összetétele: Gerla + hida (azaz Gerla hídja). A név tulajdonképpeni értelme ez: ’egy Gerla nevű személy birtokán levő (Szamos) híd, Gerla hídja’. Később a Gerlahida – a Bonchida, Apathida nevekkel ellentétben – Gerlá-ra rövidült: 1410: Gerlah, 1456: Gerla. A településnév alapjául szolgáló személynév azonos a német Gerlach személynévvel. A XVI. század első felében a Gerla a magyarban és a románban is (a román helyesírásnak megfelelően Gherla) általánosan használt helységnév volt. A helység életében és magyar nevében ezután változás állt be. A település szomszédságában, a kiszélesedő Szamosvölgyben, Szapolyai János megkezdte Újbálványosvár építését. A várat 1542 körül Fráter György fejezte be. Az új vár neve egyben a Gerla nevű település neve is lett: 1522: Wywar, 1575: Uivar, 1584: Ujvár, 1955: Szamosujvár, 1632: Gerla alias Szamosújvár. Ez a névváltozás azonban csak a magyarban ment végbe, a románság a magyarral ellentétben megtartotta a településnek a magyarból átvett régi nevét, és ma is a Gherla elnevezéssel él.

A Szamosújvár utáni vasúti megálló román neve: Buneşti, magyarul Széplak. Még az országút sem megy át rajta, bekötőúton juthatunk el a faluba. Első írásos adata 1411-ból való: Zeplak. Itt a szép lak magánbirtok központja, udvarháza lehetett. A román neve előbb a magyarból átvett Seplac, Săplac volt, majd hatósági rendelettel Buneşti lett, mely a bun ’jó’ melléknév -eşti képzős származéka.

A Dés előtti vasútállomás román neve Nima, az állomástól kissé távolabb fekvő falu magyar neve Néma. A település korai voltát adatok jelzik: 1225: Nema, 1292: Nyma. A helységnév puszta személynévből keletkezett magyar névadással. Az alapjául szolgáló személynév a néma, nyelvjárási níma ’beszélni nem tudó’ melléknévből alakult.

Utunk végállomása Dés, nevének román írásváltozata Dej. Első írásos adata 1214-ből való: Dees. A mai város nevének alapjául a Desiderius személynév rövidüléssel keletkezett Des becealakja szolgált; ennek -ő kicsinyítőképzős származéka a Dezső. Egy Dés nevű személy tulajdona volt az itt épült hajdani vár: 1261: Deeswar, 1284: Deeswaar, 1366: Deesuara, Deeswaara. A román Dej átvétel a magyarból.

 

Déstől Besztercéig

 

     A két helység, Dés és Beszterce között a vasútvonal és az országút északkeletfelé tartva, a Nagy-Szamos mentén párhuzamosan halad.

     Elhagyva Dést, az országúton az első település Kozárvár, román neve Cuzdrioara. Nincs vasúti megállója. Nevének első, 1231–35 körüli adata szerint csak Kozar, de a továbbiakban kiegészül a vár főnévvel: 1249: Kazarwar, 1315: Kozarwar. Az elsődleges Kozar névalak a magyarsághoz csatlakozó kazár néptöredék települését jelenti. A román Cuzdrioara a magyar Kozárvár(a) átvétele.

     Az országút érinti azt a helységet, amely a Nagy-Szamos egyik ágától körülvett szegletben, “szeg”-ben települt, neve Kismonostorszeg, románul Mănăsturel. A hajdan kialakuló településnév egyrészt az itt levő monostorra és ennek térszíni helyzetére utalt: 1315: Munusturszeg, 1325: Munusturzyg. A helységnév a magyar monostor és a ‘szeglet’ jelentésű szeg összetétele. Minthogy a magyar nyelvterületen több hasonló nevű település is volt, a XX. század elején kiegészítették a Kis- előtaggal, s így lett neve 1913-tól a magyarban hivatalosan Kismonostorszeg. A helység román neve előbb csak Mănăştur volt, majd a magyar Kis- előtagot tükröztetve, a román -el kicsinyítő képző járult hozzá, s így alakult ki a mai román neve: Mănăşturel.

     A következő, a Csicsómihályfalva nevű településnek már vasúti megállója is van, az állomásépület felirata a helységet románul így jelzi: Ciceu Mihăieşti. Nevének történeti adatai évszázadokon át megkülönböztető előtag nélkül bukkannak fel: 1405: Myhalfalva, 1495: Myhalfalwa, 1570: Mihalyfalva, s csak 1854-ből van a mai, a teljes nevére adatunk: Csicsó-Mihályfalva. Az elsődleges Mihályfalva településnév a Mihály személynév és a -falva utótag kapcsolatából származik. A későbbi Csicsó- előtag azzal kapcsolatos, hogy Csicsóvár (1323: sub castro Chychow) tartozéka volt. Régi román neve a magyarnak megfelelően Mihăieşti, de a magyarban beálló névváltozást követve, utóbb Ciceu-Mihăieşti lett.

     Az országút egy újabb kicsiny falun halad át, melynek vasúti megállója is van. A helység neve Baca, román írásváltozata Baţa. Első írásos adata 1405-ből való: Bacha, a továbbiakban is ugyanez a név jelöli a helységet: 1495: Bacza. A Baca településnév személynévből keletkezett magyar névadással. A helységnév alapjául szolgáló személynév szláv eredetű. A román Baţa a magyarból való.

     Bacát egy nagyobb település követi, neve Retteg, hivatalos román neve Petru Rareş, de állomását ma is a magyarból átvett név, a Reteag jelzi. Neve már 1283-ban felbukkan: Retheg, további történeti adatai: 1332: Retteg, 1361: Rettegh. A helységnévnek nincs köze a retteg igéhez, kevéssé valószínű az is, hogy a rejtek ‘rejtekhely’ főnévből keletkezett volna. A román Reteag a magyarból való. A mai, hivatali úton adott Petru Rareş név azzal kapcsolatos, hogy egy időben a moldvai fejedelem, Petru Rareş, Csicsóvár birtokosa volt.

     Az országút Felőrön halad át, de vasúti állomása csak a Nagy-Szamos túloldalán fekvő Csicsókeresztúrnak van.

Felőr román neve Uriu. Korai adatai: 1405: Felewr, 1492: Fel Ewr. A helységnév az őr közszóból keletkezett, a Fel- előtag viszonyítóelem, a Dés mellett egyik helység neve ugyanis Alőr.  A román Uriu a magyarból való, de volt a fent említett két falunak – magyar minta alapján – Uriu de Sus és Uriu de Jos elnevezése is, ma azonban az elnevezés különbségét a románban az Uriu ‘Felőr’ és az Urişor ‘Alőr’ biztosítja.

Csicsókeresztúr hivatalos román neve Cristeşti Ciceului ugyan, de állomásának felirata a települést így jelzi: Ciceu Cristur. Neve a pápai tizedjegyzékben magyarul is, latinul is olvasható: 1333: Kereztur, 1334: de Sancto Cruce. S mert a falu Csicsóvár uradalmához tartozott, utóbb az elsődleges Keresztúr kiegészült a Csicsó- megkülönböztető szerepű előtaggal: 1601: Cichio-Kereztur. A Keresztúr egyházi eredetű településnév. A megfeszített Jézus neve a XII. században Keresztúr, azaz Krisztus. Keresztúr oltalmába ajánlott templomról sok helység neve Keresztúr lett, a templomcím adta (Csicsó)keresztúr nevét is. A régebbi román névformák – Cristur, Ciceu-Cristur – a magyarból valók, de a mai hivatalos Cristeşti Ciceului is magyar mintát tükröz.

Bethlen nevű kisváros előtt még egy falun kell áthaladnunk, magyar neve Várkudu, románul Coldău. A helységnév eredetileg előtag nélküli: 1392: Koldow, 1441: Kuldo, 1445: Koldo, 1553: Kuldw. A régi magyar Koldó, Kuldu alakból keletkező Kudu helységnév alapja személynév, a településnév puszta személynévből keletkezett magyar névadással. A személynév viszont szláv eredetű. A Csicsóvárral kapcsolatos Vár- előtagot hivatalos úton, a XX. század elején kapta. A román Coldău a magyarból való.

Utunk során, Várkudu után elérünk egy kisvárost. A kisváros magyar neve Bethlen, a románban Beclean, állomásának felirata viszont Beclean pe Someş. A településnév első írott alakja 1235-ből való: Bethleem. A név akkori formája nyilvánvalóvá teszi, hogy azonos a szentföldi Bethlehem nevével, de a bibliai Bethlehem helységnévből a magyarban személynév is keletkezett. Egy 1151-ből való királyi oklevél például Bethlehem püspök fiát említi. Találunk ilyen személynevet a váradi tüzesvaspróba-lajstormban is: Bechleem, Bethlen. Tehát a Bethlen rövidülés már a régi időkben megtörtént. A mai Bethlen városnév puszta személynévből keletkezett magyar névadással. A román Beclean a magyarból való. Állomásának utótagja (pe Someş) megkülönböztető szerepű.

Bethlen után a vasút legközelebbi megállója Somkerék, románul Şintereag. Nevének korai írásos előfordulásai: 1305: Sumberek, 1332: Zumkerech, a pápai tizedjegyzékben szintén Sumberek, majd 1392-ben ismét Somkerek, a továbbiakban Somkerék. A helységnév a magyar som és a ‘kerek erdő’ jelentésű kerek ~ kerék közszó összetétele, de lehetséges, hogy az adott időben az utótagban a berek közszót kell keresnünk. A falu kerek somcserjés közelében települhetett. A román Şintereag a magyarból való.

Az országút nem halad át a Nagy-Szamos bal oldalán fekvő Sajóudvarhely nevű településen, de van vasúti megállója, a román nyelvű felirat szerint: Şieu Odorheiu. A helységnév első, történeti adataiban nincs megkülönböztető előtag: 1329: Uduorhel, 1392: Vduarhel, 1485: Wdwarhel, később azonban a Sajó mellékére utaló megkülönböztető előtagot kap, hiszen csak Erdélyben másik három Udvarhely nevű település is volt: 1760–62: Sajó Udvarhelly. A településnév a királyi birtokközpontban létesített udvarház, az udvar és a hely közszó összetétele. A román Şieu Odorheiu, Şieu Odorhei a magyarból való.

Ami a Sajó víznevet illeti, több folyónak ez a neve. Sajó a Tisza egyik mellékvize, Sajó a Szamos baloldali mellékfolyója, szintén Sajó az Iza egyik mellékvize is. A Sajó összetett szó, a ‘só’ jelentésű sav és a ‘folyó’ jelentésű összetétele; értelme szerint ‘sós folyó’. A román Şieu a magyarból való.

Vasút egy olyan falut jelez, amely megállójának román neve Caila, magyarul Kajla. A falu eléggé távol esik mind az országúttól, mind a vasútvonaltól. Neve felbukkan már 1332-ben: Kayle, majd 1334-ben: Kayla. A helységnév puszta személynévből keletkezett magyar névadással. A személynév eredetében testi tulajdonságra utaló ragadványnév, a magyar kajla ‘görbe’ melléknévből való. A román Caila a magyarból származik.

Az országút a továbbiakban Sajószentandrás nevű falun halad át, román nevén Şieu-Sfântu. A településnek erdetileg más volt a neve, a máig tisztázatlan eredetű: Igalia: 1230/1349: Igalia … in qia est eccl. B. Andree. Az Igalia nevet váltotta fel a Szent András apostol tiszteletére emelt templom titulusa, a védőszentnév: 1288: Zenthandrea, 1345: Zentanduryas. A falunévhez később a Sajó mellékére utaló előtag járult: 1615: Sajó-Szentandrás. Román neve előbb csak Sfântu volt, később Şieu-Sfântu lett, mely a magyar név két elemét tükrözi.

Sajószentandrást Sajómagyarós követi. Hivatalos román neve Şieu-Magherus, állomásának felirata viszont így jelzi a helységet: Măghieruş Şieu. A településnév elsőként a pápai tizedjegyzékben tűnik fel: 1332: Monorous, majd 1355-ben is feljegyzik: Monyoros. Egy 1422-es adat a helységet így tünteti fel: Orusfalw, Orwzfalw, de a továbbiakban az adatok a települést Magyarósként emlegetik, és 1760–62-ben feltűnik megkülönböztető jelzővel is: Sajó Magyaros. A helységnév a (monyoró>) mogyoró, nyelvjárási magyaró főnév -s képzős származéka, mogyoró bokrokkal benőtt helyre utal. Régi román neve csupán a magyarnak megfelelő Măgheruş volt, az újabb Şieu-Măgheruş is magyar mintát követ.

 Sajómagyarós után vasúti állomása a Sajó bal partján fekvő Árokaljának van, az országút viszont Királynémetin halad át.

Árokalja egy bizonyos ároknak alsó részén települt falu, románul Arcalia. Köznévi értelemben is érthető neve évszázadokon át máig változatlan: 1235–70/1350: Arukalia, 1388: Arokalja, 1456: Arokallya, 1495: Arok Allya. A román Arcalia a magyarból való.

Az országút mentén fekvő Királynémeti román neve Crainimăt. A falu királyi birtok. Erre utal a településnév első írásos adata is: 1264: Querali, azaz a ‘királyé’, lakói azonban német telepesek voltak. Erre vall a falunak az 1332–36-ból való Nempti neve, köznévi értelmezése szerint ‘a németé’. A birtokosra meg a német nemzetiségű lakóira utaló szavak összetételéből alakult a mai név: 1733: Kiraly-Németh, 1750: Király Nemeti, 1760–62: Kirally Némethi. A helység román Crainimăt neve átvétel a magyarból.

A következő helység – Szeretfalva – vasúti csomópont. A vasútvonal egyik ága Beszterce felé észak-északkeletnek, a másik ága Déda felé délkeletnek tart. Szeretfalva román neve Sărăţel. Régi írásos adataiban nincs utótag: 1235–70/1355: Zereth. E helységet is orosz telepesek lakták, s ez a tény egy időben nevében is tükröződik: 1428: Orozfalu alio nomine Zereth, 1457: Orozfalu alio nomine Zeereth. A Szeret helységnév később kiegészül a -falva utótaggal: 1700: Szeretfalva. Az elsődleges Szeret névváltozat alapja puszta személynév; ez a személynév (1229/1550: Sceret) a ‘szeretet’ jelentésű régi magyar szeret főnévből alakult. A román Sărăţel a magyarból való.

Szeretfalva és Beszterce között az első település az országúttól nem messze fekvő Sófalva, románul Sărata. Latin nevére már 1292-ből van adatunk: Villa Salis, később magyar neve is felbukkan: 1422: Sofalva. A Sófalva helységnév a magyar és a birtokos személyraggal ellátott falu főnév összetétele. A románban a helység neve a magyarból átvett Şomfalău (!) volt, a hivatali úton megállapított Sărata tükörfordítás a magyarból.

Beszterce előtt, a hasonnevű folyó jobb partján fekszik Besenyő, román neve Viişoara. Határvédelmi feladatokat ellátó besenyők alapították. Az ideköltözött németek a falut – pogány lakóiról – Heidendorf-nak, ‘pogány falu’-nak nevezték el: 1332–35: Villa Paganica, 1432: Besenew alias Heidendorf, 1589: Paganica, 1760–62: Besenyő. Régi román neve Beşineu volt, nevét szőlőtermő hegye alapján a román hatóságok Viişoara névre változtatták.

Így érkeztünk el utunk végcéljához. A nagymúltú város magyar neve Beszterce, románul Bistriţa. Eredetileg nem a helységet, hanem a folyót, a Sajó jobboldali mellékvizét nevezték Besztercének, azt a folyót, amely mellé a helység települt. A mai város a folyóról kapta nevét. A településnév írásos feljegyzése azonos a folyónévvel: 1243/1344: Byztricia. A víznév a magyarban szláv eredetű. Ilyen víznevek a bolgárban, a szerbhorvátban és az ukránban is megtalálhatók. Előzményük egy olyan ősszláv szó, amelynek a jelentése ‘gyors folyású’ (patak, folyó). A román Bistriţa szintén a szlávból való.

 

Kolozsvártól Szászrégenig

 

     Ez az útvonal Apahidáig megegyezik azzal az útvonallal, amelynek településneveit a Kolozsvártól Désig tartó útszakasz kapcsán már értelmeztük. Apahida után az országút elhagyja a Szamos völgyét, és átszelve a Mezőséget Szászrégen irányába halad.

     Az első település, amelyet a keletre tartó országút érint Kolozskorpád, románul Corpadea. Az 1215-ből származó első írásos adatában az íráshiba nyilvánvaló: villa Kurnad (=Kurpad). További történeti adatok: 1326: Kurpad, 1356: Corpad, 1360: Korpad. Más, hasonló nevű településektől megkülönböztetendő, az elsődleges Korpád helynevet a XX. század eleji helységnévrendezéskor hivatali úton kiegészítették a megyei hovatartozásra utaló Kolozs- előtaggal, ennek következtében az 1913-as magyar helységnévtár így rögzíti: Kolozskorpád. A Korpád helynév puszta személynévből keletkezett magyar névadással. Az alapjául szolgáló személynév, amely már a XII. századtól adatolható (Carpadi), a korpa köznév -d képzős származéka. A román Corpadea a magyarból való.

     Továbbra is kelet felé haladva az úttól balra fekszik Kiskályán, jobbra Magyarkályán. A mára már összeépült két falu román neve Căianu Mic, illetőleg Căianu. Az elsődleges Kályán névnek első írásos adata 1326-ból való: Kalyan. A kialakuló két falu később névben is elkülönül: 1468: Magyar-Kaulyan, Olah-Kaulyan, 1483: Magyarkallyan, Olahkallyan. Ez utóbbi nevet felváltotta a hivatali úton adott Kiskályán. A Kályán helységnév szláv eredetű. A szláv név tulajdonképpeni értelme: ‘Sár lakói’. A román Căianu és a Căianu Mic első néveleme a magyarból való.

     Az országút ezután átszeli Mezőgyéres-t. Román neve Ghirişul Român. A falunév első írásos adatai: 1377: Gerus, 1414: Geres. E név kiegészül lakóinak nemzetiségére utaló, megkülönböztető szerepű előtaggal: 1760–62: Oláh Gyéres. E nevet azonban hatósági úton megváltoztatták, s így lett az 1913-as magyar helységnévtár szerint: Mezőgyéres. Az elsődleges Gyéres településnév – Aranyosgyéres nevének utótagjához hasonlóan – puszta személynévből keletkezett magyar névadással. A Gyéres személynév a György-nek lehet a becealakja. A helység román neve a magyar névváltozatból eredő Giriş volt, később az Oláhgyéres mintájára Ghirişul Român lett.

     Járási székhely volt hajdan Mocs, románul Mociu. Történeti adatai így sorakoznak: 1219: Mochy, 1319: Mooch. 1332: Moch, Mooch. Van a névnek egy 1467-ből származó adat szerint Mach alakja is, de említenünk kell, hogy a névben a hosszú ó-s meg a rövid o-s alak váltakozik: 1750: Mocs, 1805: Mócs. A falu és a környék lakossága ma is hosszú ó-val ejti (Mócs), a magyar helységnévtár viszont rövid o-val, Mocs alakban rögzíti. A Mocs helységnév puszta személynévből keletkezett magyar névadással. Az alapjául szolgáló személynév talán szláv eredetű. A román Mociu a magyarból való.

     S ha már Mocson vagyunk, érdemes letérnünk arra a bekötőútra, amely a közeli Mezőkeszü nevű faluba visz, hiszen Szamosjenő mellett ez az egyetlen olyan helység Erdélyben, amelynek neve magyar törzsnévből alakult. Román neve Chesău. Első írásos adata 1312-ből való: silva Kezw. További adatok: 1332: Kezev, 1335: Kezu, 1413: Kezew. E névváltozatot hivatali úton egészítették ki a Mezőségre utaló Mező- előtaggal: 1913: Mezőkeszü.  A Keszü helységnév az ómagyar Keszi ~ Kesző törzsnév alapján keletkezett, a Keszi törzsbeliek települését jelöli. A Keszi ~ Kesző törzsnév ótörök eredetű. A román Chesău a magyarból való.

     De térjünk vissza Mocsra, innen keletre áthaladunk Pusztakamarás nevű falun. Román neve Cămăraşu. Miként a közeli Vajdakamarásnak, e falunak a neve is a mezőségi sóbányákkal, sókitermeléssel és sókereskedelemmel kapcsolatos. Akkoriban kamarás hely volt, ahol a bányabér és a kincstári nyereség ügyeit intéző főtisztviselő székelt. A helység nevének korai adati pusztán erre a tényre utalnak: 1322: Camaras, 1325: Kamaras. Nem sokkal később e név már kiegészül az elnéptelenedésre utaló Puszta- előtaggal: 1421: Pusztakamaras. A Kamarás helységnév a latin eredetű kamara közszónak -s képzős származéka. A román Cămăraşu a magyarból való.

     Pusztakamarástól nem messze az országút keresztezi Besztercét Ludassal összekötő, észak-dél irányba haladó vasútvonalat. A kereszteződésnél van Kis- és Nagysármás vasúti megállója, noha a két, mára már összeépült település a vasútállomástól néhány kilométernyire délebbre fekszik. Kis- és Nagysármás román neve Sărmăşel, illetőleg Sărmaşu. A helységnév első írásos adatai 1329-ből valók: Saramas, Sarmas. Később a két helységnek – a lakosság nemzetiségére utaló – megkülönböztető neve van, előbb latin változatban (1438: Sarmas hungaricalis, Sarmas Walachalis), majd magyarul is: 1467: Magyar-Sarmas, Olah-Sarmas. Oláhsármás neveként 1733-ban tűnik fel a Kis-Sármás névváltozat, Magyarsármás viszont – az adatok szerint – 1854-től Nagysármás. E nevekben a Kis- és a Nagy- előtag viszonyítóelem. Az elsődleges Sármás helységnév a ’kígyóvirág, vadhagyma’ jelentésű magyar sárma növénynév -s képzős származéka. A románban Nagysármásnak volt régebb Şărmaşul Mare neve is, de ma a két települést a magyarból átvett Sărmaşu ’Nagysármás’, illetőleg ennek kicsinyítő képzős Sărmăşel ’Kissármás’ alakja különíti el.

A sármási vasútállomás után az országút körül több tanyaszerű helység keletkezett: Bánffytanya, Sztrinyatanya, Drágatanya, Lobajtanya. Mindannyiuk előtagja valamely személynév. Nagyobb település, amelyen az országút is áthalad, Mezőszilvás, románul Silivaşu de Câmpie. Történeti adatai így sorakoznak: 1321: Sciluas, 1329: Zyluas, 1332: Ziluas. Egy 1448-as adat szerint a falunév vagylagos: Puzthazylwas meg Mezewzylwas. De további névváltozatok is felbukkannak: 1473: Olahzylwas, illetőleg Waydazylwas alio nomine Mezewzylwas. Az elsődleges Szilvás helységnév a magyar szilva ’szilvafa’ főnévnek az -s képzős származéka. A település kialakulásakor szilvafás helyet jelölt. A megkülönböztető szerepű Mező- előtag a Mezőségre utal. A román Silivaşul de Câmpie részfordítás a magyarból.

Továbbra is keleti irányba tartó országút mentén fekszik Mezőörményes. Román neve Urmeniş. Nevét elsőként 1321-ben jegyzik: Ermenus. További adatok: 1329: Ewrmenus, 1332: Ormenus. Később kiegészül a Mezőségre utaló előtaggal: 1687: Mező-Eörményes. Az Örményes helynévnek nincs köze az örmény népnévhez; az örvény közszónak örmény alakváltozatából keletkezett, ennek -s képzős származéka. A román Urmeniş a magyarból való, volt azonban a magyar nevet tükröző Ormenişul de Câmpie névváltozata is.

Az országút eléri a Marosba ömlő Komlód nevű patakot. E patak mellé települt Mezőkirályfalva, román nevén Crăeşti. Latin neve feltűnik már a pápai tizedjegyzékben: 1332–37: Principis villa, de több mint kétszáz évnek kell eltelnie, hogy a falu neve ismételten felbukkanjon: 1549: Királyfalwa. Ez a helységnév is kiegészül a Mezőségre utaló előtaggal: 1760–62: Mező Királyfalva. A Királyfalva helységnév a magyar király méltóságnév és a birtokviszonyra utaló falva összetétele, a király faluja, falva. Régi román neve Craifalăul, Craifalăul de Câmpie volt, majd hatósági úton beillesztették az -eşti képzős román névtípusba, s így lett Crăeşti.

Egy Lefája nevű tanyát elhagyva az előbukkanó falu: Faragó, román nevén Fărăgău. Nevére az első adat 1357-ből való: Farago. E név írásváltozata 1369-ben Faragou, 1375-ben Faragow. A Faragó helységnév személynévként is alkalmazott faragó ‘fafaragó’ foglalkozásnév (1329: Blasius faragou). A román Fărăgău a magyarból való.

Faragót követő település Magyarfülpös, román nevén Filipişul Mare. Első írásos adatában mint Nagyfülpös bukkan fel: 1319: Nogfilpus. Latin neve a pápai tizedjegyzékben is ilyen értelmű: 1334: Philpus Maior. A lakosság magyar nemzetiségére utaló előtaggal 1402-ben tűnik fel: Magyarfilpes. A helységnév a továbbiakban ezzel az előtaggal szilárdul meg, szemben a szomszédos Kisfülpös egykori Szászfülpös (1439: Zaasphilpös) nevével. A helységnév alapja a Fülpös személynév, ez pedig a latin Philippus-ból származik. A román Filipişul Mare első néveleme a magyarból való, a hajdani magyar Nagyfülpös alakját tükrözi.

Szászrégen előtt még egy településen kell áthaladnunk, neve Beresztelke, románul Breaza. A magyar név alakja 1319-ben Berycteluke, 1454-ben Bereczkthelke, 1824-ben a mai Beresztelke névalak is feltűnik. A helység előtagja ugyanaz a latin Brickus-ból eredő Bereck személynév, amellyel a háromszéki Bereck esetében is találkozhatunk, az utótag a birtoklást kifejező telke. A Berecktelke alakból a mássalhangzó-torlódás feloldásával, hangkivetéssel keletkezett a Beresztelke hangalak. A helység régi román neve a magyarból való Breţcu volt, hivatali úton változtatták Breazu-ra, melynek tulajdonképpeni értelme: ‘nyírfás’.

Az útvonal végén fekvő Szászrégen nevű várost a Marosvásárhelytől Dédáig tartó útszakasz helységneveinek számbavételekor értelmezzük.

 

Tordától Marosvásárhelyig

 

     Tordától délkeletre utunk átvisz egy közigazgatásilag ma Tordához tartozó vegyes lakosságú falun. Neve magyarul Aranyospolyán, románul Poiana. E településnév az írásos dokumentumokban 1291-ben tűnik fel: Polanteluk (tulajdonképp ‘Polántelek, Polán telke’). A falu nevét 1334-ben már így jegyzik fel: Palyan. A mai, kiegészített, az Aranyos mellékére utaló teljes neve 1854-ben bukkan fel: Aranyos Polyán. A név eredete vitatott. Az 1291-ben feljegyzett Polanteluk alapján gondolhatunk arra, hogy ez a helységnév a Polan személynév és a telek közszó összetétele alapján keletkezhetett. Sokkal valószínűbb azonban, hogy a Polyán helységnév szláv eredetű. Az alapjául szolgáló többes számú szláv Poljani alak tulajdonképpeni értelme ‘mezőlakók’. A falu amúgy is a Keresztesmező központi részében fekszik. A román Poiana a magyarból való, a szláv eredetű ‘erdei tisztás’ jelentésű román poiană közszóhoz való hozzáigazításával keletkezett.

     Aranyospolyánt elhagyva elérjük Aranyosgyéres-t. A mai román Câmpia Turzii tulajdonképp a mára már egybeépült két falu, Aranyosgyéres és Gyéresszentkirály közös neve. Aranyosgyéres első írásos dokumentuma 1292-ből való. A dokumentumban ez olvasható: “Gerusteleke… circa vndam fluui Aranias”; ugyanitt: “Paulus et Petrus filii Gerus nobiles de Gerusteleke”. Vagyis 1292-ben gerusteleki nemesek, Péter és Pál, Gerus fiai az Aranyos folyónál eső Gerusteleke nevű örökölt jószágukat minden tartozandóságaival együtt eladják toldalaki nemes Vrkunde (Örke) fia János grófnak jó pénzen. Tehát egy Gyéres (korabeli helyesírás szerint Gerus, melynek ejtése Gyerüs lehetett) nevű személy telkéről van szó. A -teleke, -telke utótag elmaradásával tehát a pusztán Gyéres településnév azonos a hajdani birtokos személynevével. A mai népi használatban a puszta Gyéres alak él. Minthogy azonban több Gyéres nevű településünk volt és van – Körösgyéres (Girişu de Criş), Mezőgyéres (Ghirişul Român) – a szóban forgó Gyéresünk is megkülönböztető jelzőt, előtagot kapott, a folyó mellékére utaló Aranyos-t. A teljesebb alakra 1808-ból van adatunk: Aranyos-gyéres. A település román neve a múlt század elején még Ghiriş Arieş volt. Ezt a nevet váltotta fel a mai román Câmpia Turzii, tulajdonképpeni jelentése ‘Torda mezeje’.

     Aranyosgyéres keleti része valamikor önálló falu volt: Gyéresszentkirály. Latin nyelvű írásos adatai koraiak: 1219: ville … sancti Regis, 1282: villa sanctii regis; magyar alakja 1310-ből való: Scentkyraly. Neve arra utal, hogy a közösség templomát az első magyar királynak, Szent Istvánnak a tiszteletére emelték. Erdélyben is még 11 Szentkirály nevű falu van. Egy 1516-ból származó adat szerint ennek a Szentkirálynak volt Olahzentkyral megkülönböztető alakja is, de később a szomszédos helységre utalva a puszta Szentkirály név a Gyéres- előtagot kapja: 1661: Gyéres-Szent-Király. A település régi román Sâncraiu meg Ghirişsâncraiu neve a magyarból való. Ma – mint már említettem – Aranyosgyéres és Gyéresszentkirály együttes román neve Câmpia Turzii.

     Az utazó ma már nem is tudja, hogy a hajdani Gyéresszentkirályon járt, hacsak a városrész katolikus temploma nem hívja fel rá a figyelmét, máris útjelző tábla figyelmezteti az újabb helységre: Luna. Magyar neve: Aranyoslóna. A dokumentumok 1270-ből jegyzik: Lona. Minthogy több Lóna nevű településnevünk volt (pl. Szászlóna, majd Magyarlóna), a szóban forgó falunak Lona neve kiegészült a folyóra utaló Aranyos- előtaggal, s így lett már 1760–62-ben Aranyos-Lóna, mai helyesírással Aranyoslóna. A Lona, majd Lóna név szláv eredetű, egy ‘halászik, vadászik’ jelentésű ősszláv szó családjába tartozik.

     Utunkat folytatva az Aranyos mentén, a következő település Aranyosgerend. Román neve, miként az útjelző tábla is mutatja, Luncani. Legkorábban feljegyzett adata 1268-ból való: Gerende, majd 1270-ben: villa Guerend, 1289-ben: Gerend. 1391-ben feltűnik a helységnek    Also Gerend alakja is (szemben a mai Gerendkeresztúr akkori Felgerend, Felsew Gerendh nevével). Minthogy több Gerend nevű falut el kellett különíteni névben is, ez a Gerend 1910-ben hivatali úton a folyóra utaló Aranyos- megkülönböztető előtagot kapta, s így lett: Aranyosgerend. A Gerend helységnév szláv eredetű, egy ‘földhát, dombhát, homokvonulat, bucka’ jelentésű szláv szónak az átvétele. Ez a szó van meg a helység eredeti Grind nevében is, mely nevet a román hatóság Luncani névre változtatott, e név tulajdonképpeni értelme ‘völgylakók’. Átelemben, az Aranyost szegélyező hegyvonulat román neve “természetesen” ma is Coasta Grindului.

     Az Aranyos folyása mentén a következő falu Hadrév, románul Hădăreni. Első írásos adatai: 1270: Hodryv, 1339: villa Hodrew, 1587: Hadreu, Hadaro. Sokan úgy vélik, hogy a Hadrév a had és az ‘átkelőhely’ jelentésű rév közszavunk összetétele. A nyelvtörténet kiderítette, hogy a településnévben nem a had, hanem a hód (régen hod) állatnév rejtőzik, s a név nem kapcsolódik valamely hadi eseményhez, csupán a népetimológia kötötte hozzá. Talán a hajdani Hadaro névváltozat eredményezte a régi román Hădărău nevet, ezt váltotta fel a hatalomváltozás után a hatóságilag megállapított, a román névrendszerbe illesztett Hădăreni forma.

Útirányunk  következő települése már Maros menti falu: Maroskece, románul Cheţani. Nemcsak az országút halad át rajta, hanem a vasút is. A korai névváltozat pusztán Kece volt: 1444: Keche, 1521: Kecze, 1669: Ketze. A Kece helynév puszta személynévből keletkezett magyar névadással. Ilyen nevű személyt már 1279-ben feljegyeztek: Jacobi filii Keche. Később a településnév kiegészült a Maros folyóra utaló előtaggal: 1760–62: Maros Ketze, ennek mai helyesírási változata a Maroskece. A település román neve a magyar Kece átvételével Cheţa alakú volt, de hatósági úton e nevet beillesztették a román névrendszerbe, s így lett Cheţani; tulajdonképpeni jelentése ‘Kece emberei, keceiek’.

Ha vasúton utazunk Aranyosgyérestől Maroskecéig, a vasút nem követi az országút vonalát, déli, majd keleti irányba csaknem háromszög alakú kitérőt tesz. Aranyosgyéres után az első települést az állomás Călăraşi felirata jelzi. Az aranyosszéki falu magyar neve Harasztos. A név első előfordulása 1319-ből való: Harastus. Ebben a formában található meg az 1332–37-ből való pápai tizedjegyzékben is, de feltűnik ugyanitt a név hibásan lejegyzett, esetleg hangátvetéses alakja is: Hazartus. 1592-ben a név mai, Harasztos alakját jegyzik fel, de a falunév 1759-ből való adata már a helybeli tájszólást tükrözi: Harasztas. Ami a helységnév eredetét, kialakulását illeti, a Harasztos településnév a ‘ligeterdőkben tenyésző kocsányos tölgy’ jelentésű haraszt közszó -s képzős származéka. Ebbe a harasztfás ‘tölgyes’ erdőbe húzódott a lakosság eredetibb lakóhelyéről az ellenség dúlása elől. Az itt keletkező falu így kapta a Harasztos nevet. A magyarból átvett régi román Hărastăs nevet a hatalomváltozás után a hatóság eltörölte, s egy, a román névrendszerben már meglévő névvel cserélte fel, így lett a neve Călăraşi, s így lettek lakói a román név értelme szerint ‘lovasok, lovas katonák’.

Harasztos után a vonat befut a Războieni nevű állomásra, mely egyrészt Marosvásárhely, másrészt Tövis felé induló vasúti csomópont. Sokan a Războieni nevet Kocsárddal (Székelykocsárddal) azonosítják, azon az alapon, hogy a hatalomváltozás előtti magyar hatóságok az állomást a szintén közeli, de nagyobb, többségében magyarok lakta faluról nevezték el: Székelykocsárd. A román hatóságok viszont az állomáshoz közelebb álló kisebb, de nagy többségében román ajkú falu nevét írták az állomás épületének homlokára: Războieni, bár a falu mai hivatalos neve Războieni-Cetate. A helység magyar neve kezdetben előtag nélküli: 1291: Feludvar, csak később egészült ki Aranyosszék székelységére utalva a megkülönböztető szerepű Székely- előtaggal 1808: Székely-Földvár, hiszen Erdélyben is több Földvár nevű település volt és van (pl. Melegföldvár). Nagyon valószínű, hogy a Földvár szóval a hajdan volt, de a XIII–XIV. századra tönkrement vár sáncmaradványait jelölhették, s ebben az értelemben a földvár főnév tartalma ‘lepusztult, várhely, várrom, vármaradvány’ volt. A föld-elemek lettek a dominánsak, földből álló építmény benyomását keltették. Székelyföldvár egykori névadója az a maradvány volt, mely erődként, táborként működve az itt áthaladó római utat védte, biztosította. Ma már csak egy domb a helye, de neve ma is a magyar lakosság nyelvében Vár, a románéban Cetate.

A vasútnak Székelyföldvártól Marosvásárhely felé vezető szárnyán folytatva utunkat a személyvonat első megállója a felirat szerint: Lunca Mureşului. A település magyar neve: Székelykocsárd. Első írásos adataiban megkülönbözető jelző nélkül találjuk: 1291: Kuchard, 1463: villa Kochard. E név később előtaggal egészült ki: 1805: Székely-Kocsárd. A Székely- előtag egyrészt az aranyosszéki székelységre utal, és a Dicsőszentmártontól északra fekvő Oláhkocsárd (Cuceardea) településnévvel van korrelációban. A Kocsárd helynév puszta személynévből keletkezett magyar névadással. Ilyen személynevet már 1276-ban feljegyeztek: Kochard (a Bánság nagy szülöttjének is Kuun Kocsárd volt a neve). A település román neve régebb a magyarból átvett Cuceardea volt, de hatósági úton a hatalomváltozás után átkeresztelték, s így lett Lunca Mureşului, a név tulajdonképpeni értelme ‘a Maros lankája, völgye, árterülete’.

Vonatunk a következőkben eléri azt a települést, mely az Aranyosnak a Marosba ömlő torkolata közelében fekszik. Itt az Aranyos a Marossal egy bizonyos szöget zár be. A település neve ma románul Gura Arieşului, jelentése ‘az Aranyos torkolata’, régi szóval ‘az Aranyos száda’. A falu magyar neve Vajdaszeg. Első írásos adatai: 1362: silva Woyoudascige, 1416: Waydazegh. A helynév a személynévként is alkalmazott vajda méltóságnévnek és a ‘sarok, zug, szöglet’ jelentésű szeg közszónak az összetétele. A település régi román Vaidasig neve átvétel a magyarból, a mai Gura Arieşului név hatósági névváltoztatás eredménye.

A vasút a továbbiakban átszeli az Aranyos folyót, de megállója van a kissé távolabb eső és még az Aranyos jobb partján fekvő faluhoz vezető útnál. A megálló és a falu neve Gligoreşti, magyarul Sósszentmárton. Első írásos adata a pápai tizedjegyzékben olvasható latinul: 1332–35: de Sancto Martino, az első magyar nyelvű adata is a puszta szentnév: 1339: Scenthmarton. Nevét Szent Márton tiszeteletére emelt templomáról kapta. A sok Szentmárton nevű faluhoz hasonlóan, ehhez a névhez is megkülönböztető előtagot fűztek. 1521-ből való első megkülönböztető neve a közeli Gerend faluval kapcsolatos: Gerendzenthmarthon. Ezt váltotta fel a falu sóbányájára utaló Sós- előtag: 1760–62: Sós-Szent-Márton. A helység román neve előbb a magyarból átvett Sânmartin, majd részfordítás alapján Sânmartinul Sărat volt, s ezt váltotta fel a hatósági úton megállapított Gligoreşti név; tulajdonképpeni értelme ‘Gligorfalva, Gergelyfalva’.

A már említett Maroskecénél az országút és a vasút ismét találkozik, s a továbbiakban az országút és a vasút kelet felé egyvonalban halad. Maroskece utáni helység neve a ma már kisváros Marosludas, románul Luduş. Első írásos adata 1300-ból való: Ludas. Később feltűnik a Maros folyóra utaló megkülönböztető neve is, szemben a Szászsebes melletti Nagyludassal: 1760–62: Maros-Ludas. A Ludas helynév a magyar lúd főnévnek az -s képzős származéka. Valószínűleg azzal függhet össze, hogy egykor sok vadlúd (vadliba) tanyázott ott. Ám az sem lehetetlen, hogy a Ludas helységnév személynévi eredetű. Ilyen nevű személyt már 1396-ban feljegyeztek: Gregorium Ludas; a Lúdas Matyi név pedig mindenkinek ismerős. A román Luduş a magyarból való. Volt a román névnek a magyarnak megfelelő összetett változata is: Murăş-Luduş, Ludoşul de Murăş.

Az országút nem érinti, de a vonat – az országúttól kissé délebbre húzódó vasútvonalon – megáll a Maroskanyarban fekvő falunak állomásán, a felirat szerint ez: Bogata, magyarul Marosbogát. Első írásos adatai csak a név alapelemére vonatkoznak: 1300: Bugath, 1332–37: Bogath. A helységnév később kiegészül a Maros folyóra utaló megkülönböztető szerepű előtaggal: 1760–62: Maros Bogát. A településnév puszta személynévből keletkezett magyar névadással. A Bogát mint személynév (1211: Bogat) szláv eredetű, és a szláv személynév egy ‘gazdag’ jelentésű ősszláv bogat közszóra vezethető vissza. A román Bogata a magyarból való, de volt a névnek magyar mintát tükröző összetett alakja is: Bogata de Mureş.

Mind a vasúton, mind az országútn a Marost átszelve, a Maros bal oldalán a következő település Kutyfalva, románul Cuci. Első írásos adata 1410-ből való: Kuthyfalua, de 1467-ben feltűnik a névnek csak a tulajdonosra utaló adata is: poss. Kwch. Az összetett Kutyfalva név tulajdonviszonyt fejez ki: a Kuty személynév és a falu köznév birtokos személyragos alakjának az összetétele: ‘a falu Kuty tulajdona, Kuty faluja, falva’. A román Cuci a magyarból való.

A következő település megint kisváros, neve magyarul Radnót, románul Iernut. Első írásos adatai 1300-ra nyúlnak vissza: Ranolth, Renolth, 1347: Radnolth, 1436: Radnoth. Népi nevén, a tájszólásban ma is Ranót. Puszta személynévből keletkezett magyar névadással. Az alapjául szolgáló személynév német eredetű: Reinold. A román Ernot, Iernot s a mai Iernut alak a magyarból való.

Szintén személynévi eredetű a következő helységnek a neve, ez ma magyarul Maroscsapó, románul Cipău. A puszta Csapó név már a pápai tizedjegyzékben felbukkan: 1332–37: Tsapev, majd 1347-ben: Chapow. 1909-ben hivatali úton egészítették ki a megkülönböztető szerepű, a folyó mellékére utaló Maros- előtaggal. A helynév alapjául szolgáló személynévre 1213-ból és 1275-ből van adatunk: Chopov, illetőleg Chopou, Csapou. A román Cipău átvétel a magyarból.

A következő település, ahova befut a vonatunk Marosugra, románul Ogra. Neve a dokumentumokban 1376-ban bukkan fel: Wgra, Vgra. Megkülönböztető szerepű előtagot már a népi névhasználatban kapott: 1760–1762: Maros Ugra. Az Ugra településnév puszta személynévből keletkezett magyar névadással. Ilyen nevű személyt már 1273-ban feljegyeztek: Vgra. Ez a személynév a szláv eredetű Ugrin ~ Ugron személynévből alakult rövidüléssel és az -a kicsinyítő képző hozzáadásával. Az Ugron nemesi családnév, a marosvásárhelyiek számára nyilvánvalóan ismerős. A román Ogra a magyarból való.

Utunk Szentpálra, teljes nevén Kerelőszentpálra visz, románul Sânpaul. A számos Pál nevű szent közül a helységnévben Szent Pálnak, a “népek apostolának” a tisztelete rejlik. Az ő tiszteletére emeltek templomot, s mint a templom védőszentje, a templomcím adta a helység nevét is. A településnév feltűnik már a pápai tizedjegyzékben latinul: 1332: de Sancto Paulo, 1376-ban magyarul is olvasható: Scenpal. A magyar nyelvterületen 31 élő és néhány azóta már kihalt Szentpál nevű település keletkezett, így nyilvánvaló, hogy többségük valamilyen megkülönböztető előtagot kapott. A szóban forgó Szentpál szomszédos Kerelő nevű faluval, a teljes neve így lett Kerelőszentpál: 1760–62: Kerelő Szent Pál. A román Sânpaul a magyarból való.

Az országútról rövid bekötőúton lehet eljutni, de a falunak van vasútállomása; ez a falu Vidrátszeg, románul Vidrasău. Ebben a névtípusban a sok helységnév elsődlegesen víznév volt, s a vízben élő állatok adta víznév csak később vonódott át a patak vagy folyó partján létesült településre. Ilyen pataknév például a Vidra, mely a magyarban is meghonosodott szláv vidra állatnévre vonatkozott. Vidrátszeg neve 1383-ban még Vidrazeg (‘Vidraszeg’), 1428-ban már Vidradseg. Az elsődleges Vidraszeg névváltozat a magyar vidra állatnévnek és a ‘sarok, szöglet, zug’ jelentésű szeg közszónak az összetétele. A Marostól közrefogott szögletre utal, ahol egykor feltűnően sok lehetett a vidra. A későbbi Vidrádszeg -d-je talán a szomszédos Nyárádtő hatására toldódott be, a szeg szókezdő zöngétlen hangja az előtte álló d hangot is zöngétlenítette, s ez megjelent az írásban is: Vidrátszeg. A román Vidrasău a magyarból való.

A következő helység ott települt, ahol a Nyárád bal felől a Marosba ömlik; ez a falu Nyárádtő, románul Ungheni. A magyar név a Nyárád folyónév és a ’torkolat’ jelentésű összetétele. A név első említése: 1264: Naradtew. A régi román neve a magyarból átvett Niraşteu, Niraştău volt, a hatósági úton megállapított újabb román neve Ungheni lett; a név tulajdonképpeni értelme ‘szögletlakók’.

Szintén vallási erdete van az utunkba eső következő falunak is: Maroskeresztúr, románul Cristeşti. Neve a pápai tizedjegyzékben latinul bukkan fel: 1332: de Sancta Cruce, 1493-ban pusztán Keresthwr, 1502-ben a teljesebb neve: Kerezthwrfalwa. 1567-ben neve kialakul a folyóra utaló, megkülönböztető szerepű jelzővel: Maros Keresztur, mai helyesírással Maroskeresztúr. A Sancta Cruce, a Szent Kereszt volt a falu templomának védőszentje, egyben a helység névadója. A Szent Keresztről nevezték el ezt a helységet, de a nép természetesen nem a faragott képet tisztelte, hanem azt, akit ábrázolt, s így lett e helység és hasonló helységek neve nem Szent Kereszt, hanem Keresztúr, ‘a keresztre feszített Úr’, azaz Jézus. A helység régi román neve a magyarból átvett Cristur, illetőleg szintén magyar mintát tükröző Murăş-Cristur, Cristuru de Murăş, majd ezt felváltotta a hatósági úton megállapított, a román névrendszerbe beillesztett Cristeşti.

Csak a környékbeliek tudják már, hiszen Marosvásárhely elnyelte, de a város előtti hajdani helység, ahova elsőként befutunk: Meggyesfalva, románul Mureşeni. Még az 1960-as években is külön állomása volt. Az írásos dokumentumokban neve 1391-ben tűnik fel: Medyesfalwa, majd 1412-ben: Megyesfalwa. A név a Meggyes személynév és a birtokviszonyt kifejező falva közszó összetétele. A román név régebben a magyarból átvett Megieşfalău, Medeşfalău volt, a hatalomváltozás után kapta hivatalból a Mureşeni nevet. Ma Marosvásárhely része.

Elérkeztünk tehát utunk végcéljához, a “székely főváros”-nak nevezett Marosvásárhelyhez. A város román neve ma Târgu-Mureş. Mint Orbán Balázs írja: “Okmányok által is támogatott hagyomány szerint szokták volt a székelyek a magyar királyok alatt az ököradót beszolgáltatni; mivel pedig ezen ökörsütéssel, vagy a királyi adóba adott ökrök megbélyegzésével egyszersmind vásár volt egybekötve, hogy kinek ökre nem volt, vehessen vagy cserélhessen, egyúttal oly hely is volt, hol gyakrabban sok nép gyűlt össze, miért kezdetben néhány kereskedő, később azonban többen is települtek oda. Így keletkezett ott kis vásár(os) hely, mely lassanként várossá nőtte ki magát, s mely később több falunak odacsatolása által növekedett…” Ezek a falvak: Nagy- vagy Felsősasvári, Kis- vagy Alsósasvári, Székelyfalva, Gordásfalva, Benefalva, Kisfalud, Kisudvar, Hídvég. A Maros menti városnak mint a székelység legfontosabb vásárhelyének első említése 1323/1325-ben: de Novo Foro Syculorum, 1349-ben már így: Scekulwasarhel. A Székelyvásárhely elnevezés tartja magát a XVII. század elejéig, de már egy 1539-ből származó adat szerint is a város Maros Vasarhel, és a két név – Székelyvásárhely meg Marosvásárhely – egy ideig váltakozva él, hogy a XVII. század közepétől a Vásárhely egyik megkülönböztető jellegű Székely- előtagját véglegesen felváltsa a folyóra utaló Maros- előtag, s így máig is a magyarok ajkán a Marosvásárhely elnevezés él. A város román neve előbb a magyarnak megfelelő Mureş-Oşorheiu volt, az újabb Târgu-Mureş is magyar mintát tükröz.

 

Marosvásárhelytől Dédáig

 

     Ha gépkocsival tartunk Szászrégen felé, az első település, amelyen áthaladunk Marosszentgyörgy, román nevén Sângeorghiu de Mureş, a Szent- előtagú településnevek között a Szentgyörgy a leggyakoribb. Egy 1808-ból származó kiadvány 89-et említ. Kiss Lajos, Földrajzi nevek etimológiai szótára is 33-at tárgyal, de Mező András, A templomcím a magyar helységnevekben című könyve 119 élő és kihalt Szentgyörgy nevű falut tüntet fel. Templomainak és helységeinek névadója Szent György vértanú volt. Marosszentgyörgyöt önálló egyházközségnek tartja számon a pápai tizedjegyzék, e korból való első írásos – latin – neve is: 1332–36: de Sancto Georgio. Magyar neve 1430-ból való: Zenthgywrgh. Később a helység neve kiegészült a folyó mellékére utaló Maros- előtaggal: 1567: Maros Zent Gijeórgij. A környék lakossága a betelepült nagyszámú cigányság miatt a nevet némi ironiával Cigány- előtaggal is emlegeti: 1839: Czigán-Szent-György. A helység régi román neve Sân-Georz volt, a mai Sângeorgiu de Mureş is tükörfordítás a magyarból.

     Az országúton Marosszentgyörgytől észak felé haladva a következő település Nagyernye, románul Ernei. Neve szintén a pápai tizedjegyzékben tűnik fel: 1332: Ernee, megkülönböztető előtaggal 1453-ban: Nagerne, hiszen Erzsébetvárostól északnyugatra is van egy Ernye. A helységnév alapja magyar személynév; már 1055-ben feljegyezték az Ernei személynevet. A településnév személynévből keletkezett magyar névadással. Az Ernei személynév a latin Iranaeus személynévre vezethető vissza. A helység román neve Ernia, Erneul Mare volt, ma hivatalos Ernei is a magyarból való.

     A vasút első megállója, ott ahol a vasútvonal az országúttal egy vonalba kerül, Sáromberke, románul Dumbrăvioara. A helységnév első írásos adata 1319-ből való: Saromberg. Ez a német Scharenberg átvétele, amely a német Schar személynév és a ’hegy’ jelentésű Berg összetétele. A magyarban a Berg utótag magához vonzotta a magyar berek főnevet: 1415: Sáromberek, majd népetimológiás úton az utótag az -e birtokos személyraggal -berke lett, már az 1733-as adata szerint is: Sárom-Berke. Román neve régebb a magyarból átvett Şarombărc, Şaromberc volt, utóbb nevét hatósági úton megváltoztatták, így lett Dumbrăvioara, jelentése ’kis berek, ligetecske’.

     A továbbiakban a vasútvonal és az országút egymás mellett haladva eléri a kastélyáról híres helységet, melynek neve Gernyeszeg, románul Gorneşti, állomása a falut románul így jelzi: Gorneşti Mureş. Az első, bizonyosan e falura vonatkozó adat 1395-ből való: Gernyezeg, a továbbiakban szintén így: 1398: Gernieseg, 1405: Gernezegh. Összetett név; előtagja a ’kiszáradt fa, rőzse’ jelentésű nyelvjárási gernye, utótagja a ’sarok, szeglet zug’ jelentésű szeg. Talán olyan hely, erdő lehetett, ahol a kéregnek köralakú bevágásával szárították ki a fákat. Régi román neve a magyar eredetű Ghernesig volt, de nevét a román hatóság megváltoztatta, s így lett Gorneşti, a név jelentése ’csereerdőkben lakók’.

     Tovább haladva, megállhatunk egy olyan faluban, amelynek neve Körtvélyfája, románul hivatalosan Periş, de állomása a helységet így jelzi: Periş Mureş. Első írásos adata 1441-ből való: Kerthwelfa. A régi magyar nyelvben a körte szavunk körtvély alakú (körtvélyfa = körtefa). Minthogy több olyan helységnevünk van, amely személynév + fája ’erdeje’ szóösszetétel alapján keletkezett (pl. Abafája, Csomafája, Radnótfája, Héderfája), az elsődleges Körtvélyfa helynév is analógiás úton Körtvélyfájá-ra módosult: 1450: Kewrthwelfaya. A helység román neve a magyarból átvett Curtifaia volt, de hatósági úton Periş lett; ez a pere ’körte’ szó -ş képzős származéka.

     Szászrégenig még két falun kell áthaladnunk, ezek között csak Petelének van állomása, Radnótfájának már nincs.

     Petele Petelei István örményszármazású írót juttatja eszünkbe. Román neve Petelea. A helység neve a pápai tizedjegyzékben bukkan fel: 1332: Pytula. Mai alakjára 1426-ból van adatunk: Petele. A helységnév puszta személynévből keletkezett magyar névadással. Az alapjául szolgáló személynév szláv eredetű. A román Petelea a magyar név átvétele.

     Radnótfája, román nevén Iernuţeni, is a pápai tizedjegyzékből adatolható: 1332–37: Reinolfaya. Ma már közigazgatásilag Szászrégenhez tartozik. A helységnév a Radnót (<Ranoldus) személynév és az ’erdő’ jelentésű fa főnév birtokos személyragos fája alakjának az összetétele. Eszerint Radnótfája tulajdonképp ’Radnót erdeje’. Régi román neve a magyarnak megfelelő Iernutfaia volt, hatósági úton beillesztették a román névrendszerbe, s így lett Iernuţeni, amely a Iernut névnek -eni képzős származéka.

     A mai város, Szászrégen neve a korai dokumentumokban előtag nélküli: 1228: Regun, 1348: Regen, 1361: Reugun, majd lakóinak szász és magyar nemzetisége alapján két részre szakadt: 1358: Magyarregen, 1474: Zaasregen. A jelentősebb, a várossá fejlődött rész Szászrégen lett, Magyarrégen beolvadt Szászrégenbe. Az elsődleges Régen helységnév puszta személynévből keletkezett magyar névadással. A személynévre már 1180 körül van adatunk: Regun. Részfordítás alapján a helységnév a románban követte a magyart: Reghinul Săsesc, illetőleg Reghinul Unguresc. Ma a város hivatalos román neve Reghin.

     Szászrégentől a vasútvonal a Maros bal partján, az országút a Maros jobb partján halad.

A vasútnak első állomása Alsóidecs, románul Ideciu de Jos. Nem messze fekszik tőle Felsőidecs is, mely a románban Ideciu de Sus. Mindkét helység nevére elsőként 1319-ből van adatunk: Olydech (=Alidecs), illetőleg Felydech, de 1461-ben a két helység neve ugyanolyan alakú, mint ma: Alsoydech, illetőleg Felsew Idech. E nevek utótagja, az Idecs talán valamely szláv személynévből keletkezett. A keleti szláv telepesek jelentését a szomszédos Oroszidecs településnév is bizonyítja. A román név első eleme, az Ideciu a magyarból való.

Alsóideccsel átelemben, a Maros túlsó partján, az a falu, amelyen az országút áthalad: Marosfelfalu, románul Suseni. Századok folyamán neve pusztán Felfalu: 1319: Feelfalu, 1461: Felfaluw, 1648: Felfalu. A folyóra utaló Maros- előtagját 1904-ben hivatali úton kapta. A Felfalu településnév a ’felső’ jelentésű fel és a falu összetétele. A helység román neve a magyarból átvett Fălfălău volt, értelmének megfelelően, hivatalos névadás alapján Suseni lett.

Innen a vonat tulajdonképpen Felsőidecsnél áll meg, állomása azonban nem ezt a helységet, hanem a Maros túloldalán fekvő jelentősebb települést jelzi: Brâncoveneşti, neve magyarul Marosvécs. A korai századokban a településnévnek nincs előtagja: 1319: Veech, 1332: Vech, 1348: Weech, s csak a XVIII. században tűnik fel a folyó mellékére utaló Maros- előtaggal: 1760–62: Maros Véts. A Vécs helységnév puszta személynévből keletkezett magyar névadással. A helységnév alapjául szolgáló, valószínűleg szláv eredetű személynévre már 1279-ből van adatunk: Vech. A helység román neve előbb a magyarból átvett Jeciu volt, hivatali úton változtatták Brâncoveneşti-re, ez a román Brâncoveanu személynévnek -eşti képzős származéka.

A vasút következő megállója Holtmaros, a helység hivatalos román neve Lunca Mureşului; ennek ellenére állomása a helységet így jelzi: Halta Aluniş, talán abból kifolyólag, hogy Székelykocsárd hivatalos román neve szintén Lunca Mureşului. A település nevének első írásos adata 1319-ből való: Holtmorus. A helység a Marosnak egyik holt ága, morotvája mellett települt, amelyet Holt-Marosnak hívtak, a település róla kapta a nevét. Román neve korábban a magyarnak megfelelő Mureş-Mort volt, több más Maros völgyi faluval együtt 1964-ben kapta a hivatalos Lunca Mureşului nevet, feledve, hogy ilyen nevű falu a román helységnevek között már van. Nyilvánvalóan emiatt nevezik vasút megállóját a szomszédos falu nevével (Halta Aluniş).

Innen a vonat következő állomása csakugyan Magyaró, románul Aluniş. Neve igen korán feltűnik az oklevelekben: 1228: Mogoreuu, 1379: Monorou, 1325: Munuro. A településnév a mogyoró növénynév régi monyoró, nyelvjárási magyaró alakjából keletkezett, mogyoróbokrokkal benőtt helyre utal. Ez a magyar alak került át a románba is: Măierău, a hatósági úton adott későbbi Aluniş is magyar mintát tükröz, tükörfordítás.

Magyaróval átelenben, a Maros túlsó partján az országút ezt a falut szeli át: Disznajó, román neve Vălenii de Mureş. Alkalmasint a falu régen két részből állt, ezt mutatja első írásos adata is: 1319: Zaazgyznoyo et Gyznoy. A két név együtt vagy váltakozva fordul elő a XV. század végéig: 1495: Dyzna Jo, Zazdyno Jó. A helységnév elsődlegesen annak a pataknak volt a neve, amely itt a Marosba torkollik, s amelyben (vad)disznók fürödtek. A régi magyar nyelvben az itt említett ’folyó’ jelentésű, a helységnév tehát a disznó állatnév és a régi magyar ’folyó’ összetétele. A település román neve előbb a magyarból átvett Disnăieu volt, majd a főhatalom változás után hivatali úton Porceşti lett (a ’disznó’ jelentésű román porc főnév -eşti képzős származéka), de 1964-ben a helységet a román hatóság ismét átkeresztelte, s így lett Vălenii de Mureş ’Marosvölgylakók’.

Innen Dédáig az országút továbbra is a Maros jobb partján haladva még három, egymáshoz közeli települést érint, ezek: Maroslaka (románul Maioreşti), Marosmonosfalu (románul Morăreni), Maroskövesd (románul Pietriş).

Maroslaka újabb név; neve századokkal ezelőtt más volt: 1461: Hadak, 1473: Hodak, még 1760–62-ben is Maros Hodák, de ugyanekkor feltűnik a Maroslak is, 1805-ben a név alakja ez: Maros-Laka. A névváltást talán az is okozhatta, hogy a Görgény völgyében még volt egy Hodák nevű falu, a mai Görgényhodák, s mert a népi névhasználatban mind a kettő pusztán Hodák volt, s így megkülönböztető szerepű előtaggal nem a Maroshodák és Görgényhodák névkülönbség alakult ki, hanem a Maroshodák helységnév helyébe a Maroslaka lépett. Az elsődleges Hodák helynév szláv eredetű személynévből származik. Az újabb Maroslaka a Maros folyónév és a ’lakóhely, otthon’ jelentésű lak birtokos személyragos laka alakjának az összetétele. A régi román Hodac, Hudac, Huduc falunév a magyar név átvétele. Volt a románban a helységnek – egy 1484-ből származó adat szerint – Mureşeni (Mureseny) neve is. Mai hivatalos neve Maioreşti, mely a ’határban lévő gazdaság, gazdasági épületekkel’ jelentésű magyar major főnév átvételével keletkezett, a Maioreşti ennek -eşti képzős származéka, ’a major lakói’.

Marosmonosfalu román megnevezése Morăreni. Első írásbeli adata viszonylag későn bukkan fel, természeteszerűen mai előtagja nélkül: 1497: Molnosfalw, 1509: Molnasfalw. A folyóra utaló megkülönböztető előtaggal 1824-ben: Morus Monosfalu. Az alapelem a ’malmos’ jelentésű molnos ~ mónos ~ monos közszó és a falu főnév összetétele. Román neve a magyar név értelmének megfelelően feltűnik már 1750-ben: Mureren, majd 1850-ben: Morerény, 1854-ben: Morăreni. Ez a ’molnár’ jelentésű román morar főnév -eni képzős származéka.

Déda előtt az országút áthalad a Maroskövesd nevű falun. Román neve Pietriş. Megkülönböztető előtag nélküli első írásos adatai csak a XV–XVI. századból valók: 1451: Kewesd, 1575: Keowesd, 1584: Kouezd. E név kiegészül később a folyó mellékére utaló előtaggal: 1824: Maros Kövesd. Az elsődleges Kövesd a köves melléknév -d képzős származéka. Román neve előbb a magyarból átvett Cuiesd, Murăş-Cuieşd volt, a hivatali úton átkeresztelt román név – Pietriş – is magyar mintát tükröz (román piatră ’kő’).

A vasútnak – tovább haladva a Maros bal oldalán – Magyaró után, Déda előtt van még egy megállója: Marosoroszfalu, románul Ruşii Munţi. Nevére ilyen korai okleveles adatok vannak: 1319: Vruzfolu, 1366: Wruzfalu, 1381: Orozfalu. A helységnév csak később bővül a folyóra utaló előtaggal: 1808: Maros-Oroszfalu. Az elsődleges Oroszfalu helységnév az orosz népnév és a falu főnév összetétele. A név keleti szláv telepesekre utal. Román nevére 1733-tól vannak adataink: Ruschi multz, 1750: Russij multz, jelentése ’sok orosz’. Román nevének ’hegyek oroszai’ jelentésű alakváltozata is van: 1839: Ruszimuntz, 1850: Ruszi Muntzilor. Mai hivatalos neve Ruşii Munţi.

Innen a vasútvonal is áttér a Maros jobb oldalára, és közvetlenül az országút mellett beér Dédá-ra; vasúti csomópont. Román neve Deda. Meglepő, hogy bár nevét már 1393-ban jegyzik – Deda – újabb írásos adatát csak évszázadokkal későbbről idézhetjük: 1760–62: Déda. A Déda helynév puszta személynévből keletkezett magyar névadással. Hasonló helységnév, mint az előtagos Beregdéda vagy Berettyódéda is. Deda nevű személyről már 1111-ből van adatunk. A román Deda a magyarból való.

 

Régentől Szeretfalváig

 

     A címbeli távolságot csak országúton tehetjük meg. Észak-nyugati irányban átszeljük a Lúc folyót, s itt is van már az első település: Mezőszentandrás, románul Sântu. A falu nevét 1319-ben így jegyezték fel: Zentushaza, de 1358-ban már Zenthandryas, a továbbiakban is a puszta szentnév jelöli a falut: 1362: Zenth Andreas, 1379: Zenthandurias, 1381: Scenthandras. A névnek a helyi és környékbeli lakosság nyelvváltozatában nem alakult ki semmilyen teljesebb, megkülönböztető jelzővel ellátott formája, ezért hivatali úton a XX. század eleji helységnévrendezéskor a tájra utaló Mező- előtaggal egészítették ki: 1913: Mezőszentandrás. A Szentandrás helységnév a falu templomának védőszentjére, Szent András apostolra utal. A román Sântu a magyar Szent- átvétele.

     Le kell térnünk az országútról, hogy rövid bekötőúton Mezőharasztosra jussunk. Mezőharasztos román neve Frunzeni. Neve elsőként 1319-ből adatolható: Haraztus, 1443-ban Harasztos. Hogy megkülönböztessék az aranyosszéki Harasztostól, nevét a XX. század elején hivatali úton a Mezőségre utaló Mező- előtaggal egészítették ki: 1313: Mezőharasztos. A Harasztos helynév a ’kocsányos tölgy’ jelentésű régi magyar haraszt főnév -s képzős származéka. Régi román neve Hrastăş, Hărăstaş, Harasteş volt, ezt a nevet hatósági úton megváltoztatták, még pedig olyképpen, hogy a haraszt mai ’avar, száraz falevél’ jelentését véve alapul, lefordították, s így lett Frunzeni, ez a román frunză ’levél’ közszónak -eni képzős származéka.

     Az országút áthalad Tekeújfalun, majd eléri Tekét. Tekeújfalu mai román neve Lunca, Teke román neve Teaca. Teke nevének első írásos adata 1318/1319-ből való: Theke. A helységnév puszta személynévből keletkezett magyar névadással. Ilyen nevű személyt már 1198-ban feljegyeztek: Theke. A román Teaca a magyarból való.

     Az említett Újfalunak csak azért Tekeújfalu a mai magyar neve, mert Teke szomszédságában fekszik, de ez nem jelenti azt, hogy Teke lakónak kirajzásából keletkezett volna. Nevének ugyanis történeti adatai így sorakoznak: 1319: Bartalesvyfolua, 1355: Vyfalu, Wyfalu. 1854-ben feltűnik a névnek Olah Újfalu alakja is. A XX. század elején nevének Oláh- előtagját hatósági úton a szomszédos Tekéről Teke- előtaggal váltották fel: 1913: Tekeújfalu. Az Újfalu közszóként is érthető “új falu”, annak ellenére, hogy eléggé régi, első írásos említése Tekéével egyező. Megkülönböztető előtagja az idők folyamán változott. Régi román neve a magyarból átvett Uifalău volt, hatósági úton kapta a románban egyébként gyakori Lunca ’völgy’ nevet.

     Az országút mentén nyúlik el Kolozsnagyida. Román neve Viile Tecii. Első adatai előtag nélküliek: 1332: Ida, Yda, 1334: Joda. Mivel a helység magaslaton fekszik, nevében megjelenik a Nagy- előtag is: 1670: Nagy Ida. Minthogy a magyar nyelvterületen volt még egy Nagyida, ennek a településnek a nevét a megkülönböztető szerepű Kolozs- előtaggal egészítették ki: 1913: Kolozsnagyida. Az elsődleges Ida helynév puszta személynévből keletkezett magyar névadással. Az alapjául szolgáló Ida személynév a Júda ’Júdás’ alakváltozata. Régi román neve a magyarnak megfelelően Ida, Iuda Mare volt, a román hatóság e nevet 1964-ben megváltoztatta, s így lett Viile Tecii ’Teke szőlősei’.

     Kolozsnagyidát Dipse követi, románul Dipşa. Első írásos említése 1332-ből való: Gypsa. Ez a helységnév is puszta személynévből keletkezett magyar névadással. A személynévre már a XIII. századból vannak adataink. A román Dipşa a magyarból való.

     Dipsétől északra tartva elérjük Kisfehéregyház nevű falut, románul Albeşti Bistriţei. A pápai tizedjegyzékben 1332-ből való latin neve: Alba Ecclesia, magyar neve 1428-ban tűnik fel: Feyereghaz. A többi hasonnevű helységtől megkülönböztetendő, a hivatalos magyar településnév-rendezéskor a Kis- viszonyító előtagot kapta: 1913: Kisfehéregyház. Vallási eredetű településnév. Kezdetben a vallás gyakorlására emelt épületet nem a templom, hanem az egyház szó jelölte, melynek jelzői szerepű előtagja a ’szent’ jelentésű régi egy, utótagja a ház. Az egyház tehát összetett szó, eredeti jelentése ’szent ház’ azaz templom. Régi román neve a magyarból átvett Ferihaz volt, ezt váltotta fel a hatóságilag megállapított Albeşti Bistriţei elnevezése.

     Az út mentén hosszan elnyúlik Galacfalva. Román neve Galaţii Bistriţei. Történeti adatai: 1345: Galoz, 1356: Galaz, 1587–89: Galac. Nemcsak a Duna menti Galaţi nevű ismert várost tartjuk számon, hanem Erdélyben is több Galac volt, pl. a mai Ompolygalac, a szóban forgó helység Galac nevét hivatali úton kiegészítették a -falva utótaggal, s így lett a magyarban Galacfalva. Valamennyi Galac helységnév eredete máig tisztázatlan, bár erre nézve számos megfejtési kísérlet történt. Származtatták a kelta népnév Galatae alakjából, a Galatcz, Glatz személynévből, vélték, hogy a szláv ’fekete’ jelentésű gală szónak -ats képzős származéka stb. Egyik magyarázat sem meggyőző. Hogy ne legyen összetéveszthető a Duna menti város Galaţi nevével a románban is a régebbi Galaţi nevet kiegészítették a ’besztercei’ jelzővel, s így lett Galaţii Bistriţei.

     Érdemes megállnunk a műemléktemplomáról ismert falunál, neve Harina, románul Herina. Írásos említései koraiak: 1246: curtis pontificalis de Herina, 1282: villa Herena, 1341: villa episcopalis Harena. A helységnév eredete tisztázatlan.

     Utunk végpontja Szeretfalva, vasúti csomópont. Nevét a Déstől Besztercéig tartó útszakasz helységneveinek számbavételekor már tárgyaltuk.

 

Nyárádtőtől Szovátáig

 

     A Nyárád folyó mentén a “tőtől”, azaz a torkolattól – a Nyárádnak a Marosba ömlő torkolatától – a forrásvidék felé haladva az utazó egy sor egymást érő falut érint. Még nem is olyan rég nemcsak országúton, hanem vasúton is megtehette ezt az utat, ám a keskeny vágányú vasutat azóta felszámolták – így hát maradt az országút. “… a Nyárád vidéke bizonnyal a Királyhágón inneni rész legtömörebb belterjes népségével bír…; rövid csak 7 mfd hosszúságú terén és mellékvölgyeiben 68 falu van” – írja Orbán Balázs. Nem lehet szó arról, hogy e falvak neveit, neveinek eredetét mind-mind sorra vegyük, csupán az országút mentén az “utunkba eső” településneveket tárgyaljuk.

     A Nyárád torkolatánál Nyárádtő helységnevet a Tordától Marosvásárhelyig tartó utunk kapcsán már érintettük, ám a völgyön átfolyó Nyárád nevét érdemes tárgyalnunk, melyre első írásos adatunk éppen az említett helységnév előtagjaként bukkan fel: 1264/1421: Naradtew. A Nyárád magyarok alkotta folyónév: a nyár főnév -d képzős származéka. Eredetileg nyárfákkal szegélyezett vízfolyásra utalt. Ilyen nevű folyót nemcsak Erdélyben, hanem a mai Magyarország területén, Veszprém megyében is találunk. Az erdélyi Nyárád a románban Niraju, s ez átvétel a magyarból.

     Nyárádtőt elhagyva az első Nyárád menti falu Lőrincfalva, románul Leorda. Neve az 1332–37-ből való latin nyelvű pápai tizedjegyzékben: Villa Laurentii; a név magyar alakja – az akkori helyesírásban – 1493-ban bukkan fel: Lewrinczfalwa, majd 1566-ban Lörinchfalva. A máig folyamatos névváltozatot csak egyszer szakítja meg az 1733-ból való Szent Lörincz név. A Lőrincfalva településnév a Lőrinc személynévnek és a birtokos személyraggal ellátott falu főnévnek az összetétele. Neve a románban a magyarból átvett Lorinţa, Liorinţa volt, de ezt a nevet a román hatóság Leordeni-re változtatta, a Leorda személynévhez a román névrendszerhez igazodva az -eni toldalékot illesztették.

Hasonló névtípusba tartozott a szomszédos, utóbb Dózsa György – Gheorghe Doja névre átkeresztelt falu régebbi neve: Lukafalva. E helynév a dokumentumokban elsőként 1409-ben tűnik fel: Lucafalwa. Ez a név a Lukács személynév Luka becealakjának és a tulajdon viszonyt kifejező falva összetétele. A román hatóság 1952-ben az 1514. évi parasztháború vezetőjének, Dózsa Györgynek az emlékezetére a Lukafalva nevet Dózsa György névre cseréltette fel. Egyébként e történeti személynév korabeli előfordulását 1507-ből idézhetjük: “Agilem Georgium dosa Siculum de makfalwa in Sede Maros.” A magyarnak megfelelő régi román név a magyarból átvett Lucafalău volt.

Lukafalvától csekély távolságra megint egy “falva” következik: Ilencfalva, románul Ilieni. Egymáshoz való közelségét már az is jelzi, hogy egyetlen egyházközség egyetlen templommal. Első írásos előfordulása viszonylag kései és formailag is más: 1564: Ilendfalwa, de alakja 1687-ben már Ilenczfalva. Az elsődleges Ilendfalva név előtagja valószínűleg az Ilon személynévnek lehet a -d képzős származéka, amely később a székely Ilonc meg az Illencz családnév hatására alakult így: Ilencfalva, azaz ’Ilenc faluja’. A régi román megnevezése a helységnek Ilenţfalău volt, de hatósági úton Ilieni-re változtatták, beillesztve a román névrendszerbe a népi Ilena névhez az -eni toldalékot illesztették.

Az országút nem érinti, de kis kitérővel, Lukafalvával és Ilencfalvával párhuzamosan a Nyárád bal partján másik két falu húzódik, az egymással névben összefüggő Nagy- és Kisteremi, s közöttük – Lukafalva háta mögött – az újabb település, neve: Teremiújfalu. E falvak valószínűleg egyetlen településből váltak ki, hiszen 1264-ben a falunév csupán Teremy, 1319-ben Teremi, de 1420-ban már Alsoteremi meg Felsew-Teremi, majd 1501-ben Nagh Teremi, 1691-ben Küs Teremi név jelöli a kirajzás alapján létrejövő önállósodást. Az 1501-ben felbukkanó Wjfalw alakban feljegyzett név újonnan keletkezett településre, a megkülönböztető Teremi- előtag (1854: Teremi-Ujfalu) pedig Nagy- és Kisteremi szomszédságára utal. A Teremi helynév (melyhez hasonló településnevet a Bánságban is találunk) a ’palota’, ’udvarhely’ jelentésű terem főnév -i képzős származékából keletkezett. A fenti magyar falunevek román névváltozatai magyar mintát tükröznek: előbb a magyarhoz hasonlóan Tirimia Mare, Tirimia Mică alakú volt az elkülönült román falunév, majd Tirimia ’Nagyteremi’ és Tirimioara ’Kisteremi’ lett. A román Satu Nouă ’Teremiújfalu’ is magyar tükörfordítás.

De térjünk vissza a folyó jobb partján húzódó országútra, és alig hagyjuk el Ilencfalvát, mindjárt egy másik falun haladunk át, neve Káposztásszentmiklós, románul Nicoleşti. Latin neve elsőként a pápai tizedjegyzékben fordul elő: 1332: de Sancto Nicolao, első magyar adata még pusztán a szentnév: 1451: Zentmiclos. A helység névadója templomcím, a templom védőszentje az a Szent Miklós, aki a kisázsiai Myra püspöke, és aki a középkori Magyarország egyik legnépszerűbb szentje volt. Minthogy Erdélyben is tizenhárom Szentmiklós nevű település található, a Nyárád menti településnek már 1574-ben feltűnik a megkülönböztető teljes neve: Kapoztas Zentt Miclos, 1597-ben: Kaposztas Zent Myklos. Az előtag azt bizonyítja, hogy a vidéken már a XVI. században nagyban folyhatott a káposztatermesztés. A helység román neve előbb Micleuş, Sânmiclăuş volt, hatósági úton lett az -eşti helynévképzővel Nicoleşti.

Káposztásszentmiklóssal össze van épülve a vele közös egyházközséget alkotó Csiba, román neve Ciba. Nevének első írásos adatai szerint – 1501: Chybafalwa, 1603: Csibafalva – külön falunak számít. Nevéből később a -falva utótag elmaradt, s csak a puszta személynév jelölte a falut: 1694: Csiba. Az elsődleges Csibafalva névváltozat a Csiba személynév és a birtokos személyragos falu főnévnek az összetétele. Csiba személynevet már 1476-ban feljegyeztek: Thomas Chyba. Szófejtő szótáraink szerint a Csiba talán a Csaba személynév alakváltozata. A falu román neve a magyarból átvett Ciba.

Utunk a Nyárád mentén Csibától Nyárádkarácson nevű faluba visz. Nevének latin változata a pápai tizedjegyzékben bukkan fel: 1332–7: villa Karasun. Első magyar változatát 1444-ből idézhetjük: Karachonfalwa, majd ez a név kiegészült a Nyárád folyóra utaló megkülönböztető szerepű jelzővel: 1854: Nyárád Karácsonfalva. A hosszúnak talált Nyárádkarácsonfalva névalakot 1905-ben hivatali úton Nyárádkarácson-ra módosították. Az elsődleges Karácsonfalva névváltozatban a Karácson(y) személynév, ehhez tapadt a birtoklást kifejező -falva utótag. A falu neve a románban előbb Cracionfalău, majd Crăciunel volt, a mai Crăciuneşti is az -eşti képzővel megtoldott magyar név megfelelője.

Nyárádkarácsonnal mára már összeépült a hajdan szintén önálló falu: Folyfalva, román nevén: Foi. Neve csupán a XV. század végén, 1497-ben bukkan fel: Folffalwa, de ez időtől kezdve folyamatosan kimutatható. Ez a falunév is egy személynév – Foly – és egy birtoklást kifejező közszó (-falva) típusába tartozik. A Foly személynév talán német erdetű (Voli). A román Foi a magyarból való.

Folyfalvával közvetlenül érintkező falu Cserefalva, románul Stejeriş. Nevének első írott előfordulásai: 1497: Zereyfalwa, 1505: Cherefalua. E faluról Orbán Balázs ezt írja: “nevét onnan nyerte, hogy régen a Nyárád mentén nagy csereerdők voltak”. Ám a csere közszavunk a régiségben személynévként, a székelységben családnévként is előfordult, gondoljunk csak Apáczai Csere János nevére. Így hát valószínűbb, hogy Cserefalva – a többi -falva utótagú településnevekhez hasonlóan – tulajdonviszonyt fejez ki, egy Csere nevű személy faluja, falva. A falu régi román neve a magyarból átvett Cerefalău volt, majd hivatali úton a ’csere, tölgyerdő’ jelentésű Stejeriş nevet kapta.

Folytatva utunkat a következő falu Ákosfalva, román nevén Acăţari. A falut déli irányban átszeli a Marosvásárhelytől Balavásáron át Medgyesre tartó országút. A település neve szintén csak 1497-ben bukkan fel: Achusfalwa. E névben szintén felismerjük a ’fehér vadászsólyom’ jelentésű ótörök Ákos személynevet, ilyen nevű személynek volt a birtoka a falu, s ezen az alapon alakult ki az Ákosfalva helységnév. A magyarból átvett régi román Acosfalău helységnevet felváltotta a román hatóságtól adott Acăţari, amely név hangalakban ugyan némi hasonlóságot mutat a magyar név előtagjával, de amelynek tulajdonképpeni értelme ’akácfák’.

Ákosfalvával mára már egybeépült Nyárádszentbenedek, románul Murgeşti. Az egyházi eredetű településnevek sorába tartozik. A magyar nyelvterületen a hajdani huszonegyből ma nyolc Szentbenedek nevű falut találunk, belőlük Erdélyben hármat. A  Nyárád menti Szentbenedek is a bencés szerzetesrendet megalapító Szent Benedek tiszteletére emelt templomról kapta nevét. A szóban forgó településnév latinul a pápai tizedjegyzékben bukkan fel: 1332–6: de Sancto Benedicto, majd 1460-ban magyarul is: Zenthbenedek. Alig százötven év múltán – megkülönböztetésül – a folyóra utaló teljes név is megjelenik: 1619: Nyárád-Sz(en)t-Benedek. A helység román neve régen a magyarból átvett Sânbenedic volt, a főhatalom-változás után kapta a mai Murgeşti nevet. Ez nyilván a murg ’pejló’ közszó alapján keletkezett Murgu személynévből és az -eşti helynévképző hozzáadásával vált helynévvé.

 A Nyárád jobb partján haladva tovább Backmadaras-ra érkezünk. Román neve Păsăreni. Nevére elsőként 1392-ből van adatunk: Bachka madaras. Az 1602-ben feljegyzett név csak Madaras. A Backa előtag eredetileg a falu mellett kiemelkedő szőlőhegy neve, melyet a hajdani tulajdonos nevével jelöltek. Ilyen nevű személyt már 1343-ban feljegyeztek: Pauli filii Bachka. E szerint teljes bizonyossággal állíthatjuk, hogy a Backamadaras településnév előtagja, a Backa, személynévi eredetű, s ezzel az előtaggal különítették el a hasonlós Madaras nevű helységektől, mint például Csíkmadaras, Mezőmadaras. Az utótag a személynévként is használt madaras melléknévből keletkezett. Egyik nézet szerint lehetséges, hogy a madaras melléknév egykor ’madarász’ jelentésű foglalkozásnév volt, és a Madaras helynevek a királyi madarászok településeit jelölhette. A falu román neve a magyarból átvett Mădăraşi volt, a hatósági úton megállapított, s fordítás alapján keletkező, s a román névrendszerbe beillesztett mai Păsăreni is magyar mintát tükröz.

Backamadarassal egybeépült már Nyárádbálintfalva, a hajdani Marosszék legkisebb faluja. Román neve Bolintineni. Nevére is csupán 1484-ből van írásos adatunk: Balynthfalwa. A folyóra utaló megkülönböztető szerepű Nyárád- előtagját a XX. század első évtizedében hatósági úton kapta. Eredet szempontjából e falunak a neve is – mint annyi más Nyárád menti településnek – a személynév + falva típusú településnevek sorába tartozik: Bálint nevű személy faluja, falva. Régi román neve Bălintfalău, majd Balinta volt, hatósági intézkedéssel mára Bolintineni lett.

Nyárádbálintfalvát ha meghaladjuk, feltűnik Nyárádszentlászló, román nevén Sânvasii, amely Orbán Balázs szerint a Nyárád mentének “legszebben, legfestőiebben fekvő faluja”. Ha a XIII. században a már vitathatatlan tiszteletnek örvendő Szent László magyar király dicsőségére emeltek templomot, akkor a települést is jelölő név, hogy betölthesse egyéniesítő szerepét, félreérthetetlenül utalt – szemben a Szent Istvántól elnevezett Szentkirály nevű falvakkal – névadójára, Szent Lászlóra. A hat erdélyi Szentlászló településnév között a Nyárd menti Szentlászlónak nevét elsőként a pápai tizedjegyzékben latinul jegyzik: 1332–6: de Sancto Ladislao. Magyar neve is 1567-ben még a puszta szentnév: Zent Lazlo, de 1687-ben feltűnik már a folyó mellékére utaló, megkülönböztető szerepű Nyárád- előtaggal is: Nyárád Sz(en)t László. A régi román neve a magyarból átvett Sân-Laslău, illetőleg a részfordításból keletkező Sânlaslăul Nirajului volt, ezt váltotta fel a hatóságilag megállapított Sânvasii elnevezés.

A Nyárád jobb partján Nyárádszentlászlón túl az első falu Nyárádgálfalva románul Găleşti. A pápai tizedjegyzékben a települést puszta személynév jelöli: 1332–7: Gaal. A Gál helynév később a -falva utótaggal egészült ki, de erre csupán 1501-ből van adatunk: Galfalwa. Minthogy ez időben több Gálfalva nevű falunak is volt (pl. Vámosgálfalva), e falunév is megkülönböztető előtagot kapott: 1854: Nyárád Gálfalva. Régi román neve a magyarból átvett Galfalău volt, de ebből a főhatalom változása után Găleşti lett.

Így érkeztünk el a Nagy- és a Kis-Nyárád összefolyásánál fekvő helységhez, a vidék városához. Magyar neve: Nyárádszereda, románul Miercurea Nirajului. Első írásos adata szerint 1567-ben csupán Zereda. Az elsődleges Szereda megjelölés a szerdánként (szeredánként) megtartott hetivásárra utalt. Minthogy más, ugyanígy keletkezett hasonló helységnév is volt (pl. Csíkszereda), ez a helységnév is megkülönböztetésül előtagot kapott; 1570-ben Maros Szereda, 1687-ben Nyárád Szereda. Ez utóbbi forma – a mai helyesírás szerint – hivatalosan is Nyárádszereda lett, noha Orbán Balázs szerint gúnyorosan a népnyelvben Szegény Szeredá-nak is nevezték. Lipszky repertoriumában is e néven szerepel. Régi román neve a magyarból átvett Sereda volt, a mai Miercurea Nirajului hatósági úton tükörfordítással keletkezett a magyar helységnév mintájára.

Utunkat fölfelé a Nyárád nyugati ága mentén, a Nagy-Nyárád völgyében folytatjuk. Az első falu, amelyet elérünk Jobbágyfalva, románul Valea. Első írásos adata szerint, 1470-ben neve még így szerepel: Jobagistwanfalwa. A falunév egy Jobbágy István-nak hívott személy települését jelölte. A helységnév később Jobbágyfalvá-ra rövidült: 1503: Jobaghfalwa. Román neve előbb a magyarból átvett Iobagifalău volt, majd a román névrendszer szerinti Iobăgeni lett, de a falu nevét 1964-ben hivatalosan a ’völgy’ jelentésű Valea-ra változtatták.

Jobbágyfalvával összeér Csíkfalva, románul Vărgata. Elsőként 1408-ban említik: Chykfalwa. A névnek csak áttételesen van köze a Csík tájnévhez. A településnév a gyakori Csík személynévnek és a birtoklást kifejező, a Nyárád mentén sűrűn előforduló -falva összetétele. A román név előbb a magyarból átvett Cicfalău volt, de később hatósági úton Vărgata lett, magyar jelentése ’csíkos, sávozott’.

Csíkfalvát követi a vele összeépült Nyárádszentmárton, románul Mitreşti. Nevének első írásos adata még a puszta szentnév: 1453: Zenthmarthon. A falu a pannoniai Sabariában született tours-i püspök, Szent Márton tiszteletére emelt templomáról kapta nevét. Településneveink között a Szentmárton egyik leggyakoribb név, erdélyben is tizenhat ilyen nevű helységet találunk. Valamilyen jelzővel meg kellett különböztetni őket. Érdekes, hogy kezdetben – mivel Csíkfalvával volt szomszédos – e falunak megkülönböztető előtagja megtévesztően azonos volt a csíki Szentmártonéval: 1567: Chijk Zent Marthon, 1854: Csik-Szent-Márton. A tévedés elkerülése végett a XX. század elején a magyar hatóságok megváltoztatták nevét a Nyárád folyó mellékére utaló Nyárádszentmárton-ra. A helységnév román neve is ezt a változtatást követi, előbb Cic-Sân-Martin, majd Sânmartinul Nirajului, később hatósági rendelettel Mitreşti lett.

Fölfelé haladva az út Csíkfalvától kétfelé ágazik. A jobboldali ágon – átszelve a Nyárád folyót – eljuthatunk Búzaházára, román neve Grâuşorul. A helységnév igen későn tűnik fel a dokumentumokban: 1567: Buzahaza. Az előtag a búza növénynévből keletkezett Búza személynévnek és a ’lakóhely, otthon’ jelentésű ház főnévnek birtokos személyragos háza utótagnak az összetétele. A település régi román neve Buza, Buzahaza, az 1964-ben hatóságilag adott Grâuşorul magyar tükörfordítás, jelentése a magyarban ’búzácska’.

     Hogy az országúton a Nagy-Nyárád forrásvidéke felé tartsunk Búzaházáról vissza kell térnünk Csíkfalvára. Innen Nyárádremete felé haladva a bekötő utak elején az irányt jelölő helységnévtáblák jelzik, hogy a mellékvölgyekben több falu is rejtőzködik. Az első mellékvölgyben fekszik az a falu, melynek mai magyar neve Vadad. E név alakja 1567-ben Wadasd, mely a Vadas személynévnek -d képzős változata. A hangalak később Vadad-ra módosult. A román Vădaş a magyarból való. A másik, szintén északirányú mellékvölgyben található helység: Iszló. Első írásos adata szintén 1567-ből való: Izlo, a név alakja 1575-ben Izla, de 1642-től folyamatosan Iszló. A helységnév puszta személynévből keletkezett magyar névadással, az alapjául szolgáló Iszló személynév viszont szláv eredetű. Román neve előbb Islo, majd Isla. A harmadik, a főúthoz kapcsolódó mellékvölgyben fekszik Ehed (1519: Ehed). E településnév eredete vitatott. Az egyik vélemény szerint a helységnév az éh, éhség közszóhoz kapcsolható személynév. Más magyarázat szerint a név előzményében egy ‘felszabadított rab’ jelentésű mélyhangrendű szó rejtőzik, s a falu első lakói felszabadított rabok voltak. A román Ihod a magyarból való.

     Utunk, ha nem térünk be az említett mellékvölgyekbe, a Nyárád mentén halad, ahol egymást követően négy falu sorakozik: Deményháza, Mikháza, Nyárádköszvényes, Nyárádremete. Mind Deményháza (1567: Dimijenhaza), mind Mikháza (1309: michasa, 1567: Mijkhaza) névtani vonatkozásban hasonló alakulás: egy személynév (Demján ~ Demény, Mik) és a birtokos személyraggal ellátott ’lakóhely, otthon’ jelentésű ház (háza) kapcsolatából alakult. A régi román Demenihaza és Michaza a magyarból való, a mai Demieni is magyar mintát tükröz. Mikházának mai hivatalos Călugăreni neve azon alapszik, hogy a faluban ferences kolostor működött; a román călugăr közszó jelentése ’barát, szerzetes’.

     Mikházát elhagyva utunk Nyárádköszvényes-re vezet, román neve Mătrici. Nevét elsőként 1484-ből idézhetjük: Kezwenyes. A Köszvényes helységnév a magyar köszvény betegségnév -s képzős származékából keletkezett. A folyóra utaló megkülönböztető szerepű Nyárád- előtagot a XX. század elején a helységnévrendezés kapcsán hivatali úton kapta. A falu román neve régebb a magyarból átvett Chiozven volt, majd Chişiniş lett, hatósági rendelettel mai hivatalos neve Mătrici.

A Nagy-Nyárád völgyének utolsó helysége Nyárádremete, románul Eremitul. Az 1567-ből való első írásos adata szerint pusztán Remete. A személynévként is használt remete közszó alapján keletkezett. A Remete név később a mellette fekvő Köszvényes nevű falura utalva előtagot kap: 1670: Keözvényes-Remete. Ezt váltja fel helységnévrendezés kapcsán kapott magyar hivatalos név: 1907: Nyárádremete. A helység régi román nevei: Remete, Chişiniş-Remetea, Remetea Secuiască, az újabb, a mai hivatalos román Eremitul név is magyar mintát tükröz.

Ezzel el is jutottunk a 815 m magas Szakadát-tető aljába, illetőleg az egymáshoz közelítő Nagy-Nyárád és Kis-Küküllő vízválasztó hegyvonulatáig, ahonnan Szakadát pataka déli irányba a Kis-Küküllőbe ömlik. A partján fekvő, a patakról elnevezett hajdani önnálló település – Szakadát – mára már Szováta része. De róla a Kis-Küküllő menti települések között teszünk említést.

 

Tordától Gyulafehérvárig

 

     Tordától az első település, amelyet az országút közvetlenül érint Felvinc. Míg odaérnénk néhány bekötőúton több településhez térhetünk be, több települést közelíthetünk meg. Az első ilyen település, amelyhez a bekötőút az országúthoz kapcsol, egy aranyosszéki falu: Bágyon, románul Bădeni. A falunév első írásos adata korai: 1291: Bagyun. A névadás alapja egy személynév, s a helységnév puszta személynévből keletkezett magyar névadással. A személynév szerbhorvát eredetű. A település régi román neve Bagin, Başin volt, a mai hivatalos román Bădeni hatósági úton keletkezett az 1918-as hatalomváltozás után.

     Az országúton haladva megint egy bekötőútat érintünk, ez ugyancsak egy aranyosszéki faluba visz, neve Kercsed. Az irányt mutató tábla románul jelzi: Stejeriş. Ennek a falunak első írásos adata is 1291-ből való: Kercheth. A falunév szintén puszta személynévből keletkezett magyar névadással. Ilyen személynevet az Anjou-kori okmánytárban 1323. évből is találunk: Nicolaus dictus Kerecheth. A személynév a madárnevekből (Szarka, Csóka, Sólyom stb.) keletkezett nevek csoportjába tartozik. A kerecset, kerecsen jelentése ’rárósólyom’. A falu régi román neve a magyarból átvett Cârcedea, Chircedea volt, e nevet azonban hatósági úton megváltoztatták, s így lett Stejeriş, azaz ’tölgyes, tölgyerdő’.

     Felvinc előtt még egy bekötőutat érintünk, amely az útjelző tábla szerint egy Dumbrava nevű helységbe vezet, magyar neve: Dombró. Ugyanaz az oklevél, melyben a fentebbi falvak neve is feltűnik, ezt a falut is jegyzi: 1291: Dumborou. A környező falvak lakóinak nyelvében népetimológiás alapon ma is Domború. A név azonban nem térszínformát jelöl, hanem az ’erdő’ jelentésű szláv dobrava szóból ered, vagyis a magyar Dombró helynév szláv eredetű. A településnek régi román neve nem közvetlenül a szlávból, hanem a magyarból való: Dumbrău. A hatósági úton megállapított mai román Dumbrava a szlávból átvett ’cserjés, sarjerdő, erdő, tölgyes’ jelentésű dumbravă közszóhoz való hozzáigazítás eredménye.

     A vasút nem halad ezen a vonalon párhuzamosan az országúttal, hanem Aranyosgyéres–Harasztos–Székelyföldvár érintésével – e helynevekről már beszéltünk a Tordától Marosvásárhelyig vezető útszakasz kapcsán – fut be az országúttal érintkező útvonal első állomására, ez, miként az állomást a tábla jelzi: Unirea, magyarul Felvinc. Az újabb keletű ’egyesülés’ jelentésű román név a mára már összeépült, adminisztrációs vonalon is összevont két helység – Marosveresmart és Felvinc – közös neve. A hajdani két település nevét érdemes azonban külön-külön tárgyalnunk.

     Marosveresmart neve – megkülönböztető jelző nélkül – 1441-ben tűnik fel: Weresmorth, majd 1505-ben: Weresmarth. A Maros folyóra utaló megkülönböztető jelzőjét a XX. század első évtizedében hivatali úton kapta. Az elsődleges Veresmart a veres ’piros’ melléknév és a mart főnév összetétele. Régi román neve Vereşmort volt.

     Az igen régről adatolható település, Felvinc is eredeileg csak Vinc (1219: Wynchy), de meg kellett valahogyan különböztetni a Gyulafehérvártól délre fekvő hasonló nevű helységtől, a mai Alvinctől. Minthogy a szóban forgó Vinc Aranyosszék legfontosabb települése volt, a helység neve 1221-ben Oronos Winch, 1227-ben Oranas Winc, Oronaswynch, de már ekkor feltűnik – Alvinchez viszonyítva – Fel- előtaggal is: Feluinch, 1345-ben Siculi de Felwinch, a későbbiekben a helységet mindig ezzel a névvel jelölik. Régi román neve a magyarból átvett Felvinţ volt, majd részfordítás alapján Vinţul de Sus lett. A Vinc helységnév puszta személynévből keletkezett magyar névadással. Az alapjául szolgáló személynév német eredetű: Winz. Az összeépült két falu – Marosveresmart és Felvinc – hivatalos román Unirea nevét a főhatalom-változás után hatósági úton kapta.

Innen az országút a vasúttal párhuzamosan halad Gyulafehérvár felé.

A következő település, amelyen áthalad az országút és a vasút – bár ma már nincs állomása – Inakfalva, románul Inoc. Kétséges, hogy egy 1291-ből származó adat erre a településre vonatkozik-e, de az kétségtelen, hogy a későbbi – nyilvánvalóan román ajkú lakóinak nyelvében előforduló, de magyar helyesírással írt – Inokul, Inok és csupán 1760–62-ből adatolható Inakfalva előtagja személynév, ugyanolyan alakulás, mint a kalotaszegi Inaktelke neve, csakhogy ez esetben nem a -telke, hanem a -falva utótag kapcsolódott a személynévhez. A románban ma is puszta személynév jelöli a helységet: Inoc. “Az Inak személynév – írja Kiss Lajos – török előzménye nem más, mint a csuvasos jellegű Jenő törzsnevünk köztörök változata”.

Még jóformán el sem hagytuk Inakfalvát, máris elérünk egy másik helységet, magyar neve: Marosdécse, románul Decea. A dokumentumokban elsőként – megkülönböztető előtag nélkül – 1331-ből, majd 1355-ből mutatható ki: Deyche. Minthogy más Décse is előfordult helységneveink között – például teljes nevén a Dés melletti Magyardécse – a Maros menti település nevéhez a folyóra utaló előtag járult: 1880: Maros Décse. A Décse településnév alapjául is személynév szolgált. A Décse (a régi magyar nyelvben Gyejcsa) ótörök eredetű kazár közvetítésű személynév, amelyből – téves olvasat következtében – keletkezett személynévként a Géza. A település román Decea neve a magyarból való.

A Maros jobb partján haladva – akár vonattal, akár kocsival az országúton – elérjük Miriszló-t. Román neve Mirăslău. A helységnév már 1219-ből kimutatható: Myroslow. További adatai: 1274: Mereslo, 1355: Myrozlo, 1600: Miriszlo. A településnév szláv eredetű személynévből keletkezett magyar névadással. A szláv személynév, mely a településnév alapjául szolgált: Miroszlav. Mint minden -ov, -av végű szláv név és szó a magyarban szabályosan kettőshangzón át hosszú ó-ként került bele a magyar hangrendszerbe. A román nyelv viszont a szláv szóvégi -ov, -av hangkapcsolatot megtartja. Így kétségtelen, hogy a népi Mirislău, Miraslău, de a mai hivatalos Mirăslău is nem a szlávból, hanem a magyarból való.

Dél felé haladva tovább, vonatunk befut az útvonal első városának állomására. Az állomásépület homlokán a tábla így jelöli a helység nevét: Aiud. A város mai magyar neve: Nagyenyed. Első írásos adata még megkülönböztető előtag nélküli: 1293–1301: Enud. Latin nevében a megkülönböztető jelző már 1424-ben feltűnik: de Engedino maiori, teljes neve magyarul 1505-ből való: Naghenyed. Az elsődleges Enyed névnek Nagy- előtagja a Szászsebes és Vizakna között fekvő Kisenyed helységnévvel van összefüggésben. Az Enyed helységnév is puszta személynévből keletkezett magyar névadással. Az Enyed személynév a latin Egidius-ból származó Egyed mellékalakja. A nagyenyedi búcsú napja ma is szeptember 1-én, Szent Egyed napján van. A város román Aiud neve, szabályos hangmegfeleléssel, a magyarból való.

Az országút éppencsak érinti azt a bekötőutat, amely Alsóorbó-ra visz, ám a vonat itt megáll. Az állomást ez a román nyelvű tábla jelzi: Gârbova Alba, annak ellenére, hogy a helység román hivatalos neve: Gârbova de Jos. A település nevének első írásos adata 1282-ből való: Vrbo, 1299-ben: Orbo. A falut valamilyen előtaggal meg kellett különböztetni, hiszen e mellékvölgyben, a Marosba ömlő patak mentén, még két másik Orbó nevű falu volt és van. Ezek között a legnyugatibb, a patak felső folyása mentén fekvő falu: Felsőorbó (Gârbova de Sus), kelet felé a másik Középorbó (Gârboviţa), majd a patak torkolatánál a fentebb említett helység: Alsóorbó (Gârbova de Jos). A patak folyását követve e nevek “logikusak”, de a századok folyamán Alsóorbónak volt más megkülönböztető előtagja is: 1505: Nagyorbo, 1750: Magyar Gerbou, hogy azután 1760–62-ig kialakuljon a mai magyar névváltozat, az akkori helyesírás szerint Alsó Orbó. Mind a magyar Orbó, mind a román Gârbova közvetlenül a szlávból való. Alapja egy szláv ’fűzfa’ jelentésű szó, valószínűleg a ’Füzes-patak’ értelmű pataknév vonódott át a partján megtelepült helységekre, vagyis a fentebb említett helységek a patakról kapták nevüket.

Útvonalunk a Maros jobb partján dél felé haladva – bár továbbra is egyirányban, – de egymástól kissé eltávolodva az országút nyugatabbra, a vasút keletebbre húzódik. Az országúttól bekötőút vezet a Maros jobb partján fekvő Marosbéld-re. Román neve Beldiu. Nevét már 1219-ben feljegyezték: Belud, majd 1295-től az akkori írásgyakorlat szerint Beld (olv. Béld), és 1839-ben tűnik fel a Maros folyóra utaló kiegészítéssel: Maros-Béld. Az elsődleges Béld helységnév is – miként annyi más településnevünk – puszta személynévből keletkezett. Belüd volt Sarolt férjhezadója. A Magyar Képes Krónika Géza házasságáról szólván azt mondja, Géza Saroltot “Beled (Belind) tanácsára és segítségével vette nőül”. E helység lehetett Belüd szálláshelye. A román Beldiu a magyarból való.

Az országút a helység központján áthalad, a vasút csak érinti azt a nagyobb települést és vasúti csomópontot, melynek neve Tövis, románul Teiuş. Még a mainál is jelentősebb helység lehetett, mert neve az oklevelekben sűrűn előfordul: 1293: Thyues, 1303: Tyvis, 1332: Twys, 1346: Tyuis. A településnév a tövis közszóból alakulhatott, bár számításba jöhet a személynévi eredet is, hiszen a ’tüskés növény’ jelentésű tövis közszóból személynév is keletkezett: 1249: Tius, 1453: Thyes, 1720: Georgius Tővis. A román Teiuş helységnév a magyarból származik.

Az országúton haladva egy bekötőút Alsógáld-ra visz, román neve Galda de Jos. Alsógáld első, 1280-ban felbukkanó írásos adatában csupán Gald. Megkülönböztetésül 1461-ben feltűnik a Magyargald megnevezés is, a későbbi ugyanilyen szerepű Alsó- előtag (1750: Alsó-Gálda) a Felsőgáld (1698: Felső-Gáld) név előtagjával van korrelációban. A helységnév alapja egy személynév, a Gál személynévnek -d kicsinyítő-becéző képzős származéka. Ilyen nevű személyt (Galdu) már a Váradi Regestrumban, a váradi tüzespróba-lajstromban is feljegyeztek. A román Galda de Jos első néveleme a magyarból való.

Ha már Alsógáldon vagyunk, visszatérhetünk ugyan az országútra, de érdemes inkább ezen a mellékúton Gyulafehérvár felé tartani, márcsak a boroskrakkói meg a magyarigeni műemléktemplom megtekintéséért is.

Boroskrakkó esetében a puszta Krakkó nevet már 1206-ban jegyzik: Karako. Neve a továbbiakban is sűrűn előfordul az oklevelekben: 1291: Crakow, 1309: Crako. A településnév a mellette folyó Krakkó nevű patakról kapta elnevezését. A patak és a róla elnevezett település szláv eredetű, egy szláv folyóelágazás jelentésű közszó az alapja, például a szerbhorvát krâk is, összefutó ’folyóág’ jelentésű. A szláv -ov szóvég a magyarban hosszú ó-vá fejlődött. A megkülönböztető Boros- előtagot a település a XX. század elején hatósági úton kapta, utalva a boráról híres szőlőtermő vidékre. A román Cricău a magyarból való.

Délre tartva Magyarigen a következő település. Román neve Ighiu. Itt lelkészkedett Bod Péter (1712–1769) neves irodalmár és történész, az erdélyi művelődés kimagasló alakja. A helységnév megkülönböztető jelző nélküli alakja 1266-ban bukkan fel: Yguen, a lakosság nemzetiségére utaló előtaggal 1733-ban Magyar-Igen. A településnév alapja személynév. Ez talán német eredetű, az ’Egon’ jelentésű német Egen személynévből származtatható. A román Ighiu a magyarból való.

Közvetlenül Magyarigen után következik Sárd, románul is Sard. Első írásos adata 1238-ból való: Sard, majd mint püspöki birtokot említik: 1299: terra domini episcopi, Sard vocata. A Sárd településnév a ’nedves, ragados föld’ jelentésű sár köznévnek -d képzős származéka. A román Sard átvétel a magyarból.

Mielőtt elérnők Gyulafehérvárt, valóban egy kis helységen haladunk át, román neve ma Miceşti, magyarul Ompolykisfalud. Első írásos adata így jelzi: 1299: Kysfalu, 1520-ban már Kysfalud, s csak a XX. század első évtizedében kapta hatósági úton az Ompoly folyóra utaló előtagot: Ompolykisfalud. A név a kis melléknév és a falu főnév -d képzős alakjának az összetétele. A helységnek a románban a magyarból átvett Chişfalău volt a neve, s csak a főhatalom-változás után lett hatósági úton Miceşti.

Ezen a mellékúton így jutunk el a Marosba ömlő Ompoly torkolatánál fekvő városba, magyar neve: Gyulafehérvár, románul Alba Iulia. A római Apulum romjain fehér kőből épült vár a magyarok második főméltóságát viselő gyula vezérek székhelye volt. Ezért kapta a vár és a város a Gyulafehérvár nevet szemben a Székesfehérvár névvel. Nevének történeti adatai kezdetben természetesen latin nyelvűek: 1177. körül: Albensis Ultratransilvanus, 1201: Jula voiwoda et comes Albe Transilvana, 1206: castrum Albense, Albensis castri, 1274: Alba Jvle, 1349: Alba Gyule, Alba Julae, 1424: Alba Gyula. A városnév 1488-tól adatolható magyarul is: Gywlafeyervar. Az itt élő déli szlávok a magyar nevet Belgrad-ra fordították, s ez a név mint Bălgrad átkerült a románba is. A mai román Alba Iulia a magyarországi latin Alba Julae felhasználásával tudós alkotás. A város a XVIII. században viselte a Karlsburg, Alba Carolina, Károlyfehérvár nevet is.

A várostól kanyarodjunk vissza Tövis felé a főúton, hogy innen a Küküllő mentén folytathassuk  utunkat. Két falut érintünk, az egyik a Gyulafehérvár közvetlen szomszédságában fekvő Borbánd, román nevén Bărăbant, a másik az északabbra eső Marosszentimre, románul Sântimbru.

Borbánd első írásos adatai 1299-ből valók: Borbanth, Baarbanth. Valószínűleg a belgiumi Brabant tartománynévből keletkezett, s az onnan származó telepesek hozták e nevet magukkal. Erre utalhat a falunévnek 1302-ben feljegyzett Barbantina, illetőleg az 1338-ből való Borbantina alakja is. A Brabant tartománynévvel függhet össze a darabont kösszavunk is, melynek az erdélyi nyelvjárásokban többek között ilyen jelentése volt: ’mindenes férficseléd’. A román Bărăbanţi magyar mintát tükröz.

E helységtől északabbra, mielőtt újból elérnők Tövist, fekszik Marosszentimre, románul Sântimbru. Az 1007 és 1031 között élt Árpád-házi Imre herceg, István király és Gizella tragikus sorsú fia, 1038-ban történt szentté avatása után tiszteletére templomot emeltek, s a köréje épült falu felvette a templom védőszentjének, Szent Imrének a nevét. A helységnév történeti adatai között az elsők latin nyelvűek: 1238: villa Sancti Emerici, 1270 in Sancto Emerico. 1332-ben felbukkan e településnév magyarul is: Zentemreh. A folyó mellékére utaló kiegészült névvel – hiszen csak Erdélyben öt Szentimre nevű falu van – 1760–62-ben találkozunk: Maros Szent Imreh. A helység román Sântimbru neve a magyarból való.

Így jutunk vissza Tövisre – persze az útvonal lehet ennek fordítottja is: Tövis, Marosszentimre, Borbánd, Gyulafehérvár, majd a mellékútvonalon Ompolykisfalud, Sárd, Magyarigen, Boroskrakkó, Alsógáld, és megint Tövis – innen a Küküllők mentén folytathatjuk utunkat.

 

Tövistől Balázsfalváig

 

     Tövistől keletre, a Küküllő folyásával ellentétes irányban, a folyó jobb partján haladjunk tovább. Akár országúton, akár vasúton elérjük Balázsfalvát, ott ahol a Küküllő két ága, a Kis- és a Nagy-Küküllő egymással egyesül, majd Mihálcfalvánál a Marosba ömlik. A folyó, a Küküllő neve elsőként a partján épült Küküllővár helységnév latin nyelvű megnevezésében előtagként fordul elő: 1177/1202: Cuculiensis castri. Később az okiratokban a puszta folyónév is feltűnik: 1252/1277: fluvios Kykullu. Eredete vitatott. Az egyik az a magyarázat, amely szerint a folyó neve egy csuvasos jellegű török nyelvi *Kükäläy lehetett. A Codex Cumanicusban a kükäl jelentése ’kökény’, a tatár kügenlek is ezt jelenti: ’kökénycserjés, kökényes’. A Küküllő folyónév e magyarázat szerint olyan folyó, amelynek a partján kökénybokrok vannak: kökényes. E magyarázatot jelentéstanilag a folyó szláv eredetű román neve támogatja. A szlávból eredő román Târnava eredetije szintén ’tövises, kökényes’ jelentésű. A török és a szláv folyónév tehát egymás értelmi megfelelője. A névadók a magyarban az avarok lehettek. Más nézet szerint a Küküllő magyar eredetű folyónév, tulajdonképp: ’kéklő’. Nem lehet ugyanis – írja Benkő Loránd – számításon kívül hagyni, hogy a magyar nyelvterület különböző részein hat Küküllő nevű hely mutatható ki, s hogy ezek mind török eredetűek lennének, valóságos névtani csoda volna. A Küküllő szabályos igenévi struktúrát mutat, és akár a kék szavunk eredetibb kök változatából, akár a kökény szavunk igei származékából is magyarázható: 1333: Keeklew, 1435: kykellewkertwel. Némelyek dák eredetűnek gyanítják, az indoeurópai ’hajlít’ jelentésű *keuk tőből vezetik le -e képzővel.

     Mint már említettük a Küküllő Mihálcfalvánál ömlik a Marosba. A településnév, Mihálcfalva, románul Mihalţ, elsőként egy oklevélben így fordul elő: 1319: Kuzepwinch nunc Mihalcfalva, 1349-ben csak Michalch, 1347-ben megint Myhaltz-folwa, de 1349-ben Myhalchhaza, Kuzepwinch (olv. Mihálcháza, Középvinc), hogy majd 1391-től a település a korabeli írásváltozatokban csak mint Mihálcfalva forduljon elő. Az adatokból kitűnik, hogy Felvinc és Alvinc között e helység lett volna Középvinc, de a vele váltakozva élő Mihálcfalva a Középvinc elnevezést a használatból kiszorította, történetivé tette. A településnév a Mihály személynév családjába tartozó szláv Michalec, Mihálc névváltozat és a birtoklást kifejező -falva összetétele. A románban a magyarból való puszta Mihalţ személynév jelöli a települést.

Tőle keletebbre, csaknem átelemben, de a Küküllő jobb partján fekszik Oláhcsesztve, románul Cistei. Nevét az oklevelek elsőként így jegyzik: 1461: Cesthwe. Minthogy volt még egy másik Csesztve is, a szóban forgó település a lakóinak nemzetiségére utaló, majd a helyviszonyt jelölő megkülönböztető előtagot kap: 1482: Olahchesthwe, 1733: Alsó-Csesztve, hogy a továbbiakban mint Csesztve, majd Oláhcsesztve váljék a magyar helységnévtárakban hivatalossá. A településnév elsődleges formájának alapja egy szláv eredetű személynév (1309: Czeztue), a helységnév e személynév alapján keletkezett magyar névadással. A románban a falu neve a magyar névnek megfelelően Cisteiu, Cisteiul Român volt, a mai hivatalos Cistei név is a magyarból való.

Innen az országút is, a vasút is a folyó jobb partján halad, s az újabb település neve: Alsókarácsonfalva, románul Crăciunelu de Jos. Első írásos adata a birtokost jelölő puszta személynév: 1324: domus Karachyni, majd feltűnik a helységnév a birtokviszonyt kifejező -falva utótaggal is: 1410: Karachonfolua. A megkülönböztető Alsó- előtaggal kiegészült név (1760–62: Alsó Karácsonfalva) a Küküllő-közi Felsőkarácsonfalva névvel van korrelációban. Ez az Alsókarácsonfalva névváltozat vált a magyarban hivatalossá. A mai román Crăciunelu de Jos megnevezés magyar mintát tükröz.

Az országútról letérve egy rövid bekötőúton olyan helységbe érkezünk, melynek neve Búzásbocsárd. Román neve Buceardea Grânoasă. Első írásos adata megkülönböztető jelző nélküli: 1303: Bochard, de már 1332–33-ban megkülönböztető előtagot kap: Buzasbuchard, a továbbiakban szintén így: 1587–89: Bwzas Boczyard, 1733: Buzás-Bocsárd. Az elsődleges Bocsárd helynév a ’kádár, pohárnok’ jelentésű foglalkozásnévből keletkezett -d helynévképzővel. Az Árpád-korban a bocsárok tárolhatták a várszervezet alá rendelt szőlősök borát. A helységnév Búzás- előtagja – Búzásbocsárd – megkülönböztető szerepű szemben Borosbocsárddal. A helység román neve előbb a magyarból való Bucerdea, majd részfordítás alapján Bucerdea Grânoasâ lett.

Közigazgatásilag már Balázsfalvához tartozik, de vele összeépült hajdan néhány önálló falu, az egyik Csufud (1386: Chyphud), a másik Véza (1263: Wiz, 1320: Weze). A Csufud helynév eredete eléggé bizonytalan, talán a környéken élő mohamedán hitűek nevezték el, s lehetséges, hogy a helységnév egy ’hitetlen’ vagy ’zsidó’ jelentésű török szóval függ össze. A településnek régi román neve a magyarból átvett Ciufud volt, de 1964-ben hatósági úton e nevet megváltoztatták, s így lett Izvoarele ’források’. A Véza – románul előbb Veza, majd Veze – helységnév alapja egy személynév (1370: Veze), magyar névadással a személynévből településnév lett.

Így érjük el a Kis- és Nagy-Küküllő összefolyásánál fekvő várost, Balázsfalvá-t, román nevén Blaj. Herbord ispán fia Balázs templomos faluját nevezték Balázsfalvának: 1271: terra seu villa Herbordi, 1313: terra Blasii filii Herbordi, 1332: sacerdos de villa Blasii, 1346: Balaschfalwa, 1348: Balasfolua. A román helységnév csak a magyarnak megfelelő utótag nélküli személynév: 1850: Blasiu, 1900-tól Blaj.

 

Balázsfalvától Parajdig

 

     Utazzunk tovább Balázsfalvától kelet-északkeletre a Kis-Küküllő völgyében.

     A balázsfalvi állomástól akár gyalog is, átkelve a folyón, megközelíthetjük a Küküllő jobb partján fekvő helységet, neve: Magyarpéterfalva, román neve Petrisat. A falu hajdani névadója Kétkezű Péter mester (Petri dicti Kethkezeu) volt. A helység nevét 1318-ban így jegyzik: Peturmesturfolua. A pápai tizedjegyzékben pedig így 1332–37: Kechkezeupeturhaza. A falunév további adatai: 1341: Peturfalua, 1351: Peturfolwa. A név később kiegészül lakosainak nemzetiségére utaló Magyar- előtaggal: 1760–62: Magyar Péterfalva. Az elsődleges Péterfalva, Péterháza a Péter személynévnek és a birtokos személyraggal ellátott falu (egyetlen esetben ház) főnévnek az összetétele. A helység régi román neve a magyarból átvett Petrifalău volt, hatósági úton később a Petrisat nevet kapta, ez utóbbi név is részfordítás a magyarból.

     Péterfalvától visszatérve, a továbbiakban mind az országút, mind a vasút egy elég hosszú szakaszon a Küküllő bal partján halad. Az első helység, amelyen áthaladunk Szancsal, románul Sâncel. A falunév első okleveles adata korai: 1252: Zonchel. A valószínűleg személynévi eredetű helységnév nem sokkal később kiegészül a -teleke utótaggal: 1271: Zanchalteleky. A településnév a továbbiakban is változatokat mutat: Zanchal alias Bezermenzanchal, 1350: Bezermen Zanchal. A Bezermen ’böszörmény’ jelző arra utalhat, hogy a környéken valamilyen mohamedán vallású népcsoport lakhatott. A puszta Szancsal helységnév a település – valószínűleg területileg is elkülönült – lakosainak nemzetiségére utalva, 1513-ban Magyarzanchal és Olahzanchal néven is feltűnik, hogy később a magyarban mint Szancsal, a románban mint Sâncel váljék hivatalossá.

     Innen az első bekötőút a folyón át a közeli Küküllőiklód-ra visz. Román neve Iclod. A helységnév megkülönböztető jelző nélkül – 1347-ben bukkan fel: Iklod, de 1760–62-ben – a Szamosújvár melletti Nagy-Iklóddal szemben – neve már Kis-Iklod. Később, a XX. század első évtizedében a hivatalos helységnévrendezés folyamán nevét így rögzítik: Küküllőiklód. Az elsődleges Iklod névforma a régi magyar Icol személynévnek -d képzős származéka. A személynév feltehetőleg a ’hőköl’ jelentésű iklik vagy ikol ige családjába tartozik. A románban a magyar Kisiklódnak megfelelő a kicsinyítő képzős régi Iclozăl alakot felváltotta később a magyarból átvett puszta Iclod névváltozat.

     Visszatérve az országútra, a második bekötőúton közvetlenül a Kis-Küküllő jobb partján fekvő helységbe juthatunk, neve Panád, románul Pănade. A településnév első írásos adata 1290-ből való: Panad. A helységnév alapjául alkalmasint egy feltételezett szláv eredetű személynév (Pana) szolgált, s a Panád mint településnév ennek a személynévnek -d képzős származéka. A korábbi román Panadie, Pănadia, s a mai hivatalos Pănade a magyarból való.

     A továbbiakban is a folyó bal partján haladunk a forrásvidék felé, és mind az országút, mind a vasút egy olyan helységen vezet át, melynek neve Szépmező, román neve Şona. Történeti adatai így sorakoznak: 1313: Scepmezeu, 1332: Zepmezew, 1417: Zeepmezew. Köznyelvi alapon is érthető a helységnév, magyar szókapcsolat: szép mező. De már a XV. század végén lakóinak nemzetiségére utalva a településnév kiegészül: 1496: Zaz Zep Mezew, illetőleg Olah Zep Mezew. A helység német (szász) neve a magyarnak megfelelő Schönau, a német névváltozat átvételével keletkezett a helység román Şona neve.

     E faluval átelemben a Kis-Küküllő jobb partján fekszik Magyarbénye, román neve Biia. Korábbi történeti adataiból hiányzik az előtag: 1346/1409: Benye, 1492: Bewnye (olv. Bönye), s csak jóval később egészül ki lakóinak nemzetiségére utaló előtaggal: 1760–62: Magyar Bénye. A Bénye helységnév puszta személynévből keletkezett magyar névadással. A Byn (filio Hunt), Benía személynév már a XII. századból kimutatható, de a személynév eredete bizonytalan, lehet magyar, de lehet szláv eredetű is. A román Biia szabályos hangmegfelelés alapján a magyarból való.

     Magyarbényétől vissza kell térnünk a folyó bal partjára, hogy a Szépmezőt követő állomáson leszállhassunk. Az állomás neve románul, miként a felirat mutatja: Sânmiclăuş. De hogy a helységbe, magyar nevén Bethlenszentmiklós-ra juthassunk, újból át kell kelnünk a folyón, a helység ugyanis a Kis-Küküllő jobb partján fekszik. A település neve egyházi eredetű, templomának védőszentjéről kapta nevét. A helység névadója, a templom védőszentje, Szent Miklós, a kisázsiai Myra püspöke volt. A középkori Magyarországon nagy tiszteletnek örvendett. A helységnevet 1309-ben jegyzik latinul: de v. S. Nicolai. Magyar nevén 1390-ből adatolható: Zenthmyklos. A XV. század második felében a puszta szentnévhez a helység lakóinak nemzetiségére utaló előtag járult: 1461: Olazenmiklos, 1491: Zaz Zentmyklos és Olah Zenth Myklos. 1805-ben a helység neve már Bethlen Sz(en)t Miklós, azon az alpon, hogy a település 1390-től a Bethlen család birtoka volt. A helység román Sânmiclăuş neve a magyarból való.

     Ha visszatérünk a vasútállomásra, a vonat következő megállója a román felirat szerint Jidvei, magyarul Zsidve. Az első írásos adata így jelöli a helységet: Sido, ez az adat – más írásváltozatban – 1323-ban is felbukkan: Sydo, de e két évszám között 1319-es keltezéssel már Sythwe, majd a történeti adatok a továbbiakban is ezt az alakot rögzítik. A d-vel írt mai magyar forma – Zsidve – 1760–62-től való. A helységnév elsődleges Sidó alakja személynév, a Zsidve e személynév szláv eredetű alakja. Az óegyházi szlávban a többes számú židova jelentése ’zsidók’. A román Jidvei a magyarból való.

     A vasút a továbbiakban is a Kis-Küküllő bal partján halad, az országút viszont áttér a folyó jobb partjára, s itt az első helység, amelyen áthalad Alsókápolna, románul Căpâlna de Jos. A kialakuló településnek akkoriban még nem volt temploma, hanem csak önálló pappal nem rendelkező kápolnája, a kápolna körül kialakuló település is felvette a Kápolna nevet. A név először a pápai tizedjegyzékben latinul tűnik fel: 1332: Capella. Magyar neve elsőként 1393-ből adatolható: Kapolna. Minthogy a Kis-Küküllő völgyében egymástól nem messze két Kápolna nevű falu keletkezett, a népi szemlélet az egyiket az Alsó-, a másikat a Felső- előtaggal különítette el. Így kapta ez a falu – mivel a Küküllő alsó folyása mentén fekszik – viszonyító elemként az Alsókápolna nevet (1589: Alsokapolna). A román Căpâlna de Jos részfordítás a magyarból.

     A Kis-Küküllő jobb partján haladva, az országút eléri Boldogfalvá-t. Román neve Sântămărie. Boldogfalva egyházi eredetű településnév. Szűz Mária, Jézus anyja – akit kiemelt tisztelet övez a kereszténység kezdete óta – volt a védőszentje azoknak a templomoknak, amelyeknek címéből a Boldogfalva elnevezésű települések keletkeztek. A Kis-Küküllő völgyében fekvő Boldogfalva neve régen az asszony szóval volt teljesebb: 1448: Boldoghazzonfalwa. A név később Boldogfalva alakúvá rövidült: 1587–89: Bodoghfalua. A helység román neve a magyar név értelmét, ’Szent Mária’ jelentését visszaadó Sântămărie.

     Az országút innen, néhány kilométer távolságra, visszatér a Kis-Küküllő bal partjára és Küküllővárnál kapcsolódik a vasúthoz. Ám a vasútnak Zsidve és Küküllővár között még van egy állomása, Küküllőfajsz, románul Feisa. Talán a pápai tizedjegyzék 1332-ből való Feyz adata erre a településre vonatkozik, de az 1344-ből való Fayz adat biztosan ezt a helységet jelöli. Évszázadokon át a falu neve – megkülönböztető szerepű jelző nélkül – csupán Fajsz, mivel azonban a magyar nyelvterületen több Fajsz nevű falu is volt – a Kalocsa melletti Fajsz, Somogyfajsz, Veszprémfajsz – 1906-ban hivatali úton e falu neve is a folyó mellékére utaló megkülönböztető előtagot kap, hivatalos magyar neve így lett Küküllőfajsz. Az elsődleges Fajsz településnév alapja személynév, s talán, vitathatóan, azonos Árpád fejedelem egyik unokájának nevével, a személynév tulajdonképpeni értelme ’falánk’.

     Mint már említettük, az a helység, amelyen a vasút is meg az országút is a továbbiakban áthalad Küküllővár, románul Cetatea de Baltă. Neve a Kis-Küküllő völgyét lezáró hajdani vízivárral kapcsolatos; a Küküllő folyónévnek és a vár főnévnek az összetétele. Az erősséget a völgyben települt helységek közül a legkorábban jegyzik: 1177/1202–3/1357: cum v. Cuculiensis castri, majd századokon át sűrűn sorakoznak egymás után a magyar nyelvű adatok: 1332: Kukulewar, 1337: Kukullevwar, 1379: Kykuleuar, 1393: Kykyllewar. Az 1808 óta adatolt román Cetatea de Baltă jelentése ’mocsárvár’.

     A Küküllő völgyében felfelé haladva, egymással átelemben két falut találunk, az egyik a bal parton fekvő Sövényfalva, román nevén Corneşti, a másik a jobbparti Magyarkirályfalva, románul Crăieşti.

Sövényfalva neve is feltűnik a pápai tizedjegyzékben: 1332: Guenfalia (=Suenfalia), majd 1405-ben: Sewenfalwa. A helységnév a ’vesszőből font kerítés’ jelentésű sövény és a falva összetétele. Régi román neve Şomfalău volt, majd hivatali úton Corneşti lett, azon az alapon, hogy a magyar som(fa) román megfelelője corn.

Magyarkirályfalva nevét szintén megtalálhatjuk a pápai tizedjegyzékben, természetesen latinul: 1332–37: villa Regis. 1348-as keltezéssel felbukkan magyarul is: Kyralfolwa. A pápai tizedjegyzékben a de Sancto Rege megjelölés azt tanusítja, hogy a helység templomát Szent István király tiszteletére emelték. Az eredetibb Királyfalva helységnév a király méltóságnév és a falva  összetétele. A Magyar- előtagot – utalva a lakosság nemzetiségére – hivatali úton a XX. század elején kapta, a Magyarkirályfalva így vált a magyar helységnévrendszerben hivatalossá. Román neve régebb a magyarból átvett Craifalău volt, a hatósági úton megállapított – a román névrendszerbe beillesztett – Crăieşti is magyar mintát tükröz.

A völgyben – szinte szabályszerűen – a folyó jobb és bal partján, egymással átelemben egy-egy települést találunk.

A Küküllő jobb partján fekszik Küküllődombó, románul Dâmbău. A helységnek elsőként a patakát jegyezték fel: 1278: Dumbo pataka, majd az írásbeli adatok a helységre vonatkoznak: 1347: Dombow, 1465: Dwmbo. A folyóra utaló megkülönböztető szerepű előtagot a helységnévrendezés kapcsán a XX. század elején hivatali úton kapta, s így lett az 1913-ban kiadott helységnévtár szerint: Küküllődombó. Aligha elfogadható az a magyarázat, amely szerint az elsődleges Dombó helységnevet a domb közszó származékának tartja, sokkal valószínűbb, hogy a helységnév szláv eredetű, hiszen összevethető a hasonló hangalakú bolgár, szerbhorvát, lengyel, ukrán, orosz helységnevekkel. Ezek tövében egy ’tölgy’ jelentésű ősszláv szó rejlik. A román Dâmbău a magyarból való.

A Kis-Küküllő jobb partján halad a vonat, megállója a bal parton fekvő Adămuş, magyarul Ádámos, melyen az országút halad át. A helységnévnek első írásos előfordulása viszonylag kései: 1405: Adamus, 1439: Adamos. Alapja az Ádám személynévnek kicsinyítő-becéző Ádámus ~ Ádámos formája. A személynévnek ez a becéző alakja előfordul már a váradi tüzespróba-lajtromban, a Váradi Regestrumban. Az -us becenévképző ma is él ilyen nevekben, mint Ilus, Katus, Ferus stb.

Így jutunk el Balázsfalvától az első Kis-Küküllő menti városig Dicsőszentmártonig. Román neve Târnăveni. Egyházi eredetű helységnév. Templomáról, a Dicső (=dicsőséges) Szent Márton tiszteletére emelt templomáról kapta nevét. A templom védőszentje ugyanis a pannoniai Sabariában született tours-i püspök, Szent Márton volt. A mai város nevében eredetileg is benne volt a szentnév jelzője: 1207: Tycheu Sent Martun, de 1348-ból való adata szerint csak Zenthmartun, 1376-ban újból Dychewzentmarton. A környék lakossága a várost ma csupán Dicsőként emlegeti. A régebbi román neve a magyarból átvett Diciosânmartin volt, de nevét hatósági úton, a folyó román Târnava nevére való utalással, Târnăveni-re változtatták.

Elhagyva a várost a vonat első megállója román nevén Seuca, magyarul Szőkefalva. Nevének első írásváltozata, az 1314-ből való Zeuke, de 1370-ben már Zeukefolua. Ez a névváltozat évszázadokon át máig él, csupán egyetlen 1433-ból való Zewkefaya (=Szőkefája) adat szakítja meg ezt a folytonosságot. A Szőkefalva helységnév a birtokosra utaló Szőke személynév és a falva összetétele. A román Seuca a puszta magyar személynévnek, illetőleg a puszta személynévből keletkezett helységnévnek az átvétele.

Nincs állomása a Dicsőszentmártonhoz legközelebb, a folyó jobb partján fekvő falunak, melynek neve a magyarban Csüdőtelek, a románban Cuştelnic. 1383-ban Chedeutelek, 1403-ban – és a továbbiakban is – a birtokosra utaló birtokos személyrag is feltűnik a névben: Cywdothelke. A helységnév előtagja régi magyar személynév (1251/1425: Chede), az utótag az előtagban megnevezett személynek a telke, mely a helynevekben ’szántásra alkalmas, trágyázott föld’ jelentésű. A román Cuştelnic a magyarból való.

Szőkefalvától keletre a vasút következő megállója, román neve szerint Găneşti, magyarul Vámosgálfalva. Első írásos adatában pusztán Gálfalva (1302: Galfalwa, 1314: Galfalua). A névadó Gál comes vagy egy közeli felmenője lehetett. A későbbiekben a megkülönböztető szerepű Vámos- előtagot (1880: Vámos Gálfalva) azzal nyerte, hogy a községben egykor vámot szedtek. A helység régi román neve a magyarból átvett Ganfalău (!) volt, ezt a nevet hatósági intézkedéssel a román névrendszerbe illeszették bele, így lett hivatalosan Găneşti.

Az országútról egy rövid bekötő úton Küküllőpócsfalvá-ra juthatunk, román neve Păucişoara. Mondanunk sem kell, hogy a helység régi magyar nevében nincs meg a folyóra utaló, megkülönböztető szerepű Küküllő- előtag: 1361: Pochfolua, 1412: Pochfalva. A megkülöböztető előtagot hatósági úton kapta, s így lett az 1913-ban kiadott helységnévtárban hivatalos neve Küküllőpócsfalva. A helység nevében a Pócs személynév, a Pál névnek -cs kicsinyítő képzős származéka. A helység az ő, Pócs birtoka, faluja, falva volt. Régi román neve a magyarból átvett Păucea, a mai Păucişoara az előbbi névnek kicsinyítő képzős származéka.

A vasút a továbbiakban kissé délebbre húzódik, az országút ettől északabbra halad. A vasút következő állomása, közvetlenül a Küküllő bal partján fekvő Désfalva, az országút a Küküllő jobb partján átszeli Abosfalvát, majd áthalad Mikefalván. Mikefalvának is van állomása, de a falutól az állomásra bekötőút visz, hiszen – mint már említettük – a vasút a folyó jobb partján halad.

Désfalva, románul Deaj, neve már 1270–72-ből adatolható: Desfolua. A további adatokban a Désfalva név mellett más elnevezésekkel, illetőleg váltakozó megjelölésekkel találkozunk: 1301: Deesfalwa, Hagmas, terra Hagmasfew (=Hagymásfő), 1366: Hagymas alio nomine Desfalua. A Désfalva név további, korabeli helyesírás változatai után még 1517-ben is feltűnik a Hagymás név, hogy azután csupán a Désfalva jelölje a helységet. A Hagymás, Hagymásfő feltehetőleg a helységet átszelő vízfolyás, a vízfolyás melletti földterület lehetett, s a pataknév vonódhatott át a helységre, s egy ideig váltakozva élt a tulajdonviszonyra utaló Désfalva névvel. A település nevében a Dés személynév, mely rövidüléssel keletkezett a latin Desiderius személynévnek a magyarba átvett alakjából. Kicsinyítő funkciójú -ő képzős származéka a Dezső. E személynévből keletkezett helynevek még Dés, a város, továbbá a szilágysági Désháza. Désfalvának román Deaj neve a magyarból való.

Abosfalva, románul Abuş, megint egy olyan település, falu, melynek hajdani tulajdonosa Obus ~ Abus ~ Abos nevű személy volt. Történeti adatai: 1357: Obusfolua, 1433: Abusfalva. (A magyar hangtörténet folyamán a magánhangzók egy fokkal nyíltabbá váltak, az u-ból o, az o-ból a keletkezett.) Az Abos az ’atya, ős’ jelentésű, ótörök eredetű Aba személynév (lásd Aba Sámuel) kicsinyítő képzős származéka, olyan kicsinyítés, amilyent az Ádámus ~ Ádámos helységnév esetében is láttunk. A román Abuş a magyarból való.

Mikefalva – románul Mica – neve már a pápai tizedjegyzékben is megtalálható: 1332–37: Michaelis villa, Mike, mai magyar névformája, a korabeli helyesírás szerint 1392-ből való: Mykefalva. Egy bizonyos időszakban a Mikefalva név mellett az Alfalu meg Középfalu név is feltűnik: 1438: Alfalu alio nomine Mikefalua, 1440: Mykefalva alio nomine Kezepfalu. A XVI. századtól csak a Mikefalva név jelöli a helységet. A falunév előtagja, a Mike a Miklós személynév becealakja. A román Mica a magyar Mike átvétele.

Az országúton Mikefalvától Felsőkápolna nevű helységbe juthatunk. Román neve Căpâlna de Sus. E falunak neve – miként Alsókápolnáé is – először a pápai tizedjegyzékben adatolható: 1332: Capella, magyar neve is 1361-ben pusztán Kapolna. A népi szemlélet a Küküllő völgyében a két Kápolna nevű falut Alsó- és Felsőkápolna néven különítette el. A teljesebb Felsőkápolna név az írott forrásokban 1808-ból mutatható ki. A falu román Căpâlna de Sus neve magyar mintát tükröz.

Mikefalvától a vasút következő állomása – a felirat szerint – Bernadea, magyarul Bernád. Ezt Bahnea, magyarul Szászbonyha követi. Az országúton viszont Felsőkápolnától – a Küküllő jobb partján  –Héderfájá-ra, Küküllőszéplak-ra juthatunk.

Bernád nevét elsőként 1301-ből adatolhatjuk: Bernad, 1492-ben: Bernald. A településnév puszta személynévből keletkezett magyar névadással. A Bernád (Bernát) személynév a latin Bernardus alapján keletkezett. Latinos formája a magyarban már 1233-ból idézhető. A helység román Bernadea neve a magyarból való.

Szászbonyha nevét 1291-ben jegyzik: Bahna, a jelző nélküli névnek mai hangalakja 1587–89-ben tűnik fel: Bonyha. A lakosság nemzetiségére utaló Szász- előtaggal kiegészült névvel 1886/1890-ben készült megyetérképen találkozunk: Sz(ász)-Bonyha. A Bonyha helységnév alapja szintén személynév. Az erdélyi Gyula törzsfő egyik fiának volt a neve Buhna. Az eredetibb Buhna alakból a mai Bonyha hangátvetéssel keletkezett, a két alak úgy viszonylik egymáshoz miként a kuhnya (>kohnya) mellett a konyha, a Csahló mellett a Csalhó. A helységnek a német Bachnen, a román Bahnea neve az eredetibb formát őrizte meg.

Közvetlenül a Kis-Küküllő jobb partján fekszik Héderfája, románul Idrifaia. Nevét először 1331-ben jegyzik: Hedruhfaya, majd a később felbukkanó adatai szerint 1343-ban Hederfaya, 1370-ben Hedrehfaya, 1410-ben Hedryhfaya. Az elsődleges Hedruhfaya a magyarban német eredetű Hedruh személynévnek és a birtokos személyraggal ellátott ’erdő’ jelentésű fa főnévnek az összetétele. A románban volt a településnek Hidrifaia alakváltozata is, a mai Idrifaia név is a magyarból való.

Ugyancsak a Kis-Küküllő jobb partján fekvő Küküllőszéplak, románul Suplac, régebbi történeti forrásokban pusztán Széplak (1325: Zeplac, 1331: Zeeplak), s neve csak 1760–62-ben tűnik fel a folyóra utaló megkülönböztető szerepű jelzővel Küküllő Széplak. A Széplak helységnév magánbirtok-központra, földesúri “szép lakra” utal. A helység román Suplac neve átvétel a magyarból.

Küküllőszéplaktól az országút átszeli a Küküllőt, s a folyó bal partján eléri Oláhszentlászló-t. A településnek vasúti állomása is van – felirata szerint – Laslău, noha a helység hivatalos román neve Laslău Mare, igaz ez az állomás szolgálja ki a közeli Kisszentlászló (románul Laslău Mic) vonattal utazni vágyó lakosait. László magyar királyt 1192-ben szentté avatták. Szentté avatása után a XIII. században már vitathatatlan tiszteletnek örvendő Szent László tiszteletére több templomot is építettek. A templom körül kialakult településnek egy része a templom védőszentjéről – Szent Lászlóról – kapta nevét. A Küküllő menti Oláhszentlászló neve 1439-ben még pusztán a szentnév: Zentlazlo, sőt egy 1733-ból való adat szerint csupán László, de 1760–62-ben feltűnik a falu lakóinak nemzetiségére utaló teljes, mai név is: Oláh Sz(en)t László. A falu régi román neve a magyart tükröző Laslău Românesc volt, a mai Laslău Mare nevet hatósági úton kapta.

E településsel déli irányban szomszédos Kisszentlászló nevének latin alakja a pápai tizedjegyzékben olvasható: 1332: de Sancto Ladislao. A későbbi magyar névforma 1390-ben még pusztán Zenthlasclo, de már 1446-ban feltűnik a megkülönböztető Kyszenthlazlo névváltozat is, melynek Kis- előtagja Szászszentlászlónak egykori Nagyszentlászló nevével van összefüggésben. A település román Laslău Mic neve a magyar név alapján keletkezett.

Oláhszentlászlótól az országút visszakanyarodik a Kis-Küküllő jobb partjára, majd Vámosudvarhely–Kóródszentmárton–Kóród helységeken át Balavásár irányába halad. A vasút továbbra is a folyó bal partján húzódik, érinti Küküllősolymost, megállója van a Kóródszentmártonba és Kóródra vezető bekötőúthoz, majd a Kis-Küküllő jobb partjára térve érkezik – oda, ahova az országút is – Balavásárra.

Vámosudvarhely románul Odrihei, neve a település kialakulásakor, mint annyi már település neve is, megkülönböztető előtag nélküli, csupán Udvarhely. Így olvasható a pápai tizedjegyzékben: 1332: Uduorfel (=Uduorhel); további történeti adatai: 1390: Odwarhel, 1414: Vduorhel. Az egykori Magyarországot behálózó Udvarhely nevű települések annak alapján keletkeztek, hogy ezek népe a naponta 20–30 kilométert pihengetve, vadászgatva vonuló királyi udvar száláshelyét, szükségleteit biztosítsa: az udvarhely tehát ’birtokközpontokon létesített királyi száláshely’. A Kis-Küküllő menti Udvarhely egyben vámhely is volt, s ennek alapján kapta a megkülönbözető szerepű Vámos- előtagot: 1420: Wamus Wdwarhel, 1587–89: Vamos Vdvarhelly. A XVII. század folyamán volt más megkülönböztető jelzője is: 1688: Olah Vdvarhely, hogy 1760–62-ben megint a Vámos Udvarhely névváltozat jelölje a helységet. A románban a magyarnak megfelelő elnevezései voltak: Odorheiu, Vamoşodorheiu, Vameş-Odriheiu. A helység mai, hivatalos román neve: Odrihei.

Utunk ettől a helységtől keletre visz, a következő település Kóródszentmárton, románul Coroisânmartin. Nevét Szent Márton tiszeteletére emelt templomáról kapta; a templomcím egyben a helység neve is lett. Latinul 1324-ben jegyzik: Sanctus Martinus, de 1325-ben mint puszta szentnév magyarul is adatolható: Zentmarten, 1369-ben a név írott alakja Zenthmarthun. Minthogy csak Erdélyben tizenhat Szentmárton nevű falu volt, szükséges volt ezt is egy megkülönböztető előtaggal ellátni. A szomszédos falu Kóród lett e helységnévnek az előtagja, mintegy jelezve, hogy e Szentmártont Kóród szomszédságában kell keresni: 1412: Korogzenthmarthon, 1511: Korod-Zenth-Marthon. A román Coroisânmartin a magyarból való.

A szomszédos falu – mint már említettük – Kóród. Kóródszentmártonhoz közelebb, Kóródhoz távolabb eső vasútállomását Kóród román neve jelzi: Coroiu. Neve az oklevelekben elsőként ekként bukkan fel: 1337: Karuth, 1369: Korough, 1384: Korogh, 1459: Korod. A helységnév a ’száraz, kemény növényi szár’ jelentésű kóró közszó -d képzős származéka. A román Coroiu átvétel a magyarból.

Mielőtt azonban a vonat a kóródi állomásra befutna – Oláhszentlászló és Kóród között – van még egy megállója: Küküllősolymos, miként az állomásépület román felirata jelzi: Şoimuş. Első írásos adatai viszonylag késeiek: 1405: Solmus, 1414: Solymos. A helységet solymosok, mai szóval solymászok, solymárok lakták, tehát a helységnév foglalkozásnévből keletkezett. A solymászok végezték a sólymok befogását és betanítását, s az idomított sólymokkal részt vettek a királyi vadászaton. A királyi udvar időszaki szálláshelyei, az Udvarhely nevű települések környékén legtöbbször Solymos nevű helység is található. Minthogy több Solymos nevű helység volt, megkülönböztető szerepű előtaggal kellett elkülöníteni őket. A fenti település nevéhez – Magyarsolymos, Sajósolymos, Szilágysolymos, Marossolymos stb. nevű településekkel szemben – előbb az Oláh- megkülönböztető járult (1760–62: Oláh-Sollymos), majd a XX. század elején nevét hatósági úton Küküllősolymos-ra változtatták. A falu román Şoimuş neve a magyarból való.

Kóród után a vasút áttér a Kis-Küküllő jobb partjára, s a továbbiakban a jobb parton az országúttal párhuzamosan fut Kovászna irányába.

Az első helység, amelyet a vasút is, az országút is érint: Balavásár, román nevén Bălăuşeri. A falu útkereszteződés központja, ugyanis e helységen halad át nemcsak a Küküllő mentén Kovászna felé tartó országút, hanem keresztezi délkeleti irányban a Marosvásárhelyt Segesvárral összekötő országút is. Hajdan híres vásáros hely. A településnév első írásos adatai: 1325: Balauasara, 1409: Balawasara, 1482: Balawasar. A helységnév Bala- előtagja személynév, az  ő vására volt a vásártartási joggal felruházott település. Később az -a birtokos személyrag – a birtokviszony elhomályulásával – a névből elmaradt. A Bala személynév, amely Bola alakban már a Váradi Regestrumban is előfordul, vagy a bal melléknév származéka, vagy talán az ’állat kicsinye, fióka’ jelentésű ótörök bala szóból eredeztethető. A helység román Bălăuşeri neve a magyarból való.

Balavásár utáni helység már marosszéki falu, Székelyföld tartozéka: Kelementelke, románul Călimeneşti. Orbán Balázs szerint a hagyomány a település nevét az első idetelepülő Botos Kelementől származtatja. A falunév – mint Kelementelke – csak a Székely Oklevéltár II. kötetében közölt 1567-i regesztrumban fordul elő. Névtudományi szempontból a helységnév a Kelemen személynév és a birtokviszonyra utaló, birtokos személyraggal ellátott ’szántásra alkalmas, trágyázott föld’ jelentésű telek főnév összetétele, azaz Kelemen telke. Régi román neve a magyarból átvett Chelementelic, Chelementelc volt, de nevét hatósági úton Călimăneşti-re változtatták.

Kelementelkének nincs állomása, de a következő falu, amelyen nemcsak az országút halad át, hanem a vonat is megáll, Gyulakuta, románul Fântânele. Neve előfordul már a pápai tizedjegyzékben: 1332–37: Gulacucha. A későbbiekben előtagja Gyala- formát kapott: 1760–62: Gyalakuta, így fordul elő Orbán Balázs művében, de így él a helyi és a környékbeli lakosság nyelvében ma is. A XX. század elején a magyar helységnévrendezés folyamán visszaállították eredeti, történeti nevét; így lett hivatalosan ismét Gyulakuta. A helységnév a Gyula személynév és a birtokos személyraggal ellátott kút főnév összetétele. (Ma így mondanók: Gyula kútja, ám a régi magyar nyelvben a mássalhangzóra végződő szavakhoz mindig csak -a, -e birtokos személyrag járult, ahogyan ma is háza, lába, bora, nyaka, ára stb. alakot mondunk, ugyanígy a régiségben kuta ’kútja’, hida ’hídja’ volt az alaktani forma.) Román neve is eredetileg a magyarból átvett Giulacuta volt, hatósági rendelettel lett később Fântânele, melynek tulajdonképpeni jelentése ’kis kutak, kutacskák’.

Gyulakutától északkeletre  a Kis-Küküllő jobboldali mellékvize Havad. Ennek torkolatánál, “tövében” fekszik Havadtő, románul Viforoasa. Neve későn, csak 1501-ben tűnik fel: Hawadthew; további adatai: 1567: Hawad Teo, 1612: Havadttő. A helység a patakról, illetőleg a patak torkolatáról kapta nevét; ez vonódott át az itt keletkező helységre. Ugyanolyan alakulás, mint Nyárádtő. A helység román neve a magyarból átvett Havadtău volt, mai román Viforoasa neve hatósági rendelettel vált hivatalossá, tulajdonképpeni jelentése ’viharos(hely)’.

A következő település a kanyargó Kis-Küküllő mentén, erdőkkel körülvett magaslaton fekszik: Erdőszentgyörgy, románul Sângeorgiu de Pădure. Neve elsőként szintén a pápai tizedjegyzékből való: 1333: de Sancto Georgio, magyar nevén 1412-ben említik: Zenthgywrgh, de nem sokkal később megkülönböztető előtaggal is: 1442: Erdewzenthgvergh. A helység a nevét Szent György vértanú tiszteletére emelt templomáról kapta. Teljes nevében az Erdő- előtag a vidék erdős voltára utalt. 1750-ben felbukkan a névnek Kükükkő Sz(ent) György alakja is. Az eredetibb román Sân-Georz nevet felváltotta a hatósági úton megállapított Sângeorgiul de Pădure. Az újabb név is magyar mintát tükröz.

Tovább haladva az újabb település útjelző táblája ezt jelzi: Trei-Sate, magyarul Hármasfalu. A helység vasútállomása viszont ezt: Cioc. A román helységnévtárban szereplő közigazgatási központ (Trei-Sate), három, hajdan önálló falu összeolvadásából keletkezett: ezek: Csókfalva, Székelyszentistván, Atosfalva. Vegyük sorra e helységneveket.

Csókfalva (a helyi kiejtésben Csokfala) nevét már a pápai tizedjegyzék is említi: 1332: Chakafalua; további adatok: 1567: Chijokfalwa, 1575: Chokfalva. A Csókfalva név eredetére vonatkozóan a hagyomány azt tartja – amit Orbán Balázs is feljegyzett –, hogy a települők egykoron azon tanakodtak, a helység falu vagy város legyen-e? Nagyobb részük a falura szavazott, s határozatként így kiáltottak fel: csak falu! Innen a Csokfala, Csókfalva. Egy másik hagyományváltozat egy itt járt király által megcsókolt leányról származtatja a helységnevet. Mindez természetesen csupán népetimológiás értelmezés. A névtudomány szerint az elsődleges Csókfalva névváltozat a Csóka személynév és a birtokos személyragos falu főnév, azaz a falva összetétele. A Csókfalva névalak rövidüléssel keletkezett. Csóka, illetőleg Csók, Csok személynevet már a XIII. századtól ki tudunk mutatni: 1229/1550: Choka, 1302: Chok. A falu román neve Ciocfalău volt, majd megrövidült: Cioc. Az állomás a ma már ezt a falurész-nevet tünteti fel, mondhatnám a hajdan volt falu román neve alapján. Hármasfalu központi része, a hajdan szintén önálló falu: Székelyszentistván, románul Ştefăneşti. Első, latin nyelvű írásos adata szintén a pápai tizedjegyzékben fordul elő: 1332–6: de Sancto Stefano. Magyar alakja csak évszázadokkal később bukkan fel, mint puszta szentnév: 1575: Szent István. A helységnév a Székely- előtagot hatósági úton kapta: 1902: Székelyszentistván. Eredetileg a helységnév az itt épült templom védőszentjének, Szent Istvánnak a neve volt. A múltban vallási szempontból fontos hely, több falu is ehhez az egyházközséghez tartozott. Minthogy Székelyföldön egyetlen Szentistván nevű település van, de közelében számos Szentkirály nevű település található, feltételezhető, hogy Székelyszentistván és temploma nem Szent István magyar király, hanem a promártír Szent István emlékét őrzi. Ez utóbbi feltevés ellenére a székelyszentistváni hagyomány és az egyházi és a világi hivatalosság a falu nevében első királyunkat, Szent Istvánt tiszteli. A helység román neve előbb Sânişvan volt, s csak a főhatalom-változás után hatósági úton kapta a Ştefăneşti elnevezést.

Az északkeleti falurész, a hajdani önálló falu, Atosfalva (a helyi ejtésben Atosfala), románul Hoteşti. Első írásos adatát az előbbieknél sokkal későbbről idézhetjük: 1567: Atosfalwa. Ezt a helynevet is a hagyomány népetimológiás úton magyarázza, amely szerint egy pestis alkalmával hat család elmenekült Szentistvánról és alapította “Hatosfalvát”, később pedig a H elhagyásával e névből lett Atosfalva. A hagyománybeli értelmezésnek természetesen nincs valóságalapja. A falunévben az Atos- előtag személynév, a falu birtokosa, az ő falva. Ilyen személynevet kimutathatunk 1329-ből (Otus), 1569-ből (Attos Simon), 1614-ből (Atos Mathe). Az Atos eredetileg becenév volt, az Atanáz régi egyházi személynév rövidült At alakjából az -os becenévképző hozzáadásával keletkezett. A falu régi román neve a magyar név átvételével Atoşfalău volt, majd hivatali úton -eşti román helynévképzővel Hoteşti lett, mögötte a hagyomány szerinti magyar hat számnév rejlik.

A Kis-Küküllő mentén fölfelé haladva mind vonaton, mind az országúton a Dózsák szülőföldjén, Makfalván haladunk át. Román neve Ghindar. A Wesselényi Miklós által épített “tanoda” miatt is nevezetes helység nevének első történeti adata csupán 1507-ből való: Makfalwa. A falu egy Mak (1186-ban Mok) nevű személy faluja, falva volt, a helységnév tehát a Mak személynév és a falu főnév birtokos személyragos falva alakjának az összetétele. Noha a helységnévnek nincs hozzá köze, nevének írására olykor hatott a ’tölgyfának a termése’ jelentésű makk közszó. Emiatt jelenik meg neve pl. Orbán Balázs művében is így: Makkfalva. Ezen a téves nézeten alapszik – a régi, a magyarból átvett román Macfalău alakkal szemben – az újabb a hivatali úton rögzített román név: Ghindari, jelentése ’makkosok’. A román ghindă közszó magyar jelentése ’makk’.

Makfalvát Kibéd követi. Román neve Chibed. Ennek a helységnévnek is első írásos adata meglehetősen kései: 1499: Kibjed. A név egy magyar Kide – a magyarban még ki nem mutatható személynévnek – a -d képzős származéka. A román Chibed a magyarból való.

 Kibédtől már a Sóvidék következik. Az utunkba eső első falu Sóvárad, románul Sărăţeni. Közigazgatási szempontból ma Szovátához tartozik. Minthogy előtag nélküli neve már a pápai tizedjegyzékben előfordul (1332: Varad), Orbán Balázs okkal tételezi fel, hogy “maga a falu elnevezése is régi várt feltételez… e falu egy tekintélyes római castrum felett, nagyrészt annak romjaiból épült”. Neve már 1567-ben a - előtaggal utal a vidék sóbányászatára: Sovaragya. Román neve előbb a  magyarból való Şovarad, Şovard, majd részfordításként Oradia Sărata volt, de a főhatalom-változás után, hatósági úton, a román névrendszerbe illesztették, így lett Sărăţeni.

A Kis-Küküllő forrásvidéke felé haladva érjük el a Sóvidéknek gyógyfürdőjéről híres városát, Szovátá-t. Román neve is egyezik a magyarral: Sovata. Lakóit máshonnan telepítették ide, a hajdani Szováta mezejére. (1581: Szovátha mezejere, 1597: Szovát-mezeje), s az itt keletkező helység neve a Szovát székely ág nevének -a képzővel bővült változata: Szováta. Történeti adatai: 1602: Szavata, 1609: Szováta. Az alapjául szolgáló nemzetségnév szláv eredetű, személynévi alakváltozata a csehben Svat, a lengyelben Swat. A román Sovata a magyarból való.

Elérkeztünk utunk végállomásához, a sóbányászatáról híres Parajd-ra. Román neve Praid. Néhány kilométerrel fennebb folyik össze a Kis-Küküllő két ága, a Nagyág és a Kiság. A település későn alakul ki. Nevének történeti adatai csak a XVI. századból valók: 1567: Paraijd, 1596: Parajd. A név eredete vitatott. Legvalószínűbb, hogy a különböző gyomnövényeket jelölő paraj közszó -d képzős származéka. A paraj a Parajd nevű vizektől, patakokból öntözött völgyeiben dúsan tenyészhetett. A román Prajd a magyarból való.

Balázsfalvától Székelyudvarhelyig

 

     Balázsfalvától ezúttal a Nagy-Küküllő mentén utazzunk, fölfelé a forrásvidék irányába.

     Az első érintett település – vasútállomása is van – a folyó bal partján fekvő Monora, románul Mănărada. Első írásos adatai koraiak: 1202: Menera, 1263: Munora. A helységnév alakja a XIV. század elején -d képzős: 1306: Monerad, 1334: Munerad, de a XIV. század második felétől a -d képző elhagyásával ismét Munera, Monera, majd Monora. Eredete bizonytalan. Alapja talán egy török eredetű személynév. A magyarból való román névalak – Mănărade – a -d képzős formát őrzi.

     A Nagy-Küküllő jobb partján fekvő Kisgalgóc nevű faluba az országúttól letérve bekötőúton juthatunk. Román neve Glogoveţi. Nem régi település. Nevére csak a XVIII. századtól van adatunk: 1717: Glogovicza. Szláv eredetű név, helynévként a bolgárban és a szerbhorvátban is előfordul, tulajdonképpeni jelentése ’galagonyával benőtt hely’. A település román Glogoveţ neve közvetlenül a szlávból való. Magyar neve is előbb a szlávból átvett Glogovácz volt, de a XX. század első évtizedében hivatali úton Kisgalgóc néven rögzítették, azon az alapon, hogy két másik hasonló helynevünk – Galgóc, Sajógalgóc – szintén a szláv Glogovec alakból fejlődött.

     A következő településen áthalad az országút, vasúti állomása is van, neve Hosszúaszó, románul Valea Lungă. Első írásos adata idegen nyelvű: 1309: Longavalle, de a továbbiakban magyarul jegyzik: 1322: Hwzyuazou, 1347: Hyzywozo. A helységnév a magyar hosszú melléknév és a ‘völgy, szárazpatak, időszakos vízfolyás’ jelentésű aszó főnévnek az összetétele. Régebbi román neve a magyarból átvett Hususău volt, a hatóságilag adott újabb román név – Valea Lungă – tükörfordítás magyar mintára.

Akár az országúton, akár a vasúton megyünk tovább, az újabb, utunkba eső település Küküllőlonka, románul Lunca. A történeti adatok szerint a helységnek változott a neve, eredetileg Tótfalu (1447: Thothfalw), majd Újtótfalu (1511: Wythothfalw), s csak 1733-ban tűnik fel ez a név: Lunka. A XX. század eleji magyar helységnévrendezéskor a románból átvett Lunka nevet annyiban változtatták meg, hogy a folyó mellékére utaló Küküllő- előtaggal egészítették ki, s így lett a helységnév – Aranyoslonka, Biharlonka mintájára – Küküllőlonka. A román Lunca alapja egy szláv eredetű köznév: luncă, jelentése ‘völgyfenék, árterület, berek, rét’. Ugyanilyen szláv eredetű szó a magyar lanka is.

Küküllőlonkától a következő falut a vasúti állomás így jelzi: Micăsasa, magyarul Mikeszásza. Neve korán feltűnik a dokumentumokban: 1267: Mykazaza, 1340: Mikezaza. A településnévben könnyen felismerhető a szász népnév birtokos személyragos alakja: -szásza. A Mike- előtag személynév, a Miklós becealakja. A román Micăsasa a magyarból való.

Az országút Mikeszászát érintve áttér a folyó bal oldalára, s egy olyan telelülés felé halad, melynek magyar neve Csicsóholdvilág, románul Ţapu. Első írásos adata előtag nélküli: 1309: Hulduulach, a pápai tizedjegyzék 1333-as adata szerint: villa Abatis, a latin névnek megfelelően magyar neve is 1417-ben Apathfalwa, de 1750-ben ismét így tűnik fel: Holdvilag, s 1854-ben már megkülönböztető szerepű előtagja is van – szemben az Erzsébetvárostól keletre eső szintén Holdvilág nevű faluval –, ez a település Csicsó-Holdvilág. A holdvilág köznév jelentése ‘hold, holdfény’. Hogy hogyan lett ebből helységnév? Hasonlóképpen, mint a német Mondschein, ennek jelentése tulajdonképpen ‘holdsarlóhoz hasonló földdarab’. Mai nevében a megkülönböztető szerepű Csicsó- előtag személynév. A román Ţapu, a helység német Abtsdorf ‘Apátfalva’ nevének az elöljáros z Abtdorf alakából vonódott el, s népetimológiás úton Ţapu lett.

Mikeszásztól a vasút is áttér a Nagy-Küküllő jobb partjára, s az országúttal párhuzamosan eléri Kiskapus-t. A vasúti csomópont román neve Copşa Mică. Elsődleges történeti adatai szerint a helységnév előtag nélküli: 1263/1324/1580: Kapws, de 1429-ben már Kyss Kappuss. Egy 1733-as adata szerint neve más előtaggal is felbukkan: Magyar Kapus, ám a továbbiakban csakis mint Kiskapus fordul elő. Az elsődleges Kapus helynév a magyar kapu főnév -s képzős származéka. A településnévnek Kis- előtagja egy másik település, Nagykapus helységnévnek előtagjával van összefüggésben. A román Copşa Mică helységnév mintája a német Kleinkopisch.

A következő település már a Nagy-Küküllő jobb partján fekszik, de az országút is és a vasút is a bal parton halad. A helységet vasútállomása így jelzi románul: Târnava. A település magyar neve Nagyekemező. Már a legkorábbi adataiban is ott találjuk a megkülönböztető előtagot: 1331: Ekeemezo Maiori, bár az 1334-ból való adata szerint csak Ekemezev, de 1360 körüli adatában már Noghekemezeu. Az Ekemező helységnév az eke és a mező főnevek összetételeként, ekével megmunkált mezőre, sík területre utal. A Nagy- előtag a szomszédos Kisekemező előtagjával van összefüggésben. Minthogy a helység egykor a szebeni préposté volt, német neve erre utal: Grossprobstdorf. Ezt a német elnevezést tükrözte a helység régi román neve: Proştea Mare. A mai – hivatali úton rögzített – neve: Târnava, értelme ‘Küküllő’.

Utunk a Nagy-Küküllő mindkét partjára kiterjedő városba, Medgyes-re visz, román neve Mediaş. Első írásbeli adata 1267-ből való: Mediesy. A történeti adatok a továbbiakban sűrűn követik egymást: 1283: Medies, 1315: Saxones de Medyes, 1339: Megyes. A Medgyes ‘egy székely nem’ jelölője, a nemzettségfő személyneve. Meggyes nevű személyt 1264-ben jegyeztek fel, s a név alakilag a meggy ‘sajmeggy’ -s képzős származéka. Az erdélyi szász Mediasch a magyarból, a román Mediaş pedig az erdélyi szászból való.

Ha elhagyjuk Medgyest, tőle keletre, a folyó jobb partján fekszik Darlac, románul Dârlos. Vasúti állomása nincs. Nevének első feljegyzése 1317-ből való: Darlaz. E településnév a magyarban az erdélyi szászból ered. Az erdélyi szász Durless, elsődleges Darlaz névnek összetevő elemei: dor ’száraz’ és laz ’település’. A román Dârlos vagy közvetlenül a szászból, vagy magyar közvetítéssel került a románba.

A darlaciak, ha vasúton akarnak utazni, akkor velük szemben, a folyó jobb partján fekvő település – Baráthely – állomására mennek. A falu román nevét az állomás román felirata így jelzi: Bratei. A helységet legkorábbi adata másként nevezi: 1283: de monte Marie (azaz ’Máriahegyről’), de 1359-ben neve már Prothia, 1369-ben Paratee, 1374-ben Proathay. További adatai is azt bizonyítják, hogy a helynév p-s kezdetű, s csak 1690-től tűnik fel a b-s változat: Bretay. Magyar neve 1825-ben Paratéj, 1854-ből való írásformája Paratély. A későbbi magyar Baráthely névváltozat népetimológiás úton, a barát és a hely beleértésével keletkezett. Az eredeti névváltozat talán a latin Protasius személynévnek valamiféle rövidülésével hozható kapcsolatba. A helységnévnek román Brateiu alakja a román Brateiu személynév alaki hatását mutatja.

A vasút következő megállója Aţel, magyarul Ecel, noha a vasútállomás eléggé messze fekszik a falutól. A település nevének történeti adatai: 1283: villa Echelini, 1315: Ecul, 1359: villa Hetzelini, 1365: Ecczel. E helységnév a magyarban német eredetű, alapja a német Etzel, Ezelin személynév. A román Aţel a magyarból való.

Az eceli vasútállomástól bekötőút visz a folyón át a közeli Küküllőalmásra, román neve Alma. A falu neve írásban – megkülönböztető előtag nélkül – 1289-ben bukkan fel: Alma, majd 1317-ben mint Almás, 1446-beli írásváltozata Almaas. Több más Almás nevű falutól megkülönböztetésként később – lakóinak nemzetiségére utalva – előtagot kapott: 1760–62: Szászalmás, neve 1854-ben már Szász Kis Almás. A magyar hivatalos helységnévrendezéskor ezt az előtagot eltörölték, és 1913-ban nevét – a folyó mellékére utalva – így rögzítették: Küküllőalmás. E településnév az alma ’almafa’ főnévből való, és almás helyre, vadalamafával benőtt területre utal. A román Alma a magyarból származik.

Nincs állomása, de az országút érinti Szászsárost, román nevén Şaroşu pe Târnava. Eredetileg csak Sáros (1206/1257: Sars, 1283: Sarus, 1289: Saros). A többi Sáros nevű településtől megkülönböztetendő, ez a helység is – miként Magyarsáros – a falu lakosságának nemzetiségére utaló előtaggal egészül ki: 1760–62: Szász-Sáros. Az elsődleges Sáros helységnév az ’ingovány, mocsár’ jelentésű sár főnév –s képzős származéka. A helység régi román neve Saroş, Saroşu, majd a magyar mintát követve Saroşul Săsesc volt, helyébe a hivatalos úton megállapított Şaroşu pe Târnava lépett.

Ezen az útvonalon jutunk el az erdélyi örmények egyik városába, Erzsébetváros-ra. Hivatalos román neve ma Dumbrăveni. Városi rangja előtt a hajdan volt kis településnek neve Ebesfalva: 1332: Ebes, 1368: Ebesfolwa, 1374: Ebesffalwa. E név előtagjának – miként sokan hiszik és vallják – nincs köze az eb ’kutya’ szóhoz, a régi szláv eredetű ebes melléknév jelentése ’mocsaras, zsombékos (hely)’. A városi rangra emelkedő, 1790-ben szabad királyi várossá lett helység nevét Erzsébetváros-ra változtatták, templomának védőszentje ugyanis Árpád-házi Szent Erzsébet volt, a -város utótag meg azt hangsúlyozta, hogy ez a helység már nem falu (Ebesfalva), hanem város: Erzsébetváros. A helység román neve a magyarnak megfelelő Ebeşfalău, Ibaşfalău volt, s a román lakosság nyelvében ez is maradt várossá nyilvánítása, magyar nevének megváltoztatása után is, de a román hatóságok a főhatalom-változás után átkeresztelték nevét, s így lett: Dumbrăveni.

Erzsébetvárostól keletre az újabb helység neve: Holdvilág, románul Hoghilag, az állomás felirata szerint azonban Luna. Maga a falu közvetlenül a Nagy-Küküllő jobb partján fekszik, de a jobb parton haladó országútról és az ugyancsak itt haladó vasút állomásáról rövid bekötőúton a faluba érkezhetünk. A  román név magyar jelentése ’hold’. A helységnév történeti adatai: 1296: Hodwilag, 1332: Hoduilag, 1348: Hoodwylagh. Feltűnik megkülönböztető szerepű előtaggal is: 1411: Noghhodwylag. A Holdvilág helynév tulajdonképpeni jelentése ’holdsarlóhoz hasonló alakú földdarab’. A román Hoghilag átvétel a magyarból, a Luna a magyarnak román fordítása.

Az országút baloldalán rövid betérő visz egy másik faluba, neve Szászszentlászló, románul Laslea. Latin neve 1309-ből adatolható: 1332: S. Ladislao, de magyar nevének első előfordulása sem sokkal későbbi: Zenthlazlow. A helységnév 1432-ből való adata a kiegészült Magno Ladislao alakot mutatja, s ennek magyar megfelelője 1450-ben Nagzenthlaslo. A településnév a szomszédos Kisszentlászlóval szemben alakult így, de a lakosság nemzetiségére utalva 1808-ban feltűnik a Szász-Szent-László, illetőleg 1850-ben a Nagy Szász Szent László is. 1854-től a helységnév mint Szászszentlászló állapodik meg. A régebbi román Laslea Mare, a mai Laslea helységnév előzménye a falu erdélyi szász neve: Grosslasseln, Lasseln.

Szászszentlászlónak nincs vasúti megállója, de a következő helységnek, Dánosnak igen, románul Daneş. Első okleveles adata: 1348: Danus. A továbbiakban az oklevelek német nevén említik (Dansdorff, Dunesdorf), de 1733-tól a magyar név megint Dános, s ennek alapja személynév, a Dániel családjába tartozik mint becealak. A román Daneş a magyarból való.

Még a dánosi állomás előtt, ha letérünk a főútról, mellékút visz Keménynagyszőlős-re. Román neve Seleuş. Miként más esetekben is, kezdetben a név alaptagja jelöli a települést, amely a szőlő főnév -s képzős származéka: 1319: Zewles, 1348: Scewles. Ez az eléggé gyakori helységnév később megkülönböztető előtaggal egészül ki: 1587–89: Nagy Zeoleos, 1854: Nagy Szőllős. Minthogy e névnek ez a formája sem volt megkülönböztető jellegű, a XX. század elején a hivatalos magyar helynévrenezéskor a településnevet a birtokos Kemény család személynevével egészítették ki, s mint Keménynagyszőlős vált a magyarban hivatalossá. A román Seleuş a magyarból való.

Utunk megint egy városba visz, neve: Segesvár, románul Sighişoara. Elsőként a latin neve bukkan fel: 1280: castro Sex, de nem sokkal később olvashatjuk magyarul is: 1300: Seguswar, 1302: Segesvar. Nevében olyan várról van szó, amely dombon épült. A helységnév előtagja ugyanis a mára már elavult régi magyar ’domb, hegy’ jelentésű seg ~ ség köznév -s képzős származéka, utótagja pedig a vár köznév. A román Sighişoara a magyarból való.

Segesvártól északkeletre mind az országút, mind a vasút áthalad egy, a Nagy-Küküllő bal partján fekvő, Fehéregyháza nevű településen, román neve Albeşti. A települést fehér falú templomáról nevezték el. Kezdetben ugyanis a vallás gyakorlására emelt épületet nem a templom, hanem az egyház szó jelölte, melynek jelzői szerepű előtagja a ’szent’ jelentésű régi ëgy, utótagha pedig a ház szó. Az egyház tehát  összetett szó, eredeti jelentése ’szent ház, megszentelt épület’ lehetett. Fehéregyháza latin névváltozata korai: 1231/1257: Albe Ecclesie, később nevének magyar alakja is felbukkan: 1315: Feyereghaz. A település román neve 1854-ben még a magyarból átvett Ferihaza volt, a mai, hivatali úton keletkezett Albeşti név is magyar mintát tükröz.

Fehéregyházától keletre nem sokkal elérjük Héjjasfalvá-t. Állomása – Vânători – vasúti csomópont. A helységnevet 1329/1358/1400-as évekből datálhatjuk: Heesfolwa. A helységnév 1497-ből való alakja pedig Heyazo. További adatok: 1574: Heasfalva, 1760–62: Héjjás Falva. Nevének eredete vitatott. Az előtag talán a személynévként is használt héja madárnévnek -s képzős származéka: Héjás, Héjjas, az utótag pedig a helynevekben oly gyakori falu főnévnek birtokos személyragos alakja. Régi román neve a magyarból átvett Haşfalău volt, a hatóságoktól adott mai román Vânători jelentése ’vadászok’.

Az országút is, a vasút is Héjjasfalvánál elágazik, de ne déli-délkeleti irányba, ne Brassó felé folytassuk utunkat, hanem továbbra is a Nagy-Küküllő mentén Székelyudvarhely irányába haladjunk.

Mielőtt elérnők Újszékelyt, az országútról letérhetünk balra, a bekötőút elején tábla jelzi az irányt: Şoard, magyar neve Küküllősárd. Első írásos adatai: 1301: Sard, 1334: Saard. A puszta Sárd helységnév a ’nedves, ragadós föld’ jelentésű sár köznév -d képzős származéka. Minthogy a magyar nyelvterületen több Sárd nevű helységünk is volt, nevéhez hivatali úton, a folyó mellékére utaló, megkülönböztető Küküllő- előtagot illesztették, s így lett az 1913-as helységnévtárban Küküllősárd. A román Şard, majd Şoard a magyarból való.

Visszatérve az országútra, kelet felé elérjük a már említett Újszékely nevű falut. Vasútállomásának román neve Secuieni Noi. A falu – neve is mutatja – viszonylag újabb település: 1448: Vyzekel, 1566: Wyzekelij. A településnév közszóként is érthető, az új melléknév és a székely népnév összetétele. A román Secuieni Noi a magyarnak tükörfordítása.

Az újabb falu – Alsóboldogfalva – neve egyházi eredetű településnév. Szűz Mária, Jézus anyja mint Boldogasszony volt a védőszentje annak a templomnak, amelynek címéből a település neve is keletkezett. Az Alsó- előtag viszonyító elem, hiszen nem messze esik egy másik falu, melynek Felsőboldogfalva a neve. Nevüket már a pápai tizedjegyzék is elkülöníti. Elsőként így említik Alsóboldogfalvát: 1332–33: de villa Sancte Marie inferioris. További történeti adatok: 1566: Bodogazzonfalwa, Also Bodogh Azzonij falwa. A Boldogasszonyfalva névből később Boldogfalva lett, természetesen nevében megjelent a helyviszonyt jelölő előtag is: 1760–62: Also-Boldogfalva. A román hivatalos neve a magyarból átvett Bodogaia, ennek ellenére a vasútállomás felirata a falut így jelzi: Sântămâria, azaz ’Szent Mária’.

Innen a vonat csak Székelykeresztúron áll meg, de még Székelykeresztúr előtt az országútról letérve megfordulhatunk Fiatfalván, román neve Filiaşi. Első írásos adatai a XV. századból valók: 1460: Fyathfalwa, 1478: Fyadfalwa. Az elsődleges Fiadfalva névváltozat előtagja a ’fiúcska’ jelentésű régi magyar Fiad személynév, az utótag a birtokviszonyt kifejező -falva. A helységnek régi román neve Fiatfalău volt, újabb nevét a román hatóság adta, így lett hivatalosan a románban Filiaşi.

A sok falu után megint egy város: Székelykeresztúr. Román neve Cristurul Secuiesc. Templomát a Szent Kereszt tiszteletére emelték, s a Keresztúr, a keresztfára feszített Jézus oltalmába ajánlott templomról, a helységnek a neve is Keresztúr lett. A városnév legkorábban a pápai tizedjegyzékben fordul elő, latinul: 1334: de Sancta Cruce, s alig több mint egy évszázad múlva feljegyik magyarul is: 1459: Keresthwr. Minthogy a későbbiekben kialakuló város lakói székelyek voltak, a puszta Keresztúr névhez a Székely megkülönböztető jelző tapadt: 1630: Székely Keresztúr. Maga a város a helytörténészek szerint tulajdonképpen két helységből, Keresztúrfalvá-ból (1502: Kerezthwrfalwa) és a szitakötő ipara miatt jelentős Szitás-Keresztúr-ból alakult. A kialakuló várost a XIX. század elején nevezik Szitás-Keresztúr-nak is, de ezt az elnevezést kiszorította a hivatalossá vált Székelykeresztúr helységnév. A helység román Cristuru Secuiesc neve részfordítás a magyarból.

 E város után a következő utunkba eső település megint egy falu: Betfalva, románul Băteşti. Első írásos adata csak a XVI. század elején bukkan fel: 1519: Bethffalwa. A helységnév előtagja a régi magyar Bet vagy Bed személynév (1238: Bet, 1214: Bedh), utótagja a falu főnév birtokos személyragos alakja, a falva. Régi román neve a magyarból eredő Betfalău volt, majd hatósági rendelettel beillesztették a román helységnévrendszerbe, s így lett Beteşti.

A vasútnak állomása van Kis- és Nagygalambfalvá-nál is. Ma két különálló falu, de a XV. századig csak egyetlen Galambfalva volt: 1334: Galamb villa, 1459: Galambfalwa. Ezután alakult ki a két önálló település; nevükben a Kis- és a Nagy- előtag megkülönböztető, viszonyító névelem: 1506: Kisgalambfalua, 1666: Nagijgalambfalva. Az elsődleges Galambfalva településnév a galamb madárnévből alakult, a Galamb személynév és a falva kapcsolata. Egy 1808-ból származó helységnévtárban román nevük így szerepel: Golumbá-mika és Golumbá máre, 1850-ben Porumb, illetőleg Porumbu máre, 1854-ben viszont Galomfalăul Mic és Galomfalăul Mare. A mai hivatalos Porumbenii Mic és Porumbenii Mare is magyar mintára keletkezett tükörfordítás.

A folyó bal partján haladó országút érinti Agyagfalvát, és innen bekötőút visz vele szemben, a Nagy-Küküllő jobb partján fekvő Székelymagyarosra.

Agyagfalva, románul Lutiţa, viszonylag későn kialakult település, nevére a történeti adatok csak a XVI. század elejéről vannak: 1506: Agyagfalva, 1566: Adjagfalwa. Előtagja talán a talaj minőségére utaló agyag főnév, utótagja a helynevekben gyakori -falva. Bár sajátosnak tűnik a birtokos jelzős, s nem minőségjelzős szókapcsolat. Régi neve a románban a magyar eredetű Agiafalău volt, a mai hivatalos Lutiţa is magyar mintára keletkezett a román lut ’agyag’ főnévből.

Székelymagyaros, románul Aluniş, sem korábbi helység Agyagfalvánál: 1566: Mogijoros, 1687: Magyaros. Később a lakosság székely voltára utaló jelzővel egészült ki: 1760–62: Székely Magyaros. Az előtag nélküli Mogyoros, majd Magyaros a mogyoró, illetőleg a nyelvjárási magyaró -s képzős származéka, mogyoróbokrokkal benőtt helyre utal. A magyar nevet átvette a román is, a románban Magieruşu volt, a mai hivatalos, a román hatóságoktól adott Aluniş név tükörfordítás eredménye.

Vasútállomással is rendelkező Bögöz, román Mugeşti nevét már a pápai tizedjegyzék is említi: 1333: Bugus, 1334: Buguz; további történeti adatai: 1486: Begez, 1505: Bögöz. A helységnév valószínűleg személynévi eredetű, ilyen személynevet már 1211-ben feljegyeztek: Buges. Régi román neve a magyarból átvett Bogoz volt, de ezt a nevet hatósági rendelettel Mugeşti-re változtatták, amely a magyar Bögöz téves értelmezésén alapszik. Ez értelmezés szerint a Bögöz első szótagja ’bőg’, a románban ugyanez a szó mugi, s ehhez a “tőhöz” illesztették az -eşti képzőt.

Bögöz utáni vasútállomás románul ezt a falut jelzi: Feliceni, magyar neve Felsőboldogfalva, noha az állomáshoz közelebb eső falu nem ez, hanem Bikafalva, románul Tăureni. Bikafalva neve 1333-ban, a pápai tizedjegyzékben még s. Luca, de 1477-ben már ezen a néven jegyzik: Bykafalwa. Az eltérés azon alapszik, hogy a XIV. század első felében a falu neve azonos lehetett templomának védőszentjével, s ez s. Luca, azaz Szent Lukács volt. S mint közismert, Szent Lukács evangélistának jelképes állata a bika, ebből alakult aztán ki az újabb helységnév: Bikafalva. A falunak régi román neve a magyarból átvett Bicafalău volt, a mai hivatalos román Tăureni is magyar mintára alkotott tükörfordítás, a ’bika’ a románban taur, ehhez járult az -eni képző.

A Nagy-Küküllő bal partján fekvő Felsőboldogfalva neve – Alsóboldogfalvához hasonlóan – a pápai tizedjegyzékből latinul idézhető: 1332–33: de villa Sancte Marie superioris. Minthogy Szűz Mária neve a régi magyar nyelvben Boldogasszony volt, a helységnév magyar történeti adatai is ezt tükrözik: 1407: Boldogazonfalva, 1497: Bodogazonfalwa. Ez esetben is Boldogasszonyfalvából Boldogfalva lett, s a névben megjelent a helyviszonyt jelölő megkülönböztető jelző: 1760–62: Felső Boldogfalva. A település román neve előbb Sânta Maria, illetőleg Bodogaia de Sus volt, a mai Feliceni ’Félixék’ nevét hatósági úton kapta, azon az alapon, hogy a latin felix szónak ’boldog’ a jelentése.

Itt is van már úti célunk végállomása, Orbán Balázs szerint az “igen regényes” fekvésű város, Székelyudvarhely, román nevén Odorheiul Secuiesc. A település neve 1301-ben Vduord, 1334-ben Oduorhel. Később kiegészül székely lakóira utaló megkülönböztető jelzővel: 1589: in oppido sedesque Siculali Udwarhely, 1589: Szekelvduarhelj. A név alaptagja arra utal, hogy a helység a székelyek tömeges megtelepedése előtt királyi udvarhely volt, ahol a király és kísérete – vadászat után – megpihenhetett. A román Odorheiu a magyarból való, a mai hivatalos Odorheiu Secuiesc is részfordítás a magyarból.

 

Héjjafalvától Brassóig

 

Héjjasfalvánál a vasútvonal kétfelé ágazik. Az egyik vonal északkeletre, Székelyudvarhely felé, a másik délkeletre, Brassó felé tart. Ugyanez a helyzet az országút esetében is. Minthogy azonban Brassó felé a vasútvonal meg az országút nem egymás mellett, hanem “különutakon” halad – s csak Kőhalomnál fut össze, majd ismét szétválik, de Szászmagyarostól már ugyanazokat a településeket érinti – emiatt bizonyos szakaszokon külön-külön vizsgáljuk a vasút- és az útvonal helységneveit.

Héjjasfalvától a vasútvonal első megállója Szederjes, román nevén Mureni. A településnév első írásos adata korai: 1270: Scederyes, írásváltozata 1466-ban Zederyes. A helységnév a szeder közszó régi és nyelvjárási szederj változatának -s képzős származéka. Szederbokrokkal benőtt helyre utal. Régi román neve a magyarból átvett Sedriaş, Sidriaş, Sidiriaş volt, mai Mureni neve hivatali úton keletkezett a magyar név fordítása alapján (rom. mure = m. szeder).

A vasútvonal következő megállóját a román felirat így jelzi: Archita, magyar neve Erked. Nevének történeti adatai: 1341: Erked, 1360: Erkud. Ez a többi hasonló nevű település között – Mezőerked, Szilágyerked, Szászerked – egyetlen olyan Erked nevű település, amelynek nincs megkülönböztető szerepű előtagja, de éppen ez különíti el a többitől. A helységnév személynévi eredetű, a személynév – melyre már a XIII. századból van adatunk – töve német vagy ótörök átvétel lehet. A román Archita a magyarból való.

Megáll a vonat Székelyderzs nevű településnél is. Román neve Dârju. Első írásos adata a pápai tizedjegyzékben ebben az alakban bukkan fel: 1334: de Ers. További feljegyzések csak a XVI. századból valók: 1525: Ders, 1733: Derss. Minthogy más Derzs nevű település is volt a magyar nyelvterületen, a székelyföldi Derzs a Székely- előtaggal egészült ki: 1760–62: Székely Derzs. Az elsődleges Derzs helységnév alapja személynév: egy szláv eredetű személynévből keletkezett magyar névadással. Mind a régebbi román Derş, Derja, mind a mai hivatalos Dârju a magyar név átvétele.

A Nagy-Homoród jobboldali mellékvize a Pálosi patak. Ennek völgyében fekszik Homoródbene, románul Beia. A helység nevének legkorábbi adatai német nyelvűek: 1494: Mebwrg, 1504: Meepergh, 1532: Mebryek. Az első magyar nyelvű adat csupán 1733-ban tűnik fel, ebben az alakban: Szász-Bénye, de 1854-ben csak Bene. Ezt az alakot egészítik ki hivatalból a Homoród folyóra utaló előtaggal, s az 1913-as helységnévtárban a falu ezen a néven szerepel: Homoródbene. A magyar Szászbénye névforma nyilvánvalóan a Balázsfalvától észak-északkeletre fekvő falunak Magyarbénye nevével van összefüggésben. A Bénye helységnév személynévi eredetű, mint ahogy személynév a Bénye alakot felváltó Bene is; ez utóbbi a Benedek rövidüléses becealakja. A magyar Bene szabályos hangváltozással a románban Beia lett.

A vasút következő megállója, az állomásépület román felirata szerint Paloş Ardeal, hivatalos nevén a helység csupán Paloş, magyarul Pálos. Első írásos adata csak 1520-ból való: Palos. A helységnév alapja a Pálos (<latin Paulus) személynév. A román Paloş a magyarból való.

A vonat befut a Nagy-Homoród völgyében, a Székelyföld és a Szászföld határán fekvő Kaca állomására, román írásváltozata Caţa. E helységnek a neve egy 1299/1446-ból való latin nyelvű adat szerint villa Felium. Német neve 1488-ban Kaczendorff, de 1576-ban a mai magyar névváltozat is felbukkan: Kacza. A német név tulajdonképpeni értelme ’Macskafalva’. Az elnevezés alapja, hogy az Árpád-korban a falu lakossága a királynék számára macskabőrrel adóztak. A román Caţa a magyarból való.

A továbbiakban a vasútvonal érinti a Nagy-Homoród partján fekvő Homoród nevű falut, de a helységnek nincs vasúti megállója, csak a közeli, keletebbre fekvő városnak, Kőhalomnak. A Homoród, románul Homorod nevű helységet a folyóról nevezték el. A folyó (1421/1735: Humrud) a homoró ~ homorú (folyómeder) közszó -d képzős származéka.

 Az utunkba eső város neve azonos a sziklás magaslaton épült vár nevével: Kőhalom, románul Rupea. Korai történeti adatai: 1324: castrum Kuholm, 1334: castellanus de Keohalum. A vár és a település neve a és a halom főnév összetétele. Német neve Reps, melynek nyelvi forrása a ’szikla, szirt’ jelentésű latin rupes szó. Régi román neve a magyarból átvett Cuhalm volt, az újabb Rupea név hatósági úton keletkezett a német Reps helységnév alapján.

Minthogy a vasút nem az országút vonalán halad, térjünk vissza Héjjasfalvára, s innen az országúton utazzunk Kőhalomig.

Az országút Héjjasfalvától délre tart, az első helység, amelyen áthalad Szászkézd, románul Saschiz. 1397-ben csupán Kyzd, lakóinak szász nemzetiségére utalva 1452-ben már Saaskezd. Az elsődleges Kézd egyes feltételezések szerint talán a keszi törzsnév -d képzős származéka. Ezt a feltételezést kizárja az a tény, hogy Kézd elsődlegesen víznév lehetett, ám törzsnevekből sohasem válhatott víznév. Ezen túlmenően az egyeztetésnek hangtani és képtörténeti nehézségei is vannak. Következésképp a Kézd eredete máig megoldatlan. A régebbi román Saschizd, a mai hivatalos Saschiz a magyarból való.

Az út Szászkézdről a Zoltán nevű falun vezet át. Mai román neve Mihai Viteazul. A falunév első írásos adata 1341-ből való: Zoltan. A település bizonyára Erdőelvi Zoltán erdélyi vajda nevét őrzi, István király őt tette meg az utolsó Gyula utódjául. A helységnév alapjául szolgáló Zoltán személynév török eredetű, azonos a szultán méltóságnévvel. Régi román neve a magyarból átvett Zoltan, ezt a nevet váltotta fel a hatósági úton adott Mihai Viteazul.

A továbbiakban az országút áthalad a Szászbuda nevű falun, román neve Buneşti. A helységnév elsőként 1337-ben bukkan fel mint Boda. További adatai német nyelvűek: 1488: Budendorff, 1524: Bwdendorf, de 1760–62-ben megint Buda. Ez a név egészül majd ki a lakosság szász nemzetiségére utaló előtaggal: 1808: Szász-Buda. A helységnév, Buda, puszta személynévből keletkezett magyar névadással, a személynév valószínűleg szláv eredetű. Régi román neve a németből átvett Bundorf volt, e név előtagja alapján hatósági úton keletkezett a mai Buneşti (bun = jó + a szokásos -eşti helynévképző).

Szászbuda utáni település neve Sövénység, románul Fişer, közigazgatásilag már Kőhalom része. Történeti adatai kezdetben német nyelvűek: 1488: Schowiszer, 1508: Schowyszer. A magyar és román név csupán 1850-ben bukkan fel: Sövénység, illetőleg Chiser. A magyar névváltozat a sövény közszó -ség képzős származéka. Régi román Şoveniu a magyarból, a Cişer, Fişeru, mai Fişer a németből való.

Így jutunk el az országúton is Kőhalomig, a vasút ugyanis az Olt mentén nagy kanyart tesz, az országút viszont a Persány-hegység bogáti hágóján át Szászmagyarósnál éri el megint az Olt folyót, s innen – Szászmagyaróstól – a vasúttal egyazon vonalban éri el Brassót.

Az országút Szászmagyarosig, a Bogáti-szoros előtt csupán egyetlen helységen halad át, ez Olthévíz, románul Hoghiz. A hévíz az itt levő ’melegvízű forrás’-t jelöli. A helységnév első – latin nyelvű – adatai is erre utalnak: 1235: aqua calida, 1372: villa Calida aqua. A helység magyar neve csak 1606-ban bukkan fel: Hévíz. Ezt az alapformát egészítették ki hatósági úton a folyó mellékére utaló Olt- előtaggal: 1913: Olthévíz. A román Hoghiz a magyarból való.

A vasút – mint már említettük – Kőhalomtól Szászmagyarósig az Olt mentén nagy kitérőt tesz, útjában több helységet érint.

Kőhalom után az első vasúti megálló román neve Mateiaş, magyarul Mátéfalva. Első írásos adata 1427-ből való: Mathefalwa. A helységnév a Máté személynév és a birtokviszonyra utaló -falva utótag összetétele. Régi román neve a magyarból átvett Matefaleu, Matefălău volt, hatósági úton kapta utóbb a román névrendszer szerinti Mateiaş nevet.

A következő települést állomásának felirata románul így jelzi: Racoş, a helység hivatalos román neve azonban Racoşul de Jos, magyar nevén Alsórákos. Neve 1421-ben Rakus Inferior, 1637-ben Alsó Rákos. A Rákos helynév a rák köznév -s képzős származéka, eredetileg olyan vízfolyásra vonatkozott, amelyben a névadáskor sok volt a rák. Az Alsó- előtag megkülönböztető szerepű, a nem messze fekvő Felsőrákos nevű faluval van összefüggésben. A román Racoşul de Jos részfordítás a magyarból.

A vasút a továbbiakban áttér az Olt baloldalára, és itt a vonatnak Ágostonfalva nevű településnél van megállója, a helység román neve Augustin. Első írásos adata csak későn, csupán 1697-ben tűnik fel ebben a ragos alakban: Agoston falváról. A helységnév az Ágoston személynév és a birtoklást kifejező falva összetétele. A román Augustin előzménye a falu német neve: Augustindorf.

Megáll a vonat Ürmösön is, melynek román neve Ormeniş. A csak 1733-ban felbukkanó helységnév elsődleges alakja Örményes, de 1760–62-ben már Ürmös. A korábbi Örményes a régi magyar ’örvény’ jelentésű örmény szavunk -s képzős származéka, s nincs köze az örmény népnévhez. Később a helységnév hangtestét magához hasonította az üröm növénynek -s képzős származéka, az ürmös. A román Ormeniş a régi magyar Örményes átvétele.

Ürmös után Apáczai Csere János szülőfaluja, Apáca következik, román írásformája Apaţa. A helységnév az okiratokban elsőként 1460-ban tűnik fel: Apaczija. A településnév a ’női szerzetes’ jelentésű magyar apáca közszóból keletkezett, s az egykori apácakolostorra utal. A román Apaţa a magyarból való.

A vasútvonal és az országút Szászmagyarósnál összefut, s innen mindkettő dél-délkelet felé, Brassó irányába tart.

Szászmagyarós román neve Măgheruş. Korai magyar történeti adatai előtag nélküliek: 1391: Monyoros, 1435: Monyaros, de a névnek 1760–62-ős adata az előtaggal ellátott formát mutatja, mellyel a lakosság szász nemzetiségére utal: Szász Magyaros. Az elsődleges Monyorós ~ Magyarós helységnév a régi magyar monyoró ~ mogyoró, nyelvjárási magyaró növénynév -s képzős származéka. Hivatalos román neve Măgheruş, ám az állomásépületen a Măieruş alakváltozat szerepel. Mindkét névváltozat átvétel a magyarból.

A vasút következő megállója, állomásának román nyelvű felirata szerint Rotbav, magyarul Szászveresmart. Nevének korai történeti adatai: 1413: Weresmart, 1417: Weresmorth, 1423: Veresmarth. Minthogy a magyar nyelvterületen több Veresmart nevű település volt, a szóban forgó falu nevét a XX. század eleji helységnévrendezéskor hivatali úton kiegészítették a lakosság nemzetiségére utaló Szász- előtaggal: Szászveresmart. Az elsődleges Veresmart helységnév a veres ’piros’ melléknév és a mart főnév összetétele. A helységnév a talaj színe és formája alapján keletkezett. A román Rotbav a helység erdélyi szász Rotbach nevének az átvétele.

Szászmagyarostól délre fekszik Földvár, románul Feldioara. A mai falun kívüli hegyen létesült, romjaiban ma is felmagasló fellegvárt a német lovagrend 1211 után építette meg: 1240: Castrum Sancte Maria, 1371: Castrum Mariae, Muerenburch. E vár mellett egy másik, régebbi vár is volt, amelyre a falu felépült. Maga a helység a Földvár nevet a régi, falubeli romvárról kaphatta: 1379: Fewlduar. A helységnév közszói jelentése: ’lepusztult várhely, várrom, vármaradványok’. A román Feldioara a magyarból való.

E helységet a cukorgyáráról híres Botfalu követi. Román neve Bod. Az 1316–42/1348-ból való adata szerint Bathfalua. A helységnév a Bot személynév és a falva, majd a falu összetétele. A román Bot a magyarból való.

Brassó előtt a vonat megáll egy viszonylag új településnél, melynek román neve Stupini, magyarul Méhkertek, s amely tulajdonképpen Ó-Brassóhoz tartozó Méheskertek nevű határrész volt. Első írásos feljegyzése Orbán Balázs monográfiájában 1785-ből való. Miként Orbán Balázs írja: “A méhes kertek a brassai gazdagabb emberek… kedvenc nyaralóit képezik.” A román Stupin azonos jelentésű a magyar névvel, mindkettő, de a német Biengärten is, párhuzamos helynévadás eredménye.

Elérkeztünk utunk végcéljához Brassó-ba. A város román neve Braşov. A település fontosságát már az is mutatja, hogy neve a dokumentumokban már a XIII. században is igen sűrűn fordul elő: 1212: Brasau, 1271: Brasu, 1288: Braso, 1294: Brasov. Eredete vitatott. A különféle magyarázatok közül Kiss Lajos feltevése szerint egy olyan szláv szóból ered, amelynek a jelentése ’egy Braso nevű személyé’ (ti. a vár, a város). Mások annak a nézetnek adnak hangot, hogy Brassó helynévként víznévi eredetű, Vidombák egykori Brassó pataka nevéből vált helységnévvé. A Brassó városának nevet adó Brassó patakának neve pedig ótörök vagy besenyő eredetű. Rásonyi Nagy László Brassó nevét egy ótörök boro-šu ’szürke víz’ jelentésű szónak szláv közvetítéssel változást szenvedett brošu alakjából magyarázza. Vele szemben Györffy György úgy véli, hogy a Brassó (és a Krassó ’fekete víz’) nem ótörök, hanem besenyő eredetű, eredeti alakja borošu volt, s borošu >brošu változás is a besenyőben történt. Brassó, Barassó helynevekkel egyébként is a magyar nyelvterület legkülönbözőbb részein találkozunk, ahol egykor besenyők laktak. A román Braşov ugyanonnan származik, ahonnan a Brassó is.

 

Gyulafehérvártól Nagyszebenig

 

     Gyulafehérvártól mind az országút, mind a vasút délre tart. Miután átszelik a Marost, elérik a folyó bal partján fekvő két települést, nevük Felsőmarosváradja és Alsómarosváradja. A két falu közös állomását így jelzi a román felirat: Oarda. A középkorban még egyetlen helység: 1290–91: Warda, 1346: Varadia, Varadya, 1359: Varada, 1517: Varaggya. Később kialakul a két különálló falu: 1760–62: Al(só) Váradja és Fel(ső) Váradja. A továbbiakban mindkét névváltozat kiegészül a folyó mellékére utaló Maros névelemmel: 1854: Alsó-Maros-Váradja, Felső-Maros-Váradja. E nevekben csupán a Váradja alakot kell magyaráznunk, a Várada, Váradja nem más, mint a -a, -ja birtokos személyraggal ellátott ’kis vár, erősség’ jelentésű régi magyar várad főnév. A Várada többszótagos alakból a második nyílt szótagban lévő magánhangzó kiesésével magyarázható a Várda névváltozat. A román Oarda a magyar Várda átvétele, az Oarda de Jos és az Oarda de Sus részfordítás a magyarból.

     A fenti helységektől a vasút meg az országút nem párhuzamosan halad. Felsőváradjától a vonat Alvincre fut be, innen a Maros völgyében keletfelé haladva – átszállással – juthatunk el Szászsebesre. Az országút viszont – Lámkerék nevű falun át – közvetlenül éri el Szászsebest.

Lámkerék, román nevén Lancrăm, helységnév adatainak sorát szász névváltozatai nyitják meg: 1309: Lanchrukindorf, 1330: Lancruk, 1336: Lanchruch. A név forrása a ’hosszú hát’ jelentésű erdélyi szász Lânkrak (az irodalmi németben langer Rücken). A szászból származó névváltozatok többnyire népetimológiás úton módosultak: 1402: Langkerek, 1600: Lengyelkerek (!), 1644: Lámkerék. A román Lancrăm is az erdélyi szászból való.

Alvinc magyar neve az aranyosszéki Felvinc nevével van összefüggésben. Így volt ez a románban is: Vinţul de Jos és Vinţul de Sus, mígnem Felvinc nevét át nem keresztelték: ma Unirea. A megkülönböztető szerepű Al- előtag és ennek latin megfelelője már a helységnév korai adataiban jelentkezik: 1205–35/1289: Wynch Inferiori, 1342/1359: Olwynch. A Vinc helységnév puszta személynévből keletkezett magyar névadással. A személynév német eredetű. A magyarban a személynév 1291-ből adatolható: Comitis Jacobi filii Vinci. A román Vinţul de Jos részfordítás a magyarból.

Szászsebes, románul Sebeş, ma már város. A várost a Maros folyó mellékvize, a Sebes folyó (1402: in fluvio Sebus) szeli át. Vize gyorsfolyású, sebes, innen ered az elnevezés. A település a folyóról kapta nevét: 1224: Sebus, 1300: Zebus, 1402: oppidum Sebes. Később a helységnév lakóinak nemzetiségére utaló előtaggal egészül ki: 1435: Zazsebes, 1457: Zaazsebes. A régebbi román Sebiş, a mai Sebeş helységnév a magyarból való. Az állomásépület a helységet – mint oly sok esetben – nem a hivatalos Sebeş településnévvel jelöli, hanem megkülönbözető utótaggal látja el: Sebeş Alba, utalva arra, hogy a helység Fehér (Alba) megyében van.

Innen mind a vasútvonal, mind az országút délkelet felé, a Nagy-Székás vízének balpartján halad. Az első helység Rehó, román neve Răhău. Első írásos adata 1291-ből való: villa Ryho. A magyar és a román név is a német Reichau átvétele, a német helységnév tulajdonképpeni jelentése ’gazdag berek’.

Az országútról le kell térnünk, állomásától is bekötőút visz Kútfalva nevű faluba, román neve Cut. A helység nevét 1291-ből adatolhatjuk: terra Kut. A továbbiakban utótagot kap: 1331: Cutfolua, 1392: Kuthfalua, 1418: Kwthfolwa. Az előtag a Kút személynév (1578: Ioane Kwth), vagy talán a kút köznév és a birtokviszonyra utaló falva összetétele. A román Cut a magyarból való.

 Kútfalvától keletre eső település neve Konca, románul Cunţa. A helység eredeti neve nem ez, hanem Székes volt, azért mert a Sebes jobboldali mellékvize, a Székes (a későbbi Nagy-Székás) nevű patak mellett települt: 1291: villa Zekes, 1330: Zeches. E névnek volt a falu lakóinak nemzetiségére utaló Szász- előtagja is: 1322: Zazzekes. A XVI. századtól felbukkan az új név: 1525: Koncza, 1733: Kontza. Ez utóbbi – magyar és román – helységnévnek alapja vagy a magyar Koncz személynév Koncza becealakja, vagy talán a régi német Kunza nőinév.

Az előbbinél nagyobb és jelentősebb település Szerdahely, románul Miercurea Sibiului. A helység első írásos adatai a német Reussmarkt alakot rögzítik: 1290–1301: Ruchmart, 1330: Rusmark, melynek tulajdonképpeni értelme ’oroszvásár(hely)’. A település magyar neve 1334-ben bukkan fel: Zeredahel, majd 1404-ben: Zerdahel alias Reussmark. A magyar név a szerda és a hely közszó összetétele; azzal kapcsolatos, hogy a helységben szerdánként volt a hetivásár. A román Miercurea Sibiului részfordítás a magyarból, miercuri = szerda, a Sibiului megkülönböztető szerepű birtokosjelző.

Az országúton Szerdahelytől közvetlenül Nagyapoldra juthatunk, de a vonat – nagy kerülőt téve – mielőtt Nagyapoldra érne, megáll Kisapoldon is. Kis- és Nagyapold román neve Apoldul de Sus, illetőleg Apoldul de Jos. A helységnév első írásos adatai pusztán az előtag nélküli alakokat jelzik: 1288, 1290–1301: Apold, de máskor névben is elkülönítik a két falut: 1289: Apoldya Inferior, illetve Apold Superior. 1733-ban bukkan fel a Kisapold és a Nagyapold magyar névváltozat. Az Apold helységnév puszta személynévből keletkezett magyar névadással. A személynév német eredetű. A régi román, 1850-ből adatolható Apoldul Mic, illetve Apoldul Mare a magyar vagy a német név részfordítása, ezt váltotta fel a mai Apoldul de Sus, meg az Apoldul de Jos (’Alsó- és Felső-’ értelmű) viszonyító elkülönítés.

A vasútnak a továbbiakban több, egymáshoz elég közel eső településen van megállója. A három vasútállomás román felirata szerint a Tilişca, Aciliu, Sălişte, magyar nevük Tilicske, Ecsellő, Szelistye. Az országút csak Szelistyét érinti, az előbbi kettőhöz az országútról letérve jobb-, illetőleg baloldali bekötőúton juthatunk el.

Tilicske első írásos adatát 1366-ból idézhetjük: Thylichke. További adatok: 1492: Tellitscka, 1495: Theliczka, 1667: Telicska, 1733: Tiliska. Mind a magyar Tilicske, mind a román Tilişca településnév szláv eredetű. Az alapjául szolgáló szláv szó ’borjúkarám’ értelmű.

Érdekes megfigyelni, Ecsellő legkorábbi névváltozata t-vel kezdődik: 1330: Thychelew. Ez a szókezdő t megvan a helység német Tetscheln nevében is, de 1354-ben a magyar alak: Echelleu, Echellew. A helységnév alapja puszta személynév, ilyen személynevet a Váradi Regestrumban is feljegyeztek: 1222: Echylleu. A román Acileu a magyarból való, a t-vel kezdődő német névváltozatban talán die névelő kezdő d-je tükröződik.

Mikszáth remek novellájának, a Szelistyei asszonyoknak helyszíne az a Szelistye, melynek eredeti neve nem ez, hanem Nagyfalu volt: 1354: Nogfalu, 1383: Nadhfalu. Ezt a falunevet a németben Grossdorf-ra, a románban Selişté-re fordították: 1383: Grozdorph, 1494: Grosdorff, illetőleg a románban: 1496: Salistia, 1507: Zelestye sive Grosdorff. A román helységnév előzménye a szláv eredetű ’faluhely’ jelentésű román selişte közszó. A helységnév későbbi magyar Szelistye névváltozata a románból való.

A továbbiakban a vasút is, az országút is érinti azt a falut, amelynek neve a magyarban Szecsel, a románban Săcel. A helység vasúti megállója így jelzi: Secelu Sibiului. A falu a Cibin folyó baloldali mellékvize, a Feketevíz mellett települt, s a település róla kapta a középkorban használt magyar nevét: 1319: Feketewyz, 1332: Feketevyz, 1413: Feketewiz. A helységet a románban szintén a folyóról, a magyarnak megfelelő szláv eredetű Cernavoda néven jegyezték: 1507: Chirnauoda. A német név is a magyar név értelmi megfelelője: 1509: Schwarz Wasser. A Szecsel név a forrásokban 1733-ban bukkan fel, majd 1760–62-ben: Szetsel. A falunév a románban még 1854-ben is vagylagos: Cernavodă vagy Secel. Ez utóbbi román névnek közszói előzménye a sat(u)cel ’kis falu, falucska’. A falu újkori magyar Szecsel neve a románból való.

Az országút Szecseltől kelet felé haladva Keresztényszigetig egyetlen települést sem érint, a vasút viszont Keresztényszigetig nagy kanyart tesz, a kanyarban két megállója is van, az egyik, román nevén Sibiel, magyar írásváltozata Szibiel, a másik, magyar nevén Orlát, románul szintén Orlat.

Szibielnek német neve jelenik meg a korai dokumentumokban: 1383: Budinbach, 1492: Bwdenbach, a román név csak a XVI. század elején tűnik fel: 1506: Zybinyel, 1507: Sybinyel. A román Sibiel a Cibin víznév származéka, a magyar Szibiel a románból való.

Orlát melletti hegyen hajdan Salgónak nevezett vár állott (1322/1327/1370: castrum Salgo). A vár alatti település elsődleges neve Váraljafalu (1322: Warolyafolw). Ez a helységnév a vár alja és a falu közszó összetétele. Később a vár alatt szószerkezetből a románban szabályos hangfejlődéssel Orlat alak keletkezett: 1507: Oralath, 1733: Orlát. Ez a román névváltozat került vissza a magyarba mint Orlát.

Magyarul Kereszténysziget a neve annak a Szeben ~ Cibin folyó mentén települt falunak, amelyen már az országút is és a vasút is áthalad. Román neve Cristian, állomása viszont így jelzi: Cristian Sibiu. Neve elsőként latinul bukkan fel: 1223: ad insulam Christianam, 1395-ből magyarul is olvasható: Kereztenyzygeth. A helységnév a latin eredetű Cristien>Keresztyén>Keresztény személynév és a sziget közszó összetétele. A román név megrövidült: Cristian.

A személyvonat megáll ugyan a nagyszebeni repülőtérnél (magyar neve Kistorony, románul Turnişor), de máris elértük a patinás várost, melynek magyar neve Nagyszeben, románul Sibiu. A névre vonatkozó korai adatok latin nyelvűek: 1192–96: Cipiniensis, 1212: Cibiniensis, de közben feljegyzik magyarul is: 1199/1315: Zebyn. Később, 1629-től – szemben a Sáros vármegyei Kisszeben nevű helységgel – előtaggal egészül ki: Nagy Szeben. A helységnév összetartozik annak a pataknak a nevével, amelynek mellékén a város épült. De a patak név eredete vitatott. Egyesek úgy vélik, hogy a pataknév (1496: Zeben) az elsődleges, amely az erdélyi szászban Zibin lett; ebből való a magyar népi Cibin és a román Ţibin alak is. A pataknév talán szláv eredetű. Mások a Szeben helységnevet tartják elsődlegesnek, és személynévből magyarázzák. A román Sibiu a korábbi Sibinu alakból magyarázható, s eredetében összefügg a magyar Szeben helységnévvel.

 

Nagyszebentől Brassóig

 

     Nagyszebentől mind a vasútvonal, mind az országút délkeletre tart. Az első település itt Sellemberk, románul Şelimbăr. Legkorábbi írásos adata az 1323-ból való német nyelvű Schellemberg. A német helységnév tulajdonképpeni értelme ’visszhangos hegy’. A helységnek mind a magyar, mind a román neve a fenti német név átvétele alapján keletkezett.

Ha letérünk az országútról, rövid bekötőúton eljuthatunk a Cibin és a Hortobágy összefolyásánál fekvő kis faluba, magyar neve Moh. Vasúti megállója is van, román neve Mohu. Elsőként 1494-ben jegyzik: May, Moy. A név alapja talán az ’apró, zöld, levelű és szárú, spórákkal szaporodó növény’-t jelölő szláv eredetű magyar moh, moha közszó, amelynek van moj alakja is. A román név a magyarból való.

Visszatérve a délkelet felé tartó országútra, elérünk egy újabb helységet, magyar neve Vesztény, románul Vestem. Első írásos adatai 1468-ból valók: Westen, Westhen, Vesten. A német Westheim helységnév jelentése tulajdonképp ’nyugatra fekvő (hely)’. Mind a magyar, mind a román helységnév az erdélyi szász Westan név átvétele.

Vesztény után az országút északkelet felé, Fenyőfalván át Felek irányába fordul, ezzel szemben a vasútvonal déli irányban nagy kanyart tesz, miközben érinti Nagytalmácsot, innen keletre, északkeletre fordulva áthalad az Olt folyón, hogy majd Oltalsósebes és Oltrákovica érintésével Feleknél kerüljön az országúttal ismét egyvonalba.

Nagytalmács román neve Tălmaciu. A településnevet – megkülönböztető jelző nélkül – igen korán jegyzik: 1265: Tolmach, 1318: Tholmach. Szemben a szomszédos Kistalmács nevű faluval, ehhez a helységnévhez a Nagy- megkülönböztető szerepű előtag tapadt: 1854: Nagy Talmács. Az elsődleges Talmács településnév azonos a besenyő törzsnévvel. A besenyő Talmács törzs, vezérével, Tonuzobával együtt, beköltözött Magyarországra, s itt Taksony vezér főképpen a gyepűk védelmére telepítette le őket. A román Tălmaciu a magyarból való.

A magyarul Oltalsósebes nevű falunak román hivatalos neve Sebeşul de Jos, vasútállomása azonban a helységet így jelzi: Sebeş Olt. Nem régi település, hiszen csupán 1733-tól jegyzik: Also-Sebes. E helységnév Alsó- előtagja a szomszédos Felsősebes helységnévvel van korrelációban. Az Olt melléki település nevét a XX. század első évtizedében kiegészítették az Olt folyóra utaló előtaggal, így lett hivatalosan Oltalsósebes. Alaptagja a víznevekben gyakori sebes melléknév, tulajdonképpeni értelme ’gyorsfolyású(víz)’. A helység román Sebeşul de Jos részfordítás a magyarból.

Szintén Olt menti település Oltrákovica, románul Racoviţa. Neve elsőként 1494-ben tűnik fel: Rackawytz, de újabb írásos adata csak 1733-ból való: Rakovitza. Mai magyar nevében az Olt- előtag a hivatalos magyar helységnév-változtatás eredménye. Rákovica mind a magyarban, mind a románban szláv eredetű név, elsődlegesen olyan patakra vonatkozik, amelyben sok volt a rák.

Ha Veszténytől az országúton haladunk Felek felé, az országút átszeli Fenyőfalvá-t. A helység román neve Bradu. Történeti adatai: 1311: Feneufolva, 1337: Fenyefalva, 1394: Fenyeufalva. A magyar helységnév a fenyő fanévből keletkezett Fenyő személynévnek és a birtoklást kifejező falva ragos köznévnek a kapcsolata. 1850-től már a román Brad, Bradu névváltozatra is van adatunk, a román név jelentése ’fenyő(fa)’.

Mint már említettük, a vasútvonal az országúttal Feleknél kerül egyvonalba. Felek román neve Avrig. A helységnek magyar Felek neve nincs összefüggésben a Kolozsvár melletti Erdőfelek és a székelyföldi Magyarfelek helységnév utótagjával. Ezt mutatják a szóban forgó helység történeti adatai is: 1364: Affrica, 1370: Ebrek, 1384: villa Affrica, 1413: Ebreg, 1488 Frech, 1464: Fryk. Egy 1722-ből származó adatban így szerepel a helységnév: “Sedis nostrae Freck, quod hungarice Felek, latino sermone vero Affricam vocamus.” E nevek eredete, egymáshoz való viszonya tisztázatlan. Az azonban bizonyos, hogy a magyar Felek helységnév újabbkori átvétel a német Frek-ből, s a román Avrig összefügg az ómagyar kori Ebreg névvel és az Affrica talán a magyarországi latin ’műhely’ jelentésű africa közszóval tartozhat össze.

Az Oltba ömlő Porumbák nevű patak torkolatánál fekvő helység neve Alsóporumbák, fentebb, a patak felső folyása menti falu magyar neve Felsőporumbák. Román nevük Porumbacul de Jos és Porumbacul de Sus. Az előbbi település nevére az első adatok német nyelvűek: Warenbach, 1550: Warbach. Magyar neve 1589-ben Also Porumbak, román neve 1839-ben Porumbaku gyin Zsosz. A Porumbák elsődlegesen víznév, a két falun átfolyó patak neve. Az erdélyi szászban Bornbach, jelentése feltehetőleg ’pisztrángos patak’. Mind a magyar, mind a román név az erdélyi szászból való, bár a szász név előtagjának összefüggése, hangtani viszonya a megfelelő magyar és román név előtagjával máig tisztázatlan.

Elsődlegesen szintén a víznév volt a következő falu magyar Szarata neve, románul Sărata. A helységnévre vonatkozó írásos adatok: 1852: Zaratha, 1584: Serata, 1606: Szarata, 1854: Szeráta, Sărata. A helységnév alapja a román sărat ’sós’ közszó. A település magyar neve a románból való.

A következő helység, amelyet az országút átszel: Skorei, román alakja Scoreiu. Történeti adatai így sorakoznak: 1392: Szkore, 1486: Scorei, Skorey, 1528: Zkorei, 1759: Szkorey. A helységnév a szláv skoru ’valami feltűnő’ közszó, melynek román származékszava a Scorei. A magyar név feltehetőleg a románból való.

Innen a vasútvonal az országútnál kissé északabbra húzódik, áthalad Kercen, de Kercre az országútról le kell térni, rövid bekötőút visz a helységbe. Kerc román neve Cârţa. Valószínűleg az itt épült monostor miatt, a helységnév igen korán tűnik fel a dokumentumokban: 1202: Kerz, 1216: Karz, 1223: Kerch. A falu ott települt, ahol a Kerc-patak bal felöl az Oltba ömlik, a pataknév vonódott át a településre (1223/1359: “in rivum qui dicitur Kurchz”). A pataknév eredete vitatott. Keletkezhetetett német személynévből (Kerz tulajdonképp ’gyertya’), de hasonló hangzású személynév van a bolgárban is. A helység román neve – eredetilag Cârţ, majd Cârţa – kezdetben szintén a patak neve. Hasonló román nevű patak van Moldvában is.

Alsóárpás nevű falunál a vasút és az országút ismét egymás közelébe kerül. Alsóárpás hivatalos román neve Arpaşul de Jos, állomása azonban a helységet csak így jelzi: Arpaş. A falu nevére csupán 1511-től van adatunk: Arpas, Also Arpás. Az Alsó- előtag viszonyító elem, a közeli Felsőárpás-sal függ össze. A rajtuk átfolyó patak neve Árpás. A név olyan patakra utal, ahol a névadáskor sok lehetett a vadárpa. Az Árpás víz- és településnév az árpa növénynév -s képzős származéka. Az 1808-tól kimutatható Arpaşu de Jos falunév részfordítás a magyarból.

A vonat megáll Alsóucsa nevű falunál, az országút is áthalad rajta. Román neve Ucea de Jos, állomásának felirata csupán Ucea. Nyilvánvalóan ez az állomás szolgálja ki a közeli Felsőucsa (Ucea de Sus) utasait is. Első írásos adatai csak a XVI. századból valók: 1509: Ucsa, 1582: Also Wcza. A megkülönböztető Alsó- előtag viszonyítóelem, a hasonló nevű patak felső folyásánál fekvő Felsőucsa helységnévvel függ össze. Az Ucsa helységnév alapja talán török eredetű személynév, de valószínűbb, hogy valamely déli szláv nyelvből származik, a szerbhorvát ovca köznév jelentése: ’juh’.

Az Olt balpartján felfelé haladva a következő település Alsóvist, románul Viştea de Jos. Első írásbeli adatai szintén XVI. századiak: 1511: Also Vist, 1534: Wysd, 1582: Also Wist. Nevének Alsó- előtagja a Fogarasi-havasokban eredő és az Oltba ömlő Vist patak felső folyásánál fekvő Felsővist helységnévvel van összefüggésben. A Vist helységnév alapja személynév, az alapjául szolgáló személynév viszont szláv eredetű. A román Viştea de Jos részfordítás a magyarból.

Ugyancsak patak melletti település Besimbák, román neve Olteţ. A helység német Beschenbach névváltozata tűnik fel elsőként a dokumentumokban: 1529: Bezenbach, 1534: Bessenbak, 1584: Besimbak. Elsődlegesen szász eredetű pataknév, tulajdonképpen ’Besenyő-patak’. A pataknév vonódott át a mellette kialakult településre. A magyar helységnév a németből való. Régi román Beşinbach magyar közvetítéssel került a románba, ezt váltotta fel az újabb, hatósági úton adott Olteţ, ez az Olt folyónév - kicsinyítő képzős származéka.

Besimbákot követő település Alsószombatfalva, román nevén Sâmbăta de Jos. Történeti adatai: 1534: Zombata, 1583: Zombatfalva, 1589: Also Szombatfalva. Nevének Alsó- előtagja a közeli Felsőszombatfalva helységnévvel van korrelációban. A Szombatfalva helységnév a magyar Szombat személynév és a birtokviszonyra utaló falva összetételéből keletkezett. Már a XII. században feljegyeztek ilyen személynevet: Sumbot. A román Sâmbăta de Jos részfordítás a magyarból.

Fogarasig a vasútvonal és az országút még három kis telelpülést érint, ezek Voila, Dridif, Betlen.

Voila román neve ugyancsak Voila. Első írásos adatai: 1511: Voila, 1520: Vojla. Alapja egy szláv eredetű személynév. Mind a magyarban, mind a románban azonos alakú helységnév Dridif, 1509-ben Drüd, 1511-ben Drich, 1518-ban Dridif. E helységnévnek is valószínűleg egy személynév az alapja, a személynév német eredetű lehet. Betlen (!) hivatalos román neve Beclean, állomása a Szamos menti Bethlen román Beclean pe Someş névvel szemben ezt a helységet így jelzi: Beclean pe Olt. Nevének alakja 1509-ben Bethlen, 1534-ben Bettlehem, 1601-ben Betlen. Éppúgy mint a Déstől északkeletre fekvő Bethlen ez is puszta személynév, a helynév a személynévből keletkezett magyar névadással. Az alapjául szolgáló személynév a bibliai Betlehem helységnévből való. A román Beclean a magyarból származik.

E falvakat érintve jutunk el az Olt folyó bal partján fekvő városba, Fogaras-ra, román neve Făgăraş. Nevének első írásos adatai: 1291: Fogros, 1369: Fogaras, 1372: Fugaras, Fuguras. Román nevének alakja is viszonylag korai: 1424: Fagraşu. Nevének eredete máig sincs tisztázva. Kapcsolatba hozták a fogoly madárnév fogor változatával, feltételezték továbbá, hogy a Fogor családnév -s képzős származéka, sőt volt, aki úgy vélte, hogy Fogaras tulajdonképp: faváros. A román Făgăraş a magyarból való.

Fogaras utáni első település Mundra, románul Mândra, állomása szerint Mândra Oltului. Nevének első írásos adata 1400-ból való: Mondra, alakja 1520-ban Mundra. A magyarban román eredetű helységnév, alapja a személynévként is élő ’büszke’ jelentésű román mândru közszó.

Innen már elhagyjuk az Olt völgyét és a Persány-hágón át haladunk Brassó felé. A Persány-hegységhez közeledve egyre ritkábbak az útvonalba eső települések. Az első Sárkány, román nevén Şercaia, amely még az Olt vízgyűjtő területén települt. Neve már 1235-ben felbukkan: Sarcan, majd 1372-ben német nevét is feljegyzik: Scherkkengen. A településnév alapja a sárkány főnévből keletkezett Sárkány személynév. A személynévre a legkorábbi adat: 1329: Nicolaum dictum Sarkan. A román Şercaia a magyarból való.

A Persány-hegység aljában egy település is viseli a Persány nevet, románul ugyancsak Perşani. Nem régi település, hiszen nevére csak a XVI. században vannak adatok: 1527: Persany, 1535: Persani. Nem túlságosan meggyőző az a nézet, amely szerint a perzsa népnév román -eni képzős származéka volna. Az azonban bizonyos, hogy a Persány-hegység neve, és a róla elnevezett Persány település a magyarban a románból való.

A Persányi-hágón túl az első település a Homoród-patak völgyében fekvő Vledény, hivatalos román neve Vlădeni, állomása azonban így jelzi a helységet: Vlădeni Ardeal. Neve csak a XVI. század második felében bukkan fel: 1570: Vledény. A településnév a román Vlad személynév -eni képzős származéka. A magyar Vledény a románból való.

Az országút nem érinti, de a vasútvonal kanyart téve áthalad egy olyan falun, amelynek magyar neve Szunyogszék, románul Dumbraviţa. Történeti adatai: 1509: Zwnyogszegh, 1760–62: Szunyogszeg, 1805: Szunyogszék. Régebbi román neve a magyar szunyog állatnév fordításából származik: 1850: Czintár (!), 1854: Ţinţari. A mai román Dumbraviţa a hivatalos román helységnév-változtatás eredménye. A magyar helységnév a szúnyog rovarnév alapján keletkezett Szunyogh személynév és a ’házcsoport’ jelentésű szeg összetétele; a szeg utótagot később felváltotta a ’vizenyős terület szúnyogokkal teli góca’ jelentésű szék főnév. A helység mai román Dumbraviţa nevét hatósági rendelkezés útján kapta.

A következő helységnél, Feketehalomnál a vasút és az országút egyvonalba kerül. Feketehalom román neve Codlea. Korai adatok jelzik nevét: 1265: Feketewholum, 1267: Feketeholm, 1268: Feketewhalum. A XIX. században feltűnik a mai román Codlea helységnév előzménye is: 1808: Kotles, 1850: Kottle, 1854: Cotlea. A helységet arról a magaslatról nevezték el, amely tőle nyugatra emelkedik, s amelyen vár is épült. A magyar helynév a fekete melléknév és a halom főnév összetétele. A román Codlea személynévi eredetű.

Brassó előtti helység Vidombák, román nevén Ghimbav. Első történeti adatai német nyelvűek: 1342: Widinbach, 1351: Widempach. Román név formája 1869-ben tűnik fel, a bizonyosra vett magyar alak 1760–62-ből való: Vidombák. A helység arról a patakról kapta  nevét, amely mellé települt. A pataknév német eredetű, a Weidenbach tulajdonképpeni jelentése ’Füzes-patak’. Mind a magyar Vidombák, mind a román Ghimbav a németből való.

Elérkeztünk utunk végére, Brassóba. Nevéről már beszéltünk a Héjjasfalvától Brassóig tartó településnevek számbavételekor.

 

Dédától Marosfőig

 

     Dédától mind a vasút, mind az országút a Maros felső folyása mentén – északon a Kelemen-, délen a Görgényi-havasoktól szegélyezve – keleti irányba halad. A folyó jobb és bal partján “telepek” sora található. Az első ilyen település Dédabisztratelep, hivatalos román nevén Bistra Mureşului, állomása azonban a helységet így jelzi: Deda Bistra. Déda közvetlen szomszédságában, ott keletkezett, ahol a Bisztra-patak jobb felől a Marosba ömlik. Újabb település. Neve a Déda, a Bisztra és a telep névelemek összetételéből alakult, a XX. század elején a hivatalos magyar helységnévrendezés következtében keletkezett. A Bisztra ’gyors folyású, sebes vízű’ patak; neve szláv eredetű.

     Az országút áthalad egy Galonya, románul Găloaia nevű falun. Ratosnyához tartozó, újabb tanyaszerű település. A helységnév egy a magyarban ’kopár hely’ jelentésű szláv közszóból ered. A román név a magyarból való.

     A következő helység megint egy “telep”, de a vasútnak is van itt megállója: Borziatelep, románul Borzia. Közigazgatásilag szintén Ratosnyához tartozik. Neve csak 1956-ban került a román helységnévtárba. Alapja egy ’bodza, borza’ jelentésű szláv szó; bodzás helyre utal. A magyar név előtagja feltehetőleg a románból való, ez egészült ki a ’lakóhely’ jelentésű -telep utótaggal.

     Már nagyobb helység Ratosnya, román nevén Răstoliţa, de ez is viszonylag újabb település: 1850: Restolcza, Restosna, Răştoşnea. Ez a neve a Maros jobboldali mellékvizének is. Itt ömlik a Marosba Ratosnya pataka. Neve szláv eredetű, ’folyóelágazás, patakelágazás; vízválasztó, vízköz’ jelentésű szláv szóból ered. A régi román Răştoşnea a magyarból, a Răstoliţa közvetlenül a szlávból való.

     Tovább haladva a Maros forrásvidéke felé, a vasúti megálló román neve Andreneasa, magyarul Andrenyásza, Andrenyászatelep. Szintén új helység, közigazgatásilag Palotailvához tartozik. Nevére csak 1850-ből van adatunk: Anrenyesze. A telep neve a román Andrei személynév -easa képzős származéka. A magyar Andrenyásza név a románból való.

     A következő helység Palotailva. A falu a Maros baloldali mellékvize, az Ilva torkolatánál települt. Mai román neve Lunca Bradului. Egy kései, 1854-ből származó adata szerint a helység neve: Palota, románul Pălata, de volt a helységnek a pataknévvel egyező Ilva neve is. A mai magyar név a Palota és az Ilva összetétele. Az előtag egy ’palota’ jelentésű kárpátukrán szóból származik, az utótag, az említett mellékvíz neve szintén szláv eredetű; egy ’agyag, iszap’ jelentésű ősszláv szó rejlik benne. Régi román neve Pălata, Poleţi Ilva volt, az újabb, a hivatali intézkedéssel kapott Lunca Bradului név jelentése: ’a fenyves lankája, rétje’.

     A vasút következő megállóját állomásának román felirata így jelzi: Stânceni Neagra, a helységnévtár szerinti hivatalos neve csupán Neagra, magyar neve Nyágra. Szintén újabb, Palotailvához tartozó hegyi falucska. Nevét valószínűleg sötét vizű patakáról kapta (neagră = fekete). Az állomás feliratának első eleme a ’szikla’ jelentésű román stâncă közszó -eni képzős származéka. A magyar Nyágra a románból való.

     Népes, de szintén újabb település a Nyágra utáni két falu: Mesterháza, románul Meştera, és Gödemesterháza, románul Stânceni. A XIX. századvégi megyetérképeken külön-külön mint Mesterháza, illetőleg mint Göde szerepel. A település neve csak a XIX. század első felében bukkan fel: 1824: Mesterhaza. A Göde német eredetű személynév, a Mesterháza a magyar mester főnév és a ’lakóhely’ jelentésű ház birtokos személyragos alakjának az összetétele. A román Meştera a magyarból való. Gödemesterházának román neve előbb a magyarból átvett Meşterhaza, majd Gudea-Meşterhaza volt, hivatali intézkedéssel lett később Stânceni, jelentése ’sziklalakók’.

     Maroshévíz előtt egy újabb szórványtelepülést találunk, magyar nevén Csobotány, románul Ciobotani. A magyar Csobotány a románból való, a román helységnév a szláv eredetű Ciobot személynévnek -ani képzős származéka.

     Ezzel elérkezünk a Gyergyói-medence északi kapujánál fekvő városhoz, mai magyar neve Maroshévíz, románul Topliţa. Eredeti magyar neve is az elsőként 1626-ból adatolható, a román névtől csak írásváltozatban eltérő alak: Toplicze, 1760–62-ben: Taplosza, 1805-ben Toplitza, 1850-ben Taplitza. Volt a helységnek a magyarban Gyergyótoplica, Oláhtoplica névváltozata is. A régi magyar Toplicza és a román Topliţa előzménye a déli szláv eredetű, ’melegvízű forrás’ jelentésű román topliţa közszó. A nevet a XX. század elején magyarosították, s így lett 1906 óta a magyarban Maroshévíz, a Maros- előtag a folyó mellékére utal. Maroshévíznek sáros, savanyú vízű forrásai vannak. Volt és újabban van a helységnek a magyar Oláhtoplica mintájára Topliţa Română névváltozata is.

     Maroshévíztől mind az országút, mind a vasútvonal – a Maros folyását követve – délkeletre fordul, s Gyergyóvárhegyig olyan egymástérő hegyvidéki településeket érint, amelyek csak a XX. század második felében kapták meg “a falu” rangját. A patakvölgyekben, tisztásokon épült, elszórt házak ugyanis idővel falvakká sűrűsödtek. Ezek között van Galócás, Kerekfenyő, Runk, Salamás, Gyergyóhódos és maga Gyergyóvárhegy.

A vasúti megállóval is rendelkező Galócás román neve Gălăuţás. Eredetileg a Maros baloldali mellékvize: Galócás-patak. A víz- és helységnév a szláv eredetű magyar galóca ’gombafajta’ főnév -s képzős származéka. Galócát termő helyre, vízmellékre utal. A román Gălăuţaş a magyarból való.

Kerekfenyő román neve Platoneşti. A magyar név talán ’kerek fenyőerdő’ értelmű. A román Platoneşti a Platon személynév -eşti képzős származéka.

Kis, hegyi település Runk is. A román Runc az ’irtás, tisztás’ jelentésű román runc közszóból ered. A magyar Runk helységnév átvétel a románból.

Runk vasútállomása közös a közeli Salamás nevű faluéval, az állomás román felirata: Sărmaş-Runc. Salamás hivatalos román neve Sărmaş. Írásos adata igen későn bukkan fel: 1850: Salomás, 1864: Solomas. A Salamás helységnév a magyar ’kígyóhagyma, vadhagyma’ jelentésű sárma növénynév -s képzős származéka, a név e növénnyel benőtt helyre utal. A Salamás az r ~ l váltakozás alapján keletkezett a saramás, sármás származékszó alapján. A román Sărmaş a magyarból való.

Salamás után kinyílik, kiszélesedik a Gyergyói-medence, s az itt lévő települések nevei mind-mind kiegészülnek a tájra utaló Gyergyó- előtaggal. Az első ilyen település a Maros jobb partján fekvő Gyergyóhódos, román neve Hodoşa. Csak az országút halad át rajta, nincs vasúti megállója. A Hodos ~ Hódos eredetileg pataknév, amely átvonódott a mellette kialakuló településre. A kialakult település neve Hodos, illetőleg Hódos, de a több hasonnevű településtől való megkülönböztetés végett előtagot kap: a szomszédos településhez kötődve előbb Ditróhodos, majd Gyergyóhódos. Az 1913-as magyar helységnévtár ez utóbbi névváltozatot teszi hivatalossá. A Hódos ~ Hodos víznév a magyar hód (régi hod) állatnév -s képzős származéka. A patakban sok volt a hód. A román Hodoşa a magyarból való.

Gyergyóhódossal átellemben, a Maros bal partján fekszik Gyergyóvárhegy, románul hivatalosan Subcetate, a helységet vasútállomása így jelzi: Subcetate Mureş. Elsőként a nagy többségében román ajkú falu magyar névváltozata bukkan fel: 1750: Varviz, 1760–62-ben már Várhegy, a románban egy 1809-es adat szerint Csétatyé ’vár’, majd az újabb magyar névváltozat Várhegyalja (1853: Várhegyalya, 1854: Várhegy-Allya). Nevét a XX. század elején hivatali úton Gyergyóvárhegy alakban rögzítették. A román Subcetate a régi magyar Várhegyalja román megfelelője, fordítása.

Az országút áthalad Ditrón, a vasút Ditró és Gyergyóremete között húzódik. Ditró neve csak a XVI. század második felétől adatolható: 1567: Gijtro, 1576: Ditro, 1766-os adata szerint Ditrofalva, majd ismét Ditró, illetőleg a tájra utaló előtaggal kiegészülve Gyergyóditró. A Gyergyó- előtagot – azzal indokolva, hogy a magyar nyelvterületen csupán ez az egyetlen Ditró nevű helység található – a XX. század elején hivatali úton eltörölték, de még ma is gyakran feltűnik a Gyergyóditró névváltozat. Az elsődleges Ditró helységnév eredete máig tisztázatlan. Felmerült, hogy alapja egy német eredetű személynév: Dietroch. Az a nézet, hogy benne egy feltételezett Detre jó ’Detre pataka’ víznevet kellene keresnünk, valószínűtlen. A román Ditrău a magyarból való.

Vele átelemben, a Maros bal partján fekszik Gyergyóremete, román neve Remetea. Az előtag nélküli első írásos adata kései: 1567: Remete. Később, 1864-ben feltűnik a Gyergyószékre utaló, a Gyergyó- előtaggal ellátott teljesebb neve is: Gyergyó-remete. Neve a személynévként is használt magyar remete közszó alapján keletkezett. A román Remetea a magyarból való.

A vasútvonal és az országút a Marostól keletebbre, Gyergyószárhegy nevű falunál ismét egymás mellé kerül. Gyergyószárhegy román neve Lăzarea. Történeti adatai: 1566: Zarhegij, 1576: Szárhegy, 1602: Zar Hegj, s csak a XX. század elején kapta – hivatali úton – nevének megkülönböztető Gyergyó- előtagját, így lett hivatalosan Gyergyószárhegy. Az elsődleges Szárhegy a ’tar, kopasz” jelentésű szár közszó és a hegy főnév összetétele. Román neve egy 1850-es adat szerint Gyál (román deal = hegy), majd a magyarból átvett Sarhegi, Giurgeu-Sarhegi volt, a főhatalom-változás után kapta mai nevét, s így lett – a birtokos gróf Lázár családra utalva – Lăzarea.

Utunkat folytatva, már előttünk van a Gyergyói-medence központi városa: Gyergyószentmiklós. Román neve Gheorgheni. A hajdan is jelentős település neve a pápai tizedjegyzékben tűnik fel, de nem Szentmiklósként, hanem mint Gyergyó: 1333: de Georgio. A megfejtési kísérleteknek máig ellenálló Gyergyó helységnevet felváltja a puszta védőszentnév: 1567: Zent Mijklos, de csaknem ezzel egyidőben megjelenik a tájra utaló előtaggal kiegészült teljes név is: 1568: Gijergijo Zent Mijklos. Egyházi eredetű településnév. A helységnek névadója a kisázsiai Myra püspöke, Szent Miklós, az ő tiszteletére emelték a helység templomát. Szent Miklós volt a templom védőszentje. A település  román neve a magyarból átvett Gergio Sânt-Miclăuş volt, később, hivatali úton kapta a Gheorgheni nevet.

Gyergyószentmiklóstól délre fekszik Tekerőpatak, román nevén Valea Strâmbă. Nevének régi, okleveles adatai: 1567: Tekeres patak, 1569: Tekerewpatak, 1576: Tekereopatak. Eredetileg annak a tekervényes pataknak volt a neve, amely mellé a falu települt. A víznév a ’kanyargós’ jelentésű tekerő melléknévi igenév és a patak főnév kapcsolatából keletkezett. Régi román neve a magyarból átvett Techerepatac volt, mai hivatalos Valea Strâmbă nevet hivatalos úton kapta, jelentése ’görbe patakvölgy’.

A vasútnak Tekerőpatak és Vasláb között van még egy megállója, állomásának román felirata szerint Şugău. Ez tulajdonképp csak a megálló neve, ugyanis ilyen nevű falu itt nincs, talán Kilyénfalva állomásaként szolgál. A Şugău alighanem az itt folyó csermely román neve, magyar nevén Sugó. A Sugó a ’zúg’ jelentésű sug ige melléknévi igeneve. A román Şugău a magyarból való.

 A Maros forrásvidéke előtt van egy helység, amelynek neve a magyarban Vasláb, románul Voşlobeni. A helységnév első írásos alakja csak 1750-ből adatolható: Gyergyo-Vasláb (!), 1760–62-ben Vasláb. A helyi magyarázat szerint alapítója egy “sánta vaslábú” ember volt, s róla vehette nevét a helység. Ennek a magyarázatnak nincs valóságalapja. A helységtől nem messze magasodik az 1019 m magas Vas- nevű hegy. A hegy lábai az említett helységig nyúlnak le. Így a Vasláb tulajdonképpen ’vasércet tartalmazó hegyláb’ jelentésű. Eredetileg térszínformanév, mely az itt kialakuló település neve szintén Vasláb lett. A román Voşlobeni a hivatalos helynévadás eredménye, a magyarból átvett Voşlab névnek -eni képzős származéka.

Eljutottunk a Maros forrásvidékéhez. Az itt kialakult újabb turista jellegű üdülőhely neve Marosfő, mely név a Maros folyónév és a ’kezdet, forrás’ jelentésű szavunk összetételéből alakult. A Maros forrásával, “fejével” kapcsolatos. A román Izvorul Mureşului a magyar név tükörfordítása, tulajdonképp ’a Maros forrása’.

A Maros Erdély egyik legfontosabb folyója. A régió vízneveinek legrégibb rétegébe tartozik, ősi folyónév, még a római kort megelőző időből származik. Az ókori forrásokban mint Maris, Marisos, Marisia fordul elő. A név egy ’tenger, tó, posványvíz’ jelentésű feltételezett indoeurópai mori szóalak származékából keletkezhetett. A római uralmat csak a Maros és víznévként több hasonló társa, a Szamos, Olt, Körös, Ompoly élte túl, az ebből a korból való településnevek, (Napoca, Potaisa stb.) feledésbe merültek. Az ősi indoeurópai folyónevek, miként a Maros is, szláv közvetítéssel kerültek a magyarba.

 

Marosfőtől Tusnádfürdőig

 

     Marosfőnél elhagyva a Gyergyói-medencét az újabb székelyföldi táj: Csík. A már 1324-ben előforduló Chyk névnek eredete vitatott. Lehet ugyanis, hogy személynév (ilyen nevű személyt már 1238-ban feljegyeztek), de lehet hogy egy ’határ’ jelentésű török szó rejlik benne, és hasonló alakú és jelentésű türkmén meg kazak szóval vetik össze. Megint mások annak a nézetnek adnak hangot, hogy a Csík eredetileg vízfolyást jelölt, és az áttelepülő székelyek hozták magukkal egykori szálásterületükről.

     A vasút meg az országút is az Olt folyó mentén déli irányba tart. A Székelyföldön eredő és a Vöröstoronyi-szoroson át Erdélyt elhagyó folyó, az Olt neve az ókorban Alutus, Alutas alakban tűnik fel. A feltehetően dák eredetű víznév; ’forrás’ jelentésű litván és lett szavakkal vethető össze. Szláv közvetítéssel kerülhetett a magyarba.

     Elsőként mindjárt két olyan településen haladunk át, amelyek neve egyházi eredetű, az egyik Csíkszentdomokos, a másik Csíkszenttamás. Csíkszentdomokos, román nevén Sândominic, a csíki táj legnépesebb faluja. Templomának védőszentje Szent Domokos, a domonkos vagy dömés szerzetesrend megalapítója. A templomcím egyben a település neve is lett. Neve kezdetben előtag nélküli puszta szentnév: 1567: Zent Damokos. A puszta szentnév a tájra vagy a megyei hovatartozásra utaló előtaggal egészül ki: 1808: Csík-szent-Domokos. A helység román Sândominic neve magyar mintát tükröz.

     Csíkszenttamás román neve Tomeşti. Elnevezését szintén templomának védőszentjéről, a “hitetlen” Szent Tamás apostol tiszteletére emelt templomáról kapta. Latin neve már a pápai tizedjegyzékben felbukkan: 1332–34: de Sancto Thoma. Az első írásos magyar névváltozata, a puszta szentnév, 1441-ből való: Zenth Tamás. A puszta szentnév mint helynév már 1456-ban előtaggal egészül ki: Chijkzenthamás, de 1597-ből Zent Thamasfalwa néven olvasható, hogy azután 1741-től megint Csík-Szent-Tamás változatban váljon ismertté. A helység román neve előbb a magyarból átvett Sântămaş, Cicsântămaş volt, utóbb illesztették bele a román névrendszerbe, így lett Tomeşti.

     A két falunak – Csíkszentdomokosnak és Csíkszenttamásnak – közös az állomása. Az állomás román felirata ez: Izvorul Oltului, jelentése ’az Olt forrása’. Tovább, déli irányba haladva egymásba érő, összenőtt falvak sorakoznak: Csíkjenőfalva, Karcfalva, Csíkdánfalva…

     Csíkjenőfalva román neve Ineu. Lehet, hogy e falura vonatkozik a pápai tizedjegyzékben található latin nyelvű helységnév: Sancto Johanne. E feltevést bizonytalanná teszi az a tény, hogy Csíkjenőfalvának a középkorban három másik faluval – Karcfalvával, Csíkdánfalvával és a mára már Csíkdánfalvába beolvadt Oltfalvával – volt közös temploma, amelyet Nagyboldogasszony tiszteletére állítottak. A falu mai nevére az első írásos adatunk 1406-ból való: Jenőfalva. E név egészül ki később a tájra utaló Csík- előtaggal: 1882: Csik-Jenőfalva. Az elsődleges Jenőfalva a Jenő személynév és a birtokviszonyt kifejező falva összetételéből keletkezett. A helység román neve előbb a magyarból átvett Ienofalau, Inofalău volt, az utóttag elhagyásával a magyar Jenő személynévnek megfelelő Ineu lett.

     A szép erődtemplomáról ismert Karcfalva román neve Cârţa. Írásos adatainak sora így alakult: 1566: Karchijfalva, 1567: Karchffalwa, 1569: Kerczffalwa, 1750: Kerczfalw, 1760–62: Kartsfalva, 1850: Karcsfalva. A név kiegészül a tájra utaló Csík- előtaggal: 1882: Csik-Karczfalva. Mivel a magyar nyelvterületen csak egyetlen Karcfalva volt, így nem kellett formailag megkülönböztetni, a XX. század eleji helységnévrendezéskor eltörölték nevéből a Csík- előtagot, s az 1913-ban kiadott helységnévtár a helységnevet hivatalosan Karcfalva alakban rögzítette. Újabban ismét a Csíkkarcfalva a gyakori névforma. Az elsődleges névváltozat talán nem Karcfalva, hanem Kercfalva volt, előtagja, a Kerc, egy ’gyertya’ jelentésű német eredetű német személynév lehet, s ehhez kapcsolódott a birtoklást kifejező -falva utótag. A románban a neve előbb a magyarból átvett Cârţfalău volt, az utótag elhagyásával, s a Cârţa személynévhez való hozzáigazítással a hivatalos román neve ma Cârţa. A változtatás nem nagyon szerencsés, hiszen a Fogaras melletti Kerc-nek is a román neve Cârţa.

     Karcfalvával mára már összeépült Csíkdánfalva,  román neve Dăneşti. Az Olt folyótól keletre fekvő része hajdan különálló falu volt: Oltfalva. Csíkdánfalva nevére csak a XVI. század második felétől van írásos adatunk: 1567: Danffalva, 1576: Dánfalva. Később a név kiegészült a tájra utaló Csík- előtaggal: 1882: Csik-Dánfalva. Az elsődleges Dánfalva helységnév a Dán személynév és a falva birtokos személyragos főnév kapcsolatából keletkezett. Régi román neve Danfalău volt, hatósági úton a személynév -eşti képzős származéként alkották a mai hivatalos nevet: Dăneşti.

     Csíkmadaras hivatalos román neve Mădăraş, de állomása így jelzi a falut: Mădăraş Ciuc. Aligha dönthető el, hogy a falu madaras hely volt-e, vagy pedig egy Madaras nevű személy birtoka, vagy éppen a (királyi) madarászok (madarasok) települése. A helységnek a neve csak 1567 körül bukkan fel: Madaras. Kiegészül később a tájra utaló Csík- előtaggal: 1882: Csik-Madaras. A helység román Mădăraş neve átvétel a magyarból.

     Az országúton vagy a vasúton dél felé haladva tovább, ismét három, csaknem egybeépült falun haladunk át, ezek: Csíkrákos, Madéfalva, Csíkcsicsó. Igaz, Madéfalva nagyobb része jobbról, az Olton túl esik, Csíkcsicsó viszont elnyúlik az országút mentén.

     Csíkrákos románul Racu. E település neve már a pápai tizedjegyzékben felbukkan: 1333: Rakus. A név alakja 1463-ban is Rakus, de a XVI. században a -falva utótaggal szerepel: 1567: Rakosffalwa, 1577-től ismét csak Rákos. Jóval később egészül ki a tájra utaló előtaggal: 1882: Csik-Rákos. A Rákos eredetileg víznév, egy olyan patakra vonatkozott, amelyben a település kialakulásakor sok volt a rák, a pataknév vonódott át a településre. Alakilag a Rákos a rák főnév -s képzős származéka. A román Racu magyar mintát tükröz, a magyar rák közszónak a románban is rac a megfelelője. Mindkét nyelvben szláv eredetű szó.

     Madéfalva román neve Siculeni. A magyar falunév a XVI. századi adatok szerint Amadéfalva (1567: Amadeffalva, 1570: Amadefalwa, 1576: Amadéfalva), de már az 1607 és 1708-ból származó adatok szerint Madefalua, illetőleg Madéfalva. A település neveként 1733-ban átmenetileg feltűnik a Mátyásfalu, 1750-ben a Mátéfalva is. Az elsődleges Amadéfalva az Amadé személynév és a birtoklást kifejező falva összetételéből keletkezett. Az Amadéfalva helységnévből úgy lett Madéfalva, hogy a nyelvérzék a szókezdő a-t határozott névelőnek fogta fel és elhagyta. Régi román neve Madefalău volt, a madéfalvi veszedelemre utalva hivatali úton Siculeni lett.

     A vasúti csomópont neve 1919 előtt Madéfalva volt, most a társfalu román Ciceu neve szerepel az állomásépület homlokán, magyar neve Csíkcsicsó. Első írásos adata 1566-ból való: Chycho. A helység névváltozata 1569-ben Chichofalva, 1675-ben Csik-Csicsó. A Csicsó helynév puszta személynévből keletkezett magyar névadással. E személynév más településneveknek is alkotóeleme (Balatoncsicsó, Somogycsicsó, Csicsómihályfalva stb.). Mai nevének Csík- előtagja a megyei hovatartozásra utal. A román Ciceu a magyarból való.

     Elérjük a megyeközpontot, a város magyar neve Csíkszereda, román neve Miercurea Ciucului. Közigazgatásilag – a csíkszeredai városmag körül – több faluból tevődik össze. Ezek: Csíktaploca, Csíksomlyó, Zsögöd.

     A várost említő oklevelekben a helységet jobban lokalizáló Csíkszereda név váltakozik a népi névhasználatban ma is élő Szereda településnévvel: 1558: Csikszereda, 1567: Zereda, 1568: Chyk Zereda, 1576: Szereda. A mai Csíkszereda névben a szereda arra utal, hogy a helységben szerdai, szeredai napon tartották a hetivásárt, az előtag pedig arra, hogy a város Csík központja. A románban volt a városnak ilyen neve is: Ciuc-Sereda, egy 1850-es adat szerint Mnyerkur (rom. miercuri = szerda), mai Miercurea Ciucului is magyar mintát tükröz, állomásának felirata Miercurea Ciuc.

     A város északi része – hajdan önnálló falu – Csíktaploca, románul Topliţa-Ciuc. Történeti adatai: 1567: Taplocha, 1569: Taplocza, 1576: Toplocza. A megkülönböztető szerepű Csík- előtaggal kiegészült helységnévre 1720-ból van adatunk: Csik-Taplocza. A Taplocza helységnév egy szláv eredetű magyar népi taploca ’hévízű forrás, sáros tócsa’ jelentésű közszóból ered. Eredetében azonos Maroshévíz régi Oláhtoplica nevének utótagjával, valamint a magyarországi Tapolca városnévvel. A román Topliţa az eredeti szláv alakot őrizte meg.

     Most már Csíkszeredának északkeleti része, de ma is külön faluként tartják számon a Nagy- és Kis-Somlyó hegy aljában fekvő ismert kegyhelyet, a helység neve Csíksomlyó, románul Şumuleu-Ciuc. Ez a hajdan közigazgatásilag önálló település szintén két falu – Várdotfalva és Csobotfalva – egyesítése révén keletkezett. Ferences templomát és kolostorát mint önálló plébániát, már a pápai tizedjegyzék is említi: 1334: Sumlov. A Somlyó név később váltakozik a Várdotfalva névvel: 1444: villa Somlyó, 1519: Vardotfalwa, 1569: Somlio, 1602: Vardófalva, 1736: Csík-Somlyó. A Várdotfalvával összenőtt Csobotfalva nevére a XVI. századból vannak adataink: 1567: Chijobot, 1576: Csobotfalva. Mind a két helységnév előtagja személynév, a Várdot, illetőleg a Csobot személynév és a falva összetételéből keletkezett. A mai (Csík)somlyó helységnév az 1035 m magas Nagy-Somlyó hegyről vonódott át a tőle északnyugatra fekvő községre. A Somlyó ~ Somló hegynév a somlyik ~ somlik ige melléknévi igenevének az őrzője, jelentése: ’lassan omladozik (hegy)’. A román Şumuleu, Şumuleu-Ciuc a magyar helységnév népi Somolyó alakjának az átvétele.

     A Csíkszeredához tartozó, a város belterületétől délre fekvő Zsögöd, román nevén Jigodin, legkorábbi írásos adatai a XVI. századból valók: 1567: Szeógeód, 1569: Sijged, 1567: Sükeöd. 1727-ben átmenetileg feltűnik a névnek Sögöttfalva alakja is. A Zsögöd helynév eredete tisztázatlan, talán egy -d képzős személynév rejlik benne. Román neve régebb Suged, Jeged volt, a mai Jigodin is a magyar névre vezethető vissza.

     Az Olt mentén Csíkszeredától délre, délkeletre több olyan településen haladunk át, amelynek neve az egyházi eredetű településnevek csoportjába tartozik.

Az első ilyen település Csíkszentkirály, a románban Sâncrăieni. A helységnév arra utal, hogy a közösség templomát az első magyar királynak, Szent Istvánnak a tiszteletére emelték. A közelebbi megjelölés nélküli “Szent király”, mindig Istvánt, s nem Lászlót jelentette. Csak Erdélyben 11 ilyen nevű település van, s csak előtaggal kiegészítve lehetett elkülöníteni őket egymástól. Csíkszentkirály latin nyelvű első történeti adatát a pápai tizedjegyzékből ismerjük: 1332–34: de Sancto Rege. Csak századokkal később tűnik fel a név magyarul is: 1566: Zent Kyraly. Később a puszta Szentkirály kiegészül a megkülönböztető szerepű, a megyei hovatartozásra utaló Csík- előtaggal: 1760–62: Csik Szent Királly. A helység román neve előbb a magyarból átvett Szint Kraj, Cic-Sân-Craiu volt, de később hatósági úton beillesztik az -eni képzős román névrendszerbe, így lett Sâncrăieni.

Csíkszentkirálytól délre a vasút és az országút eltávolodik egymástól. A vasút továbbra is az Olt mentén halad, az országút ettől keletebbre, a medence keleti szélén húzódik, hogy majd Tusnádfürdőnél megint egyvonalba kerüljenek. Tegyük meg ezt az utat Csíkszentkirálytól Tusnádfürdőig előbb vasúton, s azután az országúton.

A Csíkszentkirály utáni vasúti megálló Csíkszentimre, hivatalos román neve Sântimbru, de állomásának román felirata azonban így jelzi a helységet: Sântimbru Ciuc. Az itt élő közösség templomát az 1001 és 1031 között élt Árpád-házi Imre herceg, István király és Gizella tragikus sorsú fia, Szent Imrének tiszteletére emelték. A templomcím egyben a helység neve is lett. A helységnév első okleveles adata csak 1567-ben bukkan fel: Zent Emreh, 1567-ben Zenttimre. Ez a településnév is kiegészült a tájra, a megyei hovatartozásra utaló Csík- előtaggal: 1738: Csik-Szent-Imre. A román Sântimbru a magyarból való.

Vasúti megállója van Csíkszentimrétől délre fekvő Csíkszentsimon nevű falunak is. A helység román neve Sânsimion. Templomának védőszentje az a Szent Simon apostol, aki a hagyomány szerint előbb Egyiptomban, majd Perzsiában terjesztette az evangéliumot, s itt szenvedett vértanúságot. A helység a templomának védőszentjéről, Szent Simonról kapta nevét. Latin nyelvű adata elsőként a pápai tizedjegyzékben olvasható: 1333–34: de Sancto Simone. Előtag nélküli magyar adata is pusztán a szentnév: 1456: Zentsimon. A puszta szentnévhez a tájra utaló előtag járult: 1882: Csik-Szent-Simon. A helység román Sânsimion neve a magyarból való.

A vasútvonal Szentsimontól továbbra is délre halad, de csak Csíkverebesen van megállója, előtte azonban még van egy másik falu: Csatószeg, románul Cetăţuia. E falu nevére is csak a XVI. század második feléből van adatunk: 1567: Chiato Zegh, 1569: Chjato Zeg, 1570: Cyatozegh. A helységnév a magyar Csató családnévnek és a ’házcsoport’ jelentésű szeg főnévnek az összetétele. Régi román neve a magyarból átvett Ciatoseg volt, de ezt a nevet hatósági úton hozzáigazították a ’vár, erőd’ jelentésű cetăţuia főnévhez, s így lett a falu román neve hivatalosan Cetăţuia.

A vonat természetesen már megáll a közeli Csíkverebes nevű falunál. Román neve Vrabia. Erre a helységnévre is csak 1576-ból meg 1690-ből van adatunk: Verebes. A későbbi Csík- előtag a megyei hovatartozást fejezi ki. Aligha dönthető el, hogy az elsődleges Verebes helységnév alapja a Verebes személynév (1437: Demetrius Verebes), vagy pedig verebes (hely), azaz olyan terület volt-e, ahol a névadáskor sok veréb tanyázhatott. A románban a falunév egy 1850-es adat szerint Paszere ’madár’, 1854-ben a magyarból való átvétellel Verebiş, később hivatalos úton kapta a magyarból fordított Vrabia ’veréb’ nevet.

Mielőtt a vonattal befutnánk Tusnádra, térjünk vissza Csíkszentkirályra, s tegyük meg ugyanezt a távolságot az országúton is.

Az első, utunkba eső, Csatószegnél a Fiságba ömlő patak mentén keletkezett település Csíkszentmárton, románul Sânmartin. Ez, miként a Székelyföldön oly sok más helység neve is, egyházi eredetű. Templomának védőszentje Szent Márton volt, a tours-i püspök. Az ő tiszteletére emelték a templomot. A védőszentnév szolgáltatta a település nevét is. Az első – latin nyelvű – adata a pápai tizedjegyzékben található: 1333–34: de Sancto Martino. Kései magyar adata is a puszta szentnév: 1567: Zent Marthon. Ez is, miként a csíki falvak csaknem mindegyike, kiegészül a Csík- előtaggal: 1854: Csík-Szent-Márton. A megkülönböztető előtag szükségszerű, hiszen a puszta Szent Márton szentnévből keletkezett Szentmárton a településnevek között a leggyakoribb név, számuk a magyar nyelvterületen meghaladja a 100-at, Erdélyben is 16 ilyen név található. A település román Sânmartin neve a magyarból való.

Csíkszentmártonnal mára már összeépült, de tőle dél-délkeletre, a Fiságnak egy másik mellékvize mentén fekszik Csíkcsekefalva, román nevén Ciucani. Nevére legkorábban csak a XVI. század második felétől van adatunk: 1566: Chekefalva, 1567: Chijekeffalwa. A mai megkülönböztető szerepű Csík- előtagját a hivatalos magyar helységnévrendezéskor a XX. század első évtizedében kapta, hiszen Székelyföldön, Udvarhelyszék területén is volt és van egy Csekefalva. E helységnév a Cseke személynév és a birtokviszonyra utaló falva összetételéből keletkezett. Régebbi román neve Cecău, Cechefalău volt, a hatósági úton adott Ciucani a román Ciuc ’Csík’ tájnév -ani képzős származéka.

Délebbre, az út mentén fekszik Kozmás, román neve Cozmeni. A helységnév neve szerepel a pápai tizedjegyzékben: 1332–37: de sanctis Cozma et Damyano. Egyházi eredetű településnév. Templomának védőszentje két vértanú: Szent Kozma és Damján. A Kozmás helynév a latin Cosmas ’Kozma’ személynévből való: 1567: Kozmas. A helységnév kiegészült a megyei hovatartozásra utaló Csík- előtaggal: 1882: Csik-Kozmás. Minthogy azonban a magyar nyelvterületen egyetlen Kozmás nevű helység van, 1905-ben a Csík- előtagot hivatali úton eltörölték. Régi román neve a magyarral egyező Cozmaş volt, de beillesztve a román névrendszerbe Cozmeni lett.

Az országút és a vasút a Tusnádi-szoros előtt ismét egyvonalba kerül, itt ma három települést találunk: ezek: Tusnád, Újtusnád, Tusnádfürdő.

Az anyafalu – Tusnád – neve először 1421-ben bukkan fel: Thwsnad, a helység névváltozata 1569-ben Tusnadfalwa, de ettől az időponttól a helységnév alakja mindig Tusnád. A Tusnád tulajdonképp térszinformanév, a ’földhát’ jelentésű szláv Tučna -d képzős származéka. A név összefügg a toka szavunk szláv előzményével. A Tusnád eredetében azonos a szilágysági Tasnád helységnévvel. A román Tuşnad,  illetőleg a Tuşnad Sat első néveleme a magyarból való.

Tusnádról kirajzással két új település keletkezett: az egyik Újtusnád (1854: Tusnád Újfalu), a másik Tusnádfürdő. Mindkettő román neve magyar mintát tükröz: Tuşnadul Nou és Tuşnad Băi, ez utóbbi helység állomásának román felirata viszont Băile Tuşnad.

 

Tusnádfürdőtől Brassóig

 

     Az Olt szorosán át a Csíki-medencét elhagyva, az első háromszéki település Sepsibükszád, hivatalos román nevén Bicsad, illetőleg miként állomásának román felirata jelzi: Bicsadu Oltului. Neve későn, csak a XVII. században bukkan fel: 1648: Bikszád, 1839: Bikszád. Minthogy nem ez volt az egyetlen ilyen nevű helység – ugyancsak Bikszád a Szatmárnémeti közelében fekvő helység, fürdőhely is – a XX. század eleji hivatalos magyar helységnévrendezéskor, az egykori Sepsiszékre utalva kiegészítették a Sepsi- előtaggal. Az elsődleges Bikszád a magyar bükk, nyelvjárási bikk fanév és a ’száj, nyílás’ jelentésű nyelvjárási szád összetétele. A hajdani Sepsiszék területén fekvő települések Sepsi- előtagja a székelyek e csoportjának származási helyére utal. A (sebesi>) sepsi székelyek elődei a mai Szászsebes vidékéről, a Sebes folyó mellékéről származtak, 1224 és 1252 között költöztek mai lakóhelyükre. A román Bicsad helységnév a magyarból való.

     Az országúton a következő helység Mikóújfalu, románul Micfalău. Nincs vasúti megállója. Mint neve is mutatja, “új falu”, újabb település: 1854: Mikó-Újfalu. A megkülönböztető Mikó- előtag személynév, a Miklós becealakja. Román neve a magyarból átkerült Micouifalău volt, ez módosult a román mic ’kicsi’ szóhoz való hozzáigazításával Micfalău-ra.

Előbb Málnásfürdő-t érintjük, majd maga a falu – Málnás – következik, amelyről a fürdőhely is kapta a nevét. Románul Malnaş-Băi, illetőleg Malnaş. Málnásra vonatkozó első írásos adat 1366-ból való: Malnas. A következő adat évszázadokkal későbbi: 1690: Málnás. A helységnév a magyar málna közszó -s képzős származékából keletkezett, neve málnabokrokkal benőtt helyre utal. A román Malnaş átvétel a magyarból.

Málnást követő településnek nincs vasúti megállója, de az országút áthalad rajta, neve: Oltszem, románul Olteni. Magyar neve egyike a legérdekesebb helységneveknek. Írásos adatai így sorakoznak: 1333: Olthzeme, 1366: Olthzemeny, 1567: Oltszeme, 1675: Oltszem. Az elsődleges névváltozat az Oltszemény volt, melynek Olt- előtagja az Olt folyónévvel azonos, ennek mellékére falu települt. Utótagjában a Szemén(y) személynevet kell keresnünk. Ilyen nevű személyt már 1281-ben feljegyeztek: Zemeyn. Később az eredeti névváltozat fokozatosan módosult, Oltszeme változaton át Oltszem-re rövidült. Talán hatott rá a tengerszem szavunk is. A románban előbb az elsődleges magyar névváltozatot tükröző Olţemir volt, hatósági úton kapta az Olteni elnevezést. Ez az Olt víznév -eni képzős származéka.

A vasút is, az országút is az Olt bal partján haladva éppencsak érinti a túlsó parton fekvő falut; ez Sepsibodok, románul Bodoc. A falunév elsőként a pápai tizedjegyzékben tűnik fel: 1332: Buduk. További történeti adatai: 1435: Bodog, 1478: Bodogh, 1508: Bodok. Mai magyar Sepsi- előtagját hivatali úton 1907-ben kapta, az 1913-as helységnévtár ebben az alakban rögzítette: Sepsibodok. A Bodok helységnév puszta személynévből keletkezett magyar névadással. A személynév viszont szláv eredetű lehet. A helységről kapta nevét az 1194 m magas Bodoki-havas, erről pedig a Bodoki-hegység. A falu román Bodoc neve a magyarból való.

Mind a vasútvonal, mind az országút két helység között halad át. A főútról balfelől bekötőút visz a közelebbi Gidófalvára, jobbfelől a távolabbi Sepsikőröspatakra. A vasút megállója az útkereszteződésnél ezt jelzi: Arcus, noha Árkos az Olt jobb partján, sokkal délebbre fekszik.

Gidófalva román neve Ghidfalău. A pápai tizedjegyzékben latin nevét találjuk: 1332: Guidonis villa. Nem sokkal később felbukkan a helység magyar neve is: 1415: Gydofalua. A helységnév a Gidó személynév és a birtoklásra utaló falva összetétele. A Gidó személynév vagy a Gedeon, régi Gideon becealakja, vagy az olasz Guido személynévre megy vissza. A román Ghidfalău átvétel a magyarból.

Sepsikőröspatak román neve Valea Crişului. Első írásos alakját ugyancsak a pápai tizedjegyzékből idézhetjük: 1334: Kevruspotok. További írásváltozatok: 1382: Corospatac, 1408: Kwrwspatak, 1459: Kerespataka. Volt a helységnévnek Kőrispatak névváltozata is. E név kiegészült később a megkülönböztető szerepű Sepsi- előtaggal: 1882: Sepsi-Kőröspatak. Az elsődleges Kőröspatak helységnév a magyar kőris, nyelvjárási kőrös fanévnek és a patak víznévnek az összetételéből alakult. Arra utalt, hogy azt a patakot, amely mellett a település keletkezett kőris-, kőrösfák szegélyezték. A helység román alakja a magyarnak megfelelően Crişpatac volt, előtagját tévesen a Körös folyónévvel azonosították, és hivatali úton módosították, így lett Valea Crişului, azaz a ’Körös völgye’.

Sepsiszentgyörgytől északra fekvő Árkos, románul Arcus nevét elsőként megintcsak a pápai tizedjegyzékből idézhetjük: 1332–37: Arkus, Arcus. A név írásváltozata 1404-ben Arkus, 1576-ban Arkos. A falu az Olt folyó jobboldali mély medrű mellékvize, az Árkos (Árkos patak) mellett települt, róla kapta a nevét. Az Árkos víznév a magyar árok köznév -s képzős származéka. A román Arcus a magyarból való.

Így jutunk el a hajdani Sepsiszék, a későbbi Háromszék vármegye, a mai Kovászna megye központjába, Sepsiszentgyörgy-re. Román neve Sfântu Gheorghe. Egyike Székelyföld legrégebbi városainak, a kivett egyházközségek (plebaniae eyimtae) közé tartozott, papjai egynesen az esztergomi érsektől függtek. A helység névadója templomának védőszentje, Sárkányölő Szent György. Szinte természetes, hogy latinul neve feltűnik a pápai tizedjegyzékben: 1332: de Sancto Georgio. Első magyar nyelvű adata 1407-ből való: Zenthgewrgh. A helységnévhez már igen korán a Sepsiszékre utaló megkülönböztető szerepű Sepsi- előtag tapadt: 1492: Sepsij Zenth Gyewrgh. A régebbi román névváltozat a magyarból átvett Sint George, Sepşi-Sân-Jiorz, Sepşi-Sângoergeu volt, a mai Sfântu-Gheorghe a román hivatalos helységnév-változtatás szüleménye.

Sepsiszentgyörgytől az országút és a vasút szétnyílik, egymástól kissé eltávolodik, de Kökösnél ismét találkozik. Kökösig a vasútnak egy megállója van, Uzon, az országút azonban két falut érint, az egyik Kilyén, a másik Szotyor.

A vasúti megállóval rendelkező Uzon, románul Ozun neve elsőként a pápai tizedjegyzékben tűnik fel: 1332–37: Vsun. Írásváltozata 1567-ben Wzon, 1642-ben Úzon. Nevének eredete vitatott. A helységnév alapja feltehetőleg a már 1211-ben feljegyzett Ouson személynév, de lehetséges, hogy a névben a ’hosszú’ jelentésű ótörök uzun szó rejtőzik. A román Ozun a magyarból való.

Kilyén román neve Chilien. A településnév elsőként szintén a pápai tizedjegyzékből adatolható: 1334: Kylien. További történeti adatai: 1462: Kylyeen, 1480: Kylyen. Puszta személynévből keletkezett magyar névadással. A Kilyén személynév előzménye a latin Chilianus. A helység román Chilien neve átvétel a magyarból.

Az  Olt baloldali kis székely települése Szotyor, románul Coşeni. E településnévre elsőként 1448-ból van adatunk: Zwthyor. E névnek évszázadokon át csak az írásképe változott: 1602: Szotyor. Alapja talán a szatyor, nyelvjárási szotyor közszóval összeköthető személynév: szatyorkötő>Szatyor. Ilyen személynevet már 1211-ben feljegyzetek: Zotur. A helység régi román neve a magyarból származó Sotior volt. A hivatali úton megállapított mai román Coşeni a román coş ’kosár’ főnév -eni képzős származéka.

Kökös román neve Chichiş. Írásbeli adata elsőként a XV. század második felétől mutatható ki: 1461: Kewkews, 1567: Keokeos. A helységnév puszta személynévből keletkezett magyar névadással. A személynév talán ótörök eredetű, a régi magyar Küke személynév származéka: 1227: Kukes. A helység román Chichiş neve magyar átvétel.

Kököstől a vasút kissé dél felé kanyarodva érinti Prázsmárt, majd Szászhermányon át érkezik Brassóba, az országút Kököstől Brassó felé nyílegyenesen haladva csak Szászhermányt érinti.

Prázsmár román neve Prejmer. A helység elsőként német nevén adatolható: 1240: Tartilleri, 1329: Tartilaw, s a német névváltozatok során csak egy 1360-ból származó Prasmar adat szakítja meg. A német Tartlau helységnévről tudjuk, hogy a barcaság határát alkotó Tatrang folyó német nevéből alakult ki. A magyar Prázsmár, román Prejmer eredete tisztázatlan. Talán szláv személynév rejlik benne. Hasonló személynév van a csehben (Prosmir) és a  lengyelben (Prosimir).

Szászhermány helységet a vasútállomás románul így jelzi: Hărman. Mai német neve Honiberg, amely ’méz hegy’ értelmű. Ezt mutatják a helységnek korai latin nevei is: 1240: montem Mellis, 1377: villa Mons Melis. Később a helységnévnek a magyar alakjai is feltűnnek: 1404: Herman, 1422: Hermanfalw, 1427: Hermanfalva, 1484: villa regalis Herman, 1733: Hermány. E név kiegészül a lakosság nemzetiségére utaló Szász- előtaggal: 1808: Szász-Hermány. A Hermány helységnév előzménye a német Hermann személynév. A román Hărman a magyarból való, ha ugyanis közvetlenül a német személynévből származnék, akkor a románban *Hărmăneşti alakot eredményezett volna.

Így jutottunk el utunk végén Brassóba. E városnévről már beszéltünk a Héjjasfalvától Brassóig tartó útszakasz településneveinek számbavételekor.

 

Sepsiszentgyörgytől Bereckig

 

     Minthogy kitűzött célunk felé az országút és a vasút nem egyvonalon halad, külön-külön tesszük meg a címben jelzett távolságot – előbb az országúton, majd a vasúton.

     Az országúton Sepsiszentgyörgytől a legközelebb eső település Réty, román írásváltozata Reci. Nevét elsőként a pápai tizedjegyzékből idézhetjük: 1334: Reech. További adatai egy évszázaddal későbbiek: 1425: Rethye, 1488: Recz. A Réty helységnév összefügg a ’legelő, kaszáló’ jelentésű rét köznévvel. A román Reci a magyarból származik.

     Rétytől északkelet felé fordulva elérjük Eresztevény-t; román neve Eresteghin. A helység neve csak a XVI. század második felében bukkan fel: 1567: Ereztewen. Egyetlen, 1583-ból való adata szerint Eresztevényfalva. Előzménye az ered, ereszt ige származékszava, a régi magyar eresztevény; ennek jelentése ’sarjadó erdő’. A román Eresteghin a magyarból való.

     A továbbiakban az országút Maksa nevű falun halad át, román neve Moacşa. Hogy az előbbinél jelentősebb település már az is mutatja, hogy neve megvan a pápai tizedjegyzékben: 1333: Moxa. A név formája a továbbiakban is Maxa, majd Maksa, csupán a Székely Oklevéltárban – egy 1597-ből származó adat szerint – Maxafalva. A helységnév puszta személynévből keletkezett magyar névadással. Ilyen nevű személyt (Mocsa) már 1211-ben feljegyeztek, a személynév Moxa alakban a Váradi Regestrumban is előfordul. A helységnév alapjául szolgáló személynév valószínűleg ótörök eredetű. A román Moacşa a magyarból való.

     A továbbiakban érintett falvak az út baloldalán a Fekete-ügyben tartó patakok mentén, a Bodoki-hegység völgyeibe nyúlnak fel. Elsőként Dálnok nevű falut kell említenünk. Román neve Dalnic. A település első írásos adata a pápai tizedjegyzékben olvasható: 1332–37: Dalnuk. A helységnév szláv eredetű. Víznévként az ukránban is megtalálható. Ennek köznévi alapszava egy ’távoli, messzi’ jelentésű ukrán szó. A helység román Dalnic neve átvétel a magyarból.

     A másik völgyben, Dálnok szomszédságában fekszik Kézdialbis, románul Albiş. A csak a XVI. században felbukkanó helységnév előtag nélküli: 1539: Albis, 1567: Albijis. Minthogy Biharmegyében is volt és van egy Albis nevű falu, a háromszéki Albis nevét a XX. század elején kiegészítették a Kézdiszékre utaló előtaggal; így lett hivatalosan Kézdialbis. Az Albis helységnév személynévi eredetű, a latin Albertus személynévvel tartozik össze, az Albis ennek becealakja. A román Albiş a magyarból való.

     Szintén egy patakvölgyben, a patak forrásvidéke felé nyúlik el a két Csernáton, a mára már összeépült Alsó- és Felsőcsernáton, románul Cernat, illetőleg Cernatul de Jos és Cernatul de Sus. A falunév a pápai tizedjegyzékben így szerepel: Churuacun. A két tulajdonképenni felurészt később az Alsó- és Felső- előtaggal különítik el: 1567: Alsochernaton és 1497: Felsewchernaton. Az elsődleges Csernáton név szláv eredetű, egy birtoklást kifejező -in képzős szláv személynévből keletkezett. A személynév tövében egy ’fekete’ jelentésű ősszláv szó rejlik. A román Cernatul de Jos és Cernatul de Sus magyar mintára részfordítással alakult.

     E falvakat magunk mögött hagyva elérjük a hajdani Kézdiszék központját, a vásártartási joggal rendelkező Kézdivásárhely nevű várost. Román neve Târgu-Secuiesc. A település a Torja-patak mentén fekszik, ezért az 1407-ből adatolható legkorábbi neve Toriawasara volt, és 1463-ban is Thorya Vasarhel. A mai névváltozat 1530-ban bukkan fel: Kyzdywasarhel. Nevének Kézdi- előtagja a székelyek kézdi székével kapcsolatos, a kézdi szék székelyei ugyanis Szászkézd vidékéről költöztek mai lakóhelyükre. Régi román neve a magyarból átvett Chezdi Vaşarheiu, Chezdi-Oşorheiu volt, hivatali úton adott neve Târgu-Secuiesc, azaz 'Székelyvásárhely’ lett.

     Kézdivásárhelytől az országút átszeli a Kászon patakát, a Fekete-ügy jobboldali mellékvizét, majd a Fekete-ügy jobb partján, a folyóval párhuzamosan kelet-északkelet felé halad.

     Kézdivásárhely után az első falu, amelyet az országút érint, Kézdisárfalva, románul Tinoasa. Neve 1567-ben Sálfalwa, de 1620-ban már Sárfalva. A XX. század eleji hivatalos helységnévrendezéskor hivatali úton megkülönböztető előtagot kap, így lesz hivatalosan Kézdisárfalva. Az elsődleges Sálfalva névben a Saul személynév Sál alakja rejtőzik, a személynévhez a birtoklást kifejező -falva utótag járult. A Sál nevet utóbb – népetimológiás alapon – felváltotta a ’ragadós föld’ jelentésű sár közszó, s így alakult ki a Sárfalva névváltozat. Régi román neve a magyarból átvett Şarfalău volt, ezt váltotta fel a hivatalos úton adott Tinoasa, mely név magyar mintára keletkezett tükörfordítással.

     Szintén kis település Kézdiszászfalu, román neve Săsăuşi. Történeti adatai: 1479: Zazfalw, 1567: Zazffalw. A XX. század elején hivatali úton kapta mai előtagját: Kézdiszászfalu. Régi román neve a magyarból átvett Sasfalău volt, majd hivatali úton, a magyar név mintájára, Săsăuşi lett.

     Kézdiszászfaluval csaknem összenőve az országút két oldalán hosszan elnyúlik Nyujtód, román neve Lunga. Neve a pápai tizedjegyzékben íráshibával jelenik meg: Nachtond, mely természetesen így olvasandó: Nuchtoud. További történeti adatai: 1426: Nyujtod, 1444: Nywthod. A helység nevét sokan úgy értelmezik és magyarázzák, hogy a falu hosszan nyúlik el a Fekete-ügy mentén, s innen a neve. Arra kell azonban gondolnunk, hogy a ma az út mentén több kilométer hosszan elnyúló falu, a keletkezésekor csupán a templom körüli 15–20 házból állhatott, s így a fenti értelmezés mai szemléleten alapuló belemagyarázás. A Nyujtód helységnév a régi magyar Nyújtó személynév -d képzős származéka. Ilyen nevet a régiségben többet is találunk: 1449: Thomam Nwytho, 1677: Nyujto Anna, 1679: Nyujtó Gáspár. Régi román neve a magyarból átvett Niuitod volt, a mai Lunga (=hosszú) a téves etimológián alapuló hivatalos névváltoztatás eredménye.

     A Fekete-ügyben torkolló patakok vízgyűjtőjénél fekszik Lemhény, román neve Lemnia. Nevét a pápai tizedjegyzék már feltűnteti: 1332–37: Lehmen, Lehmen; 1567-ben hangátvetés következtében a helységnév alakja Lemhen, 1601–2-ben Lemhény. A helységnév alapja egy német eredetű személynév: Lehmann, jelentése tulajodnképpen ’hűbérúr’. A román Lemnia a magyarból való.

     Lemhényt elhagyva úticélunk végpontjához érkezünk, a helység neve Bereck. A falu neve az ágyúöntő Gábor Áron nevéhez fűződve vált ismertebbé. Román neve Breţcu. Talán erre a településre hivatkozik a pápai tizedjegyzék Beze adata, de a további adatok kétségtelenek: 1426: Bereckfalva, 1476: Bereck. A helységnév alapjául szolgáló magyar személynév a latin Brictius személynévre megy vissza. Szent Bereck tours-i püspök tisztelete a Géza fejedelem idejében meghonosodott torus-i Szent Márton kultusszal kapcsolatosan terjedt el a középkori Magyarországon. A román Breţcu a magyarból való.

 

***

 

     Sepsiszentgyörgytől Bereckig tegyük meg az utat vasúton is. Mint már említettük a vasútvonl nem halad az országúttal párhuzamosan. Előbb – az országúttal ellentétben – a Háromszéki-medence keleti peremén halad, Kézdivásárhelynél keresztezi az országutat, majd innen Kézdiszék nyugati szélén haladva érkezik Bereckre, ahova az országúton is eljuthattunk.

     A Sepsiszentgyörgy–Bereck szárnyvonal első megállója Angyalos, románul Angheluş. Nevét feltűnteti már a pápai tizedjegyzék: 1332: Angelus. A további adatok a Székely Oklevéltárból valók: 1420: Angijlus, 1424: Angialos, 1497: Angyalos. A helységnév puszta személynévből keletkezett magyar névadással. Az alapjául szolgáló személynév az egyházi latinból való, eredetében azonos az angyal főnévvel. A román Angheluş átvétel a magyarból.

     A vasútvonal ezután keresztezi az országutat, megállója van a már említett és értelmezett Maksa nevű falunál, de innen keletre-délkeletre fordul, átszeli a Fekete-ügy nevű folyót, s rögvest megállója van Nagyborosnyó nevű falunál. A helység román neve Boroşneu Mare. A településnév a pápai tizedjegyzékben Buruzno helyett íráshiba következtében így jelenik meg: Suruzno. S mert közvetlen szomszédságában volt egy másik Borosnyó is, a két helységet Nagy- és Kis- viszonyítóelemmel különítették el: 1567: Nagy Borosnijo, illetőleg Kis Borosnijo. A Borosnyó helységnév személynévből keletkezett magyar névadással. Az alapjául szolgáló személynév szláv eredetű. A román Boroşneu Mare részfordítás a magyarból.

     A következő vasúti megálló Barátos, románul Brateş. Első írásos adata 1567-ből való: Borotfalw, Borothfalua. Az elsődleges névváltozatok a ’szerzetes’ jelentésű barát közszó és a falu, falva összetétele. Az utótag később elmaradt, az előtag viszont -s képzővel egészült ki: 1567: Barathos. Román neve korábban Bărătuş volt, de a román hangrendszerben jobban  beilleszkedő újabb név, a Brateş is a magyarból való.

     Innen a vonat befut a jó hírű üdülőközpont és fürdőhely állomására; az állomás román Covasna felirata jelzi a vasútállomástól eléggé távol eső várost, magyar neve Kovászna. Első írásos adata viszonylag kései, 1548-ból való: Kowazna. A helységet arról a patakról nevezték el, amely mellé települt. A pataknév szláv eredetű, az alapjául szolgáló közszó a víznévnek ’savanyú’ minőségére utal, összefügg a kovász szavunk szláv eredetijével.

     Innen a vasútvonal északi irányba tart. A Keleti-Kárpátok aljában meghúzódó települések között az első állomás: Zabola, románul Zăbala. A helység nevének első írásos adata 1455-ből való: Zabola. Elsődlegesen a Fekete-ügyben ömlő pataknak volt a neve, s a patakról vonódott át a mellette települt helységre. A víznév szláv eredetű, hasonló név van az ukránban és a lengyelben is. A név alapjául szolgáló szláv közszó jelentése ’mocsár mögött’.

     A vonat megáll Zabolától északra a Mikes-tanyánál is, a megálló román felirata: Ferma Zăbala ’Zabolai farm’. Tulajdonképpen innen közelíthető meg a közeli Székelypetőfalva, románul Peteni. Neve az oklevelekben csak 1567-ben bukkan fel: Peteoffalva. Ezt a nevet hivatali úton egészítik ki a Székely- előtaggal, így lesz nevének hivatalos alakja Székelypetőfalva. Az elsődleges Petőfalva a Péter személynév Pető becealakjának és a falva ragos főnévnek az összetétele. Román neve a magyarból átvett Petefalău volt, de hivatali úton – beillesztve a román névrendszerbe – Peteni lett.

     Ha Petőfalváról visszatérünk az állomásra, innen a vasút következő megállója Imecsfalva. A helység hivatalos román neve Imeni, ennek ellenére a települést az állomás felirata így jelzi: Imeci. A település nevére csak a XVI. század közepétől vannak adatok: 1561: Imeczifalva, 1567: Imechfalwa. A helységnév az Imecs személynév és a falva birtokos személyragos főnév összetételéből keletkezett. A település régi román neve Imecifalău, majd Imeci, mai hivatalos Imeni nevet – beillesztve a román névrendszerbe – hatósági úton a magyar Imecs-ből formálták meg.

     A következő falu egyházi eredetű neve: Szentkatolna, románul Cătălina. A helység a III–IV. századfordulóján élt alexandriai Szent Katalin szűz és vértanú tiszteletére emelt templomáról kapta nevét. Elsőként a pápai tizedjegyzékben latinul említik: 1332–34: de Sancta Katherina. A név magyar formája csak 1533-ból adatolható: Zenthkatolna. A román Cătălina  a magyarból való.

     Vonatunk innen befut Kézdivásárhelyre. Nevét már értelmeztük az országút melléki települések kapcsán. A vasútvonal itt keresztezi az országutat, de nem az országúttal egyirányban, hanem a medence nyugati szélén halad észak felé, míg keletre fordulva el nem éri Berecket.

     Kézdivásárhely után a vonat első megállóját az állomás román felirata így jelzi: Sânzieni, a helység magyar neve Kézdiszentlélek. Egyházi eredetű településnév. A falu ugyanis nevét a Szentháromság Isten harmadik személye, a Szent Lélek tiszteletére emelt templomáról kapta. Történeti adatai ennek megfelelően koraiak: 1251: Zentlelwk, 1271: Zent Lelewk. A megkülönböztető teljes névre 1854-ből van adatunk: Kézdi-Szent-Lélek. A román név előbb a magyarból átvett Sânlelec volt, majd hatósági rendelettel kapta a ’Keresztelő Szent János napja’ jelentésű Sânzieni nevet.

     A vasút állomásépülete románul így jelzi a következő helységet: Poieniţa, noha a helység hivatalos román neve Poian, magyarul Kézdiszentkereszt. Régi magyar neve Polyán volt, miként a pápai tizedjegyzék is bizonyítja: 1332: Polyan. Ezt a névváltozatot mutatják a további történeti adatok is: 1446: Polean, 1567: Polijan. E név később kiegészül a megkülönböztető szerepű Kézdi- előtaggal: 1808: Kézdi-Polyán. 1905-ben az eddig Kézdipolyán-nak nevezett helység nevét hivatali úton a helység templomának védőszentjéről, a templom titulusáról Kézdiszentkereszt-re módosították. Népi névváltozata ma is Kézdipolyán. Az elsődleges Polyán név szláv eredetű, a román Poian a magyarból való, közvetlenül szlávból való átvétel egy Poiana alakot eredményezett volna.

     A fenti falut Bélafalva követi, román neve Belani. Első írásos adatai csak a XVI–XVII. századból valók: 1536: Belaffalva, 1607: Bellafalwa. A helységnév a magyar Béla személynév és a birtokra utaló falva összetétele. Román neve előbb Belafalău volt, hatóságilag hozzáigazítva a román névvrendszerhez Belani lett.

     Bélafalvától a vasútvonal keletre fordul. Az ezt követő megállója két falu jelöl: Mereni – Lutoasa. Az előbbi magyarul Kézdialmás, az utóbbi – a tőle északra fekvő, vele csaknem összeépült – Csomortán. Kézdialmás neve eredetileg megkülönböztető előtag nélküli: 1567: Almas, 1602: Alma, 1760–62: Almás. Hivatali úton egészítik ki a megkülönböztető Kézdi- előtaggal, így lesz neve hivatalosan Kézdialmás. Az Almás (Alma) helységnév a magyar alma ’almafa’ főnévből való, vadalmafákkal benőtt helyre utal. Régi román neve a magyarból átvett Almaş volt, de hatósági úton tükörfordítással Mereni lett. Csomortán neve is viszonylag későn bukkan fel: 1506: Csomortán. Puszta személynévből keletkezett magyar névadással. Román neve a magyarból átvett Ciomortan volt, a hivatalos úton adott román Lutoasa jelentése ’agyagos’.

Kézdialmás után a vasútvonal párhuzamba kerül az országúttal, Lemhényt érintve érkezik végállomására, Bereckre. E két utóbbi településről az országúton haladva már beszéltünk.

 

Parajdtól Székelyudvarhelyig

 

     Parajdtól déli-délkeleti irányba a Kis- és Nagy-Küküllő völgyét országút szeli át, s a Sóvidéki-dombságot és az Udvarhelyi-dombságot átívelve Székelyudvarhelyig vezet.

     Parajd után az országút áthalad Felsősófalván, és az országútról jól látható a vele névben összefüggő település, Alsósófalva is. Alsó- és Felsősófalva román neve Ocna de Jos és Ocna de Sus. Az oklevelek a XV–XVI. században egyetlen Sófalva nevű települést említenek: 1493: Soofalva, 1566: Sofalwa, 1576: Sofalva, de már később előtaggal különítik el a kialakult két helységet: 1760–62: Felső Sófalva, 1808: Alsó-Sófalva. A Sófalva helységnév a magyar főnévnek és a birtokos személyragos falu közszónak az összetétele. E két falu a Kis-Küküllő és a Korond-patak közti Sóvidéken fekszik, ahol a só – miként Orbán Balázs írja – “nemcsak a föld kebelében rejtőzik, hanem a föld felületére kitörve egész sóbérceket alkot”. A két falu román neve magyar mintát tükröz.

     Az út a Korond-patak mentén kanyarog, míg elérjük a fazekasságáról ismert, a pataknévvel egyező falut: Korond. Neve elsőként a pápai tizedjegyzékben bukkan fel: 1333: Kurnud (íráshiba a Kurund helyett), a későbbi, az 1383-ból való neve a mai írásváltozattal egyező: Korond. Ez a név elsődlegesen azt a patakot jelölte, amely mellett a település fekszik. Az elnevezés alapja, hogy a pataknak a koromra emlékeztetően sötét a vize. Ilyen szemléleten alapszik az Oltba ömlő Kormos-patak, a székelyföldi Fekete-ügy is. A helységnév alakilag a korom köznév -d képzős származéka. A román Corund a magyarból való.

Korondtól nem messze fekszik Tamási Áron szülőfaluja: Farkaslaka, román neve Lupeni. A helységnév csak a XVI. század második felében bukkan fel: 1566: Farkaslaka. A településnév egy Farkas nevű birtokos lakóhelyével kapcsolatos: a Farkas személynév és a birtokos személyragos, ‘lakóhely’ értelmű lak főnév kapcsolata. Régi román neve a magyarból átvett Farcaşlaca volt, a mai, hivatalos román Lupeni neve magyar mintára keletkezett; a lup ‘farkas’ közszó -eni képzős származéka.

Tovább haladva az út bal és jobb oldalán egymás közelében három falu fekszik: Szentlélek, Bogárfalva, Nyikómalomfalva.

Szentlélek, román nevén Bisericani,  a Szentháromság Isten harmadik személye, a Szent Lélek tiszteletére emelt templomáról kapta nevét. Első, latin nyelvű írásos adata a pápai tizedjegyzékben található: 1332–34: de Sancto Spiritu. A magyar névváltozat sokkal későbbi: 1566: Zentlelek. Az eredetibb, a magyarból átvett román név Sânlelec volt, hatósági rendelettel kapta a ma hivatalos Bisericani nevet, amely a román biserică ‘templom’ közszó -ani képzős származéka.

Bogárfalva román neve Bulgăreni. A helységnév első írásos adatai csak a XVI. század második felében bukkannak fel: 1566: Bogartfalva, 1567: Bogartffalwa, 1576: Bogarfalva. Az előtag – a Bogárd, Bogár – személynévi eredetű; ilyen személynevet, melyben a bogár rovarnév keresendő, már a korai századokban feljegyzetek: 1138/1329: Bugardi, 1211: Bogar. Az utótag a birtoklásra utaló falva. A helység régi román neve 1850-ben a magyar bogár közszó román megfelelője: Gândaci, később a magyar Bogárfalvát Bolgárfalvának értelmezték: Bolgarfalău. E nevet hivatalos úton Bulgăreni-re változtatták, amely a román bulgar népnév -eni képzős származéka, jelentése ‘bolgárok’.

Nyikómalomfalva nevű helységbe, az országútról letérve, rövid bekötőúton juthatunk. A helység román neve Morăreni. A településnév csak a XVI. század elejéről adatolható: 1505: Malomfalwa, 1567: Malomffalwa. A XX. század eleji hivatalos helységnévrendezéskor a Fehér-Nyikóra utaló előtagot kapott: 1905: Nyikómalomfalva. Az elsődleges Malomfalva helységnév azzal kapcsolatos, hogy a falunak nevezetes malma volt. A helységnek a román neve 1850-ben Moare ‘malmok’, 1854-ben a magyarból átvett Malomfalău, a hivatalos úton megállapított mai Morăreni jelentése ‘molnárok’.

A Nyikó folyónév a nyikorog hangutánzó ige nyik- tövének -ó képzős származéka. Nem ritka, hogy egy-egy pataknév a víz hangját, sodrását utánzó igéből származik, ilyen a Sugó, Zúgó pataknév is. A Fehér-Nyikó előtagja, a Fehér-, a víz világos színére vonatkozik.

Székelyudvarhely előtt már csak egyetlen településről kell szót ejtenünk; ez az országúttól nem messze eső Székelylengyelfalva, román nevén Poloniţa. Történeti adatai késeiek: 1505: Lengelfalwa, 1533: Lengyelfalva. A megkülönböztető, a székelységre utaló Székely- előtagot hatósági úton 1905-ben kapta. Az elsődleges Lengyenfalva, Lengyelfalva helységnév a népnévből keletkezett Lengyen, Lengyel személynévnek és a birtokviszonyra utaló falva ragos közszónak az összetétele. A helységnek régi román neve a magyar eredetű Lenghelfalău volt, a hatósági úton megállapított mai Poloniţa is magyar mintát tükröz; a ’lengyel’ jelentésű román polon közszó -iţă kicsinyítőképzős származéka.

Utunk végcélja Székelyudvarhely, nevéről azonban már beszéltünk a Balázsfalvától Székelyudvarhelyig tartó útszakasz településneveinek tárgyalásakor.

 

Marosvásárhelytől Segesvárig

 

     Az út Marosvásárhelytől dél-délkeleti irányba visz. Az első település, amelyet érint: Koronka, románul Corunca. Neve először a pápai tizedjegyzékben bukkan fel: 1332: Korunka. Személynévi eredetű helységnév. A Székelyföldön ismert a Koronka családnév de már 1211-ben feljegyeztek egy Coron személynevet. A Koronka mint személynév a korom főnév -ka kicsinyítő képzős származéka. A román Corunca átvétel a magyarból.

     Koronkát elhagyva máris a Nyárád völgyében vagyunk. Mielőtt az út átszelné a Nyárádot, az útkereszteződésnél fekszik Ákosfalva, román neve Acăţari, a településnevet már elemeztük a Nyárádtőtől Szovátáig tartó útszakasz településneveinek számbavételekor. De tartsunk a továbbiakban is dél-délkeletre, a Kis-Küküllő völgye felé.

     Ákosfalva utáni helység Székelyvaja, románul Vălenii. Nevének első írásos adata a pápai tizedjegyzékben olvasható: 1332: Voya. További történeti adatok: 1484: Waya, 1501: Waija. A megkülönböztető, a Székelyföldre utaló teljesebb neve a hivatalos magyar helységnévrendezés eredménye: 1903: Székelyvaja. A Vaja helységnév puszta személynévből keletkezett magyar névadással. Ilyen személynevet már a XIII. században följegyeztek: Woya. A személynév szláv eredetű. A régi román neve Vaiea, majd szabályos hangfejlődéssel Oaia, de hatósági rendelettel Vălenii-re változtatták, így lettek lakói – a román név értelmének megfelelően – ’völgylakók’.

     A továbbiakban az országút eléri a Kis-Küküllő völgyét, az útkereszteződésnél fekvő település Balavásár. E nevet elemztük már a Balázsfalvától Parajdig tartó útszakasz helységneveinek tárgyalásakor. Ha azonban Balavásárnál kissé letérünk az országútról, rövid bekötőúton eljuthatunk egy, Kis-Küküllő bal partján fekvő faluba, melynek neve Egrestő, románul Agrişteu. Nevének első írásos adata: 1325/1349: Egrusthw. A név elsődlegesen a Kis-Küküllőbe jobbról beömlő patak neve volt. A pataknév vonódott át a településre. A víznév az ’égerfa’ értelmű éger ~ eger fanév -s képzős származékának és a ’torkolat’ jelentésű főnévnek az összetétele. A román Agrişteu a magyar név átvétele.

     Visszatérve az országútra, déli irányban az első település, amelyen az út áthalad: Nagykend, románul Chendul Mare. E településnek – hiszen van Kiskend és Szarvaskend is – 1325-ben nem a mai, hanem más megkülönböztető előtagja van: Felkend, de 1409-től már Naghkend, azaz Nagykend. Sokan úgy vélik, hogy ez a helységnév az egykori magyar törzsszövetség fő uralkodójának, Kurszán kendének tiszti kíséretét alkotó török etnikumú kendékre utal. Az arab források szerint Kende volt a Levédiában és az Etelközben élő magyar törzsszövetség fő fejedelme. A magyarba került török alak feltehetőleg kündü volt, amelyből később künd ~ kend lett. A helység talán a gyepűk védelmére rendelt kend népelem települése volt. Lehet természetesen, hogy a Kend helynévben a Kende személynév rejtőzik. A Nagy- előtag a közeli Kiskend nevű falutól való megkülönböztetést biztosítja. A román Chendul Mare részfordítás a magyarból.

     Délebbre, a Kis-Küküllőbe ömlő Nádas-patak mentén fekszik Cikmántor, a falu román neve Ţigmandru. A település első írásos adatának dátuma 1325/1349: Chekmantul. További alakváltozatok: 1366: Chykmantel, 1377: Cekmantel. A falunév német eredetű, a németben Zuchmantel. Ilyen helységnév a német nyelvterületen másutt is előfordul. A Zuchmantel családnévként is ismert. A németben összetett szó: a zuchen ’elragad, elrabol’ és a mantel ’felsőkabát, mente’ összetétele. A helynév egyes értelmezés szerint olyan helyre utalhat, ahol tanácsos szorosan fogni a mentét, nehogy az útonállók lehúzzák az emberről. Számomra meggyőzőbb az a feltevés, hogy a szóösszetétel előtagjában a német zwik, utótagjában a mantel ’fenyőerdő’ rejlik, s olyan útkereszteződésnél álló fenyőre vonatkozik, amelynek kérgébe irányt jelző éket véstek. A román Ţicmandru a németből és a magyarból is származtatható.

     Nincs mit azon csodálkoznunk, hogy a Nádas-patak mentén egy hasonló, azaz Nádas nevű falu is van, a mai Szásznádas, de amely eredetileg csak Nádas (1301: Nadas), román nevén  Nadeş. A magyar névnek feltűnik a -d képzős formája is: 1411: Nádasd, 1505-beli írásformája Nadasdh. Ez az alapalak később kiegészül a lakóinak nemzetiségére utaló Szász- előtaggal: 1760–62: Szász-Nádas. Az elsődleges Nádas településnév előzménye a magyar ’náddal benőtt terület, patakpart’ jelentésű nádas közszó, melyből előbb víznév, majd helységnév lett. A helység német Nadesch neve a magyarból, a román Nadeş a németből való.

     A Segesvár felé tartó országút érint egy érdekes nevű helységet, magyar neve Hétúr, románul Hetiur. Történeti adatainak sora a XIV. század elejétől kezdődik: 1301: Hetwr, 1332: Hetur, Heethur, 1343: Hethwr. A névben felismerhető a hét számnév és az úr főnév; a helységnév ezek összetétele. A hét magyar vezér (septem duces ’hét úr’) együttes nevével azonos. Talán itt volt a közös találkozóhelye a honfoglaló hét törzsfőnek vagy a később Erdélybe költözött hét vezérnek. A román Hetiur a magyarból való.

Így érjük el ezen az útvonalon Segesvárt. Nevéről beszéltünk már a Balázsfalvától Székelyudvarhelyig vezető útszakasz településeinek kapcsán.

 

Radnóttól Medgyesig

 

     Közvetlenül Radnót után – ha nem Marosvásárhelyre utazunk –, letérhetünk dél felé, Dicsőszentmárton irányába.

A Maros és a Kis-Küküllő közötti útszakasz első települése Oláhsályi, román neve Şeulia de Mureş. A helységnévnek kezdetben nincs megkülönböztető szerepű előtagja: 1379: Sauly, 1384: Sauli, 1439: Sal, 1461: Saly. Később, minthogy több Sályi nevű településünk volt – így pl. Biharsályi, Szamossályi –, ez a településnév is kiegészült a lakosság nemzetiségére utaló előtaggal: 1760–62: Oláh Sályi. Az elsődleges Sályi helységnév a magyar Saul személynévnek birtoklást kifejező -i képzős származéka; jelentése: ’a Saulé’. Ahogyan a latin Paul személynévből Pál lett, ugyanúgy lett a Saul-ból Sál, Sály. A falu román neve a magyarból átvett Şeulia, majd Şeulia Română volt, hatósági rendelettel később Şeulia de Mureş lett.

A fenti település után egy újabb színromán lakosságú falu következik, neve: Oláhkocsárd, románul Cucerdea. Elsődleges neve előtag nélküli: 1278: Kuchard, majd Székelykocsárdtól való megkülönböztetésül e név is előtaggal egészül ki: 1760–62: Oláh Kocsárd. A Kocsárd helységnév puszta személynévből keletkezett magyar névadással. Ilyen nevű személyt már 1276-ban feljegyeztek: Kochard. A román Cucerdea a magyarból való.

Oláhkocsárdot elhagyva máris a Kis-Küküllő völgyében vagyunk. A folyó partján települt helység Dicsőszentmárton. E város nevéről, nevének eredetéről már beszéltünk a Balázsfalvától Szovátáig tartó útszakasz helységneveinek számbavételekor.

A várostól délre fekszik Botorka, a helység román neve a magyartól csak írásváltozatban tér el: Botorca. Magyarsároshoz tartozó tanyaszerű kisközség, csak 1964-től számít önálló településnek. A Botorka helységnév alapja személynév, a ’balga, buta’ jelentésű botor közszóból keletkezett Botor személynév -ka kicsinyítő képzős származéka. A román Botorca a magyarból való.

Botorka után balra érdemes letérnünk az országútról, hogy egy többségében magyar lakta faluban is megforduljunk, neve: Magyarsáros, románul Delenii. Kezdetben a helységnév előtag nélküli: 1322: Sarus, ugyanígy található az 1332-ből származó pápai tizedjegyzékben is: Sarus. Több Sáros nevű helységtől való megkülönböztetéseként ez a helységnév is előtaggal egészült ki: 1453: Kyssarus, 1587–89: Kissaros, később azonban az előtag megváltozik, ez a lakosság nemzetiségére utal: 1760–62: Magyar Sáros. Az elsődleges Sáros helységnév a magyar sár köznév -s képzős származéka. A helység román neve kezdetben a magyarból átvett Şaruş, Şaroşul Mic, Şaroşul Unguresc, a határában levő földgáz lelőhelyek kapcsán Şaroş-Sonde volt, 1954-ben hatósági rendelettel Delenii lett, lakói a román név értelme szerint ’hegylakók’.

Mielőtt utunk végállomását, Medgyest elérnők, az országút áthalad Balázstelkén, de közvetlenül e falu északi széle előtt bekötőúton kiszaladhatunk a környék fürdőhelyére, Bázná-ra. Román neve a magyarral egyező: Bazna. A helység neve elsőként 1302-ben tűnik fel: Bozna, 1328: Bazna. A település ilyen néven is szerepelt: 1587–89: Bayom, majd a Megyestől északnyugatra fekvő település, Alsóbajom nevével összefüggésben kialakult a Felsőbajom névváltozat is: 1854: Felső Bajom. A XX. század elején a hivatalos helységnévrendezéskor visszaállították a helységnek a régi Bázna nevét. A Bázna helységnév egy ’bodza’ jelentésű szláv helynév átvétele. A román Bazna a magyarból való.

Medgyes előtt az országút még csak egyetlen helységet érint; magyar neve Balázstelke, románul Blăjel. Történeti adatai időben így sorakoznak: 1373: Blastelke, 1374: Balaastelke, 1393: Balasteleke, 1394: Balasthelke. Volt a helységnek a Kis- és a Nagy-Küküllő összefolyásánál fekvő Balázsfalva nevű településhez viszonyítottan, egy 1750-ből származó adat szerint, Felső Balázsfalva neve is, de a továbbiakban a helységnév mint Balázstelke szilárdult meg. A helységnév a Balázs személynév és a ’szántásra alkalmas, trágyázott föld’ jelentésű telek főnév birtokos személyragos telke alakjának az összetétele. A helység román neve magyar mintára 1808-ban Blasul de Sus volt, majd az erdélyi szász Kleinblasendorf mintájára  Blăjel lett, e névváltozat tulajdonképpeni értelme ’Kis-Balázs’.

Utunk utolsó állomása Medgyes. E helységnévről a Balázsfalvától Székelyudvarhelyig tartó útszakasz kapcsán már beszéltünk.

 

Kiskapustól Nagyszebenig

 

Mint már említettük, Kiskapus, román nevén Copşa Mică, vasúti csomópont. Ha innen nem utazunk Medgyes–Segesvár–Brassó útvonalon, azaz Brassó irányába, egy szárnyvonal Kiskapustól déli irányba, Nagyszebeig tart. Ezt az utat azonban nemcsak vasúton tehetjük meg, hanem gépkocsival országúton is.

Az első helység, amelyen az országút átvezet Asszonyfalva, mai román neve Axente Sever. Elsőként 1305-ben jegyzik: Assonfalva. A latin neve 1322–23-ban Ville Dominarum. A régi magyar nyelvben az asszony szónak ’királyné’ jelentése is volt. Így ez a falu akkoriban a királyné birtokaként a (királyné)asszony falujaként tartották számon. A helység német neve a magyart tükröző Frauendorf. E német névből eredeztethető a helység régi román neve: Frâna. Hivatali úton kapta a település az Axente Sever nevet. Az asszonyfalvi Axente Sever (1821–1906) az erdélyi román nemzetiségi mozgalmak egyik vezéralakja volt.

A vasút következő megállója Szászegerbegy, románul Agârbiciu. Hogy több, hasonló nevű falutól meg lehessen különböztetni, nevét 1913-ban hivatali úton kiegészítették lakóinak nemzetiségére utaló előtaggal, és Szászegerbegy néven rögzítették. Az elsődleges Egerbegy településnév a magyar éger ~ eger fanévnek és a ’domb, kisebb talajkiemelkedés’ jelentésű nyelvjárási begy főnévnek az összetétele. A helységnév égerfákkal benőtt magaslatra utal. A román Agârbiciu átvétel a magyarból.

Szászegerbegytől akár vonaton, akár országúton elérjük azt a falut, amelynek Nagyselyk a neve, románul Şeica Mare. Első írásos adatai előtag nélküliek: 1310–10: Selk, 1318: Seelk, 1322: Schelk. 1412-ből való latin feljegyzése már megkülönböztető: Schelk maior. Később, 1507-től a magyarban is Nagy Selyk, azzal függ össze, hogy van még egy másik Selyk is, a kettő összefüggésében Kisselyk. Az elsődleges Selyk helynév talán német eredetű személynévből keletkezett. A román Şeica Mare magyar mintát tükröz.

Innen már a vasút és az országút nem egymás mellett halad, a kettő szétválik, egymástól eltávolódik. A vasút sokkal nyugatabbra húzódik, hogy majd Nagyszebennél az országúttal ismét összefusson. Utazzunk előbb az országúton, majd visszatérve, tegyük meg ezt az utat vasúton is.

Nagyselyktől az első utunkba eső falu: Rüsz, román nevén Ruşi. Első 1263-ból való írásos adatában ilyen néven szerepel: Nogrech. További adatai: 1424: villa Ruz, 1494: Ruz. Az alapjául szolgáló személynév a német Reuß családnév közszói előzményével hozható kapcsolatban, amelynek jelentése ’orosz ember’. A helység német névváltozata Reußen, a románban Ruşi ’oroszok’.

Rüszt Szelindek, román nevén Slimnic követi. A XIII. század végi, XIV. század eleji dokumentumokban a helységnek német nevét találjuk: 1282: Stolczumbrecht, 1320: Stolchumberg, mai német névváltozata Stolzenburg; a német név értelme ’kevély hegy, vár’. A magyar névváltozatot is jegyzik már 1341-ben: Zelenduk. A magyar Szelindek déli szláv eredetű, s talán egy ’szilvás’ jelentésű szláv közszóra vezethető vissza. A román Slimnic ugyancsak a déli szlávból való.

Nagyszebenig még egy helységen áthalad az út, neve a közszóként is érthető Nagycsűr, románul Şura Mare. A névnek elsőként a latin nyelvű alakja bukkan fel: 1332–35: Magnum Horreum, német neve 1468-ban: Grosschuren, az első magyar névváltozat csak 1733-ból való: Nagy-Csür. Valamennyi névváltozat a jelentés vonatkozásában egymás megfelelései. A Nagy- előtag a szomszédos Kiscsűr nevű helység előtagjával van kapcsolatban.

Térjünk vissza Nagyselykre, és innen vasúton utazzunk Nagyszeben felé. Az első megállóját az állomás felirata románul így jelzi: Hăşag, magyar neve Hásság. Nevére korai adataink vannak: 1263: Hassach, 1295: Hasag. A helységnév a magyar hárs fanév régi háss alakjának -ság képzős származéka, hársfával benőtt helyre utal. A román Hăşag a magyarból való.

A következő település állomásának román felirata: Loamneş, magyarul Ladamos. Első írásos adatai a    -telek, -teleke utótaggal teljesebbek: 1320: Ladamerteluke, 1326: Ladomateluke, 1431: Lodomasteluk. Az utótag elhagyásával jelenik meg a mainak megfelelő névváltozat: 1392: Ladamas, 1394: Ladamos. Az elsődleges Ladamerteluke a szláv eredetű Ladomér személynév és a birtokviszonyra utaló teleke összetétele. A Ladamos a Ladomár személynév Lada becealakjának -s képzős származéka. A román Loamneş átvétel a magyarból.

Ladamossal mára csaknem összeépült Széptelep, de a helységnek van vasútállomása, román nevén Mândra. Új település: 1750: Mondra, 1854: Mundra, Mândra. A Széptelep tudatos magyarítás a román minta alapján; a román mândru melléknév jelentése ’büszke, szép’.

Nagyszeben előtt jelentős település Vizakna, román neve Ocna Sibiului. Már a XIII. század végéről van rá írásos adatunk: 1291: Vyzakna. Neve feltehetőleg a régi Wyz, mai Viza nevű patak melletti sóbányára, aknára utal. A pataknév alapja nem a magyar víz főnév, hanem a keletfelnémet ’fehér’ jelentésű wiß, a pataknak a mai német neve ugyanis die Weiß, tulajdonképpen ’fehér’. A helység régi román neve Ocna volt, de hatósági úton megkülönböztető jelzőt kapott: Ocna Sibiului, azaz ’Szebeni akna’.

A következő állomás Nagyszeben, nevét már értelmeztük annak az útszakasznak a végén, amely Gyulafehérvártól Nagyszebenig tartott.

 

Sajómagyaróstól Marosludasig

 

     Szeljük át a Mezőséget észak-dél irányába. A vasútvonallal a másod osztályú, de aszfaltozott országúttal egyvonalban halad, a vasúti szerelvények tulajdonképp Beszterce és Marosludas között közlekednek.

     Sajómagyarós után a vasútvonal délre fordul, de az első, Kentelke nevű településnek még nincs megállója. A helység román neve Chintelnic. Első írásos említései: 1243–52/1355: Kendtelek, 1414: Kentelek, 1422: Kenteleke, 1456: Kenthelke. A helységnév a Kend személynévnek és a ’szántásra alkalmas trágyázott föld’ jelentésű telek (az ő telke) összetétele. Van olyan vélemény, amely szerint a határőrző kend népelem településével volna dolgunk. A román Chintelnic a magyarból való.

     Kerlésen már a vonat is megáll. Kerlés román neve Chiraleş. A település a Kyrioleis-nek mondott hegy alatt keletkezett (1282–1285: “in monte, qui Kyrioleis dicitur”). Végső forrása az ’Uram irgalmaz’ jelentésű görög-latin Kyrieleyson. A magyarba a helységnév szláv közvetítéssel kerülhetett. A román Chiraleş előzménye a helység német neve, a Kyrieleis lehetett.

Az út- és vasútvonal a Sajóba ömlő Dipse-patak bal oldalán húzódik, állomása a patak jobb partján lévő település lakosságát szolgálja. A település magyar neve Cegőtelke, románul Ţigău. Első írásos említése 1243-ból való: Chegeteleke. Később nevéből elmaradt az utótag, a -telke: 1407: Zegew, Scegew. A puszta személynévi eredetű helynévi adatok sora között 1429-ben feltűnik a Nagh Chegew, ezt azonban később felváltja a lakosság nemzetiségére utaló, megkülönböztető szerepű Szász- előtag: 1622: Szaz Zege, 1760–62: Szász Czegő. A XX. század eleji helységnévrendezéskor visszaállítják az elsődleges Cegőtelke formát. A helységnév a Cegő személynév és a birtokviszonyra utaló telke összetétele. A Cegő személynév a Szegő alakváltozata. A román Ţigău átvétel a magyarból.

Cegőtelkétől délre ma már nagyobb település Szászlekence, románul Lechinţa. A településről az első biztos adat 1335-ből való: Lechenche, de a hasonnevű patakra, amely mellé a falu települt, már 1282-ből van adatunk: “… iuxta aquam Lekencha”. Minthogy más Lekence nevű településünk is létezett – Avaslekence, Maroslekence – ez a helység a lakosság nemzetiségére utaló Szász jelzővel egészült ki: 1825: Szász Lekentze. A helység neve a hasonnevű patakról vonódott át. A pataknév szláv eredetű, tövében egy ’vízililiom’ nevű szláv szó rejtőzik. A román Lechinţa a magyarból való, ha közvetlenül a szlávból került volna át a románba is, akkor alakja Lechniţa volna.

Szászlekencét délebbre Vermes követi. Román hivatalos neve Vermiş, de a helységet vasúti megállója románul  így jelzi: Vermeş. Első írásos említése 1332–36-ból való: Vermus. Írásváltozatai 1439-ben Vermes, 1441-ben Wermes. A helység olyan helyre utal, ahol sok volt a vadfogó verem. A Vermes helységnév alakilag a verem közszó -s képzős származéka. A román Vermeş, Vermiş a magyarból való.

A vasút következő állomása Szászszentgyörgy, román neve Sângeorziu Nou, az állomásépület felirata azonban a helységet így jelzi: Sângiorgiu Nou. Elsőként neve latinul a pápai tizedjegyzékben fordul elő: 1332: de Sancto Georgio. Magyar neve 1430-ból való: Zenthgewrg, 1440-ben is így: Zenthgyieurgh. Később a puszta szentnév kiegészül a helység lakóinak nemzetiségére utaló előtaggal: 1750: Szász Szent György. Egyházi eredetű településnév. A helység névadója Szent György vértanú, akinek tiszteletére templomot emeltek a helységben. A templomcím a helység nevévé vált. Régebbi román neve a magyarból átvett Sân-Georz volt, a mai hivatalos neve Sângeorzul Nou ’Újszentgyörgy’ lett.

A Köles-tető aljában szintén megáll a vonat. Állomása a néhány kilométernyire fekvő falut jelzi: Brăteni. A település magyar neve Mezőbarátfalva. Neve igen későn, csak 1670-ben bukkan fel: Baratffalva, 1733/1750-ben Brádfalva, hogy azután 1762-től megint Barátfalvaként jegyezzék. A megkülönböztető Mező- előtagot a XX. század elején hivatali úton kapta, s így lett hivatalosan 1913-ban Mezőbarátfalva. A Barátfalva helységnév talán a ’szerzetes’ jelentésű magyar barát köznév és a falva összetétele, de lehet ez a névváltozat népetimológiás alakulás a román brad ’fenyő’ alakból. A helység román neve Bratfalău volt, ezt illesztették bele hatósági rendelkezéssel a román névrendszerbe, s így lett Brăteni.

Visszakanyarodva a vasúthoz, déli irányba a következő helység Mezőszentmihály, románul Sânmihaiu de Câmpie. Első írásos adataiban a szentnév a birtokos személyragos telek, illetőleg falu utótaggal teljesebb: 1319: Scenmihalteluke, 1329: Zentmihaltelke, Zentmihalfolva. A mai Mezőszentmihály névváltozat hatósági úton keletkezett a XX. század elején. Az elsődleges Szentmihálytelke előtagja a falu templomának védőszentjére, Szent Mihály arkangyalra utal. A régi román Sânmihaitelic a magyarból való, ezt váltotta fel a későbbiekben a szintén magyar névváltozatot tükröző hivatalos Sânmihaiu de Câmpie megnevezés.

Vasútállomásától délre fekszik Mezőkecsed, román nevén Miceştii de Câmpie. Első írásos említései előtag nélküliek: 1329: Kychyd, 1360: Kucsheth, 1465: Keczeth. A helységnév később kiegészül a Mezőséggel kapcsolatos, megkülönböztető szerepű Mező- előtaggal: 1760–62: Mező-Ketsed. Az elsődleges Kecsed helységnév puszta személynévből keletkezett magyar névadással. A Kecsed személynévre már 1211-ből és 1279-ből van adatunk. Régi román neve a magyarból átvett Chiciud volt, de ezt a nevet ’kicsi, kicsid’-nek értelmezve hatósági úton Miceştii de Câmpie-re változtatták, melynek tulajdonképpeni értelme ’Mezőkisfalu’.

Mezőkecsedtől a vasút nyugatnak fordul, hogy azután Budatelkénél megint délre tartson. Budatelke román neve Budeşti. Az állomásépület román felirata azonban így jelzi a települést: Budeşti Cluj. A magyarban állandó névforma: 1283: Budatelke, 1329: Budateleke. A helységnév a Buda személynév és a birtokos személyragos telek összetétele: Buda nevű személy telke. A Buda személynév valószínűleg szláv eredetű. Régi román neve a magyarból átvett Budatelnic, Budatelec volt, hatósági intézkedéssel illesztették bele az -eşti képzős román névrendszerbe, így lett Budeşti.

Mielőtt elérnők a Mezőséget nyugat-keleti irányba átszelő országutat, a Mezőségi-patak mentén még két települést érintünk, az egyik Nagycég, a másik Kiscég. Román nevük Ţagu és Ţăgşoru. Nagycég első említése 1327-ben megkülönböztető előtag nélküli: Cheeg, 1329-ben már latin megkülönböztető jelzővel tűnik fel: mindkét falu: Maiori Ceeg, illetőleg Minor Ceeg. A magyar nyelvű Nagy- és Kis- viszonyítóelemre is korai adatokat találunk: 1359: Nogcegh, 1450: Kys Cheeg. Átmenetileg Nagycég feltűnik más előtaggal is: 1402: Olahczeg, 1506: Alsoczeg, hogy később a Nagycég névváltozat állandósuljon. Az elsődleges Cég helységnév puszta személynévből keletkezhetett magyar névadással. Ilyen személynév a korai századokban is előfordul: 1133/1329: Cegu. A román nyelv a viszonyítást kicsinyítő képzővel oldotta meg: Ţagu ’Nagycég’, illetőleg Ţăgşoru ’Kiscég’, az alapelem a magyarból való.

A Mezőséget nyugatról keletre átszelő országútat a vasút, mely északról déli irányba halad, Kis- és Nagysármás vasúti megállójánál keresztezi (Sărmăşel-Gară). A két Sármás-t már értelmeztük a Kolozsvártól Szászrégenig tartó útszakasz helységneveinek számbavételekor. Nagysármástól tartsunk továbbra is déli irányba a Maros folyó felé.

Nagysármás közelében fekszik Báld, románul Balda. Nevét elsőként 1332–5-ben említik: Bald. Az évszázadok folyamán a helységnév több alakváltozatban is feltűnik: 1414: Bard, 1430: Baald, 1461: Balad, 1473: Baalth. Puszta személynévből keletkezett magyar névadással. A már 1293-ban feljegyzett Bald személynév forrása a német Balduin. A román Balda a magyarból való.

A Mezőségi-patak vonalát követő vasútnak újabb megállója Mezőméhes, román nevén Miheşu de Câmpie. A helység két részből állhatott. Erre utal az 1293-ból való latin jelzős kettős név: Mehes Maior és Mehes Minor ’Nagy- és Kisméhes’, illetőleg az 1427-ből való Mehes hungarocalis és Mehes volahalis ’Magyarméhes és Oláhméhes’. A továbbiakban csak Méhesként jegyzett helység utóbb megkülönböztető jelzőt kap: 1760–62: Mező Méhes. A településnév a méhészkedéssel kapcsolatos. A méhes az a hely, ahol a méhkasokat tartják. A román Miheşu de Câmpie részfordítás a magyarból.

Mezőméhestől délre elérjük a hosszan elnyúló Záhi-tavat, de előtte van még egy vasúti megálló, állomásának román neve Bota-Sat, hivatalos román neve Botei, a Mezőzáhhoz tartozó tanyaszerű település magyar neve: Botadűlő. Nevében a magyar Both személynév felismerhető. A Záhi-tó déli végében találjuk magát a falut, magyar neve: Mezőzáh, románul Zaul de Câmpie. Első írásos említései előtag nélküliek: 1339: Zaah, 1401: Zah. E név kiegészül a Mezőségre utaló előtaggal: 1760–62: Mező Záh. A Záh helynév puszta személynévből keletkezett magyar névadással. Az alapjául szolgáló személynév (1138/1329: Zahu) – melyet ma hibás olvasat alapján Zács-nak ejtenek – a Zakariás (1211: Zachrias) személynévnek rövidüléssel keletkezett becealakja. A román Zaul de Câmpie részfordítás a magyarból.

A Mezőzáh utáni állomás román neve: Melini-Valea Largă. Az előbbi név – Melini – még Mezőzáhhoz tartozó tanya, a Valea Largă az állomástól több kilométer távolságra eső Mezőceked román neve. A magyar falunév 1332-ben még Chikud, 1339-ben Cheked. A Cikud ~ Ceked névváltozat előtaggal egészül ki: 1760–62: Mező Czikud és a továbbiakban a Cikud forma kezd megállapodni, de a XX. század eleji településnévrendezéskor Mezőceked alakban rögzítették. A Ceked ~ Cikud helységnév puszta személynévből keletkezett magyar névadással. Ilyen nevű személyt már 1211-ben feljegyeztek: Chikuid. A helység régi román neve a magyarból átvett Ţicud volt, hatósági úton átkeresztelték: Valea Largă, tulajdonképpeni értelme ’széles völgy’.

A Mezőségre jellemző belső, zárt tavak egyike mellett fekszik Mezőtóhát, románul Tăureni. Első írásos említése 1454-ből való: Thohath. Az itteni kiképzett halastavat is már 1466-ban említik. A falu a tó fölött hosszan elnyúló földháton települt. A helységnév a és a hát ’földhát’ összetétele. Később kiegészült a Mezőségre utaló előtaggal: 1760–62: Mező Tóhát. A román Tăureni (1824: Taurény) tulajdonképpeni értelme ’tónál lakók’. Alapszava a magyarból átvett tău ’tó’ közszó.

A Maros völgyéig még van egy falu: Mezőszengyel, románul Sânger. Korai írásos említései előtag nélküliek: 1328: Scengyel, 1333: Zengyel, 1464: Zenthgel. Neve már igen korán kiegészül a Mező- előtaggal: 1478: Mezewzengyel. A Szengyel helységnév eredete még tisztázatlan. Elfogadhatatlan az a nézet, hogy benne egy *Szent-jel szóösszetételt kellene keresnünk. Figyelembe jöhet egy ’dombság’ jelentésű szláv szó is. Az eredetibb Szengyel alakot a románban a sânger ’veresgyűrű som’ közszó magához hasonította.

Így érkezünk Marosludasra. A vonatjárat Beszterce és Marosludas között közlekedik. Marosludas településnevet a Tordától Marosvásárhelyig tartó útszakasz helységneveinek számbavételekor már elemeztük.

 

Településnevek partiumi utakon

 

Nagyváradtól Székelyhídig

 

     Nem véletlen, hogy hosszú partiumi körutunkra a Sebes-Körös mellett fekvő Nagyváradról indulunk el. Nagyvárad (román nevén Oradea) Szent László királyunk városa, a romániai Bihar megye székhelye, a Partium legjelentősebb települése. A város története a X. században épült várral kezdődik. A vár körül kialakult település megerősített püspöki székhely. Első írásos feljegyzése 1103-ból való: Varadinus. A település további történeti adatai főleg a püspökséggel és az eklézsiával kapcsolatosak – 1113: epis-copus Varadiensis, 1138: episcopus Waradiensis, 1234: ecclesia Waradiensis, 1319: Promotorium Varadiense, 1343: villa Sancti Stephani de Promotorio Waradiensi, 1449: civitas Waradiensis, 1542: Waradinum, 1616: Wárad. A vár oltalma alá húzódtak azok a települések, amelyek összeolvadásából fejlődött ki a későbbi város. Ilyen település volt Szombathely (1285: vicus Zombathely), Hétközhely (1374: villa Hydkwzheulews), Szentlőrinc (1211: villa sancti Laurentii), Szentpéter (1374: Sancti Petri contrata), továbbá Bologna (1374: Bolognia vicus), Pádua (1374: Padua, Badua vicus), de érdemes külön részletezően említenünk a városrész néven is fennmaradt Váradvelencé-t, valamint Váradolaszit.

Az előbbi, a Velence mint településnév legkorábbi adata 1291–94-ből való: de Venecia. A név alakja egy 1472-ből származó adat szerint Venecze. Később, már mint városrész, e név kiegészül a Várad jelzővel – 1799: Várad Velence. Az elsődleges Venecia, Venecze, majd Velence név eredet szerint azonos az észak-olaszországi Velencé-vel. – Váradolaszi nevének első írásos említése a Váradi Regestrumból való – 1215: de villa Latinorum Varadinensium. A magyar névváltozat 1273-ban bukkan fel: Olozi. E név is kiegészül később a megkülönböztető szerepű Várad jelzővel – 1773: Várad Olaszi. Az Olaszi helységnév a ’nyugati újlatin nyelven beszélő, közelebbről vallon telepes’ jelentésű olasz népnévnek a birtoklást kifejező -i képzős származéka; tulajdonképpeni értelme ’az olaszé’.

A vár körül keletkező város neve Várad lett. A Várad településnév a ’kis erősség, kis vár’ jelentésű várad köznév-ből keletkezett; ez pedig a vár közszó -d képzős származéka. A városi település neve később kiegészül a Nagy- előtaggal – 1570: Nagy-Varadi, 1808: Magno-Varadinum, 1828: Nagy-Várad. Helyesírása 1910-től Nagyvárad. A Nagy- előtag a Kisvárad-nak is nevezett, mai Kisvárdá-tól való megkülönböztetésül szolgált. A régi román Oradea Mare helységnév részfordítás a magyarból, a mai hivatalos Oradea a magyar Várad átvétele, olyan hangtani módosulás eredményeként, mint amilyen a magyar város > román oraş, magyar Vadverem > román Odverem esetében is megfigyelhető.

Nagyváradtól északkelet felé indulunk. A vasút és az országút párhuzamosan halad, mindkettő ugyanazokat a helységeket érinti. Az első helység, a hajdani vármegye névadója, Bihar. Román neve Biharia. E helységnév első írásos feljegyzése 1067 körül bukkan fel: Byhoriensis. A további történeti adatok így követik egymást – 1075: Bichor, 1093: Byhor, 1113: Byhar, 1213: ecclesia de Bichor, 1220: villa Bichor, 1332: sacerdos de Byhar. A helység az 1061-ben már fennállt bihari püspökség központja, de I. László király Nagyváradra helyezte át a püspökséget. Várát a krónikák XI. századi adatai említik, de említi Anonymus is, aki e vár köré is történetet költ Ménmarót vezérről. A vár, s a hozzá tartozó települések körül alakul ki a vármegye. Utóbb a megye székhelye Bihar várából Nagyváradra helyeződött át, de a Biharvár megye (1203: comitatus Bichoriensis) > Bihar vármegye > Bihar megye megjelölés fennmaradt. A magyar Bihar – vár és településnév – a vármegye első ispánjának a nevét őrzi. A mai Bihar helységnév alapjául szolgáló személynév szláv eredetű. A román Bihor (megye) meg a Biharia (helység) a magyarból való.

Északkeleti irányba folytatva utunkat, Bihar után az első település Kügypuszta, románul Chiuagiu. Minthogy Kügypuszta a tőle északnyugatra fekvő szomszédos település, Nyüved (román nevén Niuved) tartozéka volt, a település újabb román neve nem Chiuagiu, hanem Satul Nou ’újfalu’. Neve a pápai tizedjegyzékben bukkan fel – 1332–37: Kyud. Utótagos alakjára 1863-ból van adatunk: Kügy pusztával. Az elsődleges Kügy helységnév puszta személynévből keletkezett magyar névadással. Ilyen nevű személyt (Quid) már a Váradi Regestrumban feljegyeztek. A későbbi puszta utótag a helység elnéptelenedésére utal. A román Chiuagiu a magyarból való.

Kügypusztának nincs vasúti megállója, de van a tőle északra fekvő településnek; magyar neve Paptamási, románul Tămăşeu. Eredeti alakja évszázadokon át csupán Tamási (1291–92: Tamasy, 1599: Thamássi), de később a név megkülönböztető szerepű előtaggal egészül ki – 1692: Pap Tamási. A Tamási helységnév a magyar Tamás személy-névnek birtoklást kifejező -i képzős származéka; tulajdonképpeni értelme: ’a Tamásé’. A megkülönböztetést biztosító Pap- előtag azzal kapcsolatos, hogy a falu a XIV. század óta a nagyváradi káptalan birtoka. A román Tămăşeu helységnév a magyarból való.

A következő település, amelyen az országút áthalad, és amelynek vasútállomása is van: Biharfélegyháza. Román neve hivatalosan Roşiori, de a vasúti megálló román felirata a helységet így jelzi: Roşiori Bihor. Nevének írásos adatai – 1291–94: Nogdurugfeleghaz, 1308–13: Felyghaz, 1334: Feeleghaz, 1338: Dorugegháza. A továbbiakban a helységnév alakja mindig Félegyháza, de 1882-ben e név kiegészül a tájra utaló Bihar- előtaggal: Bihar-Félegyháza. A helységnév alapjául szolgáló Félegyháza tulajdonképpeni értelme ’fél, azaz félbemaradt vagy romos templom’. (Ismeretes, hogy kezdetben a vallás gyakorlására emelt épületet nem a templom, hanem az egyház szó jelölte, melynek jelzői szerepű előtagja a ’szent’ jelentésű régi egy, utótagja a ház; tulajdonképpeni értelme: ’szent ház’.) A Félegyháza helységnévnek előtagja volt a személynévi eredetű Drug, Durug, Dorog, illetőleg a Nagydurug, ezt váltotta fel a Bihar- előtag, mely megyei hovatartozást jelöl. A helység régi román neve Fileghhaz volt, a hatósági úton megállapított Roşiori a román roşu ’vörös, piros’ szó ki-csinyítő származékából való.

A XVII. század végétől egy ideig mezőváros (oppi-dum) volt a Biharfélegyházát követő település: Bihardió-szeg. Román neve Diosig. A falu már az Érmellék része. Írásos alakja az itt épült vár neveként 1278 körül bukkan fel: Gyozyk. A várat a XVII. század közepén is lakják, de a várról 1719-ben már mint romról emlékeztek meg. A mai, a teljesebb névalakjáról 1882-ből van adatunk: Bihar-Diószeg. A megkülönböztető szerepű Bihar- előtag a megyei hovatartozásra utal. A Diószeg helységnév a magyar dió és a szeg ’szegelet’ összetételéből származik, hajdani, diófákkal benőtt területre utal. A román Diosig a magyar név átvétele.

Utunk a továbbiakban Nagykágya nevű helységbe vezet. Román hivatalos elnevezése Cadea, állomásának román felirata viszont a Cadia alakot mutatja. Nevének korai írásos adatai – 1278: Kaga, 1285: Caga. A helységnév 1400-ban a megkülönböztető szerepű Nagy- előtaggal bukkan fel: Naghkagia, mely név összefüggésben van a szomszédos Kiskágya (1399: Kyskagya) helységnévvel. Eredete bizonytalan, Kiss Lajos a Kágya helységnevet a ’kád’ jelentésű szláv kada főnévvel vetette össze, s föltételezi, hogy a név talán talajmélyedésre utalhat. A román Cadea a magyarból való.

Az útszakasz végső pontja Székelyhíd, román nevén Săcueni, de állomásának román felirata szerint Săcueni Bihor. A helység nevét az Árpád-kori székely lakóiról kapta, akik az Ér folyó ingoványainak átkelőhelyén a hidat őrizték. A helység első írásos feljegyzése 1278-ból való: Zekylhyd. További adatok – 1325: Zekulhyda, 1338: Scekelhyd, 1401–1402: Zekelhyda. Itt kaptak a Zólyomiak 1460-ban engedélyt várépítésre. A várat 1665-ben rombolták le. A településnek a XVII. század közepétől városi rangja van, ennek következtében tűnik fel 1459-ben az oppidum Zekelhyd megjelölés. A helység régi román neve a magyarból átvett Săcheihid volt, ezt váltotta fel a hatósági úton megállapított Săcueni elnevezés.

 

Székelyhídtól Érmihályfalváig

 

     Székelyhídtól, a tőle északra fekvő Érmihályfalváig a vasút meg az országút nem párhuzamosan, nem egymás mellett halad. A vasút északnyugati, az országút északkeleti irányban közelíti meg Érmihályfalvát. Tegyük meg az utat előbb vasúton, majd visszatérve a kiindulópontra, Székelyhídra, az országúton haladjunk Érmihályfalva felé.

Székelyhídtól a vasút első megállója, állomásának román felirata szerint Şilindru. A hozzá tartozó helység ma-gyar neve Érselénd. A helységnév eredetileg előtag nélkül tűnik fel – 1163–73: Serend, 1312: Serind, 1339: Selend, 1416: Selind. Az Érmellékre utaló Ér- előtag későbbi – 1808: Ér-Selind. A mai név Érselénd alakját ebben a hivatalos formában 1913-ban rögzítették. A Serénd ~ Selénd helységnév valószínűleg a régi magyar Serid, Sirind személynévből keletkezett. A román Şilindru a magyarból való.

A vasút következő megállója, a pályaudvar épületének román felirata szerint Şimian, a helység mai magyar neve Érsemjén. Első írásos adata Új- előtaggal bukkan fel – 1321: Wysimean, majd az előtagos meg az előtag nélküli adatok váltakozását figyelhetjük meg – 1332: Symian, 1336: Vissemian, 1338: Semien. A teljes, az Érmellékre utaló, Ér- előtaggal kiegészült névváltozat elsőként 1604-ből adatolható: Eersemien. 1828-ban felbukkan a helynév téves, ly-es alakja is: Ér Semlyén. E téves változat kísért az irodalmi szövegekben ma is, mikor Kazinczy Ferenc születési helyét Érsemlyén alakban jelölik meg. A Semjén alaptag puszta személynévből, mégpedig a latin Simeon ’Simon’ személy-névnek Semján ~ Semjén fejleményéből keletkezett. A Simon személynévnek Semjén változatára már 1280-ból van régi adatunk: Semien. A román Şimian a magyar név átvétele.

Vasúton így érjük el Érmihályfalvá-t. Mai román neve Valea lui Mihai. Elsőként 1270-ben felbukkanó helységnév alakja csupán Mihal, Michal. E helynév a falu egykori Mihály nevű birtokosával azonos. A puszta Michal rövidesen a Nagy- előtaggal egészül ki (1291–94: Nogmihal, 1312: Nogmichal), majd a névváltozathoz a -falva utótag kap-csolódik (1434: Nagmyhalfaua, 1857: Nogimihalfalva). A Nagy- előtagot később felváltja az Érmellékre utaló Ér- előtag – 1828: Ér Mihályfalva. Román neve eredetileg a ma-gyarból átvett Mihaifalău volt, a mai Valea lui Mihai ’Mihály völgye’ hatósági névváltoztatás következménye.

És most térjünk vissza Székelyhídra, és induljunk most már az országúton Érmihályfalva felé.

Székelyhidat elhagyva, az országút bal oldalán tábla jelzi, hogy rövid bekötőúton eljuthatunk Kiskereki nevű helységbe. Román neve Cherechiu. A településnévre – megkülönböztető jelző nélkül – már a XIII. századtól vannak történeti adataink – 1220: Kerequi, 1262: Kereky. Minthogy azonban a régi Bihar megyében két Kereki nevű helység is volt, a kettőt Nagy-, illetőleg a Kis- előtaggal különböztették meg – 1443: Nagkereky, Kiskereky. A megkülönböztetés módja kezdetben ingadozik, hiszen 1454-ben felbukkan ez a típusú megkülönbözetés is: Alsokereky, Felsewkereky, de végül a két azonos falunév a Nagy- és a Kis- előtaggal szilárdul meg. Az elsődleges Kereki helységnév a ’kör alakú erdő’ jelentésű régi magyar kerek köznév -i képzős származéka. Kiskereki régi román neve Cherechiul Mic volt, minthogy azonban az I. világháború után a két fenti falut országhatár választotta el, a Románia területére eső Kiskereki hivatalos román neve a puszta Cherechiu lett. A román helységnév a magyarból való.

Visszatérve az országútra, elérjük azt a jobb oldali bekötőutat, amely Asszonyvására nevű helységbe vezet. A település román neve Târguşor. E helységnév első írásos adata latin nyelvű – 1203: de Foro Regine, az első magyar névalak 1268-ból való Ahsunwasara. A helységnév a ’ki-rályné’ jelentésű asszony és a birtokos személyragos vásár kapcsolata, tulajdonképp a királyné vására, a királynétól származik ugyanis hajdani ’vásártartási joga’. A románban a falunév régen a magyarból átvett Asonvaşar volt, az újabb, a hatósági úton megállapított Târguşor részfordítás a ma-gyarból.

Az országúton tovább haladva, egy bal oldali bekötőút Éradony-ba vezet. Határában Árpád-kori földvár maradványai láthatók. Román neve Adoni. Első írásos adatai még előtag nélküliek – 1238: Odun, 1332: Adun, de már 1408-ban felbukkan az Érmellékre utaló, az Ér- előtaggal kiegészült teljes neve: Eeradon. Az elsődleges Adon helységnév puszta személynévből keletkezett magyar névadással. Az alapjául szolgáló személynév bajor-osztrák eredetű, a magyar Ádám megfelelője. A román név előbb Eriu-Adoni volt, majd pusztán Adoni lett, mindkettő a magyarból való.

Visszatérve az országútra, a továbbiakban az út éles kanyarral észak, északnyugati irányba tart, de érdemes még előtte északkelet felé egy rövid bekötőúton kiszaladnunk Ottomány nevű faluba, ahol híres bronzkori település földsánc maradványai láthatók. A helység román neve Otomani. Régi település, hiszen nevét már 1263-ban feljegyezték: Oltman. A településnév ugyanebben a formában szerepel az 1332–37-ből való pápai tizedjegyzékben is. Hangalakja szabályos hangváltozás eredményeként 1692-ben Ottomán, 1851-ben Ottomány. A helységnév puszta személynévből keletkezett magyar névadással. Ilyen nevű személyt már a Váradi Regestrumban, 1213-ban feljegyeztek: Oltuman. A helynév alapjául szolgáló személynév forrása a német Altman. A román Otomani a magyarból ered.

Az egyetlen olyan település, amelyen az országút Székelyhíd és Érmihályfalva között áthalad: Értarcsa, román nevén Tarcea. Igen korai település, hiszen első írásos feljegyzése 1163-ból való: Thorsa, 1326-ban Tarcha. Megkülönböztető szerepű, az Érmellékre utaló, előtaggal ellátott teljes alakja csak 1808-ban bukkan fel: Ér-Tartsa. A Tarcsa helységnév puszta személynévből keletkezett magyar névadással. Az alapjául szolgáló személynév a ’kopasz’ jelentésű tar melléknév -sa ~ -csa kicsinyítő képzős alakja. A román Tarcea a neki megfelelő magyar név átvétele.

A következő helység már Érmihályfalva, az a település, ahol az országút és a vasút összefut, s amelyről a vasúti megállók kapcsán már beszéltünk.

 

Érmihályfalvától Nagykárolyig

 

     Érmihályfalvától Nagykárolyig az országút párhuzamosan halad ugyan a vasúttal, de egymástól távol, közöttük kb. 3 km a távolság. Ennek következtében a vasút megállói nem mindig azonosak azokkal a településekkel, amelyeken az országút áthalad.

Az első település Érmihályfalva után Érkörtvélyes, román nevén Curtuiuşeni. A településnév elsődleges írott formái 1342-ben Kurthuelus, 1345-ben Kurtweles, Kuertvelyes. A megkülönböztetést szolgáló, az Érmellékre utaló Ér- előtaggal kiegészült névre csupán 1880-ból van adatunk: Ér-Körtvélyes. A puszta Körtvélyes helynév a ’körte’ régi körtvély alakjának -s képzős származéka. Eredetileg körtefával (körtvélyfával) benőtt helyre utalt. A település román neve előbb a magyarból átvett Curtuiuş volt, az újabb, a hatósági úton kapott Curtuiuşeni az előbbinek román -eni helynévképzős származéka.

Nagykárolyig a továbbiakban a vasútvonal az országúttól eltérő helységeket érint.

Érkörtvélyes utáni első vasúti megálló, miként állomásának román nyelvű felirata jelzi, Resighea, magyar nevén Reszege. E helységnevet megtaláljuk már a Váradi Regestrumban – 1215: Rezuga. További történeti adatok – 1284: Resege, 1291–94: Rezuge, 1316: Rezege. A falunév feltűnik úgy is, mint Mezőreszege (1320: Mezeurezuge, 1439: Mezewrezege) és úgy is, mint Pusztareszege (1496: Pwstharezege alio nomine Zentjanostheleke). A Reszege helységnév a magyar részeg közszó alapján keletkezett Részeg, Részeges személynévvel függhet össze. A hajdani Mező- előtag a tájnak mezőségi jellegével volt kapcsolatos, a Puszta- előtag pedig a helység elnéptelenedésének a folyamatára utalt. A román Resighea a magyarból való.

Nagykároly előtt a vasútnak van még egy megállója: Szaniszló, román nevén Sanislău. Nevének történeti adatai így sorakoznak – 1306: Zoyzlo, 1338: Zanyslo, 1347: Zanyislav, Zanislaw, 1352: Zanyzlo. A helységnév puszta személynévből keletkezett magyar névadással. Az alapjául szolgáló sze-mélynév szláv eredetű, a szláv Stanislav-ból alakult. A román Sanislău a magyar Szaniszló átvétele.

Nagykároly előtt, mint láttuk, a vasútnak a két megállója Reszege és Szaniszló, a tőle keletre húzódó országút szintén két településen halad át, az egyik Piskolt, a másik Mezőpetri.

Piskolt, a név román írásváltozata szerint Pişcolt, nevének korai történeti adatai – 1329: Piskolch, 1458: Piskolth. Eredete tisztázatlan, talán szláv eredetű helységnév, de a szláv Piškovec és a magyar Piskolt végződésének összefüggése nem világos. A román Pişcolt a magyarból való.

Talán a Mezőpetri, románul Petreşti, helységnévre vonatkozik a Váradi Regestrum 1219-ből való adata: Petri, de az 1316-ból származó biztos adat szerint a település teljes neve már Mezeupetri. Későbbi adatai viszont megint előtag nélküliek – 1323: Petri, 1348: Petry, hogy azután, 1399-ben feltűnjék ez a helységnévváltozat is: Mewzewzenthpeter. A Petri helységnév a Péter személynévnek birtoklást kifejező  -i képzős származéka; ’a Péteré’. A helység román neve előbb Petreu volt, majd a hatalomváltozás után a hatósági úton megállapított Petreşti lett.

A vasút és az országút a kastélyáról híres-neves Nagykárolynál fut össze. A mai kisváros, Nagykároly román neve Carei. A magyar névváltozat kezdetben előtag nélküli – 1264: Karul, 1347: Korwul. A Nagy- előtaggal kiegészült teljes nevére csak 1786-ból van adatunk: Nagy-Károly. A korábbi Károly helységnévnek a Károly személynév az alapja, a magyar személynév viszont nem a latin Carolus, a német Carl személynévből származik, hanem az ótörök eredetű magyar karvaly (a régi nyelvben karul) madárnévvel függ össze. A román Carei a magyarból való, régebben a román név alakja részfordítás alapján Careii Mari volt.

 

Nagykárolytól Szatmárnémetiig

 

     Elhagyva Nagykárolyt, az első vasúti megálló román neve Domăneşti. Az állomástól, tőle északra, mintegy 4 km-re fekvő település magyar neve Domahida. Nevének első írásos adata szerint, 1326-ban Damanhida, de már az 1349-ből származó adata a mai névformát jelöli: Domahida. Az elsődleges Damanhida névforma a Damán személynévnek és a birtokos személyragos híd főnévnek az összetétele; tulajdonképp ’Damán hídja’. A falu ott települt, ahol egy Damán nevű személy birtokán híd vezetett át a Krasznán. Idővel a falunév Domahida alakban rögzült. Román neve előbb Domohida volt, majd hatósági úton – beillesztve a román településnév-rendszerbe – Domăneşti lett.

A következő településen áthalad az országút, állomása is van, neve Kismajtény, románul Moftin. A középkori oklevelekben a mai Kis- és Nagymajtény egyetlen néven szerepel – 1330: Mohten, 1387: Mahtin, 1428: Maytehn, de később a két falu megkülönböztető előtagot kap – 1417: Kis-Majtény, 1773: Nagy Majtény. Az elsődleges Majtény helységnév eredete vitatott. Egyik nézet szerint bizonyára szláv eredetű, hasonló helységnév van ugyanis a csehben is (Mochtin). Más feltevés szerint a Majtény helységnév sze-mélynévből keletkezett magyar névadással. Az alapjául szolgáló személynév viszont német eredetű, a régi német Machtin személynévből származik. A magyar Kis- és Nagymajtény román megfelelője előbb – részfordítás alapján – Moftinul Mic és Moftinul Mare volt, de ma a magyar Kismajtény román hivatalos formája csupán Moftin, szemben a régen is, ma is meglévő Moftinul Mare alakkal.

A következő helység, amelyen az országút áthalad: Szamosdob, román nevén Doba. Előtte, mellette fekszik néhány telepesfalu: Paulian, Dacia, Decebal és – Szamosdobon túl – Traian. Ez utóbbi falvak román lakosságát az I. világháború után telepítették a Kárpátokon túlról. A telepítésben magas rangú katonai személyek játszódhattak közre, hiszen a Paulian helységnév eredetében egy katonatiszt „Generalul Paulian” nevét őrzi. Szamosdob állomásának neve sem a neki megfelelő román Doba, hanem Generalul Gh. Avramescu. A viszonylag újabb román telepesfalvaknak nincs magyar megfelelőjük. A történeti adatokat tekintve Szamosdob helységnév kezdetben előtag nélküli – 1323: Dub, 1373: Dwb, 1393: Dob. A Szamos folyóra utaló, Szamos- előtaggal kiegészült teljes neve csak 1880-ban bukkan fel: Szamos-Dob. A Dob helységnév valószínűleg személynévi eredetű, a magyarból ugyan korabeli hasonló nevet nem sikerült kimutatni, de ilyen személy-név (Dub) található a csehben meg az ukránban. Ezek köznévi jelentése ’tölgy’.

Ha az országúton haladunk, Szatmárnémetiig nincs újabb település, de Szamosdobtól jóval délebbre húzódó vasútnak van még egy megállója, román nevén Sătmărel. A település magyar neve Szatmárzsadány. Korai történeti adatai előtag nélküliek – 1215: Sadan, 1249: Zwdan, 1393: Sydan. A későbbi Nagy- és Kis- előtaggal kiegészült névváltozatok a helység tagoltságára utalnak – 1425: Nogsadam, 1446: Kyssadam. Az 1882-ben felbukkanó Szatmár-Zsadány névnek Szatmár- előtagja a megyei hovatartozásra utal. Az elsődleges Zsadány helységnév puszta személynévből keletkezett magyar névadással. Az alapjául szolgáló sze-mélynév a magyarban szláv eredetű, ilyen név van a csehben (Ždán), a lengyelben (Zdan), az oroszban (Zsdán). A helységnév román alakja régebb a magyarból átvett Gidan, Ghidan, Jidan volt, a főhatalom-változás után kapta hatósági úton a mai Sătmărel ’Kisszatmár’ nevet.

A fentebb vázolt útvonalon végül a megye központjába, Szatmárnémeti-be érkezünk. A városnak két vasúti megállója van, a nagyállomás román neve Satu Mare, a déli pályaudvaré Satu Mare Sud. A mai város eredetileg a Szamos egyik, később kiszáradt ága által elválasztott két település, Szatmár és Németi összeolvadásából jött létre. Szatmárnak egykori híres, ma már nyoma sincs várára utal az első okleveles adat – 1213: castri Zathmar; további történeti adatok – 1261: Zotmar, 1556: Zakmar, 1591: Szakmár. A Németi helységnévre vonatkozó történeti adatok a következők – 1308: Nymty, 1323: Nemti. Minthogy több Németi nevű helységnév is volt a magyar nyelvterületen, a Szatmár szomszédságában lévőt úgy különítették el, hogy nevéhez hozzá-tették a Szatmár- előtagot. A korai Szatmárnémeti-féle nevek Németire vonatkoztak (1341: Zothmar-nemti, 1477: Zathmar-nemthy). A két korábbi település közigazgatásilag 1715-ben egyesült, és szabad királyi város lett. A Szatmár helységnév puszta személynévből keletkezett magyar névadással. Ilyen nevű személyt már a XII–XIII. században feljegyeztek – 1138: Sothmar, 1270: Sacmar. Feltehetőleg ez lehetett a neve Szatmár vármegye első ispánjának. A sze-mélynév talán török eredetű. A Németi helységnév német telepesek lakóhelyére utal; a német népnév birtoklást kifejező -i képzős származéka, jelentése ’a németé’. A város román neve eredetileg a magyarból átvett Sătmar volt. A román hivatalos helységnévadás később a nevet népetimológiás alapján Satu Mare (< satul mare ’nagy falu’) alakban rögzítette.

 

Szatmárnémetitől Nagybányáig

 

     A címbeli két helység között a vasút a Szamos jobb partján, az országút a Szamos bal partján halad, így a két útvonal nem ugyanazon településeket érinti. Tegyük meg a fenti utat előbb a vasúton, majd az országúton.

A vasúton haladva Szatmárnémeti után, kelet felé Nagybánya irányába, az első helység Batiz, román nevén Botiz. A helységnév első írásos alakja 1364-ben Batizhaza, de később, a helynév további adataiban elmarad a -háza utótag (1512: Batiz). Az elsődleges Batizháza helynév a Batiz személynév és a birtokos személyragos háza alaknak az összetétele. A Batiz személynév talán ófrancia (vallon) eredetű. A román Botiz a magyarból való.

A vasút következő megállója, miként állomásának román felirata jelzi: Odoreu, a település magyar neve Szatmárudvari. A helység neve – előtag nélkül – elsőként a pápai tizedjegyzékben bukkan fel – 1332–37: Odwori, 1382-beli írásváltozata Odwary. A megkülönböztető szerepű Szatmár- előtagot a hivatalos helységnévrendezés keretében 1907-ben kapta, így lett a magyarban a hivatalos neve Szatmárudvari. Az elsődleges Udvari helységnév a magyar ’udvarház, kúria’ jelentésű udvar közszó -i képzős származéka; tulajdonképpeni jelentése: ’az udvaré’. A román Odoreu a magyar név átvétele.

A következő állomás felirata románul ezt a települést jelzi: Medieşu Aurit. A település magyar neve Aranyos- meggyes. Eredetileg e név két különböző településrészt jelölhetett, mely idővel összeforrt. Erre utalnak a helység mai, összetett nevének külön-különvett történeti adatai – 1292: Oronos; 1271: Medyes. Az összetett névre elsőként 1608-ból van adatunk: Aranyos-Meggyes. Mind az Aranyos, mind a Meggyes a köznévi aranyos és meggyes értelmén túl, lehet személynév is, ezek az arany és a meggy köznévnek -s képzős származékai. A román Medieşu Aurit részfordítás a magyarból.

A vasút további megállója annak a településnek a lakosságát szolgálja ki, melynek mind a magyar, mind a román neve egyformán Apa. E név elsőként a Váradi Regestrumból adatolható – 1215: Apa. A névnek 1414-ben felbukkan a -falva utótaggal ellátott alakja is: Appafalwa. A helységnév puszta személynévből keletkezett magyar névadással. A már 1067 körül felbukkanó Apa mint egyelemű világi személynév ’atya’ jelentésű. A magyarból átvett román Apa helységnéven a román hatóságok utóbb sem változattak, mert feltehetőleg a nevet a ’víz’ jelentésű román apa köznévből eredeztették.

Már nagyobb település, ahova a vonat befut, Szinérváralja. Román neve Seini. Kezdetben csupán a név előtagja, a Szinér jelölte a települést – 1334: Synir. E helységnév szláv eredetű, a szlávban a disznópásztorok települését jelöli. Várát 1490-ben említi először oklevél  (castrum Zynyr), de a hozzátartozó, a vár aljában meghúzódó falu neve a korai oklevelekben már utal a várra – 1335: Waralya, Zynyrwarallya. Nevének régi és népi magyar alakja ma is -ny-es: Szinyérváralja (1808: oppidum Szinyérvárallya), de a XX. század eleji településnév-rendezéskor alakját hivatalosan így rögzítették: Szinérváralja. A helynév, a román Seini (1828: Szejény), a magyar Szinyér névváltozattal van összefüggésben.

A helységen átfolyó sebes vízű patakkal van összefüggésben Kissebespatak településnév. Román neve Săbişa. Írott formában csak 1493-ban tűnik fel: Sebespathak. A megkülönböztető szerepű Kis- előtagot hatósági úton kapta a XX. század első évtizedében, így lett a hivatalos magyar neve Kissebes-patak. A román Săbişa a magyar Sebes átvétele.

Egy újabb, kisebb település, melynek szintén van vasúti megállója: Iloba, román nevén Ilba. Első írásos adata 1490-ből való: Iloba. További történeti adatai – 1493: Illubabánya, 1555: Ilowa, 1828: Illuba. A hajdani bányatelep neve puszta személynévből keletkezett magyar névadással. A román Ilba a magyarból való.

Nagybánya előtt a vasútnak még két megállója van, az egyik Nagysikárló, majd ezt követi Buság.

Nagysikárló, románul Cicârlău nevének első írott adata viszonylag kései – 1407: Sykarlo. Előtaggal kiegészült teljes nevére elsőként 1773-ból van írásos adatunk: Nagy Sikallo. Az elsődleges Sikárló településnév a magyar ’súrol, sikál’ jelentésű sikárol igének képzős folyamatos melléknévi igenévből keletkezett. Feltehetőleg területét egykoron sikárlófű ’mezei zsúrló’ borította. A későbbi Nagy- előtag a szomszédos Kissikárló (románul Bârgău) nevével van összefüggésben. A román Cicârlău a magyarból ered.

A Buság (románul Buşag) településnév is elsőként csak 1493-ból adatolható: Bwsak. E helységnév eredete tisztázatlan. Számításba jöhet, hogy alapja a román Buşag személynév, vagy esetleg a ’puszta’ jelentésű román buceag közszó.

Mielőtt azonban vonatunk befutna Nagybányára, térjünk vissza Szatmárnémetibe, innen a Szamos bal partján haladó országúton közelítsük meg a bányavárost, Nagybányát.

Szatmárnémetitől az első helység, amelyen az országút áthalad: Szatmárpálfalva. Román neve Păuleşti. Az előtag nélküli első írásos adata 1379-ből való: Palfalwa. A Pálfalva településnév a Pál személynév és a birtoklásra utaló falva összetétele; ’Pál faluja’. A XX. század elején hivatali úton kapta a megkülönböztető szerepű, a megyei hovatartozást jelölő Szatmár- előtagot. Így lett a hivatalos magyar neve 1907-től Szatmárpálfalva. Régi román neve a magyarból átvett Palfalău volt, a főhatalom-változás után a helység nevét a hatóság beillesztette a román névrendszerbe, s így lett a hivatalos román neve Păuleşti.

Az országút vonalán haladva a következő helység Ombod, román nevén Ambud. Első írásos adata 1373-ból való: Vmbud. További történeti adatai – 1393: Wmboth, 1433: Ombod. A településnév puszta személynévből keletkezett magyar névadással. Az alapjául szolgáló sze-mélynév már a Váradi Regestrumban felbukkan – 1220: Ombud. A román Ambud átvétel a magyarból.

A következő kis település magyar neve ma Pettyén, románul Petin. Ám a régiségben nem ez volt a helység neve; 1316-ban még Bazan, 1417-ben írásformája Bazyan, 1424-ben Bazand. Ez az elsődleges név valószínűleg egy ’bodzás’ jelentésű szláv szóból ered. A mai Pettyén név írott alakja 1515-ben bukkan fel: Pethyen. Ez a helységnév a Péter személynév kicsinyítő-becéző alakja: Péter > Pete > Pettyén. A román Petin a magyarból való.

Ha az országútról balra letérünk, egy rövid, másfél kilométeres bekötőúton megközelíthetjük Dobrácsapáti nevű helységet. Román megnevezése Apateu. Dobrácsapáti két falunak, Dobrács-nak és Apáti-nak az összeolvadásából keletkezett. Az egyik falu, Dobrach alakban, 1321-ből, Apáti pedig 1367-ből mutatható ki: Apathi. A kapcsolt falunévre 1773-ból van adatunk: Dobracs Apáthi. A Dobrács helynév szláv eredetű, az Apáti a magyar apát ’kolostor élén álló szerzetes főpap’ közszó -i képzős származéka; tulajdonképpeni jelentése: ’az apáté’.

Visszatérve az országútra, az út mentén a helységek sűrűn követik egymást: Szamoskóród, Kis- és Nagykolcs, Szamoskrassó

Szamoskóród, román nevén Corod előtag nélküli alakjának korai adatai – 1344: Korog, 1348: Korowgh, 1410: Koroug. A Szamos folyóra utaló, megkülönböztető szerepű Szamos- előtaggal a településnév 1768-ban bukkan fel: Szamos Korogy. Az elsődleges Kóród helységnév a ’száraz, kemény növényi szár’ jelentésű kóró köznév -d (~ -gy) képzős származéka. A román Corod a magyarból való.

Kiskolcs és Nagykolcs (románul Culciu Mic és Culciu) településnévnek korai írott alakjai más előtagot mutatnak – 1312: Iljekolchya, illetve Mikekolchya. Az előtag ez esetben  a birtokosra utaló személynév: az Illés és a Miklós becealakja, Ilye meg Mike. A Kis- előtagú Kiskolcs helységnév első előfordulása 1406-ból való: Kis Kolcs. Nagykolcs esetében a helységnév korai adatai előtag nélküliek – 1279: Kulchou, 1300: Kulchua, majd a XV. században a szomszédos Kiskolcs helységnévvel összefüggésben feltűnik Nagy- előtaggal is: Naghkolch. Összefoglalóan a két helységnek a neve 1352-ben Kethkulch (azaz Kétkulcs). Meg kell említenünk, hogy Nagykolcs helység neve 1312-ben mint Eghazaskolchya is feltűnik (egyházas = templomos). Az elsődleges (Kolcsova >) Kolcsva helységnév szláv eredetű, töve egy ’fatönk, (méh)küpű’ jelentésű ősszláv szó. A Kolcsva > Kolcsa alak szóvégi -a hangját a beszélők birtokos személyragnak fogták fel (lásd Ilyekolcsa) és elvonták belőle a mai -kolcs formát. A románban eredetileg részfordítással a két falu neve Culciu Mic és Culciu Mare volt, ma azonban Nagykolcsot csupán a Culciu alak jelöli.

Szamoskrassó, román nevén Cărăşeu, esetében is a korai történeti adatok szintén előtag nélküliek – 1300: Karassó, 1329: Crasso, 1334: Karassov, 1490: Krasso. Ezt a helységnevet a XX. század eleji hivatalos helységnévrendezéskor egészítették ki a Szamos mellékére utaló, megkülönböztető szerepű Szamos- előtaggal, így lett 1908-ban a hivatalos magyar neve Szamoskrassó. Az elsődleges Krassó (~ Karassó) településnév eredete vitatott. Egyesek szláv eredetűnek tartják, más feltevés szerint a névben egy ’fekete víz’ jelentésű ótörök szó rejlik. A román Cărăşeu a magyarból származik.

Szamoskrassót elhagyva az országút átszeli Szamoslippó-t. Román neve Lipău. Elsődleges történeti adatai ugyancsak előtag nélküliek – 1409: Lipo, 1491: Lippo, de e helységnév előfordul összetett, -mező és -falva utótaggal kiegészült alakban is – 1493: Lippamezew, 1512: Lypofalwa. A megkülönböztető Szamos- előtagot hivatali úton, az országos településnév-rendezéskor, 1907-ben kapta. Az elsődleges Lippó helységnév a régi magyar Lypo nemzetségnévvel azonos. E nemzetségnév összevethető a szláv eredetű Filip meg az olasz Filippo személynév Lipo, illetőleg Lippo alakjaival. A román Lipău a magyarból való.

Szamoslippót Szamosborhíd követi, román neve Valea Vinului. A helységnév mai Szamos- előtagját szintén 1907-ben hivatali úton nyerte. Elsődleges történeti adatai a fenti megkülönböztető előtag nélküliek – 1399: Borhyda, 1492: Borhid. A Borhíd helységnév a Bor személynév és a híd (régi hida ’hídja’) közszó összetétele. A falu ott települt, ahol egy Bor nevű személy birtokán híd vezetett át a Szamoson. A település román neve előbb a magyarból átvett Borhid volt. Később a Bor személynevet bor ’vin’ közszóként értelmez-ve, hivatali úton a helység a Valea Vinului nevet kapta, melynek tulajdonképpeni értelme ’a bor völgye’.

Az országút a továbbiakban átszeli Szamosveres-mart nevű helységet. Román neve Roşior. A helységnév történeti adatai szintén előtag nélküliek – 1409: Veresmarth, 1490: Weresmart, de a XV–XVI. század fordulóján két különálló falu neveként feltűnik az Alsoweresmarth és Felsewweresmart elnevezés is. A továbbiakban szintén csak Veresmart néven ismert falu nevét 1907-ben hatósági úton kiegészítik a Szamos- megkülönböztető szerepű előtaggal: Szamosveresmart. Az elsődleges Veresmart név a magyar veres ’piros’ melléknév és a mart ’part’ főnév összetétele. A helység román neve előbb a magyarból átvett Vereşmort, Văşmort volt, a hatalomváltozás után azonban hivatali úton a – fordítás alapján született – Roşior nevet kapta.

Folytatva utunkat Nagybánya felé, elérjük a Remetemező nevű helységet. Román neve Pomi. Első írásos adata 1407-ből való: Remethemezew. A helységnév a sze-mélynévként is előforduló remete és a mező összetétele. A román Pomi, mely név népi elnevezésként írásban 1851-ben bukkan fel, alkalmasint párhuzamos helynévadás eredménye; jelentése ’gyümölcsfák’.

Közvetlenül a Szamos bal partján fekszik Balotafalu, román nevén Aciua. Történeti adatai így sorakoznak – 1394: Bal(otafalva), 1424: Balatha-falwa, 1720: Balotafalu. Az elsődleges Balotafalva, majd az ebből kialakult Balotafalu helységnév előtagja vitatott. Lehet, hogy szláv eredetű víznév, de valószínűbb, hogy a román Balotă személynév és a -falva > -falu összetétele. A román Aciua településnév írásos adata 1828-ban bukkan fel magyar helyesírással: Acsuva. E név alapja a ’meghúzódik, megbújik’ jelentésű román aciua, illetőleg a ’menedékhely’ jelentésű román aciuaş közszó. A település román neve független a magyarétól.

Át kell kelnünk a Szamoson, hogy a vasúti megállók között már említett Nagysikárló-tól délre fekvő Kissikárló nevű faluba érjünk. A helységnév utótagjának, a Sikárló-nak az eredetéről már szóltunk a Nagysikárló név tárgyalásakor. E névvel összefüggésben lévő Kissikárló (1773: Kis-Sikalló) román neve korábban a magyarból átvett, illetőleg részfordítással keletkezett Cicârlău de Jos volt, a mai román Bârgău a későbbi román hivatalos helynévváltoztatás eredménye. E helységnév a Munţii Bârgăului ’Borgói-hegység’ Bârgău ’Borgó’ utótagjával azonos, mely a német Burgau ’várberek’ átvétele.

Nagybánya előtt még egyetlen helységet kell említenünk, ez Misztótfalu (a híres-neves magyar nyomdász Misztótfalusi Kis Miklós szülőfaluja). Román neve Tăuţii Măgheruş. A mai település két falu – Alsótótfalu (rom. Tăuţii de Jos) és Miszmogyorós (rom. Tăuţii Măgheruş) – összeolvadása révén jött létre. Nevük előfordulásának történeti dokumentumai – 1440: Tothfalw, 1592: Misztóthfalva, 1617: Misztottfalu, 1733: Alsó-Thotfalu, 1828: Misztótfalu, illetőleg 1490: Monyoros, 1493: Mysmonyoros, 1828: Miszmogyoros. A Tótfalu helységnév a magukat szlovének-nek nevező déli szlávok (régi magyar nevükön tót-ok) lakóhelyére utal. A Misztótfalu névváltozat előtagja, a Misz, Miszt folyónév; e névnek eredete ismeretlen. A Miszmo-gyorós helységnévnek a -mogyorós utótagja a mogyoró növénynek -s képzős származéka. Tulajdonképpeni jelentése ’mogyoróbokrokkal benőtt hely’. A román Tăuţii Măgheruş névalak a Tăuţii (Tótfalu) és a Măgheruş (Mogyorós) összekapcsolása.

Utunk végpontja a bányaváros, egyben megyeszékhely: Nagybánya. Román neve Baia Mare. Történelme folyamán pénzverőhely, királyi kamaraispáni székhely. Mátyás király idejében tornyokkal erősített városfal veszi körül. A helység középkori neve azonban nem ez, hanem a mellette folyó patak alapján Asszonypataka (1379: Azunpataka). Nevének latin változata korábbi – 1329: Rivului Dominarum. A ma-gyar névben szereplő asszonynak ’királynő’ az értelme, a bányavárosok ugyanis gyakran a magyar királyné kezén voltak. Az arany- és ezüstbányászatra utaló Bánya név 1446-ban bukkan fel, a megkülönböztető szerepű Nagy- előtaggal ellátott névváltozatra – Nagy Bánya – 1552-től vannak adataink. A román Baia Mare a magyarnak értelmi megfelelője.

 

Szatmárnémetitől Máramarosszigetig

 

     Az országút és a vasútvonal párhuzamosan halad Avasfel-faluig, a tőle északra eső szomszédos Bikszád már a szárnyvasút végállomása. Avasfelfalutól így csakis országúton juthatunk el Máramarosszigetig.

Szatmárnémeti után az első település, melyen az országút áthalad, s amelynek vasúti megállója is van: Batiz. Román neve Botiz. A helységnév első írásos alakja 1364-ben Batizháza, de később, a helység további adataiban elmarad a -háza utótag (1512: Batiz). Az elsődleges Batizháza helységnév a Batiz személynév és a birtokos személyragos háza alaknak az összetétele. A Batiz személynév talán ófrancia (vallon) eredetű. A román Botiz a magyarból való.

Az országúton északkeleti irányba haladva a Batizt követő település Batizgombás, román nevén Ciuperceni. A Batizhoz tartozó Gombástanya bővült újabban önálló településsé. A helységnév alapjául szolgáló Gombás(tanya) a magyar gomba főnév -s képzős származéka. Gombát termő helyre utal. A román Ciuperceni a ’gomba’ jelentésű román ciupercă közszó -eni helynévképzős származéka, töve fordítás a magyarból.

Az országút, hogy elérje Sárközt keleti irányba fordul, a vasútvonalnak viszont Sárközig még két megállója van. A vasútvonal ugyanis nem párhuzamosan halad az országúttal, hanem tőle délebbre húzódik. A két megálló közül az egyiket a román felirat így jelzi: Vânătoreşti, a másikat így: Dumbrava.

Románul Vânătoreşti nevű helység régebb Szatmár-udvari-hoz tartozó tanya volt, csak 1954-ben kapta meg az önálló település státusát. Magyar neve nincs. A román Vânătoreşti a ’vadász’ jelentésű vânător közszónak -eşti helynévképzős származéka.

Hivatalosan románul Dumbrava helységnévnek tulajdonképpeni jelentése ’cserjés, berek, liget, erdő’. Állomásának román felirata ettől eltérő: Dumbrăviţa; ez az előbbi névalaknak -iţa becézőképzős alakja. A helység korábban Sárközhöz tartozó Felsőliget nevű tanya volt.

A vasút és az országút Sárköznél ismét összefut. Sárköz, románul Livada, neve már 1270-ben felbukkan: Sarkuz. További történeti adatok – 1490: Saarkez, 1828: Sárköz. A helységnév a magyar sár és a köz főnév összetételéből alakult. Azzal kapcsolatos, hogy a falu a Sár nevű vízfolyástól közrefogott helyen települt. Régi román neve a magyarból átvett Sarchiuz volt, a főhatalom-változás után hatósági úton kapta a mai, Livada ’gyümölcsöskert’ nevet.

Sárközzel szomszédos Sárközújlak. Hivatalos román neve Livada Mică, de állomásának román felirata ekként jelzi a települést: Livada Nouă. Kétségkívül erre a település-re vonatkozik az 1339-ből való, előtag nélküli adat: Wylak. Előtaggal kiegészült alakjára 1463-ból van írásos adatunk: Sarkwzwylak. A megkülönböztető szerepű Sárköz- előtag Sár-köz szomszédságára utal. A hatósági úton adott román Liva-da Mică tulajdonképpeni értelme ’kis gyümölcsöskert’. A vasúti állomás Livada Nouă felirata részfordítás a magyarból.

Sárköztől eléggé messze, mintegy 40 km-re fekszik Avasújváros. Román neve Oraşul Nouă. A településnek első írásos említése 1270-ből való: Wyuarus. Írásváltozata 1370-ben: Wyuaras, Wywaros. E településnév később kiegészült az Avas-hegységre utaló Avas- előtaggal – 1828: Avas Újváros. Az Újváros helységnév a magyar új melléknévnek és a város főnévnek az összetétele. Az avas közszó jelentése itt ’makkoltatásra szolgáló erdő; nagy fákból álló öreg erdő, rengeteg’. Az avas szavunk az ó ’régi’ köznévből keletkezett, ugyanolyan alakulás, mint a mellett a havas. A helység régi román neve a magyarból átvett Ioarăş volt, a hatóságilag megállapított Oraşul Nouă tükörfordítás a magyarból.

A továbbra is keleti irányba haladó országút átszeli a Vámfalu nevű helységet. Hivatalos neve a románban Vama. Állomásának román felirata viszont így jelzi a falut: Vama Turului. A megkülönböztető szerepű utótag a Tiszába ömlő Túr folyóra utal. A település nevére elsőként 1270-ből van adatunk: Vamfalu, majd 1490-ből: Wamfalw. A Vámfalu helységnév a vám és a falu főnév összetétele; vámszedő helyre utal. A román Vama névnek a vamă ’vám’ közszó az alapja, közszóként a románban magyar jövevényszó.

Innen az országút észak-északkeleti irányba fordul, és eléri Avasfelsőfalu-t. Román neve Negreşti-Oaş. Előtag nélküli alakja elsőként 1490-ben bukkan fel: Felswfalw. E név később kiegészül az Avasvidékre utaló megkülönböztető jelzővel – 1828: Avas Felső-Falu. Ugyancsak 1828-ban tűnik fel a helységnévnek a román elnevezése is: Nyegresti. A mai román Negreşti-Oaş a román Negru személynév -eşti helynévképzős származéka.

Ha vasúton utazunk, ennek végállomása az Avasfelső-faluval szomszédos, tőle északra fekvő település, fürdőhely: Bikszád. Román neve csak írásformában különbözik a ma-gyarétól: Bixad. Első írásos előfordulása 1478-ból való: Bikzad. A helységnév a régi magyar és nyelvjárási bik ’bükk’ növénynév és a szád ’száj, nyílás’ összetétele, tulajdonképpeni értelme ’bükkerdő bejárata’. A román Bixad a ma-gyarból való.

De térjünk vissza a már említett Avasfelsőfaluba, innen csak országúton utazhatunk tovább. A szomszédos falu: Avasújfalu. Román neve Certeze. Előtag nélküli magyar alakjára elsőként 1493-ból van adatunk: Vyfalw. E név kiegészül később a megkülönböztető szerepű Avas- előtaggal – 1828: Avas Ujfalu. Az elsődleges Ujfalu helységnév az új melléknév és a falu főnév összetétele. A román Certeze helységnév szláv eredetű, tulajdonképpeni jelentése ’irtás, irtásföld’.

Elérjük a közigazgatásilag Avasújfaluhoz tartozó Lajosvölgy – románul Huta Certeze – nevű telepet, ahol huta ’fémércet kiolvasztó üzem’ állt, s ahonnan egy rövid bal oldali bekötőúton megközelíthetjük Mózesfalu – románul Moişeni – nevű helységet. Újabb település, nevét csak 1828-tól jegyzik: Mózesfalu, Mosény. A helységnév Mózes sze-mélynév és a falu főnév összetétele. A román Moişeni a Moişe szeménynév -eni helynévképzős származéka.

Az útvonal északra eléri a Tiszát, innen éles szögben keletnek fordul, majd eljut Kistécső nevű településre. Román neve Teceu Mic. A településnév első írásos feljegy-zése 1389-ből való: Kis-Techu. A Kis- előtagot a vele átelemben, a Tisza jobb partján fekvő, ma már Ukrajnához tartozó város szintén Técső (ukránul Tjacev) neve magyarázza: a kettő összefügg. A Técső helységnév puszta személynévből keletkezett magyar névadással. Az alapjául szolgáló személy-név a Técs (1219: Thecz) személynévnek becézőképzős származéka. A román Teceu Mic részfordítás a magyarból.

Kistécsőt Pálosremete követi. Román neve Remeţi. Első írásos előfordulásai még a puszta, előtag nélküli alakot mutatják: 1363: Remete, 1465: Remethe. Emlékeztetőül az 1363-ban Nagy Lajos alapította pálos kolostorra, 1990-ben hivatali úton nevét a Pálos- előtaggal egészítették ki, így lett a neve hivatalosan Pálosremete. A román Remetea, majd Remeţi ’remeték’ átvétel a magyarból.

Néprajzi vonatkozásban, temetőjéről nevezetes telepü-lés Szaplonca. Román neve Săpânţa. A helységnév történeti adatai – 1373: Zapancha, 1390: Zaploncha, 1457: Soponcza. A falu a Tiszába ömlő patak völgyében települt, és a patakról kapta nevét; a pataknév szláv eredetű. A víznév töve egy ’vízesés, zuhatag’ jelentésű ősszláv szó. A román Săpânţa szintén a szlávból való.

Ugyancsak Tisza-parti település Hosszúmező. Román neve Câmpulung la Tisa. Első írásos feljegyzése 1329-ből való: Hozyumezeu. Plébánosa van ennek a latinul is fel-jegyzett településnek – 1334: plebanus de Longo Prato. A magyar helységnév a hosszú melléknév és a mező főnév összetétele. A Tisza mellékére is utalva a román Câmpulung la Tisa a magyarral párhuzamos névadás eredménye.

Máramarossziget előtt az országút átszel még egy helységet, ez Szarvaszó. Román neve Sărăsău. A helységnév elsőként 1345-ben bukkan fel: Zorwazou. Nevének írásváltozatai – 1360: Zarvassov, 1398: Zarusszou, 1457: Zarwazo, 1672: Szarvaszó. Az összetett helységnév előtagja a ’vízmeder, árok szarvszerűen elágazó része’ értelmű magyar szarv, utótagja pedig az ’időszakos vízfolyás, szárazpatak’ jelentésű aszó, mely az aszik ’szárad’ ige melléknévi igeneve. A román Sărăsău a magyarból való.

Így érkezünk meg a hajdani megye központjába, a Máramarossziget nevű kisvárosba. Román neve Sighetul Marmaţiei. A mai város elsőként a pápai tizedjegyzékben bukkan fel – 1332–37: Ziget. Nevének további írásváltozatai – 1392: Zigeth, 1314: Zygeth, 1614: Zigett, 1720: Szigeth. E helységnév később kiegészül a megyei hovatartozásra utaló Mármaros- ~ Máramaros- előtaggal – 1880: Mármaros Sziget. Az elsődleges Sziget helységnév a magyar sziget közszóból keletkezett. A Tisza bal felől és a Tiszába torkolló Iza alkotta azt a szigetet, szögletet, ahova a telelülés épült. A Máramaros ~ Mármaros- előtag a megyei hovatartozásra utal. A vidéket, majd a vármegyét az Iza bal oldali mellékvizéről, a Máramaros-ról nevezték el. (1231/1397: Maramors). A Máramaros folyónév olyan összetételnek látszik, amelynek előtagja ’tenger, állóvíz’, az utótagja pedig ’holt’ jelentésű, tulajdonképpen ’holt tenger’. Ősi, időszámításunk előtti folyónév. A település román neve előbb Sighetul Maramureşului volt, majd Sighetu Marmaţiei lett, a név előtagja átvétel a magyarból.

 

Máramarosszigettől Nagybányáig

 

     A Gutin-tetőn átvezető úticélt – mivel a címbeli két helységet itt vasútvonal nem köti össze – csakis országúton érhetjük el. A hegységnek Gutin neve 1231-től adatolható: Guthonchou-sa (= Gutin-havasa). A hegységet legmagasabb csúcsáról, az 1447 m magas Gutin-ról nevezték el. E helynév forrása valószínűleg valamely déli szláv nyelvből való. A románból való magyarázat nem fogadható el. A román ’birsalma’ jelentésű gutâiul (> Gutâiul) alighanem későbbi népi értelmezés, népetimológiás magyarázat eredménye.

Ma már közigazgatásilag Máramarosszigethez tartozó, de hajdan különálló falu Farkasrév. Román neve Vadu Izei. E helységnév elsőként 1383-ban bukkan fel: Farkasrev. Egy 1397-es adat szerint csupán Rev, de a helységnek további történeti adatai az előtagos változatot mutatják – 1418: Farkasrew, 1459: Farkasryw, 1480: Farkasreve. E helységnév a Farkas személynév és az ’átkelőhely, gázló’ jelentésű rév összetétele. Farkas mester volt Máramaros vármegye ispánja 1383–1384-ben. A falu az Iza átkelőhelyénél települt, ez ma-gyarázza a román Vadu Izei ’az Iza gázlója’ településnevet.

Déli-délkeleti irányban haladva a következő helység, amelyet az országút érint, Bárdfalva, románul Berbeşti. A falu nevének történeti adatai így sorakoznak – 1387: Barb-falva, 1398: Barthfalva, 1405: Bardfalwa, Bartfalva. Az elsődleges Barbfalva névalak a román Barb(u) személy-névnek és a birtokviszonyra utaló falva összetételéből alakult. A román Berbeşti a magyarral párhuzamos névadás eredménye.

A következő falu – Fejérfalva – hármas útelágazásnál települt. Román neve Fereşti. A helység első írásos említése 1402-ből való: Feyrfalva; írásváltozata 1405-ben Feyerfal-wa, 1480-ban Fejerfalwa, 1851-ben Fehérfalva. A román neve az írásos dokumentumokban 1829-ben bukkan fel: Fejiresty. A Fejérfalva helységnév a Fejér ~ Fehér személy-név és a tulajdonra utaló falva összetétele. A román Fereşti az említett személynév egyszerejtéses változatának -eşti helynévképzős származéka.

A hármas útelágazásnál úticélunknak megfelelően a délnyugati útvonalat választjuk. Nemsokára feltűnik az a település, melynek neve Máragyulafalva, román nevén Giuleşti. A helységnév 1349-ben ebben a szövegösszefüggésben bukkan fel: „Gyulafalva juxta fluvium Maramorisii.” Névváltozata 1355-ben Gyulahaza, Gywlahaza, de a továbbiakban csakis Gyulafalva-ként olvasható – 1385: Gywlafalwa, 1480: Dywlafalwa. E helységnevet 1907-ben az országos helységnévrendezéskor hatósági úton kiegészítették a Máramaros folyónak újabb, rövidebb Mára- változatával mint előtaggal. Az elsődleges Gyulafalva helységnév a ma-gyar Gyula személynév és a birtokviszonyt kifejező falva összetétele. A falu Dragusnak Gyula nevű fiáról (1364: Gywle filio Dragus) kapta nevét. A román Giuleşti a ma-gyarral párhuzamos román névadás eredménye.

Máragyulafalvától délre fekszik Falusugatag, románul Sat-Şugatag nevű helység. A helységnév összefüggésben van a tőle keletre fekvő, a szomszédos falunak Aknasugatag (románul Ocna-Şugatag) nevével. Az egyiknek Falu- előtagja falusi jellegű településre, a másiknak az Akna- előtagja sóaknára vonatkozik, s a hajdani sóbányászatra utal. Falusu-gatag történeti adatai között az első 1365-ből való: Sugatagfalua, Swgathatagfalwa. A XV. század elején a helység neve előtag nélküli, csak Sugatag. A Sugatag településnév a ’zúg, suhog’ (a patak) értelemben használt magyar súg igének olyan -atag képzős származéka, mint a zuhog ige mellett a zuhatag. A Sugatag elsődlegesen víznév volt, ez vonódott át a településre, s vált a település nevévé. Erdélyben több patak neve Sugó. A román Şugatag a ma-gyarból való.

Az útvonal a továbbiakban délnyugatnak tart, és eléri azt a települést, melynek neve Hernécs, románul Hărniceşti. A településnév történeti adatai így követik egymást – 1360: Hwrniachfalwa, 1389: Hernech, 1415: Hernechfalwa, 1459: Hernych, 1472: Hernyczfalva, 1828: Hernécs. A román névforma, Hernicesty, szintén 1828-ból való. Az adatokból kitűnik, hogy a -falva utótag – használatának kezdeti ingadozása után – idővel elmaradt. Az elsődleges Hernécsfalva névváltozat egy román eredetű személynév és a birtokviszonyra utaló falva összetétele. A román Hărniceşti a magyarral párhuzamos névadás eredménye.

Közvetlenül Hernécs utáni helység Desze, román nevén Deseşti. E település neve változik: 1360-ban Deszehaza, 1364-ben Dezefalwa, 1442-ben előtag nélkül csupán Dese, de 1459-ben megint Desefalwa. 1851-ben még Dezse (!) alakban is felbukkan. A román névváltozat 1828-ból lehet kimutatni: Desestj. A Desze román eredetű személynév (Desea), az olykori, ennek hol háza, hol falva utótagja a birtokviszonyra utal. Mindkét utótag idővel elmaradt, s csupán a személynév, a birtokos neve, jelölte a falut. A román Deseşti a magyarral párhuzamos névadás eredménye, az említett román személynév -eşti helynévképzős származéka.

A továbbiakban az országút átszeli a Máramaros folyót, a folyó román neve újabban csak Mara. A folyó partján létesült település magyar neve Krácsfalva, román neve Mara. A magyar név a román eredetű Krács személynév és birtokviszonyra utaló falva összetétele. A helység román neve eredetileg a magyarral párhuzamosan keletkezett Crăceşti volt, de később, a főhatalom-változás után a folyóra utalva hivatalosan Mara névre keresztelték át.

Túljutva a Gutinon, a Gutin déli lejtőjének aljában, a Zazar folyó mellett fekszik Felsőbánya, román neve Baia Sprie. A bányaváros nevét elsőként latinul jegyzik – 1329: de Medio Montis. A helység neve magyarul 1379-ben bukkan fel: Ffelseubanya; írásváltozata 1455-ben Felsewbanya. A településnév a magyar felső melléknév és a bánya főnév összetétele. E bányatelepülés Nagybányához viszonyítva fekszik feljebb. A román Baia Sprie magyar mintát tükröz.

Felsőbánya és Nagybánya között hajdan volt még egy önálló település: Giródtótfalu; e helység azonban beolvadt a közeli bányavárosba, s ma Felsőbánya része. Román neve Tăuţii de Sus. Nevének történeti adatai – 1400: Tothfalu alio nomine Gerod, 1408: Gyrolt, 1828: Girod Tóthfalu. A Tótfalu helységnév a magukat szlovénnek nevező egykori szlávok lakóhelyére utal. A Giród- előtag személynév, alapja a német Gerolt. A román Tăuţii de Sus a Nagybányától nyu-gatra fekvő Tăuţii de Jos ’Misztótfalu’ névvel van összefüggésben. Tulajdonképpeni értelmük ’Alsótóti’, illetőleg ’Felsőtóti’.

Utunk végpontja a mai megyeszékhely, Nagybánya. Nevét már értelmeztük a Szatmárnémetitől Nagybányáig című fejezetben.

 

Nagybányától Magyarláposig

 

     Nagybányától délkeleti irányban az országúton elérhetjük Magyarlápost.

Az első település, amelyen az országút áthalad: Tőkésbánya. Román neve Groşi. Első írásos feljegyzése 1411-ből való: Thwkes, Thukes. Írott formája 1614-ben Teökes, 1851-ben Tőkés. A helység nevét 1907-ben hatósági úton kiegészítették a megkülönböztető szerepű -bánya utótaggal, s így hivatalos magyar neve Tőkésbánya lett. Az elsődleges Tőkés helységnév a személynévként is alkalmazott tőkés köznévből származik, mely a ’kivágott fának a talajban maradó része; tönk’ jelentésű tőke főnévnek -s képzős származéka. A román Groşi (köznévi jelentése szintén ’fatönk’) a magyarral párhuzamos román névadás eredménye.

Tőkésbányát követi Kővárfüred. Román neve Cărbunari. Nevét 1424-ben így jegyzik: Karbonal. További történeti adatok – 1543: Gorbonaczfalwa, 1566: Corbonatz-falva, 1639: Garbonaczfalva, 1659: Karbonáczfalva. Nevét a XX. század első évtizedében megváltoztatták, s mint Kővár vidéki fürdőhelynek a hivatalos magyar neve Kővárfüred lett. Az elsődleges Karbonal, majd Garbonáczfalva ~ Karbonáczfalva helységnév a ’szénégetők’ jelentésű román Karbonác (< cărbunaţi) és a falva összetétele. Szénégetők lakta helységre utal. A román Cărbunari helységnév a román cărbunari (tbsz.) közszóból ered.

Az országúton a továbbiakban is délkeleti irányban ha-ladva elérjük Kővárberencé-t. Román neve Berinţa. A helységnév történeti adatai így követik egymást – 1405: Berenche, 1470: Berencze, 1639: Berentze, 1647: Berendze. Minthogy Szatmár megyében még volt egy Berence nevű falu, a mai Szamosberence, a Kővár vidéki Berence nevét 1909-ben az országos helységnévrendezéskor hivatali úton a Kővár- előtaggal egészítették ki, így lett a hivatalos magyar neve Kővárberence. Az elsődleges Berence helységnév szláv eredetű; tövében egy ’sár, iszap’ jelentésű ősszláv szó rejlik. A román Berinţa szintén a szlávból való.

Innen az országút keleti irányba fordul, és két olyan települést érint, melyeknek neve részben összefügg. Az egyik Szurdukkápolnok, a másik Kápolnokmonostor.

Szurdukkápolnok román neve Copalnic. Nyilvánva-lóan ezt a nevet más, hasonló nevű falvakéhoz viszonyították, amikor a helységnév az oklevelekben így jelenik meg – 1405: Kwzepsew Kapolnok, illetőleg Also Kapolnok. A település neve már 1566-ban Zurduk-Kapalnak, 1760–62-ben Szurduk-Kopolnok, 1800-ban Szurduk Kápolnok. E településnév a magyar szurduk (’mély, szűk, meredek oldalú völgy, alján vízfolyással’) és a Kápolnok összetétele. Az eredetibb Kápolnok helységnév szláv eredetű. A román Copalnic hűségesebben őrzi a szláv alakot. A magyar Kápolnok alakra alighanem a kápolna szavunk is hathatott. A magyar névben a Szurduk- előtag megkülönböztető szerepű. A románban régebb, a magyarnak megfelelően, a falunév alakja Surduc-Copalnic volt, de 1850-től pusztán Kopálnyik, a román helyesírás szerint Copalnic maradt.

Kápolnokmonostor, románul Copalnic-Mănăştur nevében megtaláljuk a már Szurdukkápolnok nevében is szereplő szláv eredetű Kápolnok, illetőleg Copalnic névelemet. Ezen a Kápolnokon monostor épült, és a többi hasonló nevű falutól való megkülönböztetésül neve kiegészül. Egy 1427-ből való okleveles adat szerint a neve már Monosthoros-Kapolnok, ám egy 1609-es és egy 1720-as adat szerint a falunév csupán Monostor. A későbbiekben a Monostor megmaradt mint alaptag, a Kápolnok pedig megkülönböztető szerepű előtaggá vált – 1800: Kápolnok Monostor. A falunév a románban előbb csupán Mănăşturu volt, később a magyarhoz hasonlóan Copalnic-Mănăştur lett.

Alighogy elhagyjuk Kápolnokmonostort, tőle nem sokkal keletebbre a Rózsapatak nevű faluba jutunk. Román neve Ruşor. A falu előzetes magyar neve a maitól eltérő – 1528: Dragumerfalwa, 1603: Dragomerfalva. A helység neveként 1677-ben már feltűnik a Rusor névváltozat, mely a magyarban Russor alakú névként fennmaradt egészen a XX. század elejéig, mígnem 1903-ban hatósági úton Rózsapatak-ra keresztelik át, a románban azonban a hagyományos Ruşor a helység hivatalos neve. Az elsődleges Dragumerfalva a szláv eredetű Dragomér személynév és a birtokviszonyra utaló falva összetétele. Ezt a névváltozatot váltja fel a román eredetű Rusor ~ Russor ~ Ruşor, mely alapja a kicsinyítő képzős râuşor ’patakocska’ köznév.

Rózsapataktól keletre fekszik Csernafalva, román nevén Cerneşti. A település neve 1424-ben még Charnakapolnok, de a további adatok is ezt a névváltozatot mutatják – 1565: Chiarna Kapalnak. A mai alakjának megfelelő adatok 1583-tól tűnnek fel: Chyarnafalva, 1630: Czyenefalva, 1650: Csernafalva. Valószínűleg ennek a falunak is eredetileg a szláv eredetű Kápolnok volt a neve, és ehhez járult a megkülönböztető Cserna- előtag. Később e névből elmaradt a Kápolnok névelem, s helyét a (Cserna)-falva utótag vette át. A Csarna ~ Cserna előtagban egy ’fekete’ jelentésű szláv eredetű melléknév rejlik, mely akár patakra, akár személyre vonatkozhatott. A már 1800-tól adatolható román Cerneşti a magyarral párhuzamos román helynévadás eredménye.

A következő helység magyar neve Brébfalva, román neve Brebeni. Első írásos említése kettős – 1570: Brethfalva, illetőleg Baba Pataka. Ezt a kettősséget találjuk egy 1639-es adatban is: Brebbfalva alias Baba Pataka. A XVII. század közepétől azonban egységes elnevezést találunk – 1650: Bretfalva, 1699: Brebfalva, 1751: Brébfalva. Ami a Babapataka helynevet illeti, ez a magyar bába ’bába, szülésznő, vénasszony’ és a birtokos személyragos patak összetétele. (A bába főnév gyakran szerepel helynévi előtagként, pl. Bábahalma.) A Brébfalva helységnévben a Bréb- előtag a ’hód’ jelentésű román breb közszó átvétele. A Brébfalva névalak olyan patak melletti falut jelölt, melyben feltűnően sok hód élt. A román névre már 1733-ból van adatunk magyar helyesírással: Brebeny. A Brebeni a már említett román breb-eni képzős származéka. A magyarral párhuzamos román névadás eredményeként született.

Magyarlápos előtt még egy falun haladunk át, ez Borkút. Román neve csak helyesírásában különbözik a ma-gyarétól: Borcut. Első írásos feljegyzése szerint, 1331-ben a falunév Burliget, de 1381-ből való feljegyzése szerint már Burkuth, és ugyanez a névváltozat jelentkezik a további adatokban is – 1500: Borkwth, 1598: Borkuth. Az elsődleges Burliget névváltozat előtagja a magyar bór(fa), bór(erdő) (’erdeifenyő’) fanévvel azonos. A Borkút lehet ’erdeifenyő’-vel körülvett kút, de lehet ’borvízforrás’ jelentésű is. A román Borcut a magyarból való.

Utunk végpontja egy kisváros: Magyarlápos. Román neve Târgu Lăpuş. A helységnév első írásos feljegyzése előtag nélküli – 1291: Lapus. A XVI. századtól a Lápos helységnév váltakozik az előtagos alakokkal – 1500: Joseplapos, 1553: Magyarlapos, 1607: Josep-Lapos, 1612: Maghiar-Lapos, 1659: Josip-Lápos, 1854: Magyar-Lápos. Az elsődleges Lápos helységnév arról a folyóról vonódott át a településre, amely mellett keletkezett. A Lápos elsődlegesen a Nagybányától nyugatra, a Szamosba ömlő folyó, a Szamos bal oldali mellékvize. Lápos, azaz ’mocsaras, ingoványos’. Neve a ’mocsár, ingovány’ jelentésű láp főnév -s képzős származéka. A Josep- ~ Josip- előtag személynév, lakóinak nemzetiségére utaló Magyar- előtag összefüggésben van a tőle északkeletre fekvő Oláhlápos (Lăpuş) nevű helységnévvel. A településnek román neve 1779-ben – a ma-gyarnak megfelelően – Lapus-unguresc, 1854-ben Lăpuşu-Unguresc volt. A későbbi, a román hatóság adta Târgu Lăpuş tulajdonképpeni értelme ’Láposvására’.

 

Nagybányától Zsibón át Zilahig

 

     Nagybányától a Szamos mentén déli irányba haladva az országút és a vasút jórészt ugyanazokat a helységeket érinti. Csak rövid távon, Pusztahidegkút és Nagynyíres között távolodik el a vasút és az országút nyomvonala egymástól.

Az országúton haladva, Nagybánya után az első település, közigazgatásilag a városhoz tartozó Lénárdfalva. Román neve Recea. Újabb település. Első írásos adatai is késeiek – 1828: Lenárdfalu, 1851: Lénárdfalu. A Lénárd-falva névváltozat a XX. század első évtizedének hivatalos módosítása alapján keletkezett. A településnév, a Lénárd személynév és a falu kapcsolatából alakult. A román Recea ’hidegség’ független a magyar névtől, párhuzamos helynévadás alapján keletkezhetett.

Szintén újabb település Hagymáslápos. Román neve Lăpuşel. Írásban csak 1760–62-ből mutatható ki. A falu a Lápos folyó mellett települt, s innen a -lápos utótag. A meg-különböztető szerepű Hagymás- előtag a hagyma növénynév -s képzős származéka. Román neve korábban a magyarnak megfelelő Hăşmaş-Lăpuş volt, ezt váltotta fel a hatóságilag kialakított Lăpuşel; tulajdonképpeni jelentése ’Kislápos’.

Ha a gépkocsin utazó a következőkben az országút elágazásánál nem tér le balra – délkelet felé –, Dés irányába, hanem továbbra is délnyugati irányban halad, átszeli a Pusztahidegkút nevű települést. Román neve Hideaga. Korábban csak Hidegkútként emlegetett falu neve 1475-ben bukkan fel: Hidegkuth. A teljes, a Puszta- előtaggal kiegészült nevére 1760–62-ből van adatunk: Puszta Hidegkut. A Hidegkút a magyar hideg melléknév és a kút főnév összetétele. Azzal kapcsolatos, hogy a település egy hideg vízű kút, forrás közelében épült. Román nevét 1733-ból idézhetjük: Higyaga, majd 1854-ből: Higiaga. A román Hideaga név a magyarból való, a magyar név hideg (forrás ága?) részlegének átvétele.

A vasút és az országút innen kissé szétválik, egymástól eltávolodik, hogy később – közben más-más településeket érintve – Nagynyíres helységnél megint egyvonalba kerüljön.

Pusztahidegkút után a vasút első megállója, miként a pályaudvar román nyelvű felirata jelzi: Satulung. A helység magyar neve Kővárhosszúfalu. A magyar helységnévnek korai írott adatai előtag nélküliek – 1566: Hosszufalu, 1607: Hozzufalwa. Megkülönböztető Kővár- előtagját a XX. század első évtizedében hivatali úton kapta, s így lett a neve hivatalosan Kővárhosszúfalu. Az elsődleges Hosszúfalu helységnév a település elnyúlt, hosszú alakjával kapcsolatos. A Kővár- előtag Kővár vidéké-re utal (1378: castrum suum Kwar). A helység román neve korábban a magyarból átvett Hosufalău volt, a magyar név fordításaként keletkezett a román Satulung helységnév.

Nagynyíresig a vasútnak van még egy megállója: Fejérszék, román nevén Fersig. Írásos előfordulásának ideje – 1405: Feyerzeek, 1566: Feyerzek, 1639: Fejer Széék. A helységnév a régi fejér ’fehér’ (szíksó) melléknévnek és a ’lápos, időszakos vízállás, nyaranként kiszáradó tó, ’tóhely’ jelentésű szék összetétele. A magyarból átvett román Fersig névre 1750-ből (Ferszig) és 1800-ból (Fersigu) van adatunk.

Visszatérve Pusztahidegkútra, haladjunk Nagynyíres felé az országúton. Pusztahidegkút után az első település, melyen az országút áthalad: Magosfalu, román nevén Mogoşeşti. A településnév első írásos adata 1405-ből való: Magosfalua. A további írásos adatokban a két névváltozat ingadozik – 1566: Mogosfalwa, 1603: Magosfalu, Magos-falwa. Ugyanez az évszám jelzi a helység román nevének a felbukkanását: Mogosest, 1750-ben Mogosesty. A Magosfalu településnév a Magos ~ Mogos személynév és a falu összetétele. A helység román Mogoşeşti nevében a Mogos személynévhez a helynevekben szokásos -eşti képző járult.

Magosfalut Pribékfalva követi. Román neve Pribileşti. Írásos adatainak történeti sora – 1405: Pribyfalva, 1424: Pribelfalva, 1760–62: Pribékfalva, 1800: Pribérfalva. A helység román neve 1603-ban tűnik fel: Pribilest, 1750-ben Pribilesty, román helyesírás szerinti névformája 1800-ból való: Pribileşti. Az elsődleges Priby-, Pribelfalva helységnév a szláv eredetű Pribel személynév és a falva összetétele. A későbbi Pribék(falva) kialakulásában közrejátszhatott a pribék ’áruló, hitszegő’ jelentésű közszavunk analógiás hatása. A román Pribileşti az említett szláv eredetű sze-mélynév -eşti képzős származéka.

Az országút a továbbiakban átszeli a Dánfalva nevű helységet. Román neve Dăneştii Chioarului. A település első írásos adata 1405-ből való: Daanfalu. Későbbi adataiban az utótag a birtokos személyragos -falva alak – 1424: Danfalwa, 1566: Danfalva. Román neve már 1733-ból adatolható: Denest, 1750-ben Denesty, de 1800-ban már a román helyesírás szerinti Dăneşti. A Dánfalva helységnév a Dán személynévnek és a birtokos személyragos falva főnévnek az összetétele. A Dán személynév lehet a magyar Dániel becealakja, de lehet szláv jövevénynév is. A román névváltozat előbb pusztán Dăneşti volt, mely a Dan sze-mélynévnek -eşti képzős alakja, később e nevet hivatali úton – Kővár vidékére utalva – kiegészítették a megkülönböztető szerepű Chioarului utótaggal, így lett a helység román neve hivatalosan Dăneştii Chioarului.

Az országút érinti Szamoslukácsi nevű falut. Román neve Lucăceşti. Korai írásos adataiban még Lukácsfalva néven szerepel – 1405: Lucachfalua, 1473: Lukaczfalwa. Román neve 1750-ből adatolható: Lukuczesty, 1800-ban már román helyesírás szerint: Lucăceşti. A mai magyar Szamoslukácsi tudatos, hatósági úton keletkezett névváltoztatás következménye. A Lukácsi a magyar Lukács személy-név -i patronimikon képzős alakja: ’a Lukácsé’. A Szamos- előtag a közeli folyóra utal. A román Lucăceşti a románban is meglévő személynév -eşti képzős származéka.

A következő, a Nagynyíres nevű falunál az országút és a vasút ismét egymás mellé kerül. A település állomásának román felirata a helységet így jelzi: Mireşu Mare. Első, 1424-ből származó írásos adatában a helységnév előtag nélküli: Nyres. A Kisnyíres-sel összefüggő, de tőle megkü-lönböztető Nagy- előtaggal kiegészült nevére elsőként 1603-ban van adatunk: Nagynyres. Az elsődleges Nyíres helységnév a magyar nyír fanévnek -s képzős származéka. Nyírfákkal benőtt területre utal. A román Mireşu Mare részfordítás a magyarból.

A Nagynyíres utáni Gyökeres nevű falun áthalad az országút, de nincs vasúti megállója. A helység román neve Remeţi pe Someş. A helység első viszonylagos kései írásos adatai a román névváltozatot mutatják – 1566: Remeczj, 1750: Remecz. A magyar Gyökeres névre csak 1760–62-ből van adatunk. A másodlagos Gyökeres falunév a gyökér közszó -s képzős származéka. A névadáskor a terület fáinak gyökerei, gyökértuskói vonták magukra a figyelmet. A román Remeţi helységnév a magyarból átvett remete közszó román többes számú alakja: remeţi ’remeték’. A mai, hatósági úton adott, megkülönböztető szerepű pe Someş utótag a közeli folyóra utal.

Mind a vasútvonal, mind az országút déli irányba, Zsibó felé haladva áttér a Szamos bal partjára. Itt az első település Sülelmed. Román neve Ulmeni, de állomásának román felirata szerint Ulmeni Sălaj. A településnévre a XV. századból vannak adataink – 1405: Sylelmed, 1450: Sülelmed. A helységnév eredete bizonytalan. Feltételezhető, hogy alapját a sül ige családjába tartozó ilyen tájszavak adják, mint sülevény, sülékeny; jelentésük ’könnyen és gyorsan kiszáradó (talaj)’. E nézet szerint a Sülelmed köznyelvi alapszava egy feltételezhető *sülelem közszó -d képzős származéka lehet, azaz olyan könnyen és gyorsan kiszáradó talajt jelölhetett, amelyben minden kisül. A helység régi román neve a magyarból átvett Şilimegi volt, ezt váltotta fel a hatósági úton megállapított Ulmeni; tulajdonképpeni értelme ’szilfáknál lakók’. Minthogy van még hasonló helységnév a románban, a vasúti igazgatóság arra kényszerült, hogy e tele-pülést a Szilágyságra utaló – Sălaj- utótaggal különítse el.

A Szamos szűk szoroson tör át, a szorosnak is nevet adó település: Szamoscikó, románul Ţicău. Neve kései, az 1543-ből való írásos adata szerint Czykofalva, 1549-ben is Chykofalva. A településnév a Cikó személynév és a birtoklást kifejező falva összetétele. Később a névből elmaradt a -falva utótag, s a puszta személynév vált a település jelölőjévé. A hivatalos helynévadás révén kapta a XX. század első évtizedében a folyóra utaló, megkülönböztető szerepű Szamos- előtagot. A román Ţicău a magyarból való.

Déli, a folyóval ellentétes irányba haladva az első település Benedekfalva, románul Benesat. A falunév okleveles adatai – 1475: Benedfalva (!), 1487: Benedekfalwa, de 1753-ban feltűnik a Benyefalva, 1750-ben a Benefalva névváltozat is. A településnév a Benedek személynév és a birtoklást kifejező falva összetétele. A -falva utótag olykor a Benedek személynév kicsinyítő-becéző Bene alakjához járult. Ezt a változatot tükrözi a magyarból átvett korábbi román Benefalău is. A hatóságilag megállapított Benesat részfordítás a magyarból.

A következő helység vasúti megállójának felirata szerint: Aluniş Sălaj. Egyébként a hivatalos román helységnévtárban csupán Aluniş. A település magyar neve Szamosszéplak. Korai okleveles adatok a nevet előtag nélkül tüntetik fel – 1246: Sceplok, 1387: Zeeplak. A teljes, a megkülönböztető szerepű Szamos- előtaggal kiegészült névre 1895-ben van adatunk: Szamos-Széplak. Az elsődleges Széplak helységnév a magyar szép melléknév és a ’lakóhely, otthon’ jelentésű lak főnév összetétele. Magánnagybirtok központját jelöli. A Szamos- előtag a folyó mellékére utal. A helységnek korábbi román neve a magyarból való Săplac, Someş-Săplac volt, ezt a nevet váltotta fel a hatóságilag megállapított Aluniş; jelentése ’mogyorós’.

Mielőtt elérnénk Zsibót még két helységen kell áthaladnunk, az egyik Inó, a másik Szamosudvarhely.

Az Inó településnév – román nevén Inău – eredete, alakulásmódja egyike a legérdekesebb eseteknek. Első írásos előfordulása 1387-ból való: Ino. A név inő-nek olvasan-dó, s a helységnév alapjául szolgáló szó személynév (1293: Vnee), ez pedig a ’fiatal nőstény szarvasmarha’ jelentésű ünő köznév, s nem a Jenő törzsnévből ered, annak ellenére, hogy az újabb adatok között a helységnévnek ez a változata is előfordul – 1750: Jenő. A magyar Inő alakból a románban Inău lett, majd a románból Inó-ként került vissza a magyarba.

Inót követő település Szamosudvarhely. Román neve Someş-Odorheiu. A helység neve 1388-ban még megkülönböztető szerepű előtag nélküli: Vduarhel. Az Udvarhely helységnév a királyi udvar valamely birtokának központ-jában létesített pihenőhelyet jelölt; alakilag az udvar és a ház összetétele. Minthogy több Udvarhely nevű település is volt (pl. Székelyudvarhely, Sajóudvarhely), a szóban forgó település a közeli folyóra utaló Szamos- előtagot kapott. Az előtaggal kiegészült névre 1733-ból van adatunk: Szamos-udvarhely. A román Someş-Odorheiu a magyarból való.

A következő település a Wesselényi-családra emlékez­tető kisváros: Zsibó. Román neve Jibou. A helységnév első írásos említése 1387-ból való: Sybotheleke. Később a -teleke ’földbirtoka’ utótag elmaradt, s csak a személynév jelölte a települést – 1423: Sybo, 1460: Zybo, 1582: Zsibo. A helynév alapjául szolgáló személynév német eredetű. A román Jibou átvétel a magyarból.

Zsibótól Zilah felé nyugati irányba haladunk. Az első vasúti megálló román neve Cuceu Sălaj, egyébként hiva-talosan csak Cuceu. A település magyar neve Kucsó. Az országút nem halad át rajta, északi irányban, néhány kilométeres bekötőúton juthatunk a faluba. Régi írásos feljegyzései – 1388: Kucho, 1450: Kuczo, Kwczo, 1547: Kuchov. A helységnév magyarban szláv eredetű, a román Cuceu viszont a magyarból való.

A vasút következő megállója, miként állomásának román felirata a régi nevén jelzi: Poptelec. A helység hivatalos román neve ma Popeni. Magyar neve Szilágypaptelek. Első írásos adatában nincs még megkülönböztető előtag – 1387: Paptelek. Ez a magyar pap és a ’szántásra alkalmas trágyázott föld’ jelentésű telek összetétele. A tájra utaló, Szilágy- előtaggal kiegészült teljes nevére 1880-ból van adatunk: Szil.-Paptelek. Régebbi román neve a magyarból átvett Poptelec. A mai hivatalos Popeni – mely a román pop ’lelkész’ -eni képzős származéka – szintén magyar mintát tükröz.

A következő település már jelentősebb falu: Nyírséd, román nevén Mirşid. Nevének történeti adatai így követik egymást – 1370: Nyrsegy, 1385: Nyirsed, 1411: Nyrsyd. A településnév a magyar nyír ’nyírfa’ és a ’patak, völgy’ jelentésű régi magyar séd (nyelvjárási síd) összetételéből keletkezett. A román Mirşid a magyarból való (a magyar ny ~ román m) szabályos hangmegfelelésre lásd még: magyar Nyulas ~ román Milaş).

A vasútnak a továbbiakban csak Zilahon van megállója, de az országút Zilah előtt még áthalad egy településen, neve: Cigányi, a román megnevezése Crişeni. A település neve a korai okleveles adatokban teljesebb – 1370: Cyganuaya, 1387: Cziganvaya, de 1490-ben már felbukkan az egyszerű Chygan név is. A helységnév idővel -i képzővel bővült – 1760–62: Czigányi. A Vaja határában települt falu – Cigányvaja, a későbbi Cigány, majd Cigányi – birtokosáról kapta a nevét (1389: „Johannes Chygan diktus”). A helységnév alapjául szolgáló személynév feltehetőleg török eredetű. Nem azonosítható a cigány népnévvel, mivel a cigányok csupán 1420 után kezdtek tömegesen betelepülni az akkori Magyarországra. Román neve előbb a magyarból átvett Ţigani volt, de ezt a nevet – érthető okokból – a főha-talom-változás után a hatóság megváltoztatta, az új, a Crişeni név tulajdonképpen azt jelenti, hogy lakói ’a Körösök vidékéről valók’.

Az útvonal végpontja már város, Szilágy megye köz-pontja: Zilah, román nevén Zalău. Anonymus a helység nevét a 1150 körüli évekre teszi: Ziloch. További történeti adatok – 1224: Ziloch, 1282: Zylak, 1318: Zyloh, 1344: Zilach, 1601: Zila. Szalárdi János 1662-ből való Siralmas magyar krónikája ebben a nyelvtani formában említi: Zilaj. Az erdélyi köznyelv ma szóvégi h nélkül ejti (Zila), a szilágysági népnyelv ejtésében viszont Zilaj. Kiss Lajos úgy véli, hogy a Zilah településnév alapja személynév. Ilyen nevű személyt – Scilac – a váradi tüzespróba-jegyzékben is följegyeztek. E sze-mélynév – véli – közszói jelentése a magyar szilánk főnév nyelvjárási szilak alakja lehetett. Számomra meggyőzőbb az a nézet, amely szerint a Zilah helységnév töve azonos a Szilágy víznév tövével (1246: aquam Scilag, 1231/1397: cum siula Zilag), következésképp a Zilah helységnév is, a Szilágy víznév is a szil fanév származéka. A régebbi román Zălau, az újabb Zalău helységnév a magyarból származik.

De térjünk vissza Nagybányára, s ne a vasúttal párhuzamosan haladó országúton közelítsük meg Zsibót, hanem azon az útvonalon, amely Nagybányát Nagysomkút érintésével összeköti Dészsel, illetőleg Kolozsvárral. Természetszerűen nem haladunk végig az említett országúton, hanem mielőtt elérnők Révkörtvélyest, letérünk arra az útvonalra, amely a Szamos folyásával egy irányban délnyugat felé Zsibóra, innen Zilahra vezet.

Ezen az országúton Nagybánya után az első település Alsóújfalu. Román neve Satu Nou de Jos. Valóban új településként keletkezett, hiszen az első írásos feljegyzése – mind magyar, mind román vonatkozásban – 1828-ból való: Alsó Újfalu, illetőleg Satunow Dye Zsosz. A helységnév Alsó- előtagja összefüggésben van a Nagysomkút környéki Felsőújfalu előtagjával. A név alapjául szolgáló Újfalu az új melléknév és a falu főnév összetétele. A román Satu Nou de Jos a magyarral párhuzamos román névadás eredménye.

Továbbiakban az útjelző tábla románul a Cătălina nevű települést jelzi, magyar neve Koltókatalin. E helység ugyan-is összenőtt a tőle nyugatra fekvő Koltóval. A helység első írásos említése 1475-ből való: Katalinfalva, a falunév mai alakja 1800 körül tűnik fel: Koltó-Katalin, román nevén Coltău-Cătălina. Az elsődleges Katalinfalva helységnév a Katalin személynév és a birtokos személyragos falu összetétele. A        -falva utótag később elmaradt, de kiegészült – Koltóval való szomszédsága okán – a Koltó- előtaggal. A román Cătălina a magyar Katalin személynév román megfelelője.

Petőfi révén széles körben ismertté vált Koltó helység-névnek román megfelelője Coltău. E településnév első írásos feljegyzése 1405-ből való: Colcho. Eredete vitatott. Egyik feltevés szerint a helységnév azonos a ’szikla, sziklás talaj-kiemelkedés’ jelentésű kalotaszegi koltó tájszóval. Egy másik vélemény a helységnévben egy szláv eredetű személy-nevet vél felfedezni. A román Coltău a magyarból való.

Koltóról a rövid bekötőúton visszatérve Koltókatalinra, s innen déli irányba tartva, az első település Szakállasfalva. Román neve Săcălăşeni. A falunév történeti adatai így sorakoznak – 1405: Zakalosfalwa, 1475: Zakalusfalva, 1566: Zakalosfalw (= Szakálos-falu), 1603: Szakálosfalva. A helységnév a magyar Szakállos ~ Szakállas személynév (1291: Johannis, dicti Zakalus) és a birtokos személyraggal ellátott falu főnév összetétele. A román Săcălăşeni a ma-gyarral párhuzamos román névadás eredménye.

Ha az országútról jobbra letérünk, rövid bekötőúton elérhetjük Kővárkölcse nevű helységet. Román neve Culcea. Első írásos adata 1405-ből tűnik fel: Kulcha. Nevének írása 1603-ban Keolczye, 1639-ben Keoltsze, 1760–62-ben Költse. 1897-ben e név kiegészül a megkülönböztető szerepű Kővár- előtaggal: Kővár Kölcse. Az elsődleges Kulcsa helységnév szláv eredetű. Tövében egy ’fatönk; küpü mint méhkas’ jelentésű ősszláv szó rejtőzik. A Kulcsa alakot idővel a Kölcse helységnév magához idomította. A Kővár- előtag Kővár vidékére utal. A román Culcea, mely már 1800 körüli időből adatolható, átvétel a magyarból.

A dél-délnyugatnak tartó útvonalunkon Kővárkölcsét Kővárremete követi. Román neve Remetea Chioarului. A helységnév eredetileg előtag nélküli. Elsőként 1405-ben bukkan fel: Remethe. Előtaggal kiegészült nevére 1760–62-ből van adatunk: Kővár Remete. A Remete helységnév a személynévként is alkalmazott remete közszóból való. A megkülönböztető szerepű Kővár- előtag a falutól délkeletre, egy 407 m magas hegyen emelt Kővár-ral kapcsolatos (1378: castrum suum Kwar). A román Remetea Chioarului részfordítás a magyarból.

Tovább haladva az országúton elérjük Magyarberkesz nevű települést. Román neve Berchez. A helységnév első előfordulása korai – 1231: „ad locum nomine Hyduspotok, quod quidam appelant Berkest”. További történeti adatok – 1351: Berkes, 1405: Berkez, 1641: Berkesz. Az 1760–62-es adata szerint a névben kettős előtagot találunk: Sárosmagyarber-kesz. A helységnév egy 1767-es adat szerint csupán Sárosber-kesz, de 1800-ban megint Sáros Magyar Berkesz alakban tűnik fel. Az országos településnév-rendezéskor, 1906-ban a falu-nevet hivatalosan Magyarberkesz alakban rögzítették. Az el-sődleges Berkesz helységnév személynévi eredetű. Az alapjául szolgáló Berkes személynév a ’ligetes, bozótos’ jelentésű ma-gyar berkes melléknévből keletkezett. A Berkesz s > sz hang-változással elkülönült tőle. A hajdani Sáros- meg Magyar- előtag a helység sáros voltára, illetőleg lakóinak magyar nemzetiségére utal. A román Berchez a magyarból való.

Az előbbinél már nagyobb helység Nagysomkút, román nevén Şomcuta Mare. Előtag nélküli nevére az első írásos adatunk 1358-ból való: Somkuth. Előtaggal kiegészült, teljes nevére 1760–62-ből van adatunk: Nagy Somkut. A Somkút helységnév a magyar som növénynévnek és a ’forrás’ jelentésű kút főnévnek az összetétele. A forrás somcserjékkel volt körülvéve. A későbbi Nagy- előtag a Dés melletti Kissomkút előtagjával van összefüggésben. A román Şomcuta Mare részfordítás a magyarból.

Nagysomkúttól az országút déli, délkeleti irányba fordul, s átszel egy olyan helységet, melynek neve Törökfalu, románul Buciumi. Későn, csak a XVI. században kialakult település. Ezt mutatják nevének történeti adatai is – 1566: Törökfalu, 1639: Törökffalva. A helység Bucsum neve már 1733-ban feltűnik, de a Buciumi névvel váltakozva a Török-falva névre is találunk adatot, így 1805-ben és 1854-ben. Az 1910-es hivatalos Helységnévtár magyar névként a Török-falu alakot rögzíti. A Törökfalu meg a Törökfalva helységnév a személynévként is alkalmazott török népnév és a falu, ille-tőleg a falva összetétele. A magyar helységnévtől független a román Buciumi alapja a román bucium ’fatönk’ közszó. Letarolt, levágott erdő után visszamaradt területre utal.

Nyelvészeti szempontból is különleges a következő falu, Kővárgara neve, románul ma Valea Chioarului. A helységet csak a XVI. századtól jegyzik – 1561: Gawora, 1566: Gawra, 1854: Gaura. Az országos helységnévrendezéskor, 1907-ben a település nevét – Kővár vidékére való utalással – hivatali úton így módosították: Kővárgara. E név -gara utótagjának etimológiailag, eredet szempontjából semmi köze az elsődleges, az eredeti Gavora névhez. A Kővárgara utótagját tévesen a Bács megyei személynévi eredetű Gara névvel azonosították, hozzá igazították. Esetünkben a Gavora helységnév szláv eredetű, egy ’zúgó’ jelentésű szláv közszóból származik, s a patak vizének hangjára vonatkozik, azonos a Govora víznévvel. A falunév a románban régebb Gaura volt (alakjára alkalmasint hatott a ’luk’ jelentésű román gaură közszó). Újabban hatósági úton kapta a ma hivatalos román Valea Chioarului ’Kővár völgye’ nevet.

Szintén a patak vizének súgó, zúgó, mormogó hangjáról kaphatta nevét Kővárgara déli szomszédja: Durusa. Román neve csak helyesírás tekintetében tér el a magyar névtől: Duruşa. A falu keletkezése nem a régi időkre nyúlik vissza, csak a XVIII. századtól vannak rá írásos adataink – 1733: Durussa, 1750: Durusa. A helység a zsongító hangot adó patakról kaphatta nevét, valószínűleg a Durusa helységnév a magyar duruzsol igével függhet össze. Alakulásmódja hangtani vonatkozásban még tisztázatlan.

Mielőtt az országút elérné a Szamost, még egy telepü-lést szel át, ez: Kisnyíres. Román neve Mesteacăn. E hely-ségnevet (modernizált alakban) a kiváló történész, levéltáros Csánki Dezső a XIV. század végéről jelzi, majd 1543-ban Kis Nyires alakban bukkan fel. Román névváltozatát a magyar névvel párhuzamosan korán jegyzik – 1733: Mestyaka, 1750: Mesztekan, 1800: Mestacinu, 1854: Mesteacăn. A Nyíres helységnév a magyar nyír fanév -s képzős származékából való. Nyírfákkal benőtt helyre utal. A Kis- előtag a környékbeli Nagynyíres előtagjával van összefüggésben. A román Mesteacăn (< mesteacăn ’nyírfa’) a magyarral párhuzamos román névadás eredménye lehet, ha ugyan nem fordítás a magyarból.

Csakhamar az országút eléri a Szamost, de nem haladunk tovább Dés felé, hanem még Révkörtvélyes előtt az útelágazásnál eltérünk délnyugati – a Szamos folyásával megegyező – irányba: Zsibó felé.

A Szamos jobb oldalán haladva nemsokára elérjük az első helységet: Hosszúrév. A falunak van vasúti megállója, nevét állomásának román felirata így jelzi: Răstoci. A falu nevének írásos történeti adatai így sorakoznak – 1530: Rosz-toczfalva, 1549: Rwztoczfalva; a további adatokban a -falva utótag elmarad – 1566: Rastocz, 1720: Rasztocz, 1800: Resz-tolts. Az elsődleges Rosztoczfalva helységnév minden bizonnyal valamely személynév és a falva összetételéből ered. A helységnévben szereplő Rosztocz, Ratocz, Rasztolts személy-név eredete azonban tisztázatlan, talán a szlávból értelmezhe-tő. Ezt a személynévi eredetű helységnevet őrzi a településnév román Răstoci alakja. A Hosszúrév mint újabb névváltozat csak 1890-ben tűnik fel, ez a hosszú melléknév és a ’vízi átkelőhely’ jelentésű rév összetétele. Aligha dönthető el, hogy újabb keletű népi névváltozat vagy éppen tudatos magyarítás?

Mintegy 3 km-es távolság választja el Lemhény-t Hosszúrévtől. A helység román neve Lemniu. A vasútnak itt nincs megállója. A helységnév történeti adatai így követik egymást – 1405: Lemyn, 1424: Lemen, 1616: Lemheny, 1733: Lemhény. E településnév puszta személynévből keletkezett magyar névadással. Az alapjául szolgáló sze-mélynév német eredetű. A német Lehmann személynév tulaj-donképpeni jelentése ’hűbérúr’. A román Lemniu a ma-gyarból való.

Áthalad rajta az országút is, vasútállomása szintén van a következő Szamos menti településnek, neve Létka, románul Letca. Írásos történeti adatai így sorakoznak – 1405: Lethka, 1424: Lithka, 1650: Litka, 1723: Letka, 1854: Létka. A Létka helységnév puszta személynévből keletkezett ma-gyar névadással. Az alapjául szolgáló személynév szláv eredetű. A román Letca átvétel a magyarból.

Szintén van vasúti megállója a Létkát követő településnek, nevét állomásának román felirata így jelzi: Cuciulat. A helység magyar neve Kocsoládfalva. A helységnév első írásos feljegyzése 1405-ből való: Kocholatfalva; a név írásváltozata 1424-ben Kucholatfalva. A további írott adatokban a   -falva utótag elmaradt – 1543: Kwcholad, 1650: Kocsolat, 1733: Kucsulat, ám 1909-ben az országos helységnévrendezéskor visszaállítják az utótagos régi formát, így lett a helység hivatalos magyar neve Kocsoládfalva. A helység régi neve Cuciulata volt, később Cuciulat-ra rövidült. A Kocsoládfalva helységnév egy román eredetű személynév és a falva összetétele. A román Căciulat személynév tulajdonképpeni jelentése ’süveges’.

A következő településnek román neve Băbeni, állomásának román felirata azonban így jelzi: Băbuţeni. A helység magyar neve Aranymező. A falu elsődleges, eredeti neve 1377-ben még Baba, 1405-ben már Babafalua, de 1424-ben feltűnik az előbbi név mellett a mai magyar névváltozat is: Baba alio nomine Aranmezeu. Van a magyar névnek eltérő alakváltozata is – 1461: Aranos mezew, 1650: Aranyos Mezö. Az elsődleges Baba falunév személynévi eredetű, ezt mutatja a birtokviszonyra utaló Babafalva alak is. Ezt a régebbi nevet felváltó Aranymező névben az Arany- előtag talán ’aranyat érő’ jelentésű. A román Băbeni elsőként 1733-ban bukkan fel magyar helyesírással: Babeny, a román név a már említett Baba személynév -eni helynévképzős származéka. A Băbuţeni kicsinyítő-becéző képzős forma.

Aranymezőt követi most már a Szamos bal partján Csokmány, román neve – Ciocmani – csak helyesírásában különbözik a magyarétől. Csokmány történeti adatai viszonylag késeiek – 1461: Chokman, 1566: Csokman, 1733: Csokmány. Eredete tisztázatlan. Talán oszmán-török eredetű, összevethető a török cokman ’bunkosbot’, illetőleg a comak ’bunkó, buzogány’ szóval. Ez utóbbi szó meghonosodott a balkáni nyelvekben és a románban is (ciomag).

Csokmány után Szurduk következik, román neve ugyancsak Surduc. Állomásának román felirata megkülönböztető szerepű, a Szilágyságra utaló utótaggal egészült ki: Surduc Sălaj. A település viszonylag kései, nevére csak a XVI. századtól vannak adataink, eleve megkülönböztető előtaggal – 1554: Naghzwrdok, 1630: Nagy-Szurduk. Később e névből a Nagy- előtag elmaradt – 1850: Szurdok, 1854: Szurduk. A helységnév a ’vízmeder két meredek falu ma-gaslat között’ jelentésű magyar szurdok közszóból keletke-zett. A román Surduc magyar jövevénynév.

Zsibóig még egyetlen települést érint az országút, ez Szamosőrmező, románul Var. Magyar neve kezdetben előtag nélküli – 1469: Ewrmezew, 1575: Eormezeo. Az országos településnév-rendezéskor, 1903-ban az Őrmező nevet kiegészítették a Szamos folyóra utaló Szamos- előtaggal, így lett a hivatalos magyar neve Szamosőrmező. A településnév elsődleges Őrmező neve az őr és a mező összetétele; őrszolgálatot teljesítő települést jelölhetett. Román neve 1733-ban bukkan fel: Varul. A román Varul, majd Var településnév a magyartól függetlenül alakult ki, alapja a ’mész’ jelentésű román var közszó. A név mészégetéssel kapcsolatos.

Így jutunk el ezen a másik útvonalon Zsibóra, nevét előbb már értelmeztük. Innen, Zsibótól Zilahig az útvonal közös a 68–69. lapontárgyalt útvonallal

 

Szatmárnémetitől Zilahig

 

     Arról az útvonalról van szó, amely Szatmárnémetitől kiindulva Erdődön, Ákoson, majd Sarmaságon át Zilahra vezet.

Szatmárnémeti után az első település Nagymadarász. Román neve Mădăraş. Első írásos adata 1366-ból való: Madaraz. Az elsődleges Madarász helységnév a madarász foglalkozásnévből keletkezett. Lakosai egykoron Erdőd várának madarászai lehettek. A megkülönböztető szerepű Nagy- előtagot 1907-ben az országos helységnévrendezéskor hatósági úton kapta. A román Mădăraş a magyarból való.

Az országút a továbbiakban Erdődön halad át. Várát 1481-ben Drágffy Bertalan építtette, majd romjainak felhasználásával Károlyi Sándor 1727 és 1730 között egy új várkastélyt emelt. Itt kötött házasságot Petőfi Sándor Szendrey Júliával. Az Erdőd, román nevén Ardud, településnév elsőként a Váradi Regestrumban tűnik fel – 1215: Herdeud. Nevének írásváltozata 1216-ban Erdowd, 1231-ben Erdeud. A helységnév a személynévként is alkalmazott (1229: Erdeu) erdő közszó -d képzős származékából kelet-kezett. A román Ardud átvétel a magyarból.

Továbbra is déli irányban haladva az országút átszeli a Szakasz nevű települést. Román neve Răteşti. A falunév elsőként 1423-ban bukkan fel: Zakaz, Sachaz. A régi magyar nyelvben a szakasz közszó jelentése ’(terület) rész’; ez a közszó vált a település magyar nevévé. A falunak a ma-gyartól független román nevét 1828-ban jegyzik: Retyez. A mai Răteşti a román Retea személynévnek -eşti képzős származéka.

Szakasz után a következő település Krasznabéltek, románul Beltiug. A település nevének első írásos adata 1394-ből való: Beltuk. További történeti adatok – 1414: Belthwk, 1818: Belthelek. A Kraszna mellékére utaló, Kraszna- előtaggal kiegészült nevére már 1863-ból van adatunk: Kraszna-Béltek. Az elsődleges Béltek településnév eredete tisztázatlan. Aligha helytálló az a nézet, amely szerint a Béltek helységnév forrása a középfelnémet ’erdősarok, erdőszöglet’ jelentésű Walt-eck. Valószínűleg a helységnév a Bél személy-név és a telek összetételéből alakult. A román Beltiug a ma-gyarból való.

Az országút Krasznabéltektől nyugatra fordul, majd Ákos nevű falunál eléri a vasútvonalat, innen újból az országút és a vasútvonal is párhuzamosan déli irányban tart. Ákos, román nevén Acâş, mint településnév a dokumentumokban 1342-ben bukkan fel ebben az alakban: Akusmonustora, majd 1371-ben Akusfalwa, de a név a továbbiakban utótag nélküli – 1402: Akus, 1421: Akos. Az elsődleges Ákosmonostora névváltozat az Ákos személynév és a birtokos személyragos monostor főnévnek az összetétele. Itt állott ugyanis az Ákos nemzetség monostora. Az Ákosmonostora névváltozat utótagját felváltotta a -falva utótag, majd az is elmaradt. Az Ákos személynévnek forrása a török Aquš (< aq quš ’fehér vadászsólyom’) személynév. A román Acâş a magyarból való.

Mind az országút, mind a vasút eléri előbb Alsószo-por-t, majd Felsőszopor-t. Román nevük Supur, illetőleg Supuru de Sus. A mai Alsószopor neve a Váradi Regestrum-ban előtag nélküli – 1215: Zupur, e névnek ugyancsak előtag nélküli az alakja 1414-ben is: Zopor. A kialakuló két helység azonos neve később kiegészül – 1474: Alsowzopor, illetőleg a szomszédos falu latin neve 1475-ben Zopor superior, majd nevét 1543-ban feljegyzik magyarul is: Felsew Zopor. Az elsődleges Szopor helységnév puszta személynévből kelet-kezett magyar névadással. Az alapjául szolgáló személynév szláv eredetű, ugyanaz a szláv szó, amelyből a szapora szavunk is ered. A román név a magyarnak megfelelően – részfordítás alapján – előbb Supuru de Jos és Supuru de Sus volt, később Alsószopor hivatalos román neve az utótag nélküli puszta Supur lett.

Az országút Felsőszoport érinti, de a vasúti megálló a tőle keletre fekvő távolabbi falut jelzi: Giorocuta. A helység magyar neve Girókuta. E településnév első írásos adata 1423-ból való: Girokuta. További okleveles adatok – 1466: Gyirolthkwtha, 1475: Geroltkwtha. E helységnév a (Girolt ~ Gerolt >) Giró személynév és a birtokos személyragos kút közszó összetétele; tulajdonképp ’Giró kútja’. A román Giorocuta a magyarból való.

Az országút a továbbiakban Nagyderzsida nevű falut érinti, vasútállomása viszont vele átellenben a Krasznán túli Kisderzsida nevű falunak van. Az előbbinek román neve Bobota, az utóbbinak Derşida. Nagyderzsida eredeti neve Babod volt, melynek első írásos adata a Váradi Regestrumból adatolható – 1213: Babud. További névváltozatok: – 1427: Bibotheleke, 1471: Babuktelek. E név eredete tisztázatlan, egyesek szerint szláv eredetű, mások vi-szont a bab közszó származékát látják benne. Idővel a Babod helységnevet felváltotta a szomszédos Kisderzsida helység-névvel kapcsolatos Nagyderzsida (1475: Nagy-Derzshida) névalak, de vele párhuzamosan a helység eredetibb nevét is használhatták; erre utal, hogy még a XVIII. században is felbukkan a Nagyderzsida név mellett a régi, az eredeti név – 1748: Babutza, 1755: Babucteleke. A ’Kisderzsida’ helység neve 1475-ben pusztán Derzsida, de 1475-ben már Nagyderzsidától való megkülönböztetésül előtagot kap: Kis-Derzshida. Olykor nemcsak a Nagy- és a Kis- előtag, hanem az Alsó- és a Felső- előtag is betölthette a megkülönböztető szerepet – 1569: Alsó-Dershyda; 1550: Felső-Dershida. A Derzsida helységnév a Ders ~ Derzs szláv eredetű személy-névnek és a birtokos személyraggal ellátott híd főnévnek az összetétele; tulajdonképp ’Derzs hídja’. Egy Derzs nevű személy itteni birtokán híd vezetett át a Krasznán. Kisderzsida román neve előbb a magyarból részfordítása alapján átvett Derşida Mică volt, majd a puszta Derşida jelölte és jelöli a helységet, ugyanis Nagyderzsida esetében a románban megmaradt a régi magyar Babot-ból eredő Bobota.

A következő település már kis bányaváros: Sarmaság, románul Şărmăşag. Első írásos feljegyzése 1355-ból való: Sarmasagh. A helységnév a sárma ’kígyóvirág, vadhagyma’ növénynévnek és az egykori ’domb, erdős magaslat’ jelentésű ság közszónak az összetétele. A román Şărmăşag a ma-gyarból való.

Sarmaság után az első vasúti megálló románul Câmpia Sălaj nevű falut jelöl. Hivatalos neve csupán Câmpia. A hozzátartozó helység magyar neve ma Somlyómező, de régi, eredeti magyar neve Hosszúmező volt – 1427: Hozzywme-zew, 1441: Hewzymezew, 1459: Hazywmezew. E helységnév a magyar hosszú melléknév és a mező főnév összetétele. Minthogy több Hosszúmező nevű helységnév volt és van a magyar nyelvterületen, e helység nevét a közeli Somlyó- heggyel kapcsolatban a XX. század első évtizedében hivatali úton Somlyómező névre módosították. A helység román neve előbb a magyarból való Husmezeu volt, a főhatalom-változás után kapta fordítás alapján a Câmpia (= mező) nevet.

Az országút áthalad rajta, és állomása is van a követ-kező településnek: Oláhbaksa; az állomás felirata románul így jelöli: Bocşa Sălaj, de hivatalosan csak Bocşa. Első írásos adata 1349-ből való: Baxa. További történeti adatok – 1450: Bakcha, 1453: Felsew Baxa, 1676: Oláhbaksa. A megkülönböztető szerepű Alsó-, Oláh- tagok a szomszédos, a tőle keletre fekvő Magyarbaksa településsel vannak összefüggésben (1684: Magyarbaksai, 1760–62: Magyar-Baksa). A Baksa helynév puszta személynévből keletkezett magyar névadással. A helységnév alapjául szolgáló Baksa személynév szláv eredetű. A román Bocşa a magyarból való, volt a magyarban Oláhbaksa névnek megfelelően ilyen román neve is: Boksa Rumunyászka. A mai román névrendszer a Olah- és Magyarboksát névben így különíti el: Bocşa ’Olahbaksa’, illetőleg Bokşiţa ’Magyarbaksa’.

Az országúton délkeletre tartva a következő település  Szilágyballa, román nevén Borla. 1341-ben Barla, 1760–62-ben Balla, 1850-ben Borla alakváltozatok tűnnek fel. 1895-ben neve kiegészül a Szilágyságra utaló Szilágy- előtaggal: Szilágy-Balla. A régi magyar Barla ~ Balla helységnév puszta személynévből keletkezett magyar névadással. Az alapjául szolgáló személynév a magyar Barnabás ~ Barlabás személynévnek rövidüléses becéző alakja. A román Borla a magyarból való.

Az országút, mielőtt elérnők Zilahot, áthalad Bádon nevű falun. Román elnevezése csak írásban különbözik: Badon. Ám nem ez a falunév került megállójának homlokára, hanem történelmi nevezetességénél fogva a tőle három kilométerre fekvő helység, a román Guruslău neve. E helység neve magyarul: Magyargoroszló. Bádon első írásos adata 1323-ban bukkan fel: Baldun. A későbbiekben a név kiegészül különböző megkülönböztető szerepű előtagokkal – 1428: Nag-Boldon, Felsebaldon, 1523: Pwstha Baldon, 1524: Kysbaldon, de 1760–62-től csak Bádon a helység neve. A Bádon helységnév puszta személynévből keletkezett magyar névadással. Az alapjául szolgáló személynév előzménye a német Bolduin. A román Badon a magyarból való. Ha már állomásának a felirata így jelzi a megállót – Guruslău –, foglalkoznunk kell Magyargoroszló helységnév-vel is. Nevének írásos adata 1441-ben Gorozlo, 1472-ben Két Magyar Gorozlo, 1475-ben Gorozlofalwa, 1584: Guruzlo. A Goroszló helységnév puszta személynévből keletkezett ma-gyar névadással. Az alapjául szolgáló személynév szláv eredetű. A román Guruslău a magyarból való.

Elérkeztünk utunk végpontjához, Szilágy megye központjába, Zilahon kell megpihennünk. A város, Zilah nevét már értelmeztük a Nagybányától Zsibón át Zilahig című fejezetrészben.

 

Nagykárolytól Szilágysomlyón át Zilahig

 

     A fenti útvonalon az országút és a vasútvonal bizonyos szakaszokon nem egymás mellett halad, hanem egymástól elkanyarodva, többnyire más-más helységeket érint. Külön megvizsgáljuk a vasútvonal megállóinak neveit, és külön azoknak a települések neveit, melyeket az országút érint.

Nagykároly után délkeletre a vasút első megállója, miként állomásának román felirata jelzi, Tiream. A hozzá tartozó, kissé nyugatabbra eső település magyar neve Mező-terem. A helység neve a falu története folyamán változott – 1215: Guernest, 1347: Germez, 1383: Posanethereme, 1431: Mezewtherem, 1449: Gernez alio nomine Therem, 1486: Gernyes, 1828: Mező Terem. Az elsődleges Guernest, Gernyes településnév talán a nyelvjárási gernye ~ görnye ’kiszáradt fa, rőzse’ köznév származéka. A régi Pósánéte-reme névalak egy Pósa nevű személy feleségének a termetére utalhat. Idővel a Terem alakúvá rövidült helységnév kiegészült a tájat jelölő Mező- előtaggal. A román Tiream a magyarból való.

Még távolabb fekszik állomásától Érhatvan. A település román neve Hotoan. E helységnév elsőként a Váradi Regestrumban bukkan fel – 1213: Hotuon. Neve 1427-ben Kyshathwan, majd 1510-ben megint csak Hathvan. Később neve az Érmellékre utaló, megkülönböztető szerepű Ér- előtaggal egészül ki – 1760–82: Ér Hatvan. Az elsődleges Hatvan helységnév a magyar hatvan tőszámnévből keletkezett, a névadás indítéka azonban tisztázatlan. A román Hotoan a magyarból való.

A következő vasúti megálló román neve Santău, a hozzá tartozó település magyar neve Tasnádszántó. Korai okleveles adatai még előtag nélküliek – 1213: Zumtou, 1335: Zamtov. Már 1450-ben neve előtaggal egészül ki: Tasnád-Szántó. Az elsődleges Szántó helységnév a szántó köznévből ered, olyan szolganépek települését jelöli, akik az uradalom ekéjével és igájával szántottak. A megkülönböztető szerepű Tasnád- előtag a szomszédos Tasnád helységnévvel kapcsolatos. A román Santău a magyarból való.

A következő helység már városi jellegű település, itt keresztezi egymást az országút és a vasút, magyar neve Tasnád, románul Tăşnad. A település nevének történeti adatai – 1246: Tusnad, 1278: Tasnad, 1299: Thasnad. Eredetét tekintve azonos a csíki Tusnád településnévvel. A Tusnád ~ Tasnád tulajdonképpen térszínformanév, a ’földhát’ jelentésű szláv Tučna alak -d képzős származéka. A román Tăşnad a magyarból való.

De térjünk vissza Nagykárolyba és haladjunk az országúton délkeleti irányba Tasnádig. Az országút a vasútvonallal párhuzamosan halad, de tőle néhány kilométerrel keletebbre húzódik.

Az országúton haladva, Nagykároly után az első település Gencs, román nevének alakja Ghenci. A helységnév első írásos adata 1328-ból való: Gench. Puszta személynévből keletkezett magyar névadással. Az alapjául szolgáló személynév vagy ótörök vagy német eredetű. A román Ghenci a magyarból származik.

Gencset elhagyva a következő település, amelyen az országút áthalad: Érkávás. Román neve Căuaş. A helységnév elsőként a Váradi Regestrumban, 1215-ben tűnik fel: Kahas; 1212-ben Kayas, 1370-ben Kawas. Neve később kiegészül az Érmellékre utaló Ér- előtaggal – 1760–62: Ér Kávás. A helységnév a (kút)káva közszó -s képzős származéka. A román Căuaş a magyarból való.

Érkávástól máris Tasnádra érünk, nevét a vasútvonal kapcsán már értelmeztük.

Tasnádtól a vasútvonal és az országút ismét szétválik. A vasút északkeleti irányban eléri Ákost, majd innen éles szögben déli irányba tart, s a Kraszna folyó mentén eléri  Sarma-ságot. Sarmaság vasúti csomópont, honnan az egyik szárny-vonal Zilah felé, a másik Szilágysomlyó felé ágazik el. Az országút nem követi a vasútvonalat Ákos irányába, hanem közvetlenül keleti, majd délkeleti irányban Alsószopornál bekapcsolódik a Szatmárnémeti és Zilah közötti országútba, mely közös egészen Sarmaságig. Sarmaságtól kezdve azonban kiválik innen, és a vasútvonal déli szárnya mellett haladva, szintén eléri Szilágysomlyót.

Tasnád után az országút átszeli a Tasnádszarvad nevű települést. Román neve Sărăud. A településnév az okiratokban 1235–70-ben tűnik fel: Zarwad, Tasnád közelségére utaló előtaggal kiegészülve pedig 1592-ben: Thasnád-Szarwad. Az elsődleges Szarvad helynév a ’folyómeder, árok elágazó része’ értelemben is használt magyar szarv főnév -d képzős származéka. A román Sărăud a magyarból való.

A következő helység az országúton Érszakácsi. Állomása a falutól északra több kilométer távolságra van, melynek felirata a helységet románul így jelzi: Săcăşeni. A település neve a XIV. századtól adatolható – 1300: Zakachy, 1361: Zakach, 1414: Zakaczi. A megkülönböztető szerepű Ér- előtagot hivatali úton 1908-ban kapta, az Ér vize ugyanis a község határában ered. Az elsődleges Szakácsi helységnév a magyar szakács köznév birtoklást kifejező -i képzős származéka, jelentése ’a szakácsé’. A településen egykoron királyi szakácsok lakhattak. A román Săcăşeni a magyarból átvett név -eni képzős származéka.

Mint már említettem, az útvonal Ákos nevű helységtől Sarmaságig közös a Szatmárnémetitől Zilah felé vezető útvo-nallal. Következésképp az országút és a vasút melletti települések – Ákos, Alsó- és Felsőszopor, Girókuta, Kis- és Nagyderzsida, valamint Sarmaság – nevét a Szatmárnémetitől Zilahig fejezetcím alatt már értelmeztem.

A Sarmaságtól déli irányba forduló vasútvonal első megállója a román felirat szerint Giurtelec, bár hivatalosan Giurtelecu Şimleului. A helység magyar neve Somlyó-györtelek. Előtag nélküli nevére korai adataink vannak – 1259: Ghyurteleke, 1351: Gyurgteluke, 1416: Gyurtelek. A falu a szilágysomlyói várnak volt a tartozéka, s innen ered a megkülönböztető szerepű Somlyó- előtag – 1461: S. Görgte-leke, 1760–62: Somlyó Györtelek. A helységnév elsődleges alakja a birtokosra utaló György személynév és a birtokos személyragos telek ’szántásra alkalmas föld’ összetétele. E név utótagjából az -e birtokos személyrag elmaradt. A román Giurtelecu Şimleului részfordítás a magyarból.

A Kraszna bal partja mentén húzódó országút Sarmaság után Somlyógyörgytelekig még átszel egy falut, ez Krasznahídvég, románul Măerişte. Első írásos említése 1351-ből való: Hydveg. A Kraszna folyóra utaló előtagot hivatali úton 1908-ban kapta, ezért az 1913-ban a hivatalos Helységnévtárban neve már Krasznahídvég. Az elsődleges Hídvég helységnév azzal kapcsolatos, hogy a falu a Krasznán átvezető út végénél települt. Régebbi román neve a ma-gyarból átvett Higig volt, de neve a hatósági úton megállapított Măerişte lett, jelentése ’major’.

Az országút átszeli a következő helységet is, amelynek vasúti megállója is van, magyar neve Somlyóújlak, románul Uileacu Şimleului. Neve kezdetben pusztán Újlak volt (1259: Wylak, 1281: Ujlak), de a továbbiakban a név előtaggal egészül ki. Előbb a birtokos (Sutak, Suta) személyére utaló előtagot kap (1444: Swchakwylaka, 1476: Swthak Wylak, 1590: Suta Uilak), s csak – az előbbi névvel váltakozva – 1703-ban tűnik fel a Somlyóra utaló előtag: Somlyo-Újlak. Az elsődleges Újlak helységnév az új melléknév és a lak ’udvarhely, lakóház’ főnév összetétele. A román Uileacu Şimleului részfordítás a magyarból.

A vasútnak Szilágysomlyóig nincs megállója, de az országút közelében, a Krasznán túl eső település Somlyó­csehi, román nevén Ceheiu. Első írásos említése 1259-ből való: Chechy. Minthogy Szilágysomlyó várának tartozéka volt, nevében korán feltűnik a Somlyó- előtag – 1681: Somlyó-Csehi. A Csehi helységnév a cseh népnév birtoklást kifejező -i képzős származéka, ’a csehé’. A román Ceheiu a magyarból való.

A következő település már a Kraszna partján települt kisváros, Szilágysomlyó. Román neve Şimleu Silvaniei. A mai város 1351 óta Báthori-birtok, de a helység nevét már 1251-ben, majd 1258-ban feljegyzik: Vathasomlyowa, Wathasomlyowa. E névváltozatnak tulajdonképpeni értelme ’egy Vata nevű személy birtokán levő Somlyó (hegy)’. A helységnév további okleveles adataiban (1319: Sumlov, 1341: Somlo, Somlyó) a Vata előtag elmaradt. A Somlyó név eredetileg a ma Maguraként emlegetett hegyre vonatkozhatott (tetején állt az először 1351-ben említett Somlyó vára), s a hegy neve vonódott át az alatta települt helységre. A Somlyó ~ Somló a somlik ige melléknévi igenevének őrzője, jelentése: ’lassan omladozó hegy’. Az 1808-tól adatolható újabb Szilágysomlyó alak előtagja a Szilágyságra utal. A román Şimleu Silvaniei a magyar nevet tükrözi.

Szilágysomlyótól Zilahig megtehetjük az utat vasúton és országúton is. A vasút azonban nagy kerülőt tesz. Vonaton utazva  vissza kell térnünk Sarmaságig, majd innen délkeleti irányban érjük el Zilahot. Minthogy a vasútvonal e szakaszán lévő megállók neveit már értelmeztük, most csupán a Szilágysomlyót Zilahval összekötő országút melletti településeket, településneveket magyarázzuk.

A Szilágysomlyótól kiinduló országútnak keleti irányban közvetlen összeköttetése van Zilahval. Zilahig csupán két település esik utunkba. Az első település, melyet az országút átszel: Szilágyperecsen. Román neve Pericei. Első írásos fel-jegyzése 1259-ből való: Perechen. További történeti adatai csak hangalakbeli, ill. írásbeli eltérést mutatnak – 1334: Perechun, 1364: Peretsen, 1461: Pereczen. A Szilágy- előtagot az országos helységnévrendezéskor, hivatali úton 1908-ban kapta. Az elsődleges Perecsen helységnév szláv eredetű. Szláv megfelelőinek tulajdonképpeni értelme ’a túlsó parton lakók’. Ennek a jelentésnek megfelelően a Perecsen nevet a Kraszna jobb partján élők adhatták. A román Pericei a magyarból való.

Szilágyperecsent követő település Varsolc, román nevén Vârşolţ. Első írásos említése 1341-ből való: Worsolch. További történeti adatok – 1423: Varsocz, 1482: Varsolcz. E településnév is szláv eredetű, megfelelőjét megtaláljuk a szerbhorvátban, a csehben és a lengyelben is. A román Varşolţ a magyarból való.

Magunk mögött hagyva Varsolcot máris elérjük Zilahot, a város nevét már értelmeztük a Nagybányától Zsibón át Zilahig fejezetcím alatt.

 

Székelyhídtól Margittán át Szilágysomlyóig

 

     A vasútvonal Székelyhídtól Margitta felé nem halad az országúttal párhuzamosan. A vasút előbb északra tart, majd déli irányba fordulva keresztezi az országutat, de Monospetritől Margittáig a két útvonal azonos irányban, egymás mellett húzódik.

Székelyhídtól az országút kelet felé tartva elsőként Érola­szi nevű helységen halad át. Román neve Olosig. Neve elsőként 1291–94-ből adatolható: Olozy. E név a XIX. században meg­kü­lönböztető előtaggal egészül ki – 1851: Sváb-Olaszi, 1880: Ér-Olaszi. Az elsődleges Olaszi hely­ségnév az olasz népnév birtoklást kifejező -i képzős szárma­zéka; értelme: ’az olaszé’. A hajdani Sváb- előtag lakóinak nemzetiségére, a későbbi Ér- előtag az Érmellékre utal. A román Olosig a magyarból származik.

A Székelyhíd és Margitta között húzódó vasútvonal Székelyhíd utáni első állomása, a román nyelvű felirat szerint: Târguşor Bihor. A hozzátartozó falu – Asszonyvására – bizony az állomástól igen távol, a Székelyhíd és Érmihályfalva közötti országút közelében fekszik. Nevét már elemeztük a Székelyhídtól Érmihályfalváig című fejezetben.

A következő település előtt a vasútvonal keresztezi az országutat. Közelében vasútállomás van, a megálló felirata románul Bolcaş. Sajnos, nem tudtam kideríteni, hogy minek az alapján kaphatta az állomás a Bolcaş (< Balkács?) nevet, a hozzátartozó falu magyar neve ugyanis Apátkeresztúr, románul Crestur. A mai Apátkeresztúr nevű település két falu, Apáti és Keresztúr összeolvadása révén keletkezett. Az Apáti helységnév első írásos adatai – 1332–37: Apathi, 1385: Appathi. Volt a településnek 1486-ban Felapathy, 1570-ben Fel Apatty változata is. A Keresztúr név 1311–18-ból (Kereztwr) és 1334-ből (de Sancta Cruce) adatolható. Névváltozata 1581-ben Kerezturtelek. Az összeolvadt település nevére 1863-ból van adatunk: Apáti-Keresztúr. Az Apáti helységnév a ’kolostor élén álló szerzetes’, az apát köznév -i képzős származéka, tulajdonképpeni jelentése ’az apáté’. A keresztfára feszített Jézus neve Keresztúr, azaz Krisztus volt. A szóban forgó helység templomát a Szent Kereszt tiszteletére emelték, s a Keresztúr oltalmába ajánlott templomáról kapta a helység a Keresztúr nevet. A hajdani két falu román neve Apateu meg Crestur volt, ma ez utóbbi név – Crestur – jelöli ma Apátkeresztúrt is. Mindkét román névváltozat a magyarból való.

Mint már említettük, az országutat keresztezve a vasút délnek tart. Első megállójának román neve Abrămuţ, a hozzá tartozó település magyar neve Vedresábrány. Neve az idők folyamán többféle átalakuláson ment át. Az első írásos, 1334-ből való feljegyzés szerint Mogosabraam. Egy 1347-ből származó adat szerint csak Abram – minden előtag nélkül. Később e névváltozat utótagot kap – 1436: Abramfalva, majd az utótag elmarad, de a névhez újból előtag járul – 1445: Molnosabram. A Molnos- előtagot később felváltja a Vedres- előtag – 1599: Veödreös Abram, 1851: Vedres Abrány. A hivatalos Helységnévtár 1913-ban a falu nevét így rögzíti: Vedresábrány. A helységnév törzse, az ÁbránÁbrány az Ábrahám személynévből származik. Megkülönböztető előtagjai a Mogos- ’magos’, Molnos- ’malmos’, majd Vedres-; ez utóbbi – a vedres – vagy ’vedret készítő’ vagy ’vederrel ivóvizet hordó’ jelentésű közszó lehetett. A helység román neve előbb Abramul de Jos volt, majd Abrămuţ lett, mely az Abram becéző képzős alakja.

Monospetrinél az országút és a vasút ismét egyvonalba kerül. Monospetri román neve Petreu. Előtag nélküli adatai koraiak – 1215: Petri, 1270: Petury. Később a helységnév előtagot kap – 1332: Molnospetri, 1453: Molnospetri, 1693: Monospetri. Az elsődleges Petri helységnév a Péter sze-mélynévnek birtoklást kifejező -i képzős származéka, jelentése ’a Péteré’. A régebbi Molnos, mai Monos- előtagnak ’malmos, malomtulajdonos’ az értelme. A román Petreu a magyarból való.

A következő település már kisváros, Margitta, román nevén Marghita. Neve a Váradi Regestrumban már 1216-ban felbukkan: Margueta. A településnév későbbi írásváltozatai – 1334: Margytha, 1335: Marguita. A XV. században neve a     -falva utótaggal tűnik fel – 1422: Margythfalwa, Marghitha-falwa, de később az utótag elmarad – 1588: Marghita. A mai Margitta alakváltozatot 1800-tól lehet adatolni. E helységnév puszta személynévből keletkezett magyar névadással. Az alapjául szolgáló személynév, az -a ki-csinyítő képzős Margit (> Margita) forrása a latin Margarita. A román Marghita a magyarból való.

Margitta után kelet felé az országútról le kell térnünk, hogy egy rövid bekötőúton Bisztraterebes nevű faluba eljussunk. Van vasúti megállója, állomásának felirata a települést románul így jelzi: Chiribiş. A település neve korai időkből adatolható – 1219: Terebus, 1312: Terebes, 1334: Therebes. Századokkal később e név előtaggal egészül ki – 1895: Bisztra-Terebes. Az elsődleges Terebes helységnév szláv eredetű, a megfelelő szláv szavaknak ’irtvány’ az értelmük. A helységnév Bisztra- előtagja a Berettyó bal oldali mellékvizére, a Bisztrá-ra utal. A román Chiribiş a magyarból származik.

Visszatérve az országútra, Érábrány-ba érünk, a vasútvonal is érinti. Román elnevezése Abram. Első írásos feljegyzése 1291-ből való: Abraam. De a helységnév már a XIV. század végétől az itt levő monostorára utalva Monostoros- előtagot kap – 1397: Monustorusabram, 1412: Monostorosabraham. 1632-től feltűnik a név Felső- előtaggal: Felseo Abram, 1828: Felső Abrány. A XX. század első évtizedében az országos településnév-rendezéskor a helység nevét hivatalosan utalva az Érmellékre, így rögzítették: Érábrány. Az elsődleges Abraan, Abram helységnév az Ábrahám személynévből keletkezett. Az Ér- előtag megkülönböztető szerepű, hiszen Ábrány nevű falu több is volt: Bükkábrány, Nyírábrány, Vedresábrány stb. A román Abram a magyarból való.

Érábrány keleti szomszédja Széltalló, állomása a helységet így jelzi: Marginea Bihor, hivatalos román neve ugyan csupán Margine. A település nevét elsőként 1206-ban jegyzik: Zeltharlow. A helységnév olyan összetétel, melynek előtagja a ’szélen levő, a szomszéd faluval határos’ jelentésű szél, utótagja pedig tarló, hasonulással talló ’az a föld, a-melyről a gabonát levágták’. Román neve 1854-ből adatolható magyar helyesírásban: Márzsinye. A román Margine jelentése ’szél, szegély, perem’. A román név részfordítás a magyarból.

Széltallótól a vasút és az országút különválik. A vasút keletre tartva érinti Száldobágyot, majd Bályoknál délkeletre fordulva Porcnál keresztezi az országutat. Az országúton Széltallótól Berettyószéplakig közvetlen a kapcsolat.

A vasúti megállóval is rendelkező Száldobágy román nevét állomásának román felirata így jelzi: Săldăbagiu de Barcău. A helység nevét a XV. század elejéről adatolhatjuk – 1406: Zaldobagh. A Száldobágy helységnév a ’hársfa’ jelentésű száldob közszó és az ágy ’keskeny völgy’ összetétele, értelem szerint ’hársfákkal benőtt völgy’. A helységnek a magyarból való román Săldăbagiu neve kiegészült a folyóra utaló Barcău ’Berettyó’ megkülönböztető utótaggal.

Vasúton utazva a következő megállót az állomás román felirata így jelzi: Balc. A hozzá tartozó település magyar neve Bályok. Nevét elsőként a Váradi Regestrum jelzi – 1213: Baluc. További történeti adatok – 1332: Balach, 1349: Balyok. Puszta személynévből keletkezett magyar névadással. Nem valószínű, hogy e név a Balog alakváltozata volna. A román Balc a magyarból ered.

A délkeletre tartó országút áthalad egy nagyobb helységen, melynek neve Berettyószéplak, románul Suplacu de Barcău. Elsőként megkülönböztető előtag nélkül jegyzik fel – 1291–94: Zeplak, 1337: Sceplak. A Széplak helynév a ma-gyar szép melléknév és a lak ’udvarház’ főnév összetétele. A magánbirtok központjára, udvarhelyére utal. Minthogy több Széplak nevű helység is volt a történeti Magyarországon (pl. Tenkeszéplak, Küküllőszéplak), a fenti település is 1904-ben hivatali úton a közeli folyóra utaló megkülönböztető előtagot kapott, így lett a neve hivatalosan Berettyószéplak.

Az országúttól kissé északabbra fekvő Porc nevű falunak van vasúti megállója, román neve Porţ. A helységnév csupán 1477-től adatolható ebben a formában: Porczallya, Oláhporczallya. Csak később marad el nevének utótagja – 1834: Portz. Az elsődleges Porcalja talán egy helyet jelölő puszta személynév (Porc) és az alja összetétele. A személy-név eredete tisztázatlan. A román Porţ és a magyar Porc azonos tőről fakad.

Az országút a továbbiakban áthalad egy Ipp nevű falun, vasúti megállója így jelzi: Ipu, hivatalos román neve azonban Ip. Elsőként nevét a Váradi Regestrumban jegyzik – 1208: „Venatores Bubalorum de vila Ypu”. 1213-ban nevének alakja Ipu, Ip, 1414-ben Iph, 1572 Ipp. E helységnév puszta személy-névből keletkezett magyar névadással, ilyen nevű személyről már 1138-ból van adatunk: Ipuh. A személynév eredete vitatott, alakulhatott a latin Hyppolitus ’Ipoly’ személynévből, de lehet a német Ypo átvétele is. A román Ip a magyarból való.

Ipp után a következő falu, amelyen az országút áthalad Szilágyzovány. Román neve Zăuan. Korai adatai előtag nélküliek – 1149: Zwan, 1299: Zovan, 1341: Zoan. 1908-ban a hivatali úton a Szilágyságra utaló előtaggal egészítik ki: Szilágyzovány. Az elsődleges Zovány helységnév puszta személynévből keletkezett magyar névadással. Az alapjául szolgáló személynév (1138: Zuan) szláv eredetű. A román Zăuan a magyarból való.

Továbbra is keletre tartva, az a település, amelyen az országút áthalad, s amelynek vasútállomása is van, Szilágy-nagyfalu, románul Nuşfalău. E helység nevére korai okleveles adatok vannak, feltűnik már a Váradi Regestrumban – 1203: de villa Nog. További adatok – 1249: Nogffalu, 1335: Nogfalu, 1391: Nogfalw. A településnév 1882-ben a Szilágy-ságra utaló Szilágy- előtaggal egészült ki: Szilágy-Nagyfalu. Az elsődleges Nagyfalu településnév a nagy melléknév és a falu főnév összetételből alakult, a falu viszonylagos nagy-ságával kapcsolatos. A román Nuşfalău a magyarból való.

Szilágysomlyó előtt a vasútnak van még egy megállója, ez Măgura Şimleului. A név tulajdonképp önkényesen a Szilágysomlyó fölötti 596 m magas hegy, a Magura neve (rom. măgură ’magaslat’), ti. ilyen nevű település nincs. A vasút ezzel a megállóval a tőle mintegy 2 km-re fekvő Bürgezd lakosságát szolgálja ki, ahova az országúttól jobbra letérve bekötőúton jutunk el. A település román neve Bilghez. A településnév szláv eredetű, egy ’fehér (hegyi) erdő’ jelentésű szláv kifejezésből származik. A román Bilghez a magyarból való.

Ezzel már el is jutottunk Szilágysomlyóra, melynek nevét már értelmeztük a Nagykárolytól Szilágysomlyón át Zilahig című fejezet tárgyalásakor.

 

Tasnádtól Margittáig

 

     A címbeli útvonalon, Tasnádtól délnyugati irányban haladunk. Az első helység, amelyet az alsóbbrendű megyei út átszel: Tasnádbalázsháza. Román neve Blaja. Első írásos feljegy-zése 1454-ből való: Balashaza. Ugyanez a név változatlan formában él 1908-ig, amikor is országos helységnévrendezéskor kiegészítik a megkülönböztető szerepű Tasnád- előtaggal, a település ugyanis közvetlenül Tasnád mellett fekszik. Az elsődleges Balázsháza településnév a Balázs személynév és a ’birtokközpont, otthon’ jelentésű ház közszó, ennek birtokos személyragos háza alakjának az összetétele. A román Blaja magyar Balázs személynév megfelelője.

A továbbiakban Tasnádbalázsházát Tasnádcsány követi. Román neve Cean. E helységnév elsőként 1244-ben bukkan fel előtag nélkül: Chan. Írásváltozata 1261-ben Chaan, 1329-ben Chyan. A járási hovatartozásra utaló, meg-különböztető szerepű Tasnád- előtagot az országos helység-névrendezéskor a XX. század első évtizedében kapta. Az elsődleges Csány helységnév puszta személynévből kelet-kezett magyar névadással. Az alapjául szolgáló személynév talán szláv eredetű. A román Cean a magyarból való.

Érdekes módon Úsztató a neve a Tasnádcsánytól délnyugatra fekvő falunak. Román neve Păgaia. Első írásos feljegyzése 1474-ből való: Wzthatho. A helységnév a magyar úsztató köznévből keletkezett. Az úsztató a ’tónak, folyónak az a része ahol az állatokat úsztatni, füröszteni szokták’. Ez a folyórész eredetileg a Berettyó mellékvize, a Hosszúaszó-patak lehetett, ahova a falu települt. A román Păgaia településnév független a magyar változattól, valószínűleg a román Peaga személynév az alapja.

Margitta előtt még csupán egyetlen településen halad át az út; ez Érszőllős, román neve Viişoara. A településnek nem  ez volt az eredeti neve, hanem Pacal, majd Nagypacal (1355: Pachal, 1390: Paczal, 1486: Naghpaczal, 1487: Nagy Paczal). A Nagy- előtag a szomszédos Kispacal (1410: Kyspachal) falunév Kis- előtagjával van összefüggésben. A Pacal helységnév eredete vitatott. Talán puszta személy-névből keletkezett magyar névadással. Ám az alapjául szolgáló személynevet hol a németből (Patzel), hol a szlávból (Pacul) eredeztetik. Van, aki a helységnévvel kapcsolatban a magyar pacal ’recésgyomor’ közszóra gondol, mint a helységnév előzményére. Minthogy a Pacal név gúnyolódásra is alkalmat adott, az országos helységnévrendezéskor a nevet – kérésre – a kiejtés szerinti Érszőllős-re változtatta a hatóság, utalva egyben az Érmellékre, a szőlőtermő vidékre. A román név korábban szintén Păţal volt. Csupán 1964-ben hatósági úton – az Érszőllős fordításaként – keletkezett a mai román Viişoara.

Így érkezünk meg ezen az úton Margittára. A kisváros nevét a Székelyhídtól Margittán át Szilágysomlyóig című fejezetben már értelmeztük.

 

Margittától Élesdig

 

     Margittától – igaz, hogy megyei alsóbbrendű úton – közvetlenül is eljuthatunk Élesdig. Margitta után déli irányban az első település Bisztraterebes. Román neve Chiribiş. Talán ezt a falut jelzi a Váradi Regestrum adata – 1212: Terebus. A helységre vonatkozó további adatok – 1312: Terebes, 1334: Therebes. E helységnév egy 1895-ös adat szerint kiegészül a Berettyó mellékvizére, a Bisztrára utaló előtaggal: Bisztra-Terebes. Az elsődleges Terebes helységnév szláv eredetű, a szláv szónak ’irtvány ’ az értelme. Az előtagként alkalmazott Bisztra víznév szintén a szlávból való; jelentése: ’gyors folyású (ti. folyó)’. A román Chiribiş a ma-gyarból ered.

Az út a továbbiakban délkeleti irányba kanyarodik. Érinti azt a települést, melynek magyar neve Tóti, román neve Tăutău. Első írásos feljegyzése 1291–94-ből való: Toty. A helységnév a magyar tót népnévnek birtoklást kifejező -i képzős származéka; tulajdonképpen értelme ’a tóté’. A név a magukat slověnek-nek nevező szlávok települését jelöli. A román Tăutău átvétel a magyarból.

Bisztra patakát követve az út Tóti után Cséhtelek nevű faluba vezet. Román neve Ciutelec. A helységnév történeti adatai – 1305: Cheyteluk, 1327: Cheythelwk, 1406: Chethe-lek, 1828: Csételek. A helységnév a Cseh személynévnek és a ’szántásra alkalmas trágyázott föld’ jelentésű telek főnévnek az összetétele. A román Ciutelec a magyarból való.

Cséhtelek nevű falut Papfalva követi. Román neve Popeşti. Korai írásos adatunk e helységnévről csak 1435-ből (Papfalwa), majd 1692-ből (Papfalva) van. A helységnév a magyar pap főnév és a birtokviszonyra utaló falva összetételéből keletkezett. A román Popeşti (1851: Popesd) is magyar mintát tükröz.

A déli meg a nyugati útelágazásnál fekszik Almaszeg. Román neve Voivozi. Történeti adatai – 1406: Almazegh, 1458: Almazeg, 1470: Almazegh, 1828: Almaszeg. E név a magyar alma növénynévnek és a szeg ’szöglet, zug’ főnévnek az összetétele. A már 1828-tól adatolható román Voivozi független a magyar elnevezéstől; tulajdonképpeni értelme ’vajdák’.

Almaszeg után érintünk egy érdekes nevű falut: Középes (!). Román neve Cuzap. E helységnév elsőként 1406-ban bukkant fel: Cwzep. Alakja 1438-ban Koezepes, 1851-ben Középes. A helységnév a magyar közép ’középen fekvő’ melléknév -s képzős származéka. A román Cuzap a magyarból ered.

Továbbra is délre tartva áthaladunk azon az erdőségen, melynek neve Feketeerdő. A középkorban a sűrű, sötét erdőket hívták így. Az itt lévő újabb, csak a XX. század elején keletkezett település neve szintén Feketeerdő (románul Pădurea Neagră). A településre az erdőnek a neve vonódott át.

Innen az útvonal csupán egyetlen települést szel át, ez Sólyomkőpestes, románul Peştiş. E helységnév elsőként ebben az alakban tűnik fel – 1302: Pestus. A továbbiakban a település neve különböző előtagot kap (1406: Baratha-pestese, Kelemenkenezpestese, 1470: Fesewpesthes, 1552: Alsopestes), de 1828-ban a név megint csak előtag nélküli: Pestes. A falu melletti telep neve Sólyomkő volt, majd a telepet és a falut együttes néven emlegetik – 1900: Pestes-Sólyomkő. Ezt a nevet változtatják át 1908-ban az országos településnév-rendezéskor, így lesz a hivatalos magyar neve Sólyomkőpestes. Az elsődleges Pestes helységnév töve, a pest ’(mészégető) kemence’ szláv eredetű. E szónak -s kép-zős származéka a Pestes. A román Peştiş a magyarból való.

Így érkezünk meg Élesdre, mely helység nevét a Nagyváradtól Bánffyhunyadig című fejezetben értelmezzük.

 

Margittától Mezőtelegdig

 

     A fenti távolságot alsóbbrendű megyei útvonalon tesszük meg. Margittától délre, délnyugatra a Berettyó mentén haladva, egy rövid jobb oldali bekötőúton megközelíthetjük Berettyószentkirályi-t. Román neve Chiraleu. Korai történeti adataiban a helységnév még előtag nélküli – 1291–94: Kyraly, 1332: Krali, 1333: Kyrali. Az országos településnév-rendezéskor, 1904-ben e nevet kiegészítették a megkülönböztető szerepű, a Berettyó folyóra utaló előtaggal, s így hivatalos magyar neve Berettyószentkirályi lett. Az elsődleges Királyi helységnév a magyar király méltóságnév birtoklást kifejező -i képzős származéka; tulajdonképpeni értelme: ’a királyé’. Az előtag, a Berettyó a Sebes-Körösbe torkolló folyó (1255/1300: Berykiou). Ez a magyar berek ’ártéri erdő, ligeterdő’ és a ’folyó’ jelentésű régi magyar közszó összetétele. (A Szilágyság bizonyos településein a Berettyó víznév alakja ma is Berekjó.) A román Chiraleu a magyarból való.

Az említett útvonaltól jobbra szintén egy rövid bekötőúton, egy olyan faluba érkezünk, melynek magyar neve Szentlázár, románul Sânlazăr. Erdélyben, közelebbről a Partiumban az egyetlen ilyen nevű falu. Templomát betániai Szent Lázár tiszteletére emelték, ő volt a falu védőszentje, a helység névadója. Elsőként felbukkanó latin alakja 1291–94-ből való: in Sancto Lazaro. 1406-ból a település magyar neve is adatolható: Zenthlazar. A román Sânlazăr a magyarból ered.

Visszatérve a megyei útra a továbbiakban elérjük a keresztutat, a keresztút bal oldalán fekszik Micske, jobb oldalán Vámosláz.

Micske, románul Mişca, történeti adatai így követik egymást – 1255/1300: Mikche, 1291–94: Mykche, 1332: Mykse, 1632: Micske. Az elsődlege Mikcse névalak puszta személynévből keletkezett magyar névadással. Az alapjául szolgáló személynév a Miklós-nak kicsinyítő képzős alakja. Az újabb Micske névváltozat a kcs > csk hangátvetés eredménye. A román Mişca a magyarból való.

Vámosláz, román neve Chişlaz helységnév első írásos alakja előtag nélküli – 1255/1300: Laz. E név később kiegészül a Kis- előtaggal (1692: Kislaz), mely előtagot a Vámos- előtag váltja fel (1851: Vámos Láz). Az elsődleges Láz helységnév köznévi előzménye a szláv eredetű régi ma-gyar láz főnév; ennek jelentése ’tisztás, szénatermő hely, rét, irtvány’. A román Chişlaz a korábbi magyar Kisláz átvétele.

A továbbra is délnyugati irányba tartó útvonal áthalad Sárszeg, románul Sărsig nevű településen. A helységnév történeti adatai – 1490: Sarzeg, 1534: Zarzeg, 1692: Szárseg, 1828: Sárszegh. E helységnév a magyar sár és a szeg ’sarok, szeglet, zug’ főnév összetétele. A román Sărsig a magyarból ered.

Utunkban nem haladunk továbbra is délnyugatnak a Berettyó mentén, hanem délkeleti irányba fordulunk, s a Berettyó egyik bal oldali mellékvizének, a Gyepespatak-nak völgyében folytatjuk utunkat. Itt, az utunkba eső első település Hagymádfalva, románul Spinuş. E falunévnek első, igen kései írásos alakja a maitól eltérő – 1523: Halmaghfalwa, de a név alakja már 1692-ben Hagymad-Falua, 1851-ben szintén Hagymádfalva, de ugyanebben az évben feltűnik magyar helyesírással a Szpinus alak is. Az elsődleges Halmágyfalva előtagja talán a halom és az ágy összetétele, s talán ebből hangtani változással keletkezet a Hagymád- alakváltozat, melyhez a -falva utótag kapcsolódott. A ’tövis’ jelentésű Szpinus névváltozat is a magyarban keletkezhetett, a szóvégi magyar s hangot tükrözi a mai román ş: Spinuş is, ha román ajkon keletkezett volna, akkor alakja Spin vagy Spinus kellene hogy legyen. Régebben volt a településnek a románban Haghmagiu elnevezése is, mely nyilvánvalóan átvétel a magyarból.

Hagymádfalvát Felsőtótfalu követi. Román neve Păuleşti. Kezdetben a település neve előtag nélküli – 1413: Tothfalwa, 1625: Tótfalu, de 1851-ben már Kis-Tótfalu. Ezt az utóbbi névváltozatot módosította a magyar hatóság 1902-ben Felsőtótfalu-ra. A román Păuleşti, mely a Paul sze-mélynév -eşti képzős származéka, független a magyar településnévtől.

A Gyepespatak völgyében még két települést találunk, az egyik Tataros, a másik Szóvárhegy.

Tataros román neve Brusturi. Az itt levő patak magyar neve vonódott át a településre – 1360: Tatárpatak, de később a -patak utótag elmarad, de az előtaghoz az -s képző járul – 1490: Tatharos, 1851: Tataros. Az elsődleges Tatárpatak helynév a személynévként is alkalmazott tatár főnév és a patak összetétele. A román Brusturi (1851: Brusztúri) független a magyartól, jelentése a románban ’nagy, gömbölyű, kerekded (növény)’.

Szóvárhegy román neve Piclău. Eredetileg más volt a helység neve – 1469: Bogdanfalwa, de később már feltűnik a mai névváltozat – 1534: Zowahegy, 1692: Szuar Hegy. A XIX. században a helység ilyen néven szerepel – 1851: Bogdán-Szovárhegy és Pikló. Az országos helységnévrendezéskor, 1907-ben a helység nevét Szóvárhegy formában rögzítették. A Szóvárhegy a régi világi személynév, Szovárd és a hegy összetétele. A román Picleu, a magyar Pikló megfelelője, a magyar név eredete tisztázatlan.

A továbbiakban kissé délnyugatra kanyarodva már  elérjük a Sebes-Körös völgyét, s az itt húzódó Nagy­várad–Kolozsvár közötti országutat. Nyugat felé ezen az országúton érjük el Pusztaújlakon át utunk végcélját, Mezőtelegdet. Mindkét helynevet értelmeztük a Nagy­váradtól Bánffyhunyadig című fejezetben értelmezzük.

 

Nagyváradtól Bánffyhunyadig

 

     Nagyváradtól Mezőtelegdig az országút és a vasútvonal egymás mellett halad. Mezőtelegdtől azonban a Királyhágó nevű helységig az országút és a vasútvonal szétválik, eltávolodik egymástól, az előbbi északabbra, az utóbbi délebbre, a Sebes-Körös mentén húzódik, s így a két útvonal nem ugyanazon településeket érinti. A Királyhágó nevű településtől keletre, délkeletre egészen Bánffyhunyadig a két útvonal a Sebes-Körös mentén újból összefonódik.

Nagyvárad után az első település Fugyivásárhely. Román neve Oşorhei. Nevének történeti adatai kezdetben előtag nélküliek – 1391: Wasarhel, 1587: Wasarhell. Minthogy a magyar nyelvterületen több Vásárhely nevű település is volt, ez a településnév később megkülönböztető előtagot kapott, így lett a neve Fugyivásárhely (1851: Fugyi-Vásárhely) – utalva a szomszédos Fugyi nevű helységre, amelynek a szomszédságában fekszik. Az elsődleges Vásárhely településnév köznévi előzménye a vásárhely közszó, azaz ’olyan település, ahol meghatározott időközönként vásárokat szoktak tartani’. A román Oşorhei átvétel a magyarból.

Az országúttól északra, a mintegy 2 km-re fekvő, a ma-gyarban Fugyi nevű falu román neve Fughiu. A helység nevének történeti adatai így követik egymást – 1236: Fudy, 1311: Fugy, 1332: Fugi, 1422: Fwgi. Nevének eredete bizonytalan. Talán egy régi, de még ki nem mutatott, Fud személynév -i képzős származéka. A román Fughiu a ma-gyarból való.

Ha Fugyivásárhely után egy bekötőúton az országútról letérünk balra, az ott levő település neve Mezőszabolcs, ha letérünk jobbra, akkor a Sebes-Körös bal partján fekvő Mezőszakadát nevű faluba érkezünk.

Mezőszabolcs, románul Săbolciu, neve a történeti források adatai szerint pusztán Szabolcs (1256: Zobolch, 1274: Zobowch). Megkülönböztetésül a Sebes-Körös mezőséggé szélesedő völgyére utalva, nevét 1908-ban hivatali úton előtaggal egészítették ki, és Mezőszabolcs alakban rögzítették. Az elsődleges Szabolcs helységnév puszta személynévből keletkezett magyar névadással. Szabolcs volt a neve Árpád fejedelem unokaöccsének. A román Săbolciu a magyarból ered.

Mezőszakadát, román nevén Săcădat, korai feljegyzései előtag nélküliek – 1256: ad campum Zakadath, 1466: Zakadath. Egy 1508-ból származó adata szerint a helység két részre, Alsoszakadath- meg Felsewzakadat-ra tagolódik, de későbbi adataiban csak Szakadát. Ezt az előtag nélküli helységnevet a többi Szakadáttól való megkülönböztetésül (lásd Oltszakadát) 1902-ben hivatali úton – hivatkozva a régi campus Zakadath feljegyzésre – Mező- előtaggal egészítik ki, így lesz a neve a hivatalos nyelvhasználatban Mezőszakadát. Az elsődleges Szakadát helységnév a régi magyar szakadát ’szakadék’ főnévből keletkezett. A román Săcădat a magyarból való.

A fenti helységektől keletre, még mindig a Sebes-Körösnek mezőséggé szélesedő völgyében fekszik Mezőtelegd, román nevén Tileagd. Neve kezdetben, a történeti adatok szerint előtag nélküli – 1256: Thelegd, 1272: Tylegd, 1291–94: Telegd. A mai teljes, a Mező- előtaggal kiegészült neve 1773-ban tűnik fel: Mező-Telegd. Az elsődleges Telegd helynév a magyar telek ’szántásra alkal-mas, trágyázott föld’ jelentésű közszó -d képzős származéka. A román Tileagd átvétel a magyarból.

Mezőtelegdtől az országút és a vasútvonal, bár továbbra is párhuzamosan halad, de egymástól távol: az előbbi a Sebes-Körös jobb partján, az utóbbi tőle délre, a Sebes-Körös bal partján, a Sebes-Körös közvetlen folyása mentén húzódik, s így egymástól eltérő helységeket érintenek. A Királyhágón túl mind a két útvonal ismét összefonódik, és ismét azonos helységeket érintenek. Tegyük meg a fenti távolságot előbb az országúton, majd a vasúton.

Az országúton haladva Mezőtelegd után az első helység Pusztaújlak. Román neve Uileacu de Criş. A település neve kezdetben szintén előtag nélküli – 1283: Wylak, 1338: Vylak. A Puszta- előtaggal ellátott teljes neve 1561-ben tűnik fel: Pwztha Wylak. Az elsődleges Újlak helységnév az új melléknévnek és a ’lakóhely, otthon’ jelentésű lak főnévnek az összetétele. A későbbi, a megkülönböztető szerepű Puszta- előtag a helység egykori elnéptelenedésére utal. A román Uileacu de Criş első eleme a magyarból való, a második eleme, a Criş, a Körös mellékére vonatkozik.

Az országút a továbbiakban Örvénd nevű településen halad át. A helység román neve Urvind. A település nevének első írásos adata korai – 1282: Vluend. További történeti adatok – 1360: Wruenyes, 1390: Eörwend. A név ’a víz gyors forgó mozgása’ jelentésű magyar örvény főnév -d helynév-képzős származéka. A román Urvind átvétel a magyarból.

Az országúton tovább haladva a következő helység Alsólugas, románul Lugaşu de Jos. Neve összefüggésben van a tőle néhány kilométerrel északabbra fekvő Felsőlugas, románul Lugaşu de Sus nevű faluval. A két falu neve a XIX. századig azonos néven szerepel (1291–94: Lugas), majd a két, névben összefüggő település megkülönböztető előtagot kap. Az egyik neve 1406-ban poss. hungarocalis Lugasd, majd 1458-ban Magyarlugas, 1773-ban már Alsó-Lugas és 1828-ban szintén Alsó-Lugos. A tőle északabbra fekvő település neve 1406-ban poss. walachalis Olahlugas, 1773-ban Felső-Lugas, írásváltozata 1828-ban Felső-Lugos. Az elsődleges Lugas helységnév talán a ’felfutó növényzet’ jelentésű magyar lugas közszóból ered, de nem kizárható, hogy személynév. Ilyen nevű személyekre korai adataink vannak – 1274: Michael filius Luguos, 1300: Michaelis videlicet filii Lugas. Ez esetben nem zárható ki, hogy ez a két Lugas azonos a mai kisváros, Lugos nevével. A román Lugaşu de Jos és a Lugaşu de Sus részfordítás a magyarból.

Alsólugast elhagyva már városi településre érkezünk, neve Élesd, románul Aleşd. Az okiratokban e településnév 1291–94-ben tűnik fel: Elusd. A további adatok írásváltozatai szerint 1332-ben Elesd, 1406-ban Eleesd. Az Élesd hely-ségnév az (él, éles közszóból keletkezett) Éles személynév    -d képzős származéka. A román Aleşd a magyarból ered.

Élesdtől keletre fekvő település, melyen az országút áthalad: Tinód. Román neve Tinăud. Talán erre a településre vonatkozik a Váradi Regestrumban felbukkanó helységnév – 1219: Tinod. Nevének további történeti adatai – 1406: Thynod, 1466: Thynold. A helységnév valószínűleg a ’növendék ökörborjú’ jelentésű magyar tinó közszó -d képzős származéka. Azzal kapcsolatos, hogy egykor a falu lakosai az apátságnak, mint tulajdonosnak, tinókkal adóztak. A román Tinăud a magyarból való.

Ezen az útvonalon haladva tovább, igencsak kis település Tőtös. Román neve Groşi. Első írásos adata 1406-ból való: Thythews. Előfordulásának további írásváltozatai – 1692: Tütős, 1828: Töttös. Az 1828-as évszám jelzi a helységnév román változatát is: Grós. A helységnév eredete bizonytalan, talán a magyar ’földben lévő növényi szár’ jelentésű ~ közszó -s képzős származéka. A román többes számú ’vastag (növényi szár)’ jelentésű Groşi név párhuzamos helynévadás eredménye lehet.

Tőtöst Kisősi követi. A település román neve Auşeu. Korábbi névváltozatában nincs előtag – 1273, 1406: Ewsy, 1622: Eössy. A megkülönböztető Kis- előtagot hivatali úton 1908-ban kapta. Az elsődleges Ősi településnév az Ős személynév – mely eredetében azonos az ’előd’ jelentésű ős közszóval – birtoklást kifejező -i képzős származéka; tulajdonképpeni jelentése ’az Ősé’. A román Auşeu a magyar-   ból ered.

Délkeletre tartva a továbbiakban Körösgégény nevű helységbe érkezünk. Román neve Gheghie. A történeti adatok ez esetben is előtag nélküliek – 1360, 1408: Gegen; 1552-ben felbukkan a névnek -d képzős származéka is: Gheghendh. A Sebes-Körös mellékére utaló megkülönböztető szerepű Körös- előtagot az országos helységnévrendezéskor hivatali úton 1906-ban kapta. Lehet, hogy a helységnévben olyan személynév rejlik, amelynek családjába a gége meg a gőgös közszavunk is tartozik. A román Gheghie átvétel a magyarból.

Az országút a továbbiakban áthalad Köröstopa nevű településen. Román neve Topa de Criş. Elsőként nevét 1406-ban így jegyezték fel: Thopahaza, 1470-ből való adatában az utótag elmaradt: Thopa, de 1828-ban – a mai magyar nevé-vel egyezően – már Körös-Topa. Az elsődleges Topaháza településnév a Topa személynév és a birtokos személyraggal ellátott ház ’lakóhely’ összetétele. Mint láttuk, e névváltozatnak utótagja később elmaradt, majd kiegészült a Sebes-Körös mellékére utaló megkülönböztető szerepű Körös- előtaggal. A román Topa de Criş a magyar elnevezést tükrözi.

A Kolozsvár felé vezető országút egykor Vársonkolyos irányába, majd innen a vasút mellett a Sebes-Körös völgyében haladt, de az 1870-es évektől – minthogy a folyó tavaszi áradása gyakran veszélyeztette – Köröstopától Nagybáród felé, a Király-hágón át új utat építettek, mely a Királyhágó (Bucsa) nevű falunál kanyarodik vissza a Sebes-Körös völgyébe; innen a vasúttal egy irányban halad Bánffyhunyad felé. A Király-hágó helynév onnan származik, hogy hajdan erre húzódott a királyi tulajdonban lévő gyepű. A románban a magyar Királyhágó-nak Piatra Craiului (tu-lajdonképp ’a király köve’) felel meg.

Köröstopától az országúton a hegynek tartva, tőle kissé északabbra fekszik Kisbáród; e helység mellett elhaladva az országút már át is szeli Nagybáród nevű települést. Román neve az előbbinek Borozel, az utóbbinak Borod. Az ikerközség együttes neve kezdetben csupán Báród (1291–94: Baroud), de később a két települést névben is elkülönítik úgy, hogy megkülönböztető szerepű előtagot illesztenek hozzá. A két helység nevének megkülönböztető előtagja előbb a helység lakóinak nemzetiségére utal – 1393: Olah-barod, 1392: Magyarbarod. Az Oláh- meg a Magyar- előtagot később felváltja a ma is használt Kis-, illetőleg a Nagy- előtag (1510: Kysbarod, 1525: Naghbarod). Az elsődleges Báród helységnév a Bár személynév és -d képzős származéka. Nincs köze a báró méltóságnévhez, hiszen a hazai latin eredetű báró szavunk nyelvünkben csak 1565-től mutatható ki. A román Borod a magyarból való, a Borozel ennek kicsinyítő képzős alakja.

Mielőtt az 582 m magas Király-hágó tetejére érnénk, újabb helységen haladunk át, neve Báródsomos, románul Corniţel. Följegyzett neve 1405-ben Chornyche, 1465-ben Cornicel, 1851-ben Korniczel. Ez a helységnév a magyarban a románból való. A román Corniţel helységnév a ’som’ jelentésű román corn közszónak -iţel kicsinyítő képzős származéka. A magyar hatóságok az országos helységnévrendezéskor, 1908-ban a település nevét hivatali úton megváltoztatták, a román eredetű név jelentése alapján így lett a település hiva-talos magyar neve Bárdósomos. A megkülönböztető szerepű előtag Báród szomszédságára utal.

A Király-hágó keleti lejtőjének aljában lévő, későn kialakult település neve eredetileg Bucsa (1828: Butsa, 1851: Bucsa). Románul ma is Bucea. Minthogy a település közvetlenül a Király-hágó keleti aljában fekszik, az országos településnév-rendezéskor, 1908-ban hivatali úton nevét megváltoztatták, s így lett a helység hivatalos magyar neve Királyhágó. Minthogy a magyarban amúgy is több Bucsa nevű település volt és van, szerencsésebb lett volna, ha a bizottság elfogadja – de elvetette – azt az ajánlást, mely a helységet Körösbucsa néven tartotta volna nyilván, így el-kerülhető lett volna a térszínformanév, a Király-hágó, és a településnév, a Királyhágó, kiejtésbeli azonossága. Az elsődleges Bucsa településnév eredete vitatott. A helység-névben egyesek szerint egy szláv eredetű magyar sze-mélynév rejlik (ilyen nevű személyt már 1370-ben feljegyeztek: Bucha), mások viszont a román nyelvjárási ’(vén) tölgy’ jelentésű buc, buci szót keresik benne, s mint ilyet, a Bucsecs, Bucsin, Bucsum helynevek családjába tartozónak vélik.

De térjünk vissza Mezőtelegdre, és innen vasúton tegyük meg az utat a Király-hágón túlra, ahonnan az országút és a vasút ismét egymás mellett halad.

Mezőtelegd után az első vasúti megálló, miként állomásának román felirata jelzi: Telechiu. A helység magyar neve Mezőtelki. Előtag nélküli történeti adatai –1291–94: Teluky, 1366: Thelky. Megkülönböztető előtaggal ellátott teljes neve 1851-ből adatolható: Mező-Telki. Az elsődleges Teleki ~ Telki helységnév nyilvánvalóan a Teleki, Telki személynévből ered, ez pedig a ’szántásra alkalmas, trágyázott föld’ jelentésű telek szónak származásra utaló -i képzős származéka. A későbbi Mező- előtag a táj jellegére utal. A román Telechiu a magyarból ered.

A vasútnak a következő megállója a román felirat szerint: Ţeţchea. A hozzá tartozó település magyar neve Cécke. E helységnév elsőként 1256-ban bukkan fel: Chetka; írásváltozata 1332-ben Chezke, 1341-ben Cethke és Chechke. Az eredeti Cétka ~ Cétke helységnév puszta sze-mélynévből keletkezett magyar névadással. Ilyen nevű személyt már 1322-ben feljegyeztek: Chethke. A helységnévben Cétke > Cécke hangalak-módosulással kell számolnunk. A román Ţeţchea a magyarból való.

A vasút eléri az Esküllő nevű helységet, de állomása nem a vasút közeli települést, hanem a rövid bekötőúton elérhető, a már említett kisvárost, Élesdet jelzi. Esküllő román neve Aştileu. Elsődleges történeti adatai – 1335: Uskeleu, 1341: Wskwlew. Neve 1552-ben megkülönböztető előtaggal két falut, falurészt jelez: Alsoeskewlew és Felseweskewlew. Az Esküllő helységnév eredete vitatott. Vannak, akik egy feltételezett ’eskütétel helye’ jelentésű bolgár-török Eškülüq szót feltételeznek benne, mások viszont a helységnevet személynévi eredetűnek tartják. Az idevonható személynév olyan elhomályosult összetétel, melynek előtagja az ős szónak régies es változata, utótagja egyfajta madárnév, a küllő. A román Aştileu a magyarból való.

A vasútvonal következő megállójának román neve Butani. A hozzá tartozó település magyarul Rikosd. Újabb település, hiszen történeti adatai csak a XVI. századból valók (1552: Rekasdh, 1692: Rékosd, 1851: Rikosd). A magyar helységnév a szláv rěka ’folyó’ szóból eredő magyar nyelvjárási réka ~ rika ’ér, patak’ jelentésű főnévnek -s és -d képzős származéka. A falu román elnevezésére 1828-ból van adatunk: Butány. A román helységnév független a ma-gyarétól, alapja a ’fatönk’ jelentésű román butuc, butani közszó.

A folyó, a Sebes-Körös – és partján a vasút – keskeny, sziklák övezte szoroson halad át. Egy 1257-es adat a szorost és a mellette települt falut így jegyzi: tributum in portu Crysii. Az itt lévő vízi átkelőhely, a rév adta a település mai magyar nevét: Rév. Román neve Vadu Crişului. A magyar név elsőként a Váradi Regestrumban, 1332-ben tűnik fel: Rev. 1828-ban – párhuzamos helynévadás következtében – a magyar Rév értelmének, közszói jelentésének megfelelően megjelenik írásban is a román Vad. A mai hivatalos román Vadu Crişului tulajdonképpeni értelme ’Körösrév’.

A szorosban csakis személyvonatnak van megállója, a vasúti menetrend így jelzi: Peştera. Nincs itt település, csak turisztikai menedékház. A megálló azokat a turistákat, kirándulókat szolgálja ki, akik fel akarják keresni az itt lévő csodálatos cseppkőbarlangot, a Révi-barlang-ot, hivatalos nevén a Zichy-barlang-ot. A két megjelölés, a román peştera és a magyar barlang egymásnak értelmi megfelelője.

A szoros keleti bejáratánál jelentős település Vár-sonkolyos. Román neve Şuncuiuş. A helység neve az oklevelekben elsőként 1256-ból adatolható: Sunkulus. Írásváltozata 1828-ban Sonkolyos. Minthogy más Sonkolyos nevű település is volt e régióban (pl. Belényessonkolyos), az itt lévő település kiegészült a Vár- előtaggal – 1882: Vár-Sonkolyos. Az elsődleges Sonkolyos helységnév ’a méhviasz nyersanyaga’ jelentésű sonkoly közszónak -s képzős származéka. A Vár- előtag Solyomkővárral kapcsolatos, melyet 1306-ban említenek először az okiratok. Az említett vár-   hoz tucatnyi falu tartozott a középkorban. A helységnév méhészkedő lakosságra utal. A román Şuncuiuş a magyar- ból ered.

A keletre tartó vasútnak a következő megállója román nevén Bălnaca. A helység magyar neve Körösbánlaka. Nevét elsőként előtag nélkül 1406-ban jegyzik: Banlak, de 1622-ben már birtokos személyraggal: Bánlaka. Minthogy volt Torontál megyében is egy Bánlak, a szóban forgó települést 1908-ban hivatali úton megkülönböztető előtaggal egészítették ki, így lett a hivatalos magyar neve Körösbán-laka. A helységnév a bán méltóságnév és a ’lakóhely, otthon’ jelentésű lak, illetőleg e főnév birtokos személyragos laka alakjának összetételéből keletkezett. A magyarból átvett Banlaca alakból hangátvetéssel Bălnaca lett.

Délkelet felé haladva Bánlakánál nagyobb település Barátka, román nevén Bratca. Nevének első írásos adata 1435-ben Brata, 1470-ben már Wybrathka (olv. Újbrátka), de 1692-ben – a szókezdő br mássalhangzó-torlódás feloldásával – már Barathka. A helységnév a ’fiútestvér, barát, szerzetes’ jelentésű szláv brat közszó származéka. A román Bratca is a szlávból való.

Barátkát követően az újabb vasúti megállónak a román felirata ez: Stâna de Vale. Aligha érthető, hogy a vasúti megálló miért kapta ezt a román nevet, amikor a fentebbi helység, magaslati üdülőhely – magyar nevén Biharfüred – nem itt a Sebes-Körös mentén, hanem tőle félszáz kilométerrel délebbre – a vízválasztón túl – a Fekete-Körös völgyében fekszik. Talán a gyaloglást kedvelő természetjárók kedvéért? A Bihar-hegységnek 1102 m magasan fekvő völgykatlanában az 1884-ben alapított gyógyhely, s a hozzá tartozó fürdőtelep magyar nevét hivatali úton kapta: Biharfüred. A román Stâna de Vale tulajdonképpeni jelentése ’völgyben lévő esztena, juhakol’.

A Stâna de Vale néven szereplő vasúti megálló nem a Biharfüredre utazókat (a fürdőtelepet Belényesről gépjárművel szokás megközelíteni), hanem a közeli falu, Remetelórév lakosait szolgálja ki. Remetelórév a nevét a XX. század elején tulajdonképp három település – Loró, Ponor és Remecz – egyesülése révén nyerte, de ma ismét különálló helységeknek számítanak: Lorău, Ponoară, Remeţi, az 1940-ben kapott hivatalos magyar nevükön: Köröslóró, Körösponor és Jádremete. A vasútállomást a közelében fekvő falu neve – Lorău – illeti meg, nem pedig a távoli Stâna de Vale helységnév. Köröslóró helységnévre vonatkozó első írásos adat 1406-ból való: Lorew. Alakváltozata 1828-ban Lóre, majd Lóró. A Körös- előtagot hivatali úton kapta. Az elsődleges Lórév ~ Lóre ~ Lóró névváltozat a és a rév szó összetételéből keletkezett. A rév a lovak átkelőhelye volt a Sebes-Körösön. A román Lorău a magyarból való. A Ponor román helységnév. Ennek köznévi előzménye a ’vízmosás, omlás, suvadás, szakadék’ jelentésű román ponor közszó. A magyarban a Körös- előtagját hiva-tali úton nyerte. A harmadik helységnév, a román Remeţi, magyarul Jádremete, szintén a románból került a magyarba mint Remec. A román Remeţi köznévi jelentése ’remeték’. Ennek alapján kapta a magyarban a Jádremete nevet a helység hatósági úton, melyben az előtag arra utal, hogy a település nem a Körös, hanem a Jád völgyében fekszik.

A vasút következő megállója ismét egy több kilométerre délre fekvő települést jelez: Bulz. E helység régi magyar neve Csarnóháza (1406: Chornahaza, 1552: Charnohaza, 1838: Csernoháza). A magyar helységnév a Csarna személynév és a ’lakóhely, otthon’ jelentésű ház, illetőleg e főnév birtokos személyragos háza alakjának az összetételéből keletkezett. Az alapjául szolgáló Csorna ~ Csarna személynév szláv eredetű, tulajdonképpeni értelme ’fekete ember’. A román Bulz szintén személynévi eredetű helységnév, a magyartól független román névadás eredménye. Egyes vélemények szerint a Bulz azonos a magyar Bulcs személynévvel.

A vasútvonal és az országút a Királyhágó, románul Bucea nevű falunál kerül ismét egyvonalba. Az állomás neve azonban nem Bucea, hanem a magyar névnek megfelelő Piatra Craiului. E neveket az országút menti településnek kapcsán már értelmeztük. Mivel innen az országút és a vasútvonal ismét egymás mellett, a Sebes-Körös jobb partján halad Bánffyhunyadig, az érintett településeket együttesen tárgyalhatjuk.

Utunkat folytatva, akár az országúton, akár a vasúton, elérkezünk Körösfeketetó, románul Negreni nevű helységbe. A településnév történeti adatai még nem utalnak a mellette folyó Sebes-Körösre – 1406: Fekethetow, 1692: Fekete-Tó. A Körös- előtagot a helységnév hivatali úton kapta 1908-ban, s így lett a település hivatalos magyar neve Körösfeketetó. Az elsődleges Feketetó helységnév a fekete melléknévnek és a főnévnek az összetétele. A falu egy sötét vizű tónál, vízállásnál települt. A település korábbi román neve Fechetău volt, mai Negreni nevét hatósági úton kapta, mely a román negru ’fekete’ közszónak -eni helynévképzős származéka.

A továbbiakban elérjük Csucsá-t. Román neve csak írásban különbözik a magyarétól: Ciucea. Arról nevezetes, hogy a község keleti végén, dombon áll a Boncza-kastély, ahol a II. világháború idején Ady Endre lakott, majd Octavian Goga román költő otthona volt. Írásban a falu neve elsőként 1384-ben tűnik fel: Chucha. Meglepő, hogy a további történeti adatokban magas hangrendű változatokat találunk –1451: Chiche, 1496: Chyche, 1524: Czycze, de 1750-ben a helységnév alakja megint Csucsa. Eredete bizonytalan, talán szláv eredetű. Annyi bizonyos, hogy nincs köze a csúcs közszavunkhoz. A román Ciucea a magyar-    ból ered.

A vasút további, egymást követő megállója, miként állomásuknak román felirata jelzi: Valea Drăganului, majd Poieni. E települések magyar neve Nagysebes, illetőleg Kissebes. A magyar településnevek azzal magyarázhatók, hogy a fenti települések a Körös-patak két bal oldali forrás-ága, a Nagy-Sebes és a Kis-Sebes torkolatánál települtek. A Sebes víznév a patak gyors folyásával kapcsolatos. A Nagy-Sebes völgyének román neve azonban Valea Drăganului, mely völgyet a magyar turisztikai szakirodalom is Dregán völgye néven tartja számon. A Nagysebes és Kissebes településnevekre a XV. század közepétől vannak írásos adataink (1455: Naghsebes, 1493: Nagh Sebes, 1500: Nagh Zebes; 1455: Kyssebes, 1733: Kis-Sebes). E települések román elnevezése is korábban Şebeşul Mare és Şebeşul Mic volt, ezt váltotta fel a Valea Drăganului, illetőleg a Poieni. Ez utóbbi a ’tisztás’ jelentésű román poiana közszó -eni helynévképzős származéka.

A következő települést a vasúti megálló román felirata így jelzi: Bologa. A hozzá tartozó település magyar neve Sebesvár, itt épült ugyanis a Nagyváradtól Erdélybe vezető utat ellenőrző királyi vár. A várat 1319-ben említi először oklevél: Sebuswar, de 1498-ban Hunyadvár néven is emlegetik: Hwnyadwar. A várhoz tartozó, az aljában települt falu a XVI. század elejétől a Váralja majd a Sebesváralja nevet viseli (1519: Warallya, 1666: Varallja, 1670: Varallya; 1760–62: Sebes Várallya, 1835: Sebesvárolya). A vár pusztulásával a falu jelentősége megnőtt, nevéből a -váralja utótag elmaradt, s ma a Sebesvár név mind a várromot, mind a hajdan hozzá tartozó falut egyaránt jelöli. A település mai román Bologa nevét 1854-től lehet adatolni, alapja a román Bolog ~ Bologa személynév, ez pedig a magyar Balog ~ Balogh családnév átvétele.

Sebesvártól Bánffyhunyadig az országút egyetlen helységet sem érint, de a vasútnak van még egy megállója, román nevén Brăişoru, mely az állomástól néhány kilométerre délre fekvő, a Kalota bal partján települt falu, Malomszeg lakosságát szolgálja ki. Első írásos adata 1519-ből való: Malomzeg. A magyar nevet mutatják ki a későbbi történeti adatok is – 1666: Malomszegh, 1733: Malomszeg. A helységnév a malom és a szeg ’szöglet, sarok’ közszó összetételéből ered. A település régi, népi román neve a ma-gyar név átvételét mutatja: Molosig. A hatósági úton megállapított Brăişoru a román Braiş személynévnek kicsinyítő képzős származéka.

A következő helység utunk végállomása, a kisváros, Kalotaszeg központja: Bánffyhunyad. Román neve Huedin. Első történeti névváltozatai előtag nélküliek – 1332–1337: Hunad, 1377: Hunyad, 1391: Hwnyad. Minthogy az erdélyi települések között volt még egy Hunyad, a mai Vajdahunyad, a kalotaszegi Hunyad településnévhez – azon az alapon, hogy a helység a Bánffy család birtokába került – a Bánffy- előtag tapadt – 1522: Banfy Hunyadya, 1600: Banffy-Huniad. A helységnév utótagja is személynév, megtalálható már a Váradi Regestrumban is. A helységnév utótagja, a Hunyad került át a románba, s lett a népi nevén Hod’inu, illetőleg hivatalosan Huedin.

 

Bánffyhunyadtól Zilahig

 

     Bánffyhunyadtól leghamarabb országúton juthatunk el Zilahig. Az első település, melyen az országút áthalad Ketesd. Román neve Tetişu. Írásos adata elsőként 1399-ből való: Ketesd; alakját a név máig megőrizte. A helységnév az ’ikertestvér’ jelentésű Kettős ~ Kettes személynév (1211: Ketheus, 1552: Kethes) -d képzős származékából keletkezett. A román Tetişu a magyarból ered.

Kissé északkeleti irányba tartva az országút átszeli Alsófüld nevű helységet. Román neve Fildu de Jos (Fildul de Jos). A helységnévre a korai időkből van írásos adatunk – 1249, 1393, 1412: Fyld, így előtag nélkül. Ám egy 1415-ös adat Haramfyld (= Háromfüld) összefoglaló néven, de megkülönböztető előtaggal három helységet különít el: FelsewfyldKezepfyldAlsofyld. A ma is meglévő három falu – Alsó-, Közép- és Felsőfüld – közül a Zilah felé vezető országút az Almás-patak mentén Alsófüldön halad át, a másik két település tőle nyugatra található. Az elsődleges Fild     (> Füld) településnév a magyar Fil (~ Fül) személynév -d képzős származéka. A Fil a Filep (~ Fülöp) személynévnek rövidítéssel keletkezett becealakja. A román Fildu de Jos  részfordítás a magyarból.

A továbbiakban az országút elvezet Váralmás nevű helységbe. Román neve Almaşu. A településre már 1234-ből van írásos adatunk: Almas. E helységnév azzal ma-gyarázható, hogy a Váralmás a Szamos bal oldali mellékvize, az Almás-patak mellett települt. Az Almás víznév (vad)almafákkal szegélyezett vízfolyásra utal. Minthogy több Almás (pl. Hídalmás) nevű település is volt és van, a fenti helységnév megkülönböztető szerepű előtaggal egészült ki. A település mellett monostor (1239: monasterium de Almas, 1294: Almasmunustura) és vár volt (1370: castrum Almas, 1459: Almas Wara), a település annak a várnak a tartozéka volt, melynek romjai Dezsővára néven a falu határában porladoznak. Az elsődleges Almás településnév előtaggal kiegészült alakjai részint a monostorhoz, részint a várhoz kapcsolódtak – 1434: Monostorosalmas, Dessewfalwa alio nomine Almas. A XV. század végétől a XIX. század végéig az Almás falunévnek Nagy- a megkülönböztető előtagja – 1473: Nagalmás, 1627: Nagy Almás. A hajdani középkori várra utaló Vár- előtagot 1908-ban, az országos helységnévrendezéskor hivatali úton kapta. A helység korábbi román neve Almaşu Mare ’Nagyalmás’ volt, a mai hivatalos román neve a magyarból eredő puszta Almaşu lett.

Szintén nagyobb település a Váralmást követő Középlak, román nevén Cuzăplac. Neve évszázadokon át azonos, írásos adatai csak helyesírás-változatokban térnek el – 1219: Cuzeploc, 1341: Kuzeplak, 1426: Kwzwplak, 1471: Kewzeplak. A helységnév a magyar közép ’középső’ melléknév és a lak ’földesúri lakóhely, otthon’ főnévnek az összetétele. A román Cuzăplac a magyarból való.

Észak-északkelet felé elérjük az útelágazást. Az egyik ága délkeleti irányba Kolozsvárra, a másik ága észak felé, Zilahra visz. A Zilahra vezető út elején, az országút mentén egy hosszan elnyúló falut találunk: neve Magyarzsom-   bor, románul Zimbor. Első írásos adata 1320-ban, 1322-ben, 1343-ban Zumbur, írásváltozata 1437-ben Sombor, 1750-ben Zsombor. Minthogy több Zsombor nevű helységünk volt, az Almás menti Zsombor is – Székelyzsomborhoz és Szászzsomborhoz hasonlóan – megkülönböztető előtagot kapott – 1854: Magyar-Nagy-Zsombor, 1808: Magyar-Sombor. A helységnevet a XX. század elején Magyarzsombor alakban rögzítették. Az elsődleges Zsombor településnév személynévi eredetű, a Zsombor nemzetség névadó őséről kapta nevét. A román név alakja a magyarnak megfelelő Jimbor, Jimborul Mare volt, a mai hivatalos Zimbor alakja a ’bölény’ jelentésű zimbru szóhoz való hozzáigazításával keletkezett.

Ma már különálló település, de régebben Magyarzsom-bor része volt Kendermál, román nevén Chendremal. A hajdani határnevet helységnévként csak 1839-től jegyzik. A helynév a kender és a ’napos hegyoldal’ jelentésű mál közszó kapcsolata. A hegy melle, málja, ahol kendert termesztettek. A román Chendremal a magyarból ered.

Szintén az Almás-patak völgyében fekszik az utunkba eső következő falu: Almásszentmihály, román nevén Sânmihaiu Almaşului. Neve egyházi eredetű településnév. A Szentmihály nevű települések névadója Mihály arkangyal, a sátán és a gőgös angyalsereg legyőzője, a tiszteletére emelt templomok védőszentje. A szóban forgó Szentmihály első, latin nyelvű írásos adata 1310-ből való: in villa B. Michaelis; neve a pápai tizedjegyzékben is olvasható – 1333: de villa Sancti Michaelis. Egy 1452-ből származó adat szerint Nagzenthmyhal, de 1461-ben ismét a puszta szentnév jelöli a helységet: Zentmyhal, így 1587-ben is: Zentt Mihally. 1750-ben a puszta szentnév kiegészül az elnéptelenedésre utaló Puszta- előtaggal: Puszta-Szent-Mihály. A XX. század elején az országos helységnévrendezés során hivatali úton az Almásszentmihály nevet kapta. A helység román névformái magyar mintákat tükröznek: Pusta-Sân-Mihaiu, Sânmihaiu Deşert, illetőleg a mai Sânmihaiu Almaşului.

Az országút, mely a Vaskapu nevű falun vezet át, már a Szilágyság területére visz, erre utal a település román neve is: Poarta Sălajului. A helység magyar Vaskapu neve bizonyára az egykori gyepűvédelemnek lehet az emléke. Az átjárókat olykor valóban kapuval zárták el, és a későbbi vaskapu közszó ezt jelentette: ’vízmosta mélyút, ennek horhos bejárata’. A település első írásos adata 1525-ből való: Waskapu, román neve 1854-ben a magyarból átvett Vaşcapu. A mai hivatalos Poarta Sălajului (tulajdonképpen a ’Szilágyság kapuja’) is magyar mintát tükröz.

Egregy a Szamos bal oldali mellékvize, a völgyében fekvő falu neve, amelyen az országút áthalad: Alsóegregy, románul Românaşi. A helységnév első írásos adataiban még nincs megkülönböztető szerepű előtag – 1310: Egreeg, 1440: Egregh, de neve 1460-ban már előtaggal egészül ki – 1460: Magyar Egreg, 1854-ben is Magyar Egregy. A helységnév a XX. század elején hivatali úton Alsóegregy-re módosul, összefüggésben a közeli Felsőegregy nevű faluval. A változtatás indoka ezen túlmenően az lehetett, hogy Baranya megyében volt már egy ilyen, azaz Magyaregregy nevű helység. Az Egregy elsődlegesen víznév, s mint ilyen, a népi eger ’égerfa’ szó -gy képzős származéka. A víz mellé települt falu nevét a patakról kapta, a pataknév vonódott át a településre. A helység román neve előbb a Magyar(egregy) előtag alapján Unguraş, Unguraşu volt, de ezt a nevet a helység román lakóira utalva a hatóság felcserélte, s így lett Românaşi.

A Meszes-hegység előtt még egy helységet érint az országút, e település neve: Csömörlő, románul Ciumărna. Történeti adatai csak a XV–XVI. században bukkannak fel – 1473: Chemernye, 1558: Csemernye. A magyarban szláv eredetű helységnév később összekapcsolódott a nyári legelő pásztorszállásaiból faluvá fejlődő Nyárló helynévvel, és alaki változást szenvedett – 1721: Csömörlő-Nyárló. A szlávból való helységnév magyar alakja 1854-ben már Csömörlő. A román Ciumărna a szlávból ered.

Utunk végcélja a Szilágyság központja: Zilah, román nevén Zalău. A város nevét a Nagybányától Zsibón át Zilahig című fejezetben már értelmeztük.

 

Almásszentmihálytól Zsibóig

 

     Az előbbiekben Bánffyhunyadtól Zilahig tartó útvonalat tettük meg. Almásszentmihálynál elértük a Kolozsvárt Zilahval összekötő útvonalat, s ezen az útvonalon haladtunk Zilahig. Ha azonban Almásszentmihálynál nem térünk rá az észak-nyugati irányban haladó, Zilah felé tartó országútra, hanem továbbra is északi irányban, az Almás folyó völgyében folytatjuk utunkat, Zsibóra érkezünk.

Miután elhagyjuk Almásszentmihályt, az első település, melyet az országút átszel, Hídalmás. Román neve Hida. Első írásos feljegyzése a pápai tizedjegyzékben bukkan fel – 1332–37: Hydalmas. E helységnév a magyar híd főnévnek és a Szamos bal oldali mellévizét jelölő Almás víznévnek az összetétele. A falu az Almáson átvezető híd mellett települt. A magyarból átvett román Hida településnévre 1733-tól vannak adataink.

Hidalmást Bányika követi. Román neve Baica. A helységnévre 1396-ból van az első írásos adatunk: Banika. Alakváltozata 1760–62-ben Banyika. Valószínűleg a sze-mélynévként is alkalmazott bán méltóságnév -ika kicsinyítő képzős alakjából keletkezett. Az 1733-ból kimutatható Baica – a törvényszerű magyar ny > román i hangváltozással – a románban magyar jövevénynév.

Magunk mögött hagyva Bányikát, az országút átvezet az Almásrákos nevű településen. Román neve Râcaş. Első-ként 1350-ben jegyzik: Rakus. Írásformája 1460-ben Racus. A név 1573-ban előtaggal egészül ki: Új-Rákos, 1603-ban Kis-Rákos. A továbbiakban csak Rákos-ként emlegetett falut 1908-ban, az országos településnév-rendezéskor az Almás völgyére utalva, a megkülönböztető szerepű Almás- előtaggal egészítik ki: Almásrákos. A helység az Almás folyó mellett fekszik. A román Râcaş a magyarból ered.

Az Almás mentén továbbra is északi irányba tartva, a következő falu Kendermező. Román neve Chendrea. Történeti adatainak sora – 1350: Kendurmezeu, 1469: Kendermezew, 1567: Kendermezeo. A helységnév a magyar kender növénynévnek és a mező ’szántóföld’ főnévnek az összetétele. Kenderföldre települt falura utal. A román Chendrea a magyar név előtagjából való.

Kendermező után az országút Almásbalázsháza nevű falun halad át. Román neve Bălan. Nevét elsőként 1399-ben jegyzik: Balashaza. Ugyanígy írják 1454-ben és 1520-ban is. 1750-ben a név írásformája Balásháza. A helység neve 1760–62-ben már előtaggal egészül ki: Almás Balázsháza. Az elsődleges Balázsháza helységnév a Balázs személynév és birtokos személyragos ház főnév összetétele. A későbbi, a megkülönböztető szerepű Almás- előtag az Almás folyó mellékére utal. A román Bălan falunév (1773: Bălanul, 1850: Belán) a románban gyakori Bălan személynév alapján keletkezett.

Szokatlan neve van a következő helységnek: Kettősmező. Román neve Chechiş. Első írásos feljegyzése 1350-ből való: Ketteusmezeu. További történeti adatok – 1560: Kettewsmezew, 1603: Ketteosmezeo. A helységnév a kettős melléknév és a mező összetétele, tulajdonképpeni jelentése ’két részből álló szántóföld’. A román Chechiş (1733: Tetisul, 1850: Tyetyis, 1854: Cătişu) a magyar összetétel Kettős- előtagjának az átvétele.

Későn keletkező település Almásgalgó. Román neve Gâlgău meg Gâlgău Almaşului. A település nevére csak 1560-ból van írásos adatunk: Ghalgo. Minthogy a Szamos mentén szintén van egy Galgó nevű település, 1908-ban az országos helységnévrendezéskor az Almás menti Galgó nevét hatósági úton az Almás- előtaggal egészítették ki: Almásgalgó. Az elsődleges Galgó helységnévben talán egy ’sár, mocsár’ jelentésű szláv szó rejtőzik. A román Gâlgău, illetőleg a Gâlgău Almaşului a magyarból ered.

Az országút az Almás bal oldalán húzódik, a falu, amely mellett elhalad, az Almás jobb partján települt, neve Tihó, románul Tihău. E helység nevére csak 1607-ből van adatunk: Tiho. A településnév szláv eredetű, a szláv szó az Almás vizének „csendes”, hangtalan folyására utal. Érthető ez abból a tényből, hogy nincs messze a falutól a Szamosba ömlő Almás torkolata, s a folyó alsó szakaszának rendszerint csendes a folyása. A román Tihău szintén a szlávból való, esetleg magyar közvetítéssel.

Az országút nem követi az Almást a Szamosig. A Tihó utáni keleti és nyugati irányba tartó útelágazásnál nekünk nyugati irányba kell haladnunk, hogy Szamosőrmező érintésével megérkezzünk Zsibóra. Mindkét településnek a nevét már értelmeztük a Nagybányától Zsibón át Zilahig című fejezetben.

 

Zilahtól Felsőszéken át Szilágynagyfaluig

 

     Zilahtól Krasznáig az útvonal nyugati irányba tart, innen dél-délnyugati irányban megközelíti Felsőszéket, majd Felsőszéktől éles szögben északnyugati irányban fordul, mígnem eléri a Szilágysomlyót Margittával összekötő útvo-nalat, ott, ahol Szilágynagyfalu fekszik. Tulajdonképpen az útvonal háromszöget zár be.

Zilah után az első település Egrespatak. Román neve Aghireş. Első írásos feljegyzése 1361-ből való: Egrespataka. Egy 1475-ből származó feljegyzés szerint a név alakja már Egrespathak, hiányzik a név végéről a birtokos személyrag. A XVI. század közepén a falu két részét elkülönítik névben is, utalva lakóinak nemzetiségére – 1543: Magyar Egrespathak és Olah Egrespathak. A XVIII. század közepétől ismét a puszta Egrespatak helységnév jelöli a települést. Az Egrespatak településnév az ’égerfákkal benőtt hely’ jelentésű magyar egres és a patak víznév összetétele. A patak neve vonódott át a település megnevezésre. A patak partján sok lehetett az égerfa. A román név alakja 1854-ben Gireşu, későbbi hivatalos neve Aghireş; ez a magyar név előtagjának az átvétele.

Ezen az útvonalon haladva, a továbbiakban elérjük Magyarkecel-t. A román hivatalos neve Meseşenii de Jos. A helységnév első felbukkanásait a Váradi Regestrumban találjuk – 1213: Kechel, 1217: Cocil. A további történeti adatok így követik egymást – 1341: Kezel, 1345: Kecel. A XIV. század közepétől a Kecel helységnév előtagot kap – 1349: Olsou Kechel, majd 1388-ban a települést a Magyarkeczel név jelöli, de 1422-ben a falunév megint csak Keczel, 1498-ban Kecel-Alszeg. Lakóinak nemzetiségére utalva 1583-ban megint Magyarkecely és 1760–62-ben is Magyar-Ketzel. Az elsődleges Kecel helységnév bizonyosan puszta személy-névből keletkezett magyar névadással. Az alapjául szolgáló személynév német eredetű. A Magyar- előtag a lakosság nemzetiségével kapcsolatos, összefüggésben van a tőle délkeletre fekvő Oláhkecel (1471: Olahkezel) nevű faluval. Magyarkecel a románban magyar helyesírással írt neve 1850-ben Ketzelu Ungureszk, 1854-ben Căţălul Unguresc. A két Kecel nevét 1964-ben a román hatóság megváltoztatta, így lett az egyik Meseşenii de Jos ’Magyarkecel’, a másik Meseşenii de Sus ’Oláhkecel’. A két név tulajdonképpen a Meszes hegységre utal.

A Magyarkecel utáni nagyközség Kraszna. Román neve csupán helyesírásában tér el a magyarétól: Crasna. A helység a Tisza bal oldali mellékvizéről, a kb. 200 km hosszú Kraszna (1257: Crazna) folyóról kapta a nevét. A Kraszna folyónév szláv eredetű. Tulajdonképpeni értelme ’szép (a folyó, a folyó vize)’. A településnévre már 1090 körüli időből van írásos adatunk: Kraszon. A helységnév alakja 1164 körül Crasna. A névkezdő Kr- mássalhangzó-torlódás már feoldódik a Váradi Regestrum idevonatkozó adataiban – 1213: Carasna, Karasna. További történeti adatok – 1299: Karazna, 1451: Krazna, 1481: Crazna, 1760–62: Kraszna. Kraszna váráról – 1259: terra castri Crasna; Krasznavár – kapta nevét Kraszna vármegye. Székhelye Szilágysomlyó volt. A vármegye 1876-ban megszűnt, területét Szilágy vármegye kebelezte be. A település román neve a magyarból átvett Carasna volt (1854-es adat), majd Crasna lett.

Krasznától az út eltér délnyugati irányba. Az első falu, melyen az országút áthalad: Pecsely. Román neve Peceiu. Korán felbukkanó településnév – 1214: Pechely. A további történeti adatok így követik egymást – 1270: Pechei, 1481: Peczil, 1520: Petel, 1650–62: Petselly. E településnév puszta személynévből keletkezett magyar névadással. Az alapjául szolgáló személynév német eredetű. A régi román Peceliu és a mai hivatalos Peceiu a magyarból ered.

Pecselyt két, névben összefüggő falu, Alsóbán és Felsőbán követi. Az előbbinek a román neve Bănişor, az utóbbinak Ban. A két falu neve a Váradi Regestrumban egységes – 1213: Ban. Az egységes falunév 1332-ben már     -d képzős: Band, 1341-ben utótagos: Bantheluke. A két helység a XV. századtól már névben is elkülönül – 1481: Also-Ban, illetőleg Fesew-Ban. A mai Alsóbán neve egy 1750-es adat szerint Kisbán. Az elsődleges Bán településnév puszta személynévből keletkezett magyar névadással. A két falu neve később az egymással összefüggő, a megkülönböztető szerepű Alsó- és Felső- előtaggal egészült ki. Alsóbán neve a románban a hajdani Kisbán név alapján lett Bănişor (1839: Banyisoru, 1850: Bányisora, 1854: Banişor), mely a Ban személynév -işor kicsinyítő képzős származéka. Felsőbán-t pedig előbb Banu de Sus, később csupán a Ban névváltozat jelölte.

Továbbra is délkeleti irányba haladva, elérjük Felsőszék, románul Sâg nevű falut. A helységnév első írásos feljegyzése 1257-ből való: Szeek. Ugyanekkor és ugyanitt előfordul a Zekpataka víznév is. További történeti adatok – 1341: Zeek, 1445: Zeech, 1481: Zek, 1525: Zik, Zyk. E név 1750-ben előtaggal egészül ki: Felső-Szeg, mely előtagot az 1760–62-ből származó Felső-Szék, illetőleg Alsó-Szék elkülönült névváltozat tesz érthetővé. A Szék helységnév, illetőleg a Székpataka víznév az ’esőtlen időben, nyaranként kiszáradó tó’ jelentésű népi szék ~ szík főnévből való. A román Sâg átvétel a magyarból.

Felsőszéknél az út az eddigi délnyugati irányból éles szögben északnyugati irányba fordul. Az első település, melyet az útvonal átszel: Krasznafüzes. Román neve Fizeş. E helység nevének történeti sora így alakul – 1341: Fyzes, 1491: Füzes, 1508: Fiwzes. Minthogy több, ezzel egyező nevű helységnév is volt a magyar nyelvterületen, 1905-ben az országos helységnévrendezéskor megkülönböztető, a Kraszna járásra utaló előtagot illesztettek a névhez, így lett hivatalosan a magyarban Krasznafüzes. A Füzes helységnév a magyar fűz fanév -s képzős származéka. Fűzfával benőtt helyen települt falura utal. A román Fizeş a magyarból ered.

Krasznafüzes után a következő falu Újvágás. Román neve Lazuri. E helységnév első írásos feljegyzése 1481-ből való: Wywagas. Nevének további írásváltozatai – 1492: Uj-Vágás, 1497: Ujjvágás, 1550: Vyvagas. A helységnév az új melléknév és a ’kivágott erdőrész, irtvány’ jelentésű vágás főnévnek az összetétele. A román Lazuri ’irtások’ a magyar név utótagjának a jelentésével azonos.

Az út a továbbiakban Alsóvalkó-ra vezet. Román neve Valcău de Jos. E helység neve összefügg a tőle délnyugatra fekvő, szomszédos falu, Felsővalkó, románul Valcău de Sus nevével. Mindkét falura vonatkoznak az első írásos feljegy-zések – 1249: Wolko, 1319: Volko, 1341: Wolkou. A XV. század elejétől a két falu, jobbágyainak nemzetiségére utaló Magyar-, illetőleg Oláh- előtagot kap. ’Magyarvalkó’ neve 1481-ben Walko-Wngarica, 1550-ban Magyarwalko, de még 1854-ben is Magyar-Valkó. ’Felsővalkó’ neve ezzel szemben 1417-ben Olahvalko, 1491-ben Olahwalko, de még 1854-ben Oláh-Valkó. Minthogy Kalotaszegen volt és mai is van egy Magyarvalkó nevű falu, ez a Kolozs megyei község megtartotta e nevet, ám a két szilágysági falu nevét 1908-ban az országos helységnévrendezéskor hivatali úton megváltoztatták. A szilágysági Magyarvalkó neve hivatalosan Alsóvalkó, az Oláhvalkóé pedig Felsővalkó lett. Az elsődleges Valkó településnév szláv eredetű, a neki megfelelő szláv szó jelentése ’farkas’. A román Valcău de Jos (1854: Valcău) és a román Valcău de Sus (1854: Valcău Românesc) részfordítás a magyarból.

A továbbiakban ugyanezen az útvonalon eljutunk Szilágybagosra, és innen egy rövid bekötőúton ellátogat-hatunk Szilágyborzásra is.

Szilágybagos román neve Boghiş. Első írásos fel-jegyzése a Váradi Regestrumból való – 1214: Bogus. A helységnév alakja 1285-ben Bagus, 1471-ben Bagos. E név később kiegészül a Szilágyságra utaló Szilágy- előtaggal – 1882: Szilágy-Bagos. Az elsődleges Bagos helységnév puszta személynévből keletkezett magyar névadással. Az alapjául szolgáló személynév szláv eredetű. A román Boghiş a ma-gyarból való.

A szomszédos Szilágyborzás román neve Bozieş. A helységnév történeti adatai így követik egymást – 1342: Bozyas, 1485: Bozzyas, 1531: Bozzás, 1760–62: Borzás. A Szilágyságra utaló, megkülönböztető szerepű Szilágy- előtaggal hivatali úton 1908-ban egészítették ki: Szilágyborzás. A Borzás helységnév a bodza növénynév történeti, illetőleg népi bozja, borza alakjának -s képzős származéka. Bodza-fákkal benőtt helyre utal, ahova a falu települt. A román Bozieş a magyarból ered.

A fenti útvonalat bejárva végül Szilágynagyfalunál elérjük a Szilágysomlyót Margittával összekötő országutat. Szilágynagyfalu nevét egy másik fejezetben már elemeztük.

 

Zilahtól Szilágycsehig

 

     Zilahtól közvetlenül északra tartva a legrövidebb úton Szilágycsehig, az alábbi településeken haladunk át.

A Zilah utáni első települést, Cigányi-t, mely településen a Nagybányától Zsibón át Zilahig tartó országút is áthalad, már értelmeztük. Tulajdonképpen innen térünk rá arra az útra, mely a Szilágy-patak völgyében, a vízfolyással egy irányban, északnak tart. A Szilágy víznév a szil fanévnek és a ’völgy, meder’ jelentésű ágy főnévnek az összetétele. A szakirodalom a Szilágy-ot a szil fanév -gy képzős származékának tartja, de ez a vélekedés aligha lehet helyes, mert nem ad magyarázatot a -gy előtti hosszú á hangra, mely semmiképp nem lehet kötőhang. Ha a Szilágy víznévben a  gy-t képzőnek fognánk fel, a származékszó alakja nem Szilágy, hanem *Szilogy lenne.

A Szilágy patak völgyében az első helység Szilágyfő-keresztúr. Román neve Cristur-Crişeni. A helységnév elsőként a Váradi Regestrumban bukkan fel, latinul – 1216: de vila Sancte Crucis. Első magyar feljegyzése 1378-ból való: Kereztur. A név írásváltozata 1391-ben és 1448-ban Kerezthwr, 1473-ban és 1495-ben Kereszthwr. A Szilágyfő- előtaggal kiegészült teljes névre 1639-ből van adatunk: Szilagifeőkereszthur. Az elsődleges Keresztúr helységnév azzal kapcsolatos, hogy a falu templomát a Szent Kereszt, a keresztre feszített Jézus tiszteletére emelték. Jézus neve a XII. században Keresztúr, azaz Krisztus volt. A későbbi, a megkülönböztető szerepű Szilágyfő- előtag a Szilágy patak forrásvidékére utal. Ugyanolyan alakulás, mint amilyent a Körösfő, Marosfő esetében is tapasztalhatunk. A helység román neve előbb a magyarból átvett Cristur volt, majd hatósági úton Cristur-Crişeni lett. A második névelem a szomszédos Cigányi román Crişeni nevével azonos.

Az északi irányban húzódó út bal oldalán a továbbiakban az útjelző tábla román felirata ez: Doba. Valóban, ha letérünk az országútról, rövid bekötőúton Nagydoba nevű faluba érkezünk. E helységnév elsőként a Váradi Regestrumban tűnik fel – 1220: Duba. A helységnév alakváltozata 1334-ben Daba, 1363-ban Doba. E település a XV. századtól kettéválik, s a már önálló falurészeket megkülönböztető előtag különíti el. Így lesz egy 1483-as adat szerint az egyiknek a neve Eghazasdoba (= egyházas, azaz templomos Doba), a másiknak Kisdoba. Ez utóbbival összefüggésben az Egyházasdoba nevet a Nagydoba (1439–44: Nagy-Doba) váltja fel. A Doba helységnév puszta személynévből keletkezett magyar névadással. Ilyen nevű személyt már 1211-ben feljegyzetek. A román Doba Mare és a Doba Mică részfordítás a magyarból.

De térjünk vissza az országútra, s továbbra is északnak tartva elérjük Szilágyszentkirály-t. Román neve Sâncraiu Silvaniei. Kezdetben e helységnév előtag nélküli – 1446: Zentkyral, 1452: Zenthkyral, 1549: Zentkiraly. Később e helységnévhez is megkülönböztető szerepű előtag járul – 1760–62: Szilágy Szent Király. Az elsődleges Szentkirály helységnév azzal kapcsolatos, hogy templomát első királyunk, Szent István tiszteletére emelték. A magyar nyelvterületen 46 Szentkirály településnevet számolhatunk össze. E nevek nagy-nagy többsége megkülönböztető előtagot kapott, a szilágysági Szentkirály-hoz a Szilágy patakra utaló Szilágy- előtag tapadt. A helység régi román neve a magyarból átvett Sâncraiu volt, az újabb Sâncraiu Silvaniei is magyar mintát tükröz.

Bár a Szilágycsehez vezető országút közvetlenül nem halad át rajtuk, mégis érdemes rátérnünk két olyan egymást követő rövid bekötőútra, amelyen megközelíthetjük előbb Vérvölgyet, majd Nagymont.

Vérvölgy román neve Verveghiu. E helységnév történeti adatai így követik egymást – 1334: Veruolg, 1387: Werwewlg, 1395: Werwelg, 1446: Verveulgh. A Vérvölgy helységnév látszólag a magyar vér és a völgy összetétele, ám a Vérvölgy falunévnek – a hagyománnyal ellentétben – nincs köze a csatákban kiontott vérhez, a vér szóhoz. A helységnév Vér- előtagjában egy ’száraz patakárok’ jelentésű régi ma-gyar szó, az üver tájszó rejlik. A mai Vérvölgy eredetileg Üvervölgy lehetett, a népi magyarázat kötötte a nevet a vér szóhoz. A román Verveghiu a magyarból való.

Nagymon román neve Naimon. E helységnév elsőként a Váradi Regestrumban tűnik fel – 1214: Mon. Egy 1376-ból való adat szerint Mony. Később a településnév kiegészül a Nagy- előtaggal – 1454: Nagman, Naghmon, 1492: Nagh-Mon. A Mon településnév puszta személynévből keletkezett magyar névadással. A Nagy- előtag talán a közeli Monó nevű településsel kapcsolatos, mely helységnév annak a személynévnek az kicsinyítő képzős származékából keletkezett, amely a Mon (Nagymon) helységnévnek is az alapja. A román Naimon magyar eredetű helységnév.

Nagymontól északabbra eső falunak magyarul Nyírfalva, románul Bulgari a neve. A település régi, eredeti magyar neve Nyírmon. E név kapcsolatban van a Nagymon, Monó településnevekkel. Történeti adatai – 1377: Nirmon, 1413: Nyrmon, 1570: Nyr Mon, de még 1854-ben is Nyirmón. Az elsődleges Nyírmon helységnév a nyír fanév és a Mon személynév összetételéből keletkezett. Történeti adatainak sorában van egy, a Nyírmon névtől eltérő, 1600-ból való névváltozat is: Nyíresfalva. Ez a Nyíresfalva tekintendő az 1908-ban hatósági úton megállapított Nyírfalva névalak előzményének. A magyar névtől független román Bulgari helységnév (1854: Bulgar) tulajdonképpeni értelme ’bolgárok’.

Szilágycseh előtt még van egy település: Szilágyszeg. Román neve Sălăţig. Első írásos említése 1329-ből való: Zilagzegh. További történeti adatai – 1377: Scyladzeg, 1437: Zylagzeg, 1444: Zilaghzegh. E helységnév a Szilágy pataknév és a ’sarok, zug, szöglet’ jelentésű szeg főnév összetétele. A Szilágy patak és mellékvize a falu alatt találkozik össze. A román Sălăţig a magyarból való.

Utunk végcélja Szilágycseh, románul Cehu Silvaniei. Az 1405-ből való írásos feljegyzése szerint Chehy és 1435-ben is Chehi, ám 1462-ben már Cseh, 1468-ban is Czeh. Ez utóbbi névváltozat 1525-ben a Szilágyságra utaló előtaggal egészül ki: Sz(ilágy)-Cheh. A továbbiakban is előtagos a helységnév – 1540: Zilagh Cheh, 1579: Zilagichech. Az elsődleges Csehi névváltozat a személynévként is alkalmazott cseh népnév birtoklást kifejező -i képzős származéka; tulajdonképpeni jelentése ’a csehé’. A továbbiakban az -i képző elmaradt, s csak a Cseh, majd a Szilágycseh név jelöli a települést. A román Cehu Silvaniei magyar mintát tükröz.

 

Nagyváradtól Belényesig

 

     E távolságot megtehetjük országúton és vasúton is, de a vasút nagy kerülőúton, Nagyszalonta érintésével közelíti meg Belényest.

Az országúton Nagyváradtól délkeleti irányban az első helység, amelyen az országút áthalad: Váradszentmárton, román nevén Sânmartin. Latin nyelvű első írásos előfordulása 1291–94-ből való: de sancto Martino. A településnév előtag nélküli magyar alakjára csak 1552-ből van adatunk: Zentmarton. Első megkülönböztető szerepű előtagja a Pece pataknév mellékére utal – 1828: Petze Szent Márton. A Pece víznév eredetében azonos a pöcegödör szóösszetétel előtagjával. A pöce szavunk jelentése: ’árnyékszék; szennyvíz-levezető födetlen csatorna; tócsa, pocsolya’. A Peceszent-márton helységnév a becsmérlő pece ~ pöce szó köznyelvi jelentése miatt nem tetszett a falu lakóinak, s kérésükre a helységnevet 1902-ben az országos településnév-rendezéskor hivatali úton megváltoztatták, s hivatalos magyar neve Váradszentmárton lett. A román Sânmartin a ma-gyarból való.

Innen közelíthető meg a két jó hírű fürdőhely: Félixfürdő és Püspökfürdő. Román nevük Băile Felix és Băile 1 Mai.

A Félixfürdő név Helcher Félix premontrei kanonokra emlékeztet, aki 1716-ban a mohácsi vész után elpusztult Peceszentmártont és a határában lévő, korábban Szent Márton fürdőbányájá-nak nevezett fürdőt helyreállította. A fürdő neve 1796-ban Félixbánya (az utótagként szereplő bányá-nak jelentése itt ’gyógyfürdő a szabadban’). A román Băile Felix a magyar név tükörfordítása. A kommunista rendszer alatt Băile Victoria volt a neve.

A Püspökfürdő (1808: Püspök fürdője) név azzal kap-csolatos, hogy a korábban Szent László bányája avagy fürdője névvel jelölt gyógyfürdőnek a nagyváradi római katolikus püspökség volt a tulajdonosa. Tükörfordítás alapján régen a románban is Băile episcopiei volt a neve, csak a kommunista érában kapta a hivatalos Băile 1 Mai nevet.

Bár az országutat a környező falvakkal több bekötőút is összekapcsolja, az első helység, amelyen az országút is áthalad: Almamező, román nevén Hidişelu de Jos. Neve vi-szonylag későn, 1435-ben tűnik fel: Almamezeo. Neve még 1851-ben is Almamező, de Fényes Elek geographiai szótára az Almamező mellett feltünteti a románból átvett nevet is mint magyart: Alsó-Hegyesel. E falunév összefüggésben van a tőle néhány kilométerrel keletre fekvő Harangmező (románul Hidişelu de Sus) nevű faluval, melynek szintén feltűnik a románból átvett, Fényes geographiai szótárában és Lipszky Repertóriumában a magyar Felső-Hegyesel is. Az Almamező meg a Harangmező az alma ’almafa’, illetve a harang ’harangvirág’ és a ’rét’ jelentésű mező összetétele. Vadalmafás, illetőleg harangvirágos erdei tisztásra utal. A román Hidişelu de Jos és Hidişelu de Sus első néveleme a mellettük folyó pataknévből alakult: 1214/1334: „ad torentem Hydes”. A patak mai román neve Hidişel.

A délkeletre húzódó országút a továbbiakban átszeli Drágcséke, majd Magyarcséke nevű települést. Drágcséke, románul Drăgeşti, első írásos adatát csak 1508-ból lehet kimutatni: Dragcheke; írott alakja 1828-ban Drág-Cséke. A délebb-re fekvő Magyarcséke, románul Ceica, előtag nélküli neve a történeti adatok szerint 1348-ban tűnik fel: Cheke, de 1561-ben már előtaggal: Magyar Chyke. Későbbi adataiban megint nincs előtag – 1587: Czyekeh, 1692: Cseke. 1851-től ismét Magyar Cséke. A két településnév alapjául szolgáló elsődleges Cséke forrása egy régi világi személynév, mely azonos az ismert Cseke személynévvel. Ez pedig a régi magyar Csék ~ Csek egyelemű apanév -e beceképzős származéka. Drágcséke esetében a Drág- előtag szláv eredetű román személynév, Magyarcséke esetében a Magyar- előtag a lakosság nemzetiségére utal. A román Drăgeşti a Drag személynév -eşti képzős származéka, a Ceica az elsődleges magyar Cséke átvétele.

Alig hagyjuk el Magyarcsékét, rögvest áthaladunk Dusafalva nevű kisebb településen. Román neve Duşeşti. Újabb település, neve csak a XVI. század elejétől adatolható – 1508: Dwsafalwa, 1692: Dusa Falua. A településnév a Dusa személynév és a tulajdonviszonyra utaló falva összetétele. A már 1303-ból kimutatható személynév szláv eredetű. A román Duşeşti e személynév -eşti helynévképzős származéka.

Dusafalvát követően eljutunk Szombatság nevű faluba. Román neve Sâmbăta. E falunévre is elsőként csak 1508-ból van adatunk: Zombathsagh. Származékszó; a szombat főnév -ság képzős származéka. A helységet valószínűleg a szombatonként tartott vásáráról nevezhették el. A román Sâmbăta ugyanilyen szemlélet alapján keletkezhetett.

Még későbbről mutatható ki a következő falu: Kapocsány, románul Copăceni. Első írásos adata csupán 1692-ben tűnik fel: Kopacsal. Alakváltozata 1826-ban Kopacsény. A helység román neve Copăceni, mely a ’fa’ jelentésű román copac közszó -eni képzős származéka. A magyar név a románból való.

Mielőtt elérnők a Robogány nevű települést, egy olyan kisebb helységen haladunk át, mely román lakóinak házaiból csupán 1954-ben szerveződött faluvá: neve románul Brăteşti, magyar neve nincs is. Robogány viszont már nagyobb település. Román neve Răbăgani. Első írásos említése kései, 1552-ből való: Rebeghefalwa. E településnév a Rebege ~ Rebegő személynév és a birtokviszonyt jelölő falva összetétele. A román Răbăgani helységnév az említett személynév -ani képzős származéka. A mai magyar Robogány (1692: Rabogány) a románból való.

Innen nagyobb távolságra fekszik az a helység, melynek magyar neve Biharpoklos, román neve Pocola. A legkorábbi, egy 1588-ból való írásos adata szerint neve Pakalafalva, 1854-ben csupán Pokola. Az elsődleges Pakalafalva, majd Pokola helységnév alapja a magyar Pokol személynév, illetőleg ennek -a becézőképzős alakja. Mai magyar Biharpoklos nevét hatósági úton, az országos helységnévrendezéskor, 1908-ban kapta. A mai román Pocola a régebbi magyar Pokola átvétele, de régebb volt a névnek -eşti képzős alakja is (1828: Pokolest).

Így jutunk el Nagyváradtól utunk végcéljáig, a Belényes nevű kisvárosba. Belényes a középkorban a váradi püspökség birtoka volt. Ezüstbányáinak köszönhette, hogy a hegyek között fekvő hajdani falu várossá fejlődött. Román neve Beiuş. A helységnév az oklevelekben korán felbukkan – 1270: Belynes, 1291–94: Benenus, 1332: Belenus, 1333: Belenes. A Belényes településnév a magyar bölény közszó népi belény változatának -s képzős származéka. A név vagy azzal kapcsolatos, hogy a környéken sok bölény lehetett, vagy arra utal, hogy a bölényvadászok települése volt. A román Beiuş a magyarból átvett Beleiuş egyszerejtéssel keletkezett alakja.

 

Nagyváradtól Nagyszalontáig

 

     Induljunk Nagyváradtól déli irányba Nagyszalonta felé. Az országút és a vasútvonal egymással párhuzamosan, de nem egymás mellett halad. A vasút az országúttól nyugatabbra húzódik, de csupán egyetlen olyan megállója van, amely települést az országút nem érinti.

Nagyvárad után az országút mentén találjuk Nagyürögd nevű falut, román neve Nojorid. Neve elsőként az oklevelekben 1229-ben tűnik fel: Irug. Nevének változatai 1273-ban Ireg, 1299-ben Irugd. E helységtől nem messze déli irányba még volt egy hasonló nevű kisebb falu (1273: Ireg, Yrug), a kettőt megkülönböztetésül a Nagy- és a Kis- előtaggal látták el: 1552: Nagy-Iregd, illetőleg 1403: Kys Irugd. Az elsődleges Irug, Ireg helységnév a magyar üreg ’gödör’ főnévből alakult, az Ürögd változat ennek -d képzős származéka.

Nagyürögdöt Váradles követi. A román hivatalos neve Leş, de állomásának román felirata azonban a helységet így jelzi: Leş Bihor. E településnév 1291–94-ben bukkan fel: Lesuy. A Váradi Regestrum 1337-es adata szerint: Les. Az 1907-ben hatósági úton megállapított Váradles előtagja Nagyvárad közelségével kapcsolatos. Az elsődleges Lesői névváltozat a régi magyar Leső személynév, birtoklást kifejező -i képzős származéka, ti. a helység a ’Lesőé’. Később a Lesői névváltozat Les-re rövidült, hozzáidomult a ’rejtett figyelőhely’ jelentésű les főnévhez. A román Leş a ma-gyarból ered.

Eléggé sajátosnak tűnik a Váradlest követő helység neve: Gyapju, román nevén Gepiu. E helységnév elsőként a Váradi Regestrumban tűnik fel – 1332: Gapyu. Nevének további történeti alakváltozatai – 1337: Gypyo, 1418: Gyapyw. A településnév eredete bizonytalan. Aligha lehet azonos a ’göndör szőrzet’ jelentésű gyapjú közszóval. Figyelmet érdemel az a feltevés, amely szerint e helységnévben a gyepű szavunk rejlik.

Az országút Inánd nevű községet érinti, a tőle nyugatabbra húzódó vasútvonal megállója nem ezt a helysé-   get, hanem a vasúttól is nyugatabbra fekvő Cséffa nevű helységet jelzi.

Inánd román neve csak a román helyesírás szerint tér el: Inand. Nevének első írásos feljegyzése 1396-ból való: Inand. E helységnév puszta személynévből keletkezett ma-gyar névadással. Az alapjául szolgáló személynév ótörök eredetű. A román Inand a magyarból való.

Cséffa, román nevén Cefa helységnévnek korai történeti adatai – 1302: Chepha, 1332: Chefa. A településnév puszta személynévből keletkezett magyar névadással. Már 1263-ban feljegyeztek egy Cheph nevű személyt. A sze-mélynév valószínűleg szláv eredetű. A román Cefa átvétel a magyarból.

Nagyszalonta előtt királyi szolgálatban álló madarászok településére utal a Madarász helységnév. Román neve Mădăraş, állomása viszont a helységet így jelzi: Mădăraş Bihor. A helységnév már 1291–94-ben felbukkan: Madaraz. A településnév a madarász ’madárfogó’ főnévből kelet-kezett. A román Mădăraş a magyarból ered.

Így jutunk el Nagyszalontára akár vasúton, akár országúton, abba a városba, melynek létét Bocskai István hajdúinak köszönheti. Nagyszalonta, románul Salonta, előtag nélküli neve a Váradi Regestrumban bukkan fel – 1333: Zalanta. Megkülönböztető szerepű Nagy- előtagot csak később kap – 1717: Nagy Szalonta. Az elsődleges Szalonta helységnév puszta személynévből keletkezett magyar névadással. Az alapjául szolgáló személynév szláv eredetű. A román Salonta a magyarból való.

 

Nagyszalontától Belényesen át Vaskohig

 

     A Nagyszalontától déli irányba, Kisjenő felé tartó vasútvo-nal első megállója románul Ciumegiu-t jelez, innen, a ma-gyarul Illye nevű falutól húzódik az a szárnyvasút, mely Belényesen át Vaskoh nevű településig tart. E szárnyvasút első megállóját így jelzi a román felirat: Glad, de ilyen nevű falu nincs a környéken, az állomás tulajdonképp Erdőgya-rak, románul Ghiorac, lakóit szolgálja ki. Elsőként fel-jegyzett történeti adatai előtag nélküliek – 1214: Gyorok, 1347: Gyarak. Később e név a megkülönbözető szerepű Erdő- előtaggal egészül ki – 1427: Erdewgyarak. Az elsődleges Gyorok ~ Gyarak helységnév puszta személy-névből keletkezett magyar névadással. A megkülönböztető szerepű Erdő- előtag a táj erdős voltára utal. A román Ghiorac a magyarból való.

A következő vasúti megálló román felirata Batăr, az állomásától elég távol eső helység magyar neve Feketebátor. Előtag nélküli első írásos adata korai – 1202–3: Batur. A helység neve egy 1493-as adat szerint Naghbathor, de 1528-ban már Feketebator. Az elsődleges Bátor helységnév puszta személynévből keletkezett magyar névadással. A személynév eredetében azonos az ótörök eredetű bátor közszóval. A Nagy- előtagot felváltó Fekete- előtag a Fekete-Körös mellékére utal. A román Batăr a ma-gyarból való.

Szintén messze esik állomásától Feketetót, az állomás felirata románul Tăut. Nevét elsőként 1366-ban így jegyzik fel: Toty. Ezt a képzős névformát találjuk a további adatokban is – 1341: Toti, 1405: Thoty. A helységnév a magyar tót népnév -i képzős származéka; a származékszó jelentése ’a tóté’. Később azonban a képző elmarad, s csak a puszta tót népnév jelöli a helységet – 1552: Thooth, 1587: Toth, majd e név kiegészül a Fekete- előtaggal – 1799: Fekete Tót. A Fekete- előtag a Fekete-Körös mellékére utal. A román Tăut átvétel a magyarból.

A következő települést a megálló román felirata így jelzi: Gurbediu. A megállótól északra, nem messze eső település magyar neve Tenkegörbed. Nevének történeti adatai előtag nélküliek – 1300: Gurbeth, 1333: Gurbed, 1430: Gwrbed, 1693: Görbed. Minthogy volt a magyar nyelvterületen egy másik Görbed is – a mai Szatmárgörbed – ez a bihari település a múlt század első évtizedében, az országos helységnévrendezéskor hatósági úton megkülönböztető előtagot kapott, s lett a neve hivatalosan a szomszédos Tenke nevű településre való utalással Tenkegörbed. A településnév alapjául szolgáló Görbed puszta személy-névből keletkezett magyar névadással (lásd 1398: Nicolaum Gurbe). A személynév a görbe melléknévből keletkezett, a Görbed helységnév a Görbe személynév -d képzős származéka. A román Gurbediu átvétel a magyarból.

A szomszédos Tenke már nagyobb település, egyben fürdőhely. Román neve Tinca. Első írásos előfordulása 1338-ból való: Tenky. A névnek 1349-es alakja már azonos a mai névformával: Tenke. A helységnév puszta személynévből keletkezett magyar névadással. Ilyen, Tenke nevű személyt már 1211-ben feljegyeztek. A személynév külső testi tulajdonságra utal, a tönk főnév -e becézőképzős származéka. A román Tinca a magyarból ered.

A következő település magyar neve Körösmart, megállóját a román felirat így jelzi: Râpa. Későn kialakult település, nevére csupán a XVII. század végéről van adatunk – 1692: Répa hodos. Még a XIX. században is a románból átvett magyar név Rippa. A román név a ’szakadék’ jelentésű râpa közszóból származik. Az újabb magyar nevet – Körösmart – a helység hivatalos úton kapta 1907-ben az országos helységnévrendezéskor.

Ugyancsak újabban keletkezett a következő település: Tenkemocsár. Hivatalos román neve Dumbrava. Állomásának román felirata – hogy elkülönítsék a sok-sok Dumbrava nevű helységtől – így jelzi: Dumbrava Bihor. A magyarban elsőként csupán 1828-ban jegyzik előtag nélkül: Mocsár. Alapja a ’növényzettel lepett sekély állóvíz’ jelentésű mocsár köznév. A település Mocsár nevét 1903-ban hatósági úton a közeli Tenke nevű településre való utalással kiegészítik: Tenkemocsár. Román neve előbb a magyarból átvett Mociar volt, majd az azonos jelentésű román mocirlă közszó alapján Mocirla lett. Mai Dumbrava nevét a szláv eredetű román dumbravă ’sarjerdő’ közszó alapján 1964-ben hivatali úton kapta.

Tenkemocsártól kelet felé haladva vonatunk megáll Pusztahollód nevű településnél. Román neve, miként a megálló felirata is mutatja, Holod. A település elsődleges neve nem ez, hanem Hidas, majd Hidastelek volt (1326: Hydus, 1337: Hudus, 1552: Hydastelek). 1851-ben a Hidastelek mellett feltűnik a Hollód név is. Az elsődleges Hidas településnév a magyar híd főnév -s képzős származéka, majd e név kiegészült ’szántásra alkalmas trágyázott föld’ jelentésű telek utótaggal. A Hidastelek nevet felváltotta a pataknév, a víznévi eredetű Hollód, mely a holló főnév -d képzős származéka. Az 1907-től adatolható, a hatóság adta Pusztahollód helységnév. Előtagja megkülönböztető szere-pű. A román Holod a magyarból való.

Pusztahollódtól a vasútvonal éles szögben irányt vált, délnek tart. Első megállója állomásának román felirata szerint Ginta, a helység magyar neve Gyanta. E település elsőként a Váradi Regestrumban tűnik fel – 1213: Genta, Gyonta. Egy 1430-ból való adat írásformája Gyantha. A XVI. századtól előtaggal ellátott nevei településrészt jelölnek (1552: Egyhazas Gyantha, illetőleg Kapolnás Gyantha) abban az összefüggésben, hogy az egyiknek egyháza ’temp-loma’, a másiknak csupán kápolnája van. Ez a kettősség egy 1599-es adat szerint így jelentkezik: Nemes Gianta, illetőleg Wegh Gyanta. További adatok – 1613: Nömös Gyanta; 1681: Magyar Vég Gyanta. A helységnév alapjául szolgáló elsődle-ges Gyanta név eredete bizonytalan. Van, aki személynévnek tartja, de van, aki a ’borostyánkő’ jelentésű gyanta főnevet látja benne. A román Ginta átvétel a magyarból.

A XVI. században Gyantától különvált a már említett Kápolnás Gyanta. Mai magyar neve Feketekápolna, románul Căpâlna. A helység neve 1692-ben Kápolnás, de 1851-ben csupán Kápolna. Az országos helységnévrendezéskor, 1904-ben hatósági úton a Kápolna helységnév megkülönböztető, a Fekete-Körös mellékére utaló előtagot kap, így lesz a hivatalos magyar neve Feketekápolna. A román Căpâlna a magyarból ered.

Folytatva utunkat Belényes felé, a következő vasúti megálló román neve Suplacu de Tinca. A helység magyar neve Tenkeszéplak. Előtag nélküli első írásos feljegyzése 1291–94-ből való: Zeplak. Megkülönböztetésül több más Széplak nevű településtől e nevet 1907-ben hivatali úton a járási hovatartozásra utaló Tenke- előtaggal egészítik ki. Az elsődleges Széplak a szép melléknév és a ’birtok-központ, udvarhely’ jelentésű lak főnév összetétele. A román Suplacu de Tinca részfordítás a magyarból.

E helység után a következő vasúti megálló román felirata Şoimi nevű települést jelzi, magyar neve Sólyom. A településnév alakja 1487-ben Solyond, 1600-ban Soliond, de 1692-ben a név előfordul -d helynévképző nélkül is: Solom. A mai írásformája, a Sólyom alak 1851-ből adatolható. A névadásnak a hajdani vár csúcsán megtelepedett sólymok adhatták az indítékot. Az elsődleges Solyond helységnév, névváltozat a személynévként is használt sólyom madárnév   -d képzős származéka. Később ez a képző a névből elmaradt. A románban régebb az egyes számú Şoim alak jelölte a helységet, ezt váltotta fel a többes számú Şoimi ’sólymok’ forma.

Sólyomtól az eddig észak–dél irányban húzódó vasútvonal megint keleti irányba fordul. A megálló román felirata a helységet így jelzi: Urviş, bár ennek hivatali román neve Urviş de Beiuş, magyarul Belényesörvényes. Az 1487-ben felbukkanó településnév még előtag nélküli: Erwenyes. Hogy a helység megkülönböztethető legyen a másik Örvényestől, a mai Bélörvényes nevű településtől, a helységnévhez a továbbiakban a Közép- előtag járul – 1580: Keozeperweness. Ezt az előtagot később felváltja a közeli Belényesre utaló előtag – 1828: Belényes Örvényes. Az elsődleges Örvényes helységnév az örvény ’forgó, vízforgás’ főnév -s képzős származéka. A román Urviş de Beiuş a ma-gyar név tükörfordítása.

Viszonylag újabb keletkezésű helység a Belényesör-vényest követő, a magyar és a román nyelvben egyforma nevű Borz. A településnévre csak a XVI. század végétől van adatunk – 1587: Borzik, 1828: Borz. E településnév feltehetőleg a magyar borzlik ’borzkotorék’ főnévből keletkezett, mely alkalmasint román ajkon vált Borzik alakúvá. Egy adott időben az utótag elmaradásával lett a puszta borz állatnév alapján a helység neve Borz.

Már nagyobb település az a helység, ahol vonatunk meg-áll: románul Uilacu de Beiuş, magyarul Belényesújlak. A helység neve elsőként a pápai tizedjegyzékben tűnik fel – 1332–37: Uylok, Vylak. A sok hasonló nevű helységtől való megkülönböztetésül e név is előtagot kap. A Fekete-Körös folyóra való utalással 1655-ben Keresujlak, majd a belényesi járással kapcsolatban lesz a neve már egy 1799-es adat szerint is Belényes Újlak. Az eredeti Újlak helységnév az új melléknév és a ’birtokközpont, udvarház’ jelentésű lak főnév össze-tétele. A román Uilacu de Beiuş részfordítás a magyarból.

Belényesig a vasútnak még két megállója van, ezeket az állomás román felirata így jelzi: Ioaniş, illetőleg Finiş.

A románban a Ioaniş nevű településnek magyar megfelelője Körösjánosfalva. A helységre vonatkozó történeti adatok előtag nélküliek – 1422: Janosfalwa, 1552: Janusfalua. A Fekete-Körös mellékére utaló, megkülönböztető szerepű Körös- előtagot a helységnév hivatali úton kapta az országos helységnévrendezéskor 1908-ban, így lett a neve hivatalosan Körösjánosfalva. Az elsődleges Jánosfalva név a János személynév és a birtokviszonyra utaló falva összetétele. A román Ioaniş a magyar névalakot tükrözi.

A vasút másik, közvetlenül Belényes előtti román Finiş nevű megállójának magyar neve Várasfenes. Első írásos feljegyzése 1291-ből való: castrum nostrum episcopi Varadiensis Fenes. E helységnév a továbbiakban különféle előtagot kapott – 1491: Magyarfenes, 1552: Alsofenes, Felsewfenes, 1554: Magyar Fenes, Felsew-Fenes, de a XVII–XVIII. században megint pusztán Fenes a falunév. Az országos helységnévrendezéskor 1907-ben hatósági úton újabb előtagot kap. A Váras- előtag azzal kapcsolatos, hogy a falu mellett állnak a nagyváradi püspökség egykori várának romjai. Az elsődleges Fenes helységnév a rajta átfolyó, a Fekete-Körösbe ömlő patak nevével azonos. A Fenes víznév a magyar fen ’fenőkő, kaszakő’ köznév -s képzős származéka. Olyan patakmederre utal, ahol fenőkőnek való kövek szedhetők. A korábbi román Feniş és mai Finiş helységnév a magyarból ered.

Így utazunk át Belényesen, ahonnan az útirány Vaskoh. A Belényes településnevet már értelmeztük a Nagyváradtól Belényesig című fejezetben. Belényestől Vaskohig a vasútvonal a Fekete-Körös bal partján, az országút a Fekete-Körös jobb partján húzódik. A vasútnak Vaskoh nevű helységig négy megállója van.

Az első megálló Köröstárkány, románul Tărcaia. A helység a Fekete-Körös völgyi magyarság egyik központi települése. Előtag nélküli első írásos említése a pápai tized-jegyzékből való – 1332–37: Tharkan. Későbbi okleveles adatok – 1587: Tarkany, 1614: Nagy Tárkány. Az elsődleges Tárkány helységnevet 1907-ben hatósági úton a megkülönböztető szerepű, a Fekete-Körös mellékére utaló Körös- előtaggal egészítik ki, így a helység hivatalos magyar neve Köröstárkány lett. Az elsődleges Tárkány helységnév végső elemzésben az ótörök tarqan méltóságnévre vezethető visz-sza. Az azonban, hogy e méltóságnév hogyan vált helységnévvé, máig vitatott. Minthogy a tárkány szó a kereszténység felvétele előtt kovácsot, vasverőt jelölt, egy feltevés szerint e helységben lakhattak Kurszán vezér tárkányai, kovácsai. A román Tărcaia a magyarból való.

A vasút következő megállóját állomásának román nyelvű felirata így jelzi: Sudrigiu. Magyar neve Kisszedres. A helység neve mint első feljegyzés 1588-ban Ciomafalwa, de 1692-ben már Szudricz, 1829-ben Szudrist, 1851-ben Szudrics. Ezt a románból a magyarba került, végső elemzésben tisztázatlan helységnevet a XX. századeleji helységnévrendezéskor a bizottság a magyar szeder szó származékának vélte, s a nevet Kisszedres-re módosította. A román név továbbra is Sudrigiu maradt.

A következő megálló román felirata ezt a nagyobb települést jelzi: Rieni Bihor, bár hivatalos román neve csupán Rieni. A helységnév csak a XVI. század második felétől mutatható ki – 1588: Ryeen, 1600: Rhen, 1828: Rieny. E nevet a magyar hatóság 1908-ban így módosította: Rény. Mind a román, mind a magyar név egy ’rühös’ jelentésű német szóra vezethető vissza.

Rény után a fémfeldolgozó üzemeiről jelentős helység magyar neve Vaskohsziklás, román neve Ştei. E helység írásos adatai is csupán a XVI. század második felétől mutathatók ki – 1580: Skeey, 1588: Skey, 1825: Stejj. Ezt a nevet változtatta meg a XX. század elején a magyar hatóság, s így lett a hivatalos magyar neve Vaskohsziklás, utalva a szomszédos Vaskoh nevű helységre. A román Ştei nevet 1958-ban a román hatóság változtatta meg, s keresztelte át az egykori román miniszterelnök, Dr. Petru Groza nevére. 1990-ben a helység visszakapta a román Ştei nevét.

A vasbányászatra, a vasérc feldolgozására utal a magyar Vaskoh név. A helység román neve Vascău. Első, 1552-ből való írásos adata szerint a helység neve Nagykoh. Ám a későbbiekben változik a helység neve – 1600: Kraliova, 1604: Kraiova. Az elsődleges Nagykoh (tulajdonképp ’nagy kohó’) név Nagy- előtagját felváltja a vaskohászatra utaló Vas- előtag (1692: Vaskoh). A Nagykoh név a közeli Kiskoh (román Chişcău) névvel van összefüggésben. A bánya és vasércfeldolgozás királyi tulajdon volt, innen a szláv Kraiova ’a királyé’ elnevezés. A román Vascău a magyarból ered.

 

Nagyszalontától Kisjenőig

 

     Nagyszalontától továbbra is déli irányba haladva a vasút áttér az országút keleti oldalára. Az országút átszeli Illyét, az Illye nevű települést. Vasúti megállója van, román neve Ciumeghiu. A helység neve már a Váradi Regestrumban feltűnik – 1219: Ylye. Nevének írásformája 1341-ben Elya, Ilye, 1588-ban Illye. E helységnév puszta személynévből keletkezett magyar névadással. Az alapjául szolgáló sze-mélynév az Illés alakváltozata. Illye szomszédságában, a falutól északkeletre volt egy – mára már elpusztult – település (1216: Semec, 1327: Chemek), nevét ma már csak egy Csömör nevű puszta őrzi. A román Ciumeghiu erről az elpusztult faluról vonódott át Illyére. Egyébként a hajdani Csomeg, Csömög falunév is magyar eredetű.

Kisjenőig az országút Keményfok és Nagyzerénd helységén halad át, a tőle keletre húzódó vasútvonal két megállója viszont Mezőbag és Tamáshida nevű település lakosságát szolgálja ki.

Keményfok mai román neve Avram Iancu. Eredetileg egy elpusztult Kemend (1323: Kemend, 1341: Kemen, 1364: Kyskemen, 1466: Nagkemyn) nevű falut, a pusztát jelölte. A mai Keményfok névváltozat csak 1828-ban tűnik fel. E név a Kemény személynévnek és a ’nagyobb vizekből kifolyó ér’ jelentésű fok összetétele. Az újra benépesülő hely neve a magyarban Keményfok lett, de a románban is a magyarból átvett Chemenfoc volt, ám a régi román nevét felváltotta 1932-ben a hatóságilag megállapított Regina Maria, majd 1962-ben osztályharcos alapon újabb nevet kapott: Avram Iancu.

Az országút a továbbiakban átszeli Nagyzerind nevű helységet. Román neve Zerind. Előtag nélküli nevének első írásos feljegyzése feltűnik már 1169 körül: Zerend. A név írásformája 1333-ban Zelend, 1334-ben Sylend, majd megkülönböztető szerepű jelzővel, a tőle keletre fekvő Bélzerénd-del szemben, 1512-ben a neve Nagy Zelend. A Zerind helységnév puszta személynévből keletkezett magyar névadással. Zerend nevű személyt már 1260-ban feljegyeztek, mely személynév valószínűleg a szláv eredetű Zaránd (1237: Zarand) sze-mélynév magasrangú párja. A helység román neve a ma-gyarnak megfelelő Zerindul Mare volt, majd a jelző elhagyásával Zerind lett.

Nagyszalonta és Nagyzerind között a vasútnak két megállója van, ezek a vasútvonaltól keletre fekvő települések, melyeket az állomásuk román nyelvű felirata így jelez: Boiu és Tămaşda.

A román Boiu nevű település magyar megfelelője Mezőbaj. E helység előtag nélküli nevére 1283-ból van írásos adatunk: Boy, de már ekkor így is: Nogboy, illetőleg Kysboy. Szintén két települést jelöl az az 1435-ből való Nagbay és az 1438-ból való Kysbay név is, mely nevek később egységes névként, 1828-ban mint Baj bukkannak fel – elhagyva a megkülönböztető jelzőket. A Baj falunév 1906-ban hivatalból a mezőségi tájra utaló Mező- előtagot kap, s így lesz a neve hivatalosan 1910-től Mezőbaj. Az elsődleges Baj helységnév puszta személynévből keletkezett magyar névadással. Az alapjául szolgáló személynév forrása az ótörök baj, melynek közszói jelentése ’gazdag, bő’. A román Boiu a magyarból való.

Az Alföld peremén, a Fekete-Körös mentén fekvő Tamáshida (románul Tămaşda) neve elsőként egy 1169-ből való adat szerint csupán Tamásd. Ez a Tamás személynév -d képzős származéka. A későbbi Tamáshida névváltozat egy Tamás nevű személy birtokán, a Fekete-Körösön átvezető híddal kapcsolatos: ’Tamás hídja’. E névváltozat első előfordulása latin nyelvű – 1243: Pontem Thome, de a pápai tizedjegyzékben felbukkan a név magyarul is – 1332–37: Thomashida, Thamashyda. Ám 1341-ben a helység neve kettős: Thamashyda alio nomine Endrelaka. Egy 1851-ből való írásos adat szerint a helységnév alakja egyszerejtés követ-keztében ez: Tamásda. A XX. század eleji országos hely-ségnévrendezéskor visszaállítják a település régi, történeti nevét: Tamáshida. A román Tămaşda a magyarból ered.

Így érjük el akár vasúton, akár országúton a Kisjenő nevű kisvárost. Román neve Chişineu-Criş. A helység neve az 1202–3-ból való adata szerint előtag nélküli: Jeneu, a pápai tizedjegyzékben levő, 1332–37-ből való írásformája Jenev. Ám 1360. és 1476-ból származó adatai szerint a név kiegészül megkülönböztető szerepű előtaggal: Kysjenev, illetőleg Kysyenew. Az elsődleges Jenő helységnév az óma-gyar Jenő törzsbeliek településére utal. A Kis- előtag a helységtől nem távoli Borosjenő-től való megkülönböztetésére szolgált, mely helységnév kezdetben szintén csupán Jenő (1332–37: Jeno) alakú volt. A település román neve előbb a magyarból átvett Chişineu, de az akkor még Romániához tartozó beszarábiai város, a mai Moldáv Köztársaság fővárosának hasonló hangzású nevétől való megkülönböztetésül a Körös, románul Criş folyó mellékére utalva utótagot kapott, így lett a kisváros neve hivatalosan Chişineu-Criş.

 

Kisjenőtől Borosjenőig

 

     Kisjenőtől keletre, majd délkeletre húzódik az országút. Az első település neve Kisjenő után Szinte, románul Sintea Mare. Első írásos feljegyzése a pápai tizedjegyzékből mutatható ki – 1337: Sinka (betűvétség a Sinta helyett). További történeti adatok – 1338: Zynta, 1340: Zintha, 1342: Zynche. A helységnév puszta személynévből keletkezett magyar névadással. Ilyen nevet (Scintha) már 1228-ban fel-jegyeztek. A román Sintea Mare előtagja a magyarból való. A Mare utótag összefügg a román Sintea Mică falunévvel, melynek eredeti magyar alakja a román névvel egyező Kisszinte (1467: Kyssynthe) volt, de amely nevet 1909-ben az országos helységnévrendezéskor hivatali úton Szinike alakban rögzítettek.

Szintétől eléggé távol esik a következő falu, magyar neve Kerülős, románul Chereluş. E helységnév első fel-jegyzése 1462-ből való: Karwlos, Karulos. A falunév írott alakja 1746-ban Kerelős, 1851-ben Kerülős. A helységnév a magyar kerülő közszó -s képzős származéka. A Chereluş a magyarból származik.

Az országúton haladva, a következő település magyar neve Sikula, a román neve a magyartól csak a név helyesírásában tér el: Şicula. Első feljegyzése szintén a pápai tizedjegyzékben szerepel – 1334: Sicula, Sycula. A telepü-lésnév alakja 1449-ben Sicola, 1851-ben Sikula. Puszta személynévből keletkezett magyar névadással. Az alapjául szolgáló személynév szláv eredetű. A román Şicula a ma-gyarból ered.

Sikulán túl nemsokára feltűnik a mai kisváros: Borosjenő. Románul Ineu. A városba érve egyenesen a főúton haladva átmehetünk a Fehér-Körös hídján, megpillant-hatjuk a hajdani, először 1295-ben említett királyi vár mo-numentális tömbjét, amely a XIV–XV. században a Losonczi család tulajdona volt. A települést először a pápai tized-jegyzék említi – 1334: Jeno. További történeti adatok – 1347: Jeneu, 1475: Jenew. Később e név kiegészül a megkülönböztető szerepű Boros- előtaggal – 1552: Boros Jenew, 1640: Boros Jenő. Az elsődleges Jenő helységnév az ómagyar Jenő törzsbeliek települését jelzi. A megkülönböztető szerepű Boros- előtag bortermelésre utal. A helységnek a románban volt Boroşineu alakja is, a mai Ineu szintén a magyarból ered.

 

Tenkétől Borosjenőig

 

     A fenti útvonal Tenkétől déli irányban húzódik. Az első település, amelyen az út áthalad Bélfenyér. Román neve Belfir. A falunév első írásos feljegyzései késeiek – 1552: Belfenyer, 1587: Belfenyr. E helységnév a Béli-hegység nevében is szereplő Bél főnév és a ’vizes helyen termő fű; fűvel benőtt terület’ jelentésű fenyér közszó összetétele. A román Belfir a magyarból származik.

Bélfenyért követő település neve Olcsa, románul Olcea. E helység neve is későn bukkan fel – 1552: Olchya, 1587: Oltsia, 1692: Oltsa. A helységnév szláv eredetű; a szláv szó tulajdonképpeni értelme ’égerfával benőtt hely’. A román Olcea is a szlávból való.

Olcsától mintegy 8 km-rel délebbre fekszik Ökrös, román neve Ucuriş. Első írásos feljegyzése 1344-ből való: Vkrus. Egy 1587-ből való adat már két falurészt említ: Maghiareökreös, Olaheökreös. Magyarökrös későbbi, 1692-ből való névformája Nagy Ökres, de 1828-ban ismét a puszta Ökrös alak jelöli a települést. E helységnév a magyar ökrös ’ökrökkel foglalkozó, ökröket tartó’ melléknévből keletkezett. A román Ucuriş a magyarból ered.

Továbbra is ugyanezen az úton délnek tartva elérjük Bélkirálymező-t. Román neve Craiva. Nevének történeti adatai így követik egymást – 1344: Keral-mezei, 1345: Kyralmezey, 1429: Kyralmezeye, de négy évszázaddal későbbi adatok szerint – 1828-tól 1900-ig – a falunév a ma-gyarban is Krajova. 1908-ban az országos helységnévrendezéskor visszaállítják a helység régi, Királymező nevét, de kiegészítik a helység fekvésére, a Béli-hegységre utaló Bél előtaggal, így lesz a helység neve hivatalosan Bélkirálymező. Az elsődleges Királymezeje névváltozat a magyar király közszó és a birtokos személyragos mező kapcsolatából alakult. A román Craiova, Craiva ’a királyé’ a szlávból való. A magyar Krajova átvétel a románból.

Innen, szintén délre, csupán 3 km-re található egy kis település, miként neve is mutatja: Kislaka, románul szintén Chişlaca. Újabb település, nevére csak 1828-ból (Kis Laka) és 1851-ből (Kislaka) van adatunk. A helységnév a kis melléknév és a lak ’udvarház, otthon’ birtokos személyragos laka összetételével alakult. A román Chişlaca a magyar-    ból való.

Már jelentősebb település volt a Kislakától délebbre fekvő Bél. Román neve Beliu. E településnév már a pápai tizedjegyzékben előfordul – 1333: Bely. Neve századokon át változatlan. Egy 1828-ból való adat szerint a püspökség tartozéka: oppidium epscopale Beél. Bél községtől keletre emelkedik a Béli-hegység (románul Munţii Codrului). A hegység a községről kapta a nevét. A Bél helységnév eredete vitatott. Van, aki puszta személynévből eredezteti, hiszen a Váradi Regestrumban is találunk ilyen nevű személyt. Más feltevés szerint egy ’tisztás, irtvány’-féle szláv szóból ered. Egy, nem meggyőző, magyarázat szerint a magyar bél ’belső’ főnévből alakult. A román Beliu a magyarból származik.

Az út a továbbiakban eléri a Fehér-Körös folyót. A folyón túl, a Fehér-Körös bal partján húzódik az az országút, mely Borossebest összeköti Borosjenővel. Rátérve a fenti országútra, úti célunknak megfelelően Borosjenő felé, nyugati irányban haladunk tovább. Borosjenőig csupán csak egyetlen településen halad át az országút, ez: Bokszeg, román nevén Bocsig. A helység neve a legkorábbi, de igen kései, 1553-ból való adat szerint Bakolzegh. A további adatok szintén változatokat mutatnak – 1746: Bokszik, 1828: Bakonyszeg, 1851: Bokszeg. A főhatalom-változás után, egy 1928-as adat szerint a helység hivatali úton a Caragheor-ghevici nevet kapta, de az 1930-as román helységnévtár megint a régi Bocsig nevet rögzíti. A magyar Bokszeg helységnév egy személynév (1138: Bokon, 1216: Bok) és a ’sarok. szeglet’ jelentésű szeg összetétele. A Bakol, Bakony, Bok személynévváltozatok a személynévként ma is alkalmazott bak ’hím’ közszóból képződtek. A Bocsig a magyar-    ból ered.

Így érkezünk meg Borosjenőre, utunk végcéljához. Nevét már értelmeztük a Kisjenőtől Borosjenőig című fejezetben.

 

Román névmutató

 

 

A

Abram = Érábrány

Abrămuţ = Vedresábrány

Abuş = Abosfalva

Acâş = Ákos

Acăţari = Ákosfalva

Acileu = Ecselő

Aciua = Balotafalu

Adămuş = Ádámos

Adoni = Éradony

Agârbiciu = Szászegerbegy

Aghireş = Egrespatak

Aghireş = Egeres

Agrişteu = Egrestő

Aiud = Nagyenyed

Alba Iulia = Gyulafehérvár

Albeşti = Fehéregyháza

Albeşti Bistriţei = Kisfehéregyház

Albiş = Kézdialbis

Aleşd = Élesd

Alma = Küküllőalmás

Almaşu = Váralmás

Aluniş ~ Aluniş Sălaj = Szamosszéplak

Aluniş = Magyaró

Aluniş = Székelymagyaros

Ambud = Ombod

Andreneasa = Andrenyászatelep

Angheluş = Angyalos

Apa = Apa

Apahida = Apahida

Apaţa = Apáca

Apateu = Dobrácsapáti

Apoldul de Jos = Nagyapold

Apoldul de Sus = Kisapold

Arcalia = Árokalja

Archiţa = Erked

Arcuş = Árkos

Ardud = Erdőd

Arpaşul de Jos = Alsóárpás

Aştileu = Esküllő

Aţel = Ecel

Augustin = Ágostonfalva

Auşeu = Kisősi

Avram Iancu = Keményfok

Avrig = Felek

Axente Sever = Asszonyfalva

B

Băbeni ~ Băbuţeni = Aranymező

Bachea = Szászbonyha

Baciu = Kisbács

Badon = Bádon

Baia Mare = Nagybánya

Baia Sprie = Felsőbánya

Baica = Bányika

Băile 1 Mai = Püspökfürdő

Băile Felix = Félixfürdő

Bălan = Almásbalázsháza

Bălăuşeri = Balavásár

Balc = Bályok

Balda = Báld

Bălnaca = Körösbánlaka

Ban = Felsőbán

Bănişor = Alsóbán

Bărăbanţ = Borbánd

Bârgău = Kissikárló

Baţa = Baca

Batăr = Feketebátor

Bazna = Bázna

Beclean (pe Someş) = Bethlen

Beclean = Betlen

Beia = Homoródbene

Beiuş = Belényes

Beldiu = Marosbéld

Beleni = Bélafalva

Belfir = Bélfenyér

Beliu = Bél

Beltiug = Krasznabéltek

Benesat = Benedekfalva

Berbeşti = Bárdfalva

Berchez = Magyarberkesz

Berinţa = Kővárberence

Bernadea = Bernád

Beteşti = Betfalva

Bicsad (~l Oltului) = Sepsibükszád

Biharia = Bihar

Bilghez ~ Măgura Şimleului = Bürgezd

Bisericani = Szentlélek

Bistra Mureşului (Deda Bistra) = Dédabisztratelep

Bistriţa = Beszterce

Bixad = Bikszád

Blaj = Balázsfalva

Blaja = Tasnádbalázsháza

Blăjel = Balázstelke

Bobota = Nagyderzsida

Bocşa ~ Bocşa Sălaj = Oláhbaksa

Bocsig = Bokszeg

Bod = Bodfalu

Bodoc = Sepsibodok

Bogata = Marosbogát

Boghiş = Szilágybagos

Boiu = Mezőbaj

Boldogaia (Sântămaria) = Alsóboldogfalva

Bolintineni = Nyárádbálintfalva

Bologa = Sebesvár

Bonţida = Bonchida

Borcut = Borkút

Borla = Szilágyballa

Borod = Nagybárod

Boroşneu Mare = Nagyborosnyó

Borozel = Kisbárod

Borz = Borz

Borzia = Borziatelep

Botei (Bota-Sat) = Botadűlő

Botiz = Batiz

Botorca = Botorka

Bozieş = Szilágyborzás

Bradu = Fenyőfalva

Brăişoru = Malomszeg

Brâncoveneşti = Marosvécs

Braşov = Brassó

Bratca = Barátka

Bratei = Baráthely

Brăteni = Mezőbarátfalva

Brateş = Barátos

Breaza = Beresztelke

Brebeni = Brébfalva

Breţcu = Bereck

Brusturi = Tataros

Bucea = Királyhágó

Bucerdea Grăinoasă = Búzásbocsárd

Buciumi = Törökfalu

Budeşti = Budatelke

Bulgăreni = Bogárfalva

Bulgari = Nyírfalva

Bulz = Csarnóháza

Buneşti = Szászbuda

Buneşti = Széplak

Buşag = Buság

Butani = Rikosd

C

Cadea ~ Cadia = Nagykágya

Căianu = Magyarkályán

Căianu Mic = Kiskályán

Călăraşi = Harasztos

Călugăreni = Mikháza

Cămăraşu = Pusztakamarás

Câmpia ~ Câmpia Sălaj = Somlyómező

Câmpulung la Tisa = Hosszúmező

Căpâlna = Feketekápolna

Căpălna de Jos = Alsókápolna

Căpălna de Sus = Felsőkápolna

Căpuşul Mare = Magyarkapus

Cărăşeu = Szamoskrassó

Cărbunari = Kővárfüred

Carei = Nagykároly

Cârţa = Karcfalva

Cârţa = Kerc

Caţa = Kaca

Cătălina = Koltókatalin

Cătălina = Szentkatolna

Căuaş = Érkávás

Cean = Tasnádcsány

Ceanul Mic = Pusztacsán

Cefa = Cséffa

Ceheiu = Somlyócsehi

Cehu Silvaniei = Szilágycseh

Ceica = Magyarcséke

Cernat = Csernáton

Cerneşti = Csernafalva

Certeze = Avasújfalu

Cetatea de Baltă = Küküllővár

Ceteţuia = Csatószeg

Chechiş = Kettősmező

Chendrea = Kendermező

Chendremal = Kendermál

Chendremal = Kendermál

Chendul Mare = Nagykend

Cherechiu = Kiskereki

Chereluş = Kerülős

Chesău = Mezőkeszü

Cheţani = Maroskece

Chibed = Kibéd

Chichiş = Kökös

Chilieni = Kilyén

Chimbav = Vidombák

Chintelnic = Kentelke

Chiraleş = Kerlés

Chiraleu = Berettyókirályi

Chiribiş = Bisztraterebes

Chişineu-Criş = Kisjenő

Chişlaca = Kislaka

Chişlaz = Vámosláz

Chiuagiu = Kügypuszta

Cicârlău = Nagysikárló

Ciceu = Csíkcsicsó

Ciobotani = Csobotány

Cioc = Csókfalva

Ciocmani —Csokmány

Cipău = Maroscsapó

Cistei = Oláhcsesztve

Ciucani = Csíkcsekefalva

Ciucea = Csucsa

Ciumărna = Csömörlő

Ciumărna = Csömörlő

Ciumegiu = Illye

Ciuperceni = Batizgombás

Ciutelec = Cséhtelek

Cluj-Napoca = Kolozsvár

Codlea = Feketehalom

Coldău = Várkudu

Coltău = Koltó

Comşeşti = Komjátszeg

Copăceni = Kapocsány

Copăceni = Koppánd

Copalnic = Szurdukkápolnok

Copalnic-Mănăştur = Kápolnokmonostor

Copşa Mică = Kiskapus

Corniţel = Bárodsomos

Corod = Szamoskóród

Coroisânmartin = Kóródszentmárton

Coroiu = Kóród

Corpadea = Kolozskorpád

Corunca = Koronka

Coşeni = Szotyor

Covasna = Kovászna

Cozmeni = Kozmás

Crăciunelu de Jos = Alsókarácsonfalva

Crăciuneşti = Nyárádkarácson

Crăeşti = Mezőkirályfalva

Crăieşti = Magyarkirályfalva

Crainimăt = Királynémeti

Craiva = Bélkirálymező

Crasna = Kraszna

Crestur ~ Bolcaş = Apátkeresztúr

Cricău = Boroskrakkó

Crişeni = Cigányi

Cristeşti (Ciceu Cristur) = Csicsókeresztúr

Cristeşti = Maroskeresztúr

Cristian (~ Sibiului) = Kereszténysziget

Cristuri Crişeni = Szilágyfőkeresztúr

Cristuru Secuiesc = Székelykeresztúr

Crişul = Körös

Criţ = Szászkeresztúr

Cucerdea = Oláhkocsárd

Cuceu ~ Cuceu Sălaj = Kucsó

Cuci = Kutyfalva

Cuciulat = Kocsoládfalva

Culcea = Kővárkölcse

Culciu = Nagykolcs

Culciu Mic = Kiskolcs

Cunţa = Konca

Curtuiuşeni = Érkörtvélyes

Cuştelnic = Csüdőtelke

Cut = Kútfalva

Cuzap = Középes

Cuzăplac = Középlak

Cuzdrioara = Kozárvár

D

Dalnic = Dálnok

Dâmbău = Küküllődombó

Daneş = Dános

Dăneşti Chioarului = Dánfalva

Dârju = Székelyderzs

Dârlos = Darlac

Deaj = Désfalva

Decea = Marosdécse

Deda = Déda

Deda Bistra = Dédabisztratelep

Dej = Dés

Delenii = Magyarsáros

Demieni = Deményháza

Derşida = Kisderzsida

Deseşti = Desze

Dezmir = Dezmér

Diosig = Bihardiószeg

Ditrău = Gyergyóditró

Doba = Nagydoba

Doba ~ Gen. Gh. Avramescu = Szamosdob

Domăneşti = Domahida

Dorolţu = Nádasdaróc

Drăgeşti = Drágcséke

Dridif = Dridif

Dumbrava ~ Dumbrava Bihor = Tenkemocsár

Dumbrava ~ Dumbrăviţa = Felsőliget

Dumbrava = Dombró

Dumbrava = Gyerővásárhely

Dumbrăveni = Erzsébetváros

Dumbravioara = Sáromberke

Dumbraviţa = Szúnyogszék

Duruşa = Durusa

Duşeşti = Dusafalva

E

Eremitul = Nyárádremete

Eresteghin = Eresztevény

Ernei = Nagyernye

F

Făgăraş = Fogaras

Fântânele = Gyulakuta

Fărăgău = Faragó

Feisa = Küküllőfajsz

Feldioara = Földvár

Feleacu = Erdőfelek

Feliceni = Felsőboldogfalva

Fereşti = Fejérfalva

Fersig = Fejérszék

Fildul de Jos = Alsófüld

Filiaşi = Fiatfalva

Filipişul Mare = Magyarfülpös

Finiş = Várasfenes

Fişer = Sövénység

Fizeş = Krasznafüzes

Floreşti = Szászfenes

Foi = Folyfalva

Frunzeni = Mezőharasztos

Fughiu = Fugyi

Fundătura = Szamosjenő

G

Gălăşeni = Tóthtelek

Galaţii Bistriţei = Galacfalva

Gălăuţaş = Galócás

Galda de Jos = Alsógáld

Găleşti = Nyárádgálfalva

Gâlgău ~ Gâlgău Almaşului = Almásgalgó

Găloaia = Galonya

Găneşti = Vámosgálfalva

Gârbău = Magyargorbó

Gârbova Alba (~ de Jos) = Alsógorbó

Gârbova de Sus = Felsőgorbó

Gârboviţa = Középgorbó

Genci = Gencs

Gepiu = Gyapjú

Gheghie = Körösgégény

Gheorghe Doja = Dózsa György (Lukafalva)

Gherla = Szamosújvár

Ghidfalău = Gidófalva

Ghindari = Makfalva

Ghiorac ~ Glad = Erdőgyarak

Ghirişul Român = Mezőgyéres

Gilău =Gyalu

Ginta = Gyanta

Giorocuta = Girókuta

Giuleşti = Máragyulafalva

Giurtelec ~ Giurtelecu Şimleuleui = Somlyógyörtelek

Gorneşti (~ Mureş) = Gernyeszeg

Groşi = Tőkésbánya

Groşi = Tőtös

Gura Arieşului = Vajdaszeg

Gurbediu = Tenkegörbed

Guruslău = Magyargoroszló

H

Hădăreni = Hadrév

Hărniceşti = Hernécs

Hăság = Hásság

Herina = Harina

Hetiur = Hétúr

Hida = Hídalmás

Hideaga = Pusztahidegkút

Hidişelu de Jos = Almamező

Hidişelu de Sus = Harangmező

Hodoşa = Gyergyóhódos

Hoghiz = Olthévíz

Hoghvilag = Holdvilág

Holod = Pusztahollód

Homorod = Homoród

Hotoan = Érhatvan

Huedin = Bánffyhunyad

Huedin = Bánffyhunyad

Huta Certeze = Lajosvölgy

I

Iclod = Küküllőiklód

Iclod = Nagyiklód

Ideciu de Jos = Alsóidecs

Iernut = Radnót

Iernuţeni = Radnótfája

Ighiu = Magyarigen

Ihod = Ehed

Ilba = Iloba

Ilieni = Ilencfalva

Imeni = Imecsfalva

Inand = Inánd

Inău = Inó

Ineu = Borosjenő

Ineu = Csíkjenőfalva

Inoc = Inakfalva

Ioaniş = Körösjánosfalva

Ip ~ Ipu = Ipp

Isla = Iszló

Izvoarele = Csufud

Izvorul Crişului = Körösfő

Izvorul Mureşului = Marosfő

Izvorul Oltului = Csíkszentdomokos

J

Jebuc = Zsobok

Jibou = Zsibó

Jidvei = Zsidve

Jigodin = Zsögöd

Jucu = Zsuk

L

Lancrăm = Lámkerék

Lăpuşel = Hagymáslápos

Laslău (~ Mare) = Oláhszentlászló

Laslău Mic = Kisszentlászló

Laslea = Szászszentlászló

Lazarea = Gyergyószárhegy

Lazuri = Újvágás

Lechinţa = Szászlekence

Lemnia = Lemhény

Lemniu = Lemhény

Leş ~ Leş Bihor = Váradles

Letca = Létka

Lipău = Szamoslippó

Livada = Sárköz

Livada = Dengeleg

Livada Mică ~ Livada Nouă = Sárközújlak

Loamneş = Ladamos

Lorău = Körösloró

Lucăceşti = Szamoslukácsi

Luduş = Marosludas

Lugaşu de Jos = Alsólugas

Lugaşu de Sus = Felsőlugas

Luna = Aranyoslóna

Luna de Jos = Kendilóna

Luna de Jos = Magyarlóna

Lunca = Küküllőlonka

Lunca = Tekeújfalu

Lunca Bradului = Palotailva

Lunca Mureşului = Holtmaros

Lunca Mureşului = Székelykocsárd

Luncani = Aranyosgerend

Lutoasa = Csomortán

M

Măcău = Mákófalva

Mădăraş = Nagymadarász

Mădăraş ~ Mădăraş Bihor = Madarász

Mădăraş = Csíkmadaras

Măgheruş Sieu ~ Sieu Măgheruş = Sajómagyarós

Măieruş ~ Măgheruş = Szászmagyaros

Maioreni = Maroslaka

Malnaş = Málnás

Malnaş Băi = Málnásfürdő

Mănărade = Monora

Mănăsturel = Kismonostorszeg

Mândra = Mundra

Mândra = Széptelep

Mara = Krácsfalva

Marghita = Margitta

Margine ~ Marginea Bihor = Széltalló

Mărtineşti = Pusztaszentmárton

Mateiaşi = Mátéfalva

Medeşiu Aurit = Aranyosmeggyes

Mediaş = Medgyes

Mera = Méra

Mereni = Kézdialmás

Meseşenii de Jos = Magyarkecel

Mesteacăn = Kisnyíres

Mica = Mikefalva

Micăsasa = Mikeszásza

Miceşti = Ompolykisfalud

Miceştii de Câmpie = Mezőkecsed

Micfalău = Mikóújfalu

Miercurea Nirajului = Nyárádszereda

Miercurea Sibiului = Szerdahely

Miercurea-Ciuc = Csíkszereda

Mierişte = Krasznahidvég

Mihăieşti = Nádasszentmihály

Mihalţ = Mihálcfalva

Miheşu de Câmpie = Mezőméhes

Mirăslău = Miriszló

Mireşu Mare = Nagynyíres

Mirşid = Nyírséd

Mişca = Micske

Mitrici = Nyárádköszvényes

Moacşa = Maksa

Mociu = Mocs

Moftin = Kismajtény

Mogoşeşti = Magosfalu

Mohu = Moh

Moişeni = Mózesfalu

Morăreni = Marosmosfalu

Morăreni = Nyikómalomfalva

Mugeşti = Bögöz

Mureni = Szederjes

Mureş = Maros

Mureşeni = Meggyesfalva

Murgeşti = Nyárádszentbenedek

N

Nădăşel = Magyarnádas

Nadeş = Szásznádas

Naimon = Nagymon

Negreni = Körösfeketetó

Negreşti-Oaş = Avasfelsőfalu

Nicoleşti = Káposztásszentmiklós

Nima = Néma

Niraju = Nyárád

Nojorid = Nagyürögd

Nuşfalău = Szilágynagyfalu

O

Oarda de Jos = Alsómarosváradja

Oarda de Sus = Felsőmarosváradja

Ocna de Jos = Alsósófalva

Ocna Sibiului = Vizakna

Ocna-Şugatag = Aknasugatag

Odoreu = Szatmárudvari

Odorheiul Secuiesc = Székelyudvarhely

Odrihei = Vámosudvarhely

Ogra = Marosugra

Olcea = Olcsa

Olosig = Érolaszi

Olteni = Oltszem

Olteţ = Besimbák

Oradea = Nagyvárad

Oraşul Nouă = Avasújváros

Orlat = Orlát

Ormeniş = Ürmös

Oşorhei = Fugyivásárhely

Otomani = Ottomány

P

Pădurea Neagră = Feketeerdő

Păgaia = Úsztató

Paloş (~ Ardeal) = Pálos

Pănade = Panád

Păniceni =Gyerőfalva (Pányik)

Păsăreni = Backamadaras

Păucişoara = Küküllőpócsfalva

Păuleşti = Felsőtótfalu

Păuleşti = Szatmárpálfalva

Peceiu = Pecsely

Pericei = Szilágyperecseny

Periş (~Mureş) = Körvélyfája

Perşani = Persány

Peşterea = Révi-barlang ~ Zichy-barlang

Peştiş = Sólyomkőpestes

Petelea = Petele

Peteni = Székelypetőfalva

Petin = Pettyén

Petreşti = Mezőpetri

Petreu = Monospetri

Petrisat = Magyarpéterfalva

Piatra Craiului = Királyhágó

Piclea = Szóvárhegy

Pietriş = Maroskövesd

Pişcolt = Piskolt

Platoneşti = Kerekfenyő

Poarta Sălajului = Vaskapu

Pocola = Biharpoklos

Poiana = Aranyospolyán

Poieni = Kissebes

Poieniţa = Kézdipolyán

Poloniţa = Székelylengyelfalva

Pomi = Remetemező

Ponoară = Körösponor

Popeşti = Papfalva

Poptelec ~ Popeni = Szilágypaptelek

Porţ = Porc

Porumbacul de Jos = Alsóporumbák

Porumbenii Mare = Nagygalambfalva

Porumbenii Mici = Kisgalambfalva

Prejmer = Prázsmár

Pribileşti = Pribékfalva

R

Răbăgani = Robogány

Râcaş = Almásrákos

Racoş (Racoşul de Jos) = Alsórákos

Racoviţa = Oltrákovica

Racu = Csíkrákos

Rădaia = Andrásfalva

Răhău = Rehó

Râpa = Körösmart

Răscruci = Válaszút

Răstoci = Hosszúrév

Răstoliţa = Ratosnya

Răteşti = Szakasz

Războieni (~ Cetate) = Székelyföldvár

Recea = Lénárdfalva

Reci = Réty

Reghin = Szászrégen

Remetea = Gyergyóremete

Remetea Chioarului = Kővárremete

Remeţi = Jádremete

Remeţi = Pálosremete

Remeţi pe Someş = Gyökeres

Resighea = Reszege

Reteag ~ Petru Rareş = Retteg

Rieni ~ Rieni Bihor = Rény

Românaşi = Alsóegregy

Românaşi = Alsóegregy

Roşior Bihor = Biharfélegyháza

Roşiori = Szamosveresmart

Rotbav = Szászveresmart

Runc = Runk

Rupea = Kőhalom

Ruşi = Rüsz

Ruşii Munţi = Marosoroszfalu

Ruşor = Rózsapatak

S

Săbolciu = Mezőszabolcs

Săcădat = Mezőszakadát

Săcălăşeni = Szakállasfalva

Săcăşeni = Érszakácsi

Săcel (Săcelu Sibiului) = Szecsel

Sachiz = Szászkézd

Săcuieni ~ Săcuieni Bihor = Székelyhíd

Sâg = Felsőszék

Sălaj = Szilágy

Sălăţig = Szilágyszeg

Săldăbagiu de Barcău = Száldobágy

Săliste = Szelistye

Salonta = Nagyszalonta

Sâmbăta = Szombatság

Sâmbăta de Jos = Alsószombatfalva

Sâncel = Szancsal

Sâncrăieni = Csíkszentkirály

Sâncraiu Silvaniei = Szilágyszentkirály

Sâncraiul Almaşului = Topaszentkirály

Sândominic = Csíkszentdomokos

Sângeorghiu de Mureş = Marosszentgyörgy

Sângeorghiu de Pădure = Erdőszentgyörgy

Sângeorziu Nou = Szászszentgyörgy

Sânger = Mezőszengyel

Sanislău = Szaniszló

Sânlazăr = Szentlázár

Sânmartin = Váradszentmárton

Sânmartin = Csíkszentmárton

Sânmiclăuş = Bethlenszentmiklós

Sânmihaiu Almaşului = Almásszentmihály

Sânmihaiu de Câmpie = Mezőszentmihály

Sânmihaiul Almaşului = Almásszentmihály

Sânnicoara = Szamosszentmiklós

Sânpaul = Kerelőszentpál

Sânpaul = Magyarszentpál

Sânsimion = Csíkszentsimon

Sântămarie = Boldogfalva

Santău = Tasnádszántó

Sântimbru = Csíkszentimre

Sântimbru = Marosszentimre

Sântu = Mezőszentandrás

Sânvasii = Nyárádszentlászló

Sânzieni = Kézdiszentlélek

Săpânţa = Szaplonca

Sărăsău = Szarvaszó

Sărata = Sófalva

Sărata = Szarata

Sărăţel = Szeretfalva

Sărăţeni = Sóvárad

Sărăud = Tasnádszarvad

Sărmaş (~ Runc) = Salamás

Sărmăşel = Kissármás

Sărmaşu = Nagysármás

Sărsig = Sárszeg

Săsăuşi = Kézdiszászfalu

Sătmărel = Szatmárzsadány

Sat-Şugatag = Falusugatag

Satu Mare = Szatmárnémeti

Satu Nou = Teremiújfalu

Satu Nou de Jos = Alsóújfalu

Satulung = Kővárhosszúfalu

Scoreiu = Szkorei

Sebeş = Szászsebes

Sebeşul de Jos (Sebeş Olt) = Oltalsósebes

Sebişa = Kissebespatak

Secuieni Noi = Újszékely

Seini = Szinérváralja

Seleuş = Keménynagyszőlős

Seuca = Szőkefalva

Sfântu (Sieu-Sfântu) = Sajószentandrás

Sfântu-Gheorghe = Sepsiszentgyörgy

Sibiel = Szibinyel

Sibiu = Nagyszeben

Siculeni = Madéfalva

Sidrigiu = Kisszedres

Sighetu Marmaţiei = Máramarossziget

Sighişoara = Segesvár

Silivaşu de Câmpie = Mezőszilvás

Sintea Mare = Szinte

Someşeni = Szamosfalva

Someş-Odorheiu = Szamosudvarhely

Sovata = Szováta

Spinuş = Hagymádfalva

Stana = Sztána

Stâna de Vale = Biharfüred

Stânceni = Gödemesterháza

Stânceni Neagra = Nyágra

Stejeriş = Cserefalva

Stejeriş = Kercsed

Stupini = Méhkertek

Subcetate (~Mureş) = Gyergyóvárhegy

Sucegau = Szucság

Suplac = Széplak

Suplacu de Barcău = Berettyószéplak

Suplacu de Tinca = Tenkeszéplak

Supur = Alsószopor

Supuru de Sus = Felsőszopor

Surduc ~ Surduc Sălaj = Szurduk

Suseni = Marosfelfalu

Szlimnic = Szelindek

Ș

Şardu = Magyarsárd

Şărmăşag = Sarmaság

Şaroşul pe Târnave = Szászsáros

Şeica Mare = Nagyselyk

Şelimbar = Sellemberk

Şercaia = Sárkány

Şeulia de Mureş = Oláhsályi

Şicula = Sikula

Şieu Odorhei = Sajóudvarhely

Şilindru = Érselénd

Şimian = Érsemjén

Şimleu Silvaniei = Szilágysomlyó

Şintereag = Somkerék

Şoard = Küküllősárd

Şoimi = Sólyom

Şoimuş = Küküllősolymos

Şomcuta Mare = Nagysomkút

Şona = Szépmező

Ştefăneşti = Székelyszentistván

Ştei = Vaskohsziklás

Şugău = Sugó

Şumuleu = Csíksomlyó

Şuncuiuş = Vársonkolyos

Şura Mare = Nagycsűr

Şutoru = Zutor

T

Tămaşda = Tamáshida

Tămăşeu = Paptamási

Tărcaia = Köröstárkány

Tarcea = Értarcsa

Târgu Lăpuş = Magyarlápos

Târgu-Mureş = Marosvásárhely

Târgu-Secuiesc = Kézdivásárhely

Târguşor ~ Târguşor Bihor = Asszonyvására

Târnava = Küküllő

Târnava = Nagyekemező

Tăşnad = Tasnád

Tăureni = Bikafalva

Tăureni = Mezőtóhát

Tăut = Feketetót

Tăutău = Tóti

Tăuţii de Sus = Giródfalu

Tăuţii-Măgheruş = Misztótfalu

Teaca = Teke

Teceu Mic = Kistécső

Teiuş = Tövis

Telechiu = Mezőtelki

Tetişu = Ketesd

Tihău = Tihó

Tileagd = Mezőtelegd

Tilişca = Tilicske

Tinăud = Tinód

Tinca = Tenke

Tinoasa = Kézdisárfalva

Tiream = Mezőterem

Tirimia = Nagyteremi

Tirimioara = Kisteremi

Tolmaciu = Nagytalmács

Tomeşti = Csíkszenttamás

Topa de Criş = Köröstopa

Topa Mică = Pusztatopa

Topliţa = Maroshévíz

Topliţa-Ciuc = Csíktaploca

Trei-Sate = Hármasfalu

Turda = Torda

Tureni = Tordatúr

Turnişor = Kistorony

Tuşnad Băi ~ Băile Tuşnad = Tusnádfürdő

Tuşnad Sat = Tusnád

Tuşnadul Nou = Újtusnád

Ț

Ţagu = Nagycég

Ţăguşoru = Kiscég

Ţapu = Csicsóholdvilág

Ţeţchea = Cécke

Ţicău = Szamoscikó

Ţigău = Cegőtelke

Ţigmandru = Cikmántor

U

Ucea (~ de Jos) = Alsóucsa

Ucuriş = Ökrös

Uilacu de Beiuş = Belényesújlak

Uilacu de Criş = Pusztaújlak

Uilacu Şimleului = Somlyóújlak

Ulmeni ~ Ulmeni Sălaj = Sülelmed

Ungheni = Nyárádtő

Unirea = Felvinc

Uriu = Felőr

Urmeniş = Mezőörményes

Urvind = Örvénd

Urviş de Beiuş = Belényesörvényes

V

Vădaş = Vadad

Vadu Izei = Farkasrév

Vadul Crişului = Rév

Valcău de Jos = Alsóvalkó

Valcău de Sus = Felsővalkó

Vâlcele = Bányabükk

Valea = Jobbágyfalva

Valea Chioarului = Kővárgara

Valea Drăganului = Nagysebes ~ Dregán völgye

Valea Largă = Mezőceked

Valea lui Mihai = Érmihályfalva

Valea Lungă = Hosszúaszó

Valea Strâmbă = Tekerőpatak

Valea Vinului = Szamosborhíd

Vălenii = Székelyvaja

Vălenii de Mureş = Disznajó

Vama ~ Vama Turului = Vámfalu

Vânători = Héjjasfalva

Var = Szamosőrmező

Vărgata = Csíkfalva

Vârşolţ = Varsolc

Vaşcău = Vaskoh

Vereşmort = Marosveresmart

Vermiş = Vermes

Verveghiu = Vérvölgy

Veştem = Vesztény

Veze = Véza

Vidrasău = Vidrátszeg

Viile Tecii = Kolozsnagyida

Viişoara = Érszőllős

Viişoara = Besenyő

Vinţul de Jos = Alvinc

Viştea (~ de Jos) = Alsóvist

Vlădeni (~ Ardeal) = Vledény

Voila = Vojla

Voivozi = Almaszeg

Voşlobeni = Vasláb

Vrabia = Csíkverebes

Z

Zăbala = Zabola

Zalău = Zilah

Zalău = Zilah

Zăuan = Szilágyzovány

Zaul de Câmpie = Mezőzáh

Zerind = Nagyzerind

Zimbor = Magyarzsombor

Zimbor = Magyarzsombor

 

 

 

Magyar névmutató

 

 

A

Abosfalva = Abuş

Ádámos = Adamuş

Ágostonfalva = Augustin

Aknasugatag = Ocna-Şugatag

Ákos = Acâş

Ákosfalva = Acăţari

Almamező = Hidişelu de Jos

Almásbalázsháza = Bălan

Almásgalgó = Gâlgău ~ Gâlgău Almaşului

Almásrákos = Râcaş

Almásszentmihály = Sânmihaiu Almaşului

Almásszentmihály =Sânmihaiul Almaşului

Almaszeg = Voivozi

Alsóárpás = Arpaşul de Jos

Alsóbán = Bănişor

Alsóboldogfalva = Boldogaia

Alsóegregy = Românaşi

Alsóegregy = Românaşi

Alsófüld = Fildu de Jos

Alsógáld = Galda de Jos

Alsógorbó = Gârbova de Jos

Alsóidecs = Ideciu de Jos

Alsókápolna = Căpâlna de Jos

Alsókarácsonfalva = Crăciunelu de Jos

Alsólugas = Lugaşu de Jos

Alsómarosváradja = Oarda de Jos

Alsóporumbák = Porumbacul de Jos

Alsórákos = Racoşul de Jos

Alsósófalva = Ocna de Jos

Alsószombatfalva = Sâmbăta de Jos

Alsószopor = Supur

Alsóucsa = Ucea de Jos

Alsóújfalu = Satu Nou de Jos

Alsóvalkó = Valcău de Jos

Alsóvist = Vistea de Jos

Alvinc = Vinţul de Jos

Andrásfalva = Rădaia

Andrenyászatelep = Andreneasa

Angyalos = Angheluş

Apa = Apa

Apáca = Apaţa

Apahida = Apahida

Apátkeresztúr = Crestur ~ Bolcaş

Aranymező = Băbeni ~ Băbuţeni

Aranyosgerend = Luncani

Aranyosgyéres = Câmpia Turzii

Aranyoslóna = Luna

Aranyosmeggyes = Medeşiu Aurit

Aranyospolyán = Poiana

Árkos = Arcuş

Árokalja = Arcalia

Asszonyfalva = Axente Sever

Asszonyvására = Târguşor Bihor

Avasfelsőfalu = Negreşti-Oaş

Avasújfalu = Certeze

Avasújváros = Oraşul Nouă

B

Baca = Baţa

Backamadaras = Păsăreni

Bádon = Badon

Balavásár = Bălăuşeri

Balázsfalva = Blaj

Balázstelke = Blăjel

Báld = Balda

Balotafalu = Aciua

Bályok = Balc

Bánffyhunyad = Huedin

Bánffyhunyad = Huedin

Bányabükk = Vâlcele

Bányika = Baica

Baráthely = Bratei

Barátka = Bratca

Barátos = Brateş

Bárdfalva = Berbeşti

Bárodsomos = Corniţel

Batiz = Botiz

Batizgombás = Ciuperceni

Bázna = Bazna

Bél = Beliu

Bélafalva = Bălani

Belényes = Beiuş

Belényesörvényes = Urviş Beiuş

Belényesújlak = Uilacu de Beiuş

Bélfenyér = Belfir

Bélkirálymező = Craiva

Benedekfalva = Benesat

Bereck = Breţcu

Beresztelke = Breaza

Berettyókirályi = Chiraleu

Berettyószéplak = Suplacu de Barcău

Bernád = Bernadea

Besenyő = Viişoara

Besimbák = Olteţ

Beszterce = Bistriţa

Betfalva = Beteşti

Bethlen = Beclean

Bethlenszentmiklós = Sânmiclăuş

Betlen = Beclean

Bihar = Biharia

Bihardiószeg = Diosig

Biharfélegyháza = Roşior Bihor

Biharfüred = Stâna de Vale

Biharpoklos = Pocola

Bikafalva = Tăureni

Bikszád = Bixad

Bisztraterebes = Chiribiş

Bogárfalva = Bulgăreni

Bokszeg = Boksig

Boldogfalva = Sântămărie

Bonchida = Bonţida

Borbánd = Bărăbanţ

Borkút = Borcut

Borosjenő = Ineu

Boroskrakkó = Cricău

Borz = Borz

Borziatelep = Borzia

Botadűlő = Botei

Botfalu = Bod

Botorka = Botorca

Bögöz = Nugeşti

Brassó = Braşov

Brébfalva = Brebeni

Budatelke = Budeşti

Buság = Buşag

Búzásbocsárd = Buceardea Grânoasă

Bürgezd = Bilghez ~ Măgura Şimleului

C

Cécke = Ţeţchea

Cegőtelke = Ţigău

Cigányi = Crişeni

Cikmántor = Ţigmandru

Csarnóháza = Bulz

Csatószeg = Ceteţuia

Cséffa = Cefa

Cséhtelek = Ciutelec

Cserefalva = Stejeriş

Csernafalva = Cerneşti

Csernáton = Cernat

Csicsóholdvilág = Ţapu

Csicsókeresztúr = Cristeşti

Csicsómihályfalva = Ciceu-Mihăieşti

Csíkcsekefalva = Ciucani

Csíkcsicsó = Ciceu

Csíkdánfalva = Dăneşti

Csíkfalva = Vărgata

Csíkjenőfalva = Ineu

Csíkmadaras = Mădăraş

Csíkrákos = Racu

Csíksomlyó = Sumuleu-Ciuc

Csíkszentdomokos = Sândominic

Csíkszentimre = Sântimbru

Csíkszentkirály = Sâncrăieni

Csíkszentmárton = Sânmartin

Csíkszentsimon = Sânsimion

Csíkszenttamás = Tomeşti

Csíkszereda = Miercurea-Ciuc

Csíktaploca = Topliţa-Ciuc

Csíkverebes = Vrabia

Csobotány = Ciobotani

Csókfalva = Cioc

Csokmány = Ciocmani

Csömörlő = Ciumărna

Csömörlő = Ciumărna

Csomortán = Lutoasa

Csucsa = Ciucea

Csüdőtelek = Cuştelnic

Csufud = Izvoarele

D

Dálnok = Dalnic

Dánfalva = Dăneşti Chioarului

Dános = Daneş

Darlac = Dârlos

Déda = Deda

Dédabisztratelep = Bistra Mureşului

Deményháza = Demieni

Dengeleg = Livada

Dés = Dej

Désfalva = Deaj

Desze = Deseşti

Dezmér = Dezmir

Disznajó = Vălenii de Mureş

Dobrácsapáti = Apateu

Domahida = Domăneşti

Dombró = Dumbrava

Dózsa György (Lukafalva) = Gheorghe Doja

Drágcséke = Drăgeşti

Dridif = Dridif

Durusa = Duruşa

Dusafalva = Duşeşti

E

Ecel = Aţel

Ecsellő = Acileu

Egeres = Aghireşul

Egrespatak = Aghireş

Egrestő = Agrişteu

Ehed = Ihod

Élesd = Aleşd

Érábrány = Abram

Éradony = Adoni

Erdőd = Ardud

Erdőfelek = Feleacu

Erdőgyarak = Ghiorac ~ Glad

Erdőszentgyörgy = Sânghergiul de Pădure

Eresztevény = Eresteghin

Érhatvan = Hotoan

Érkávás = Căuaş

Erked = Archita

Érkörtvélyes = Curtuiuşeni

Érmihályfalva = Valea lui Mihai

Érolaszi = Olosig

Érselénd = Şilindru

Érsemjén = Şimian

Érszakácsi = Săcăşeni

Érszőllős = Viişoara

Értarcsa = Tarcea

Erzsébetváros = Dumbrăveni

Esküllő = Aştileu

F

Falusugatag = Sat-Şugatag

Faragó = Fărăgău

Farkasrév = Vadu Izei

Fehéregyháza = Albeşti

Fejérfalva = Fereşti

Fejérszék = Fersig

Feketebátor = Batăr

Feketeerdő = Pădurea Neagră

Feketehalom = Codela

Feketekápolna = Câpâlna

Feketetót = Tăut

Felek = Avrig

Félixfürdő = Băile Felix

Felőr = Uriu

Felsőbán = Ban

Felsőbánya = Baia Sprie

Felsőboldogfalva = Feliceni

Felsőgorbó = Gârbova de Sus

Felsőkápolna = Căpâlna de Sus

Felsőliget = Dumbrava ~ Dumbrăviţa

Felsőlugas = Lugaşu de Sus

Felsőmarosváradja = Oardea de Sus

Felsősófalva = Ocna de Sus

Felsőszék = Sâg

Felsőszopor = Supuru de Sus

Felsőtótfalu = Păuleşti

Felsővalkó = Valcău de Sus

Felvinc = Unirea

Fenyőfalva = Bradu

Fiatfalva = Filiaşi

Fogaras = Făgăraş

Földvár = Feldioara

Folyfalva = Foi

Fugyi = Fughiu

Fugyivásárhely = Oşorhei

G

Galacfalva = Galaţii Bistriţei

Galócás = Gălăuţaş

Galonya = Găloaia

Gencs = Genci

Gernyeszeg = Gorneşti

Gidófalva = Ghidfalău

Giródfalu = Tăuţii de Sus

Girókuta = Giorocuta

Gödemesterháza = Stânceni

Gyalu = Gilău

Gyanta = Ginta

Gyapjú = Gepiu

Gyergyóditró = Ditrău

Gyergyóhódos = Hodoşa

Gyergyóremete = Remetea

Gyergyószárhegy = Lazarea

Gyergyószentmiklós = Gheorgheni

Gyergyóvárhegy = Subcetate de Mureş

Gyerővásárhely = Dumbrava

Gyökeres = Remeţi pe Someş

Gyulafehérvár = Alba Iulia

Gyulakuta = Fântânele

H

Hadrév = Hădăreni

Hagymádfalva = Spinuş

Hagymáslápos = Lăpuşel

Harangmező = Hidişelu de Sus

Harasztos = Călăraşi

Harina = Herina

Hármasfalu = Trei-Sate

Hásság = Hăşag

Héjjasfalva = Vânători

Hernécs = Herniceşti

Hétúr = Hetiur

Hídalmás = Hida

Holdvilág = Hoghvilag

Holtmaros = Lunca Mureşului

Homoród = Homorod

Homoródbene = Beia

Hosszúaszó = Valea Lungă

Hosszúmező = Câmpulung la Tisa

Hosszúrév = Răstoci

I

Ilencfalva = Ilieni

Illye = Ciumegiu

Iloba = Ilba

Imecsfalva = Imeni

Inakfalva = Inoc

Inánd = Inand

Inó = Inău

Ipp = Ip ~ Ipu

Iszló = Isla

J

Jádremete = Remeţi

Jobbágyfalva = Valea

K

Kaca = Caţa

Kapocsány = Copăceni

Kápolnokmonostor = Copalnic-Mănăştur

Káposztásszentmiklós = Nicoleşti

Karcfalva = Cârţa

Keményfok = Avram Iancu

Keménynagyszőlős = Seleuş

Kendermál = Chendremal

Kendermál = Chendremal

Kendermező = Chendrea

Kendilóna = Luna de Jos

Kentelke = Chintelnic

Kerc = Cârţa

Kercsed = Stejeriş

Kerekfenyő = Platoneşti

Kerelőszentpál = Sânpaul

Kereszténysziget = Cristian

Kerlés = Chiraleş

Kerülős = Chereluş

Ketesd = Tetişu

Kettősmező = Chechiş

Kézdialbis = Albiş

Kézdialmás = Mereni

Kézdipolyán = Poiana

Kézdisárfalva = Tinoasa

Kézdiszászfalu = Săsăuşi

Kézdiszentlélek = Sânzieni

Kézdivásárhely = Târgu-Secuiesc

Kibéd = Chibed

Kilyén = Chilien

Királyhágó = Bucea

Király-hágó = Piatra Craiului

Királynémeti = Crainimăt

Kisapold = Apoldul de Sus